ÚJRATERVEZÉSEK. MAGYARORSZÁG A JELENKORBAN ÉVKÖNYV XXIII. 2018

Országos Széchényi Könyvtár, 1956-os Intézet Alapítvány, Budapest, 2018, 325 o., 3900 Ft

Szerk.: Keller Márkus, Tabajdi Gábor

 

KÖNYVBEMUTATÓ:

2019. április 26. 16 óra

 

Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison, Votisky Zsuzsa terem

 

 

 

Magyar kísérlet az ötvenes évekből

 

A Nyugattal való tudományos és gazdasági kapcsolatok bővítésének elvi és intézményi háttere a Kádár-korszakban 

 

A kádári hatalom üzemi szintű kiépítése az 1956-os forradalom leverése után és a vállalatvezetők fluktuációja 1957 és 1982 között

 

A fővárosi keresztény ifjúsági kozösségek és a kádárizmus

 

Mozaikok az 1963-as amnesztiával szabadult politikai foglyok életútjaiból

 

 

 

 

 

Újratervezés. Az útvonaltervező programoknak köszönhetően szókincsünk részévé vált ez a fogalom. Éppen ezért amikor újratervezésről beszélünk, szinte önkéntelenül is a közlekedésre gondolunk, holott létezik a fogalomnak egy absztrakt értelmezése is. Egy olyan értelmezés, amely a történeti folyamatok megértéséhez visz bennünket közelebb.

 

Úgy véljük, hogy az újratervezés fogalmához szorosan kapcsolódik egy másik kifejezés: a válság. Nem függetlenül a kortárs gazdasági, politikai és tarsadalmi folyamatoktól - illetve az azokról folytatott diskurzusoktól — a válság, a válságok története is egyre inkább divatossá vált, és a történetírás figyelmének középpontjába került. Valószínüleg ez a népszerűség is szerepet játszik abban, hogy a válság fogalmának pontos meghatározása meglehetősen nehéz. Úgy tűnik, minden kutatás, tanulmany, esszé a saját témajának megfelelően hangsúlyozza a fogalom egyik vagy másik elemét, ráadasul gyakori használata nehézzé teszi analitikus alkalmazását. Mindezen nehézségek ellenére azonban a különböző (jogi, teológiai, orvosi) szóhasználatokban közös, hogy a válságot olyan állapotként értelmezik, amelyben a régi rend/állapot megkérdőjeleződik, és a felmerülő problémak a szokásos, korábbi módokon mar nem oldhatók meg, azaz elengedhetetlen egyfajta újratervezés.

Annak ellenére, hogy a szakirodalom egységes abban, miszerint a kortársak számára a válságból való kiút nem egyértelmű, és lefolyása során alternatívák, megoldások merülnek fel, a válságokkal foglalkozó munkák többsége a krízis kialakulásának okaira, az odáig vezető útra és az alkalmazott eszközökre koncentrál. Tanulmánykötetünk némileg szűkebbre veszi a fókuszt, s arra a válság utáni pillanatra koncentrál, amikor világossá válik az adott szereplők előtt, hogy ami addig volt, az nem folytatható, de még nem látszik a kibontakozás útja. Ennek a tapogatózasnak, az újratervezésnek a lépései, jellemzői, technikái érdekeltek bennünket.

 

Azt, hogy ez az érdeklődés nem csupán valamiféle bűvészkedés a szavakkal, jól bizonyitja, hogy a 20. századi magyar történelem hagyományos korszakolása is ilyen elbizonytalanodó, gyakran kényszerűen újratervező időszakok mentén halad. A második világháború vége, Magyarország szovjetizálásanak kezdete (1945-1948), Nagy Imre első miniszterelnöksége, az 1956-os forradalom leverése mint a Kádár-rendszer kezdőpontja, az 1968-as új gazdasági mechanizmus vagy a rendszerváltás mind-mind olyan idők voltak, amikor helyi és országos, egyéni és közösségi szinten is újra kellett tervezni az életstratégiákat.

