Rácz Sándor

 
1946 augusztusától Budapesten dolgozott először asztalosinasként, később kádárinasként. 1948-tól a Standard Elektromossági Vállalatnál (későbbi Beloiannisz Híradástechnikai Gyár - BHG) volt szerszámkészítő inas. 1950-re tanulta ki a szakmát, szerszámkészítőként dolgozott tovább. 1953 és 1955 között sorkatonai szolgálatot teljesített a budapesti híradóezred kötelékében. 1956. október 29-én beválasztották a BHG munkástanácsába, majd november 14-én a KMT vezetőségébe, s így aznap este tagja volt annak a küldöttségnek, amely a Parlamentben ismertette Kádár Jánossal a KMT követeléseit. November 16-án a KMT elnökévé választották. A munkástanácsok által megtestesített hatalom első embereként november és december folyamán többször tárgyalt a Kádár-kormánnyal és a szovjet parancsnoksággal. November 21-én és december 6-án újraválasztották. A KMT elnökeként szerepe volt a december 11-12-ére megszervezett 48-órás sztrájk meghirdetésében. December 11-én tárgyalni hívták a Parlamentbe, de közvetlenül megérkezése után letartóztatták. 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult. A Híradástechnikai Ipari Szövetkezetnél dolgozott szerszámkészítőként. 1981-ben részt vett a forradalom történetét tárgyaló több hónapon át tartó illegális kerekasztal-beszélgetésen. Az 1986 decemberében Eörsi István lakásán rendezett illegális 56-os konferencia egyik résztvevője. 1987-ben nyugdíjazták. 1988-ban a TIB egyik alapító tagja. A nyolcvanas évek végétől aktív résztvevője volt a forradalom évfordulóin rendezett megemlékezéseknek. 1989. június 16-án beszédet mondott Nagy Imre és mártírtársainak temetésén. A FIDESZ - megalakulásakor - tiszteletbeli tagjának választotta. Független jelöltként indult az 1990-es országgyűlési választásokon, de nem jutott be a Parlamentbe. Szóba került a köztársasági elnöki poszt esélyeseként. Az 1990. május 5-én újjáalakuló Központi Munkástanács elnökévé választotta. 1993 májusában megválasztották az 56-os Szövetség elnökévé. Born in Hódmezővásárhely, Csongrád County, to poor peasant parents, Rