Király Béla

 
1912. április 14-én született Kaposváron.
A középiskola elvégzése után ösztöndíjasként felvételt nyert a Ludovika Katonai Akadémiára, majd kitüntetéssel végezte el a Vezérkari Hadi Akadémiát. Századosi rangban a HM-be vezényelték. 1942 nyarán frontszolgálatra rendelték a II. magyar hadsereghez. 1944-ben ideiglenesen a 8. tábori póthadosztályhoz irányították anyagi vezéri tisztnek. Innen 1944 októberében átvezényelték a Kárpátalján harcoló I. magyar hadsereg kötelékébe, majd saját kérésére visszahelyezték korábbi beosztásába. 1945 márciusában önként jelentkezett a Kőszeg védelmére kialakított védőkörlet parancsnokává. Március végén egységével átállt a szovjet csapatok oldalára, és hadifogolytáborba került, de a Szovjetunióba való átszállítás közben megszökött. Hazatérve 1945 nyarán belépett az MKP-ba. 1946 elején a demokratikus hadsereg alezredese lett. 1947-től a HM Kiképzési Osztályának vezetője, majd 1948-tól a honvédség gyalogsági helyettes parancsnoka, 1949-től parancsnoka. 1950 áprilisától a magasabb parancsnoki tanfolyam vezetője, szeptembertől vezérőrnagyi rangban a Honvéd Akadémia parancsnoka. 1951 nyarán háborús bűntett és államellenes tevékenység koholt vádjával letartóztatták. A Budapesti Hadbíróság 1952. januárban halálra ítélte, de az ítélet másodfokon életfogytiglani szabadságvesztésre és katonai rangjának elvesztésére mérsékelték. 1956. szeptember 2-án helyezték szabadlábra. Október 30-án visszakapta rendfokozatát, másnap a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta. Október 30-án a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Előkészítő Bizottságának elnöke, majd a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Forradalmi Honvédelmi Bizottság elnöke lett. Október 31-én kinevezték a nemzetőrség főparancsnokává és Budapest katonai parancsnokává. November 4-én Nagy Imre utasításának megfelelően megtiltotta a magyar csapatoknak a szovjet túlerővel szembeni ellenállást. A nagykovácsi összecsapás után Ausztriába menekült. 1957 januárjában a Strasbourgban alakuló Magyar Forradalmi Tanács alelnökévé választották.
Az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Megalakította a Magyar Bizottságot, majd 1957 áprilisában a Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetséget. 1957 szeptemberében megkezdte a tanulmányait a Columbia Egyetemen, ahol tanári diplomát szerzett. 1962-ben történettudományból doktorált, a Brooklyn College-on tanított. 1966-tól visszavonult az emigráció közéletéből, tudományos kutatással, oktatással foglalkozott A Brooklyn College és a City University of New York doktori fakultásának hadtörténész-professzora lett, 1994-ben díszdoktorrá avatták. Kentucky állam ezredesévé, Baton Rouge város és Maryland állam a díszpolgárává nevezte ki. 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén beszédet mondott. Állampolgárságát visszakapta, vezérezredessé léptették elő.
1990-ben független országgyűlési képviselő volt, novemberben átült az SZDSZ-frakcióba. A honvédelmi bizottság alelnöke volt. Mandátumát 1994-ig viselte.
1993. március 11-én a Jad Vasem Intézet a Világ Igazai közé választotta, mivel 1944-ben vezérkari tisztként fellépett a hadosztálya kötelékébe tartozó zsidó munkaszolgálatosok életének védelmében.
1999-2001 között a miniszterelnök személyes megbízottja a haderőreform munkálataiban.
2002-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével (katonai tagozat). 2004-ben az MTA külső tagjává választották, és elnyerte a Nagy Imre-érdemrendet.