 

A kötet tanulmányai a mikro-, az egyéni megéléstörténetek és a makro-, inkább a struktúrákra koncentraló megközelítések mellett arra is fogékonyak voltak, hogy az újratervezés külső kényszerek vagy belső motivációk hatására ment-e végbe. További fontos szempont volt az újratervezések vizsgálatánál azok eredménye. Vizsgáljunk akár egy egyént, egy politikai szervezetet vagy egy állami hivatalt, az újratervezés folyamatának értékelésekor megkerülhetetlen kérdés, hogy a művelet stagnálást, egy helyben maradást hozott-e magával, vagy egy magasabb szervezeti szintre jutást tett lehetővé a működési stratégiák átalakítása. Ilyen értékelésre tesz kísérletet például Somlai Katalin és Szegő Iván írása.

 

Rainer M. János tanulmányában az újratervezés és a szocialistának nevezett rendszer viszonyát vizsgálja. Ennek keretében először a rendszer újratervezésének általános modelljét dolgozza ki, majd az ötvenes évek magyar újratervezési kísérletét mutatja be, hogy végezetül az újratervezők önképének vizsgálatával összekösse a makro- és a mikroelemzési szinteket.

 

A Kádár-rendszer egyik kulcsfogalma volt a "nyugati nyitás". A Nyugattal való kulturális és gazdasagi kapcsolatok koordinálására hozták létre a Kulturális Kapcsolatok Intézetét. A nyugati nyitassal szembeni elvárások és a megvalósult együttműködések eredményei közti különbségek azonban folyamatos feszültséghez és átalakításokhoz, újratervezésekhez vezettek. Ezeken az újratervezéseken keresztül vizsgálja Somlai Katalin a hatékonyság és az ideológia összeegyeztethetőségét.

 

Ungváry Krisztián egy szélhámosság-sorozat kapcsan a politikai rendőrség működését, illetve a pártállam hatalmi mechanizmusait teszi mikrotörténeti vizsgálata tárgyává. A magyar államvédelmi, majd állambiztonsági szerveknek a politikai megrendelésekhez igazodó, újratervezett eljárásai a szerző végkövetkeztetése szerint lakmuszpapírként mutatják a "létező szocializmus" viszonyát az erőszakhoz. Ugyanakkor Szepesi Géza hazugságtörténeteinek dekonstruálása a szélsőjobboldali gondolatok és szövegek tovabbhagyományozódására is bőséges példával szolgál.

 

Miután a gazdaságtörténeti elemzéseknek a jelenkortörténeti kutatásokban csökkenő részarányát tapasztaljuk, kötetünkben külön értéket képvisel Szegő Iván tanulmánya, amelyben az 1956 utáni második rendszerkiépítési kísérlet nagyvállalati vezetőkre gyakorolt hatását vizsgálja. A tervgazdasági ciklusokat, reformperiódusokat áttekintő statisztikai elemzés harminc vállalat csúcsmenedzserének pályájat veti össze. A kutatómunka bázisául szolgáló életút-rekonstrukciók révén a megbízhatósag, a politikai lojalitás, illetve a szakértelem és a hatékonyság szempontjainak érvényesülésével kapcsolatos osszefüggések válnak megragadhatóvá.

 

A 20. századi magyar történelem sorsfordulói az egyéni pályák újratervezésében és a családtörténetekben is lecsapódtak. Az 1956-os forradalom utáni megtorlás, majd az 1963-as amnesztia történetének legnagyobb életrajzgyűjteményét, intézetünk Oral History Archívumának anyagait használva Kőrösi Zsuzsanna mutatja be az egyéni és a közösségi reakciók eltérő típusait. A megéléstörténeti elemzés aktualitását a korszakkal kapcsolatos feldolgozások (drámai alkotások, jatékfilmek, történeti regények) növekvő száma is bizonyitja.

