Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság üléséről (részlet), 1989. január 31.

 
<<előző audió: 9 / 24 következő>>

1989.01.31.
MOL 288.fond 1989 Kazettaszám: M 284 19890131_pb2 - Pozsgai Imre 2.01
 
 

19890131_pb2 - Pozsgai Imre 2.01
Pozsgay: A közvéleményből beérkező információkat Grósz elvtárs az este megosztotta velem, ennek dokumentumait is láthattam. Valóban pontosan úgy van, ahogy ő erről az előbb beszámolt. Szeretném azonban hozzátenni, hogy természetesen más közvélemény is van az országban ez ügyben, egy kedvező politikai fejleménynek látják, és nem ellenzéki körökben, hanem párttagság körében, amely maga is vívódik természetesen, ahogy a Bizottság is vívódott vele, ezzel a kérdéssel.
Hadd tegyem még akkor röviden, és most már befejezésül hozzá, hogy éppen ezért a Bizottság nem látja megváltoztathatónak álláspontját, de ez természetesen megítélés dolga, hogy milyen célra fordítják ezeket a következtetéseket.
És végül egy javaslatot szeretnék tenni, Grósz elvtárs erre is fölszólított bennünket. A javaslatom egy része megvalósult azzal, hogy Grósz elvtárs erről az ügyről a Népszabadságban és a Magyar Hírlapban nyilatkozott, és bizonyos distancírozás és a Központi Bizottságra való apellálás benne van, én ezt tudomásul veszem, ezt a részét a dolognak. A kezelés céljára még javaslom, hogy hozzuk nyilvánosságra a pénteki vita alapján átdolgozott dokumentumot, hogy teljes összefüggésében folyjék tovább a vita, mert - megismétlem - véleményem szerint ezt a vitát nem tudjuk megtakarítani magunknak, és ezen át kell esnie a pártnak. És szerintem haszna fog belőle származni, mert egyfajta elhatározó képesség és kormányzati képesség lesz belőle, szemben azokkal, akik úgy vélik, hogy ez inkább destruáló. Nekem ez a véleményem és köszönöm szépen a figyelmet.