Csurka István (1934)

 
  személyek: 1 / 2 következő>>

1934. március 27-én született Budapesten.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán diplomázott 1957-ben.
Az 1956-os forradalom alatt a főiskola nemzetőrségének vezetője volt, ezért rendőri felügyelet alá helyezték, és fél évre Kistarcsára internálták.
Főként drámákat és novellákat írt, valamint publikált lapokban is. 1972-től a Magyar Nemzet munkatársa, majd 1986-ig tárcaírója lett.
1985-ben részt vett az ellenzék monori találkozójának szervezésében, ahol előadást is tartott. A Magyar Demokrata Fórum kezdeményezői és alapítói közé tartozott, 1988-93 között az országos elnökségnek, 1991-ben az ügyvezető elnökségnek a tagja, 1991-92-ben az alelnöke volt.
1993-ban kizárták az MDF-ből. Megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, ahol elnökségi tag, majd társelnök volt, 1994-től a párt elnöke, 1998-2002 között frakcióvezetője volt. 1990-1994 között, majd 1998-tól ismét országgyűlési képviselő.
1989-90 között a Magyar Fórum főszerkesztője, 1991-től a szerkesztőbizottság elnöke és a Magyar Fórum Kft. ügyvezető igazgatója.