 

Az emlékezetpolitika vizsgálata napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő részdiszciplinája. Nem véletlen, hogy az utóbbi évek legnagyobb médiavisszhangot keltő polémiájat is egy emlékezetpolitikai aktus és annak elemzése váltotta ki. Akarva-akaratlanul intézetünk több kutatója is fontos szereplője lett ennek a vitának. Nem meglepő tehát, hogy két tanulmany is (nagyon különböző eszközökkel ugyan, de) ennek a vitának a tanulságaival, tapasztalataival igyekszik megküzdeni. Az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójával kapcsolatos törekvéseket Sárközy Réka a modern vizuális elemeket felvonultató (állami) kampányok alapján vizsgálja. Elemzésének íve az újra felfedezett plakátoktól, illetve a hagyományos médiumoktól a napjaink szociális médiájában zajló kommunikációs folyamatokig terjed. A professzionalizálódó politikai marketing által használt képek, szimbólumok hatását egy sajátos "üzemi baleset” (az évfordulós kampányt beárnyékoló képügy) alapján elemzi.

 

Eörsi László két pesti srác, az 1956-os forradalom idején 14 éves Dózsa László és Pruck Pál párhuzamos életrajzát írta meg. Eltérő életpályájuk hatvan év múltán egy képazonosítási vita miatt került előtérbe. Személyes sorsuk mélyebb vizsgálata azonban az egyéni döntések, újratervezések szerepén túl bepillantást enged a hőstörténeti konstrukciók kialakulásába, a forradalom történeteivel kapcsolatos kádári és posztkádári manipulációs technikák alkalmazásába is.

 

Tabajdi Gábor tanulmányában az újratervezés fogalmának két dimenziója is érvényesül: egyrészt az egyházi kisközösségek reakcióját vizsgálja a korszak kihívásaira. Másrészt az egyháztörténet vázlatos historiográfiai áttekintéséből kiindulva az üldöztetés és a modernizáció kettős paradigmaként való alkalmazásának érvényessége és hasznossága mellett érvel. Ebben az összefüggésben tárgyal olyan megközelítéseket, amelyek új szempontokat kinálhatnak a korszak vallásos közösségeinek történeteihez.

 

Az évkönyv tanulmányai szuverén szerzők alkotásai, a magyar jelenkortörténetről zajló gondolkodás és gyakran késhegyig menő viták eredményei. A megközelítések, perspektívák és az alkalmazott módszerek különbségei könnyen azonosíthatók a figyelmes olvasó számára. A hivatkozási háló, az adott forma azonban jelzi, hogy eredményeinkben, az egyéni és közös teljesitményben kimutatható azok hatása is, akik szerzőként nem szerepelnek a kötetben, szervezetszerűen (már) nem kapcsolódnak az intézethez. Kötetünket így tisztelettel ajánljuk egykori kollégáinknak, barátainknak, atyai mestereinknek. Hasonló tisztelettel és szeretettel ajánljuk azonban a kötetet kritikusainknak, opponenseinknek is, mivel hiszünk abban, hogy vitapartnerek nélkül nem művelhető egészségesen a történettudomány (sem).

 

Reményeink szerint a kötet bizonyitja, hogy az újratervezés fogalma termékeny keretet adott az egyéni kutatásoknak, és meggyőzően felhívja a figyelmet arra a problémára, hogy a 20. szazadi magyar történelemben megfigyelhető folyamatos újratervezések éppen annak a hagyománynak, 

annak a társadalmi értékközösségnek a kialakulását akadályozták meg, amelyet annyira hiányolunk, és amelynek megteremtését a jó emlékezetpolitika legfontosabb céljai közé sorolhatjuk. Az elveszett pótlasa mindig nehéz, de talán az egyes tanulmányok által is kirajzolódó erő és képesség az újrakezdésre, az újratervezésre egy ilyen kialakitandó értékkánonnak az első eleme lehet.

 

Dolgozatainkat egy, a nemzeti kultúra alakításában meghatározó szerepet játszó, napjainkban "újratervezés" alatt alló intézmény, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaiként írtuk. A kötetet a nemzeti könyvtár dinamikusan fejlődő kiadója gondozta. Eközben egy értékes hagyományt folytatva az 1956-os Intézet huszonharmadik évkönyvét bocsátjuk az érdeklődő olvasók elé.

 

Az évkönyv készítése közben halt meg Nácsa Klára, aki hosszú éveken át volt kiadvanyaink szövegének gondozója. Emlékének ajánljuk ezt a kötetünket.

 

 

Keller Márkus - Tabajdi Gábor, Budapest-Zamárdi, 2018. szeptember 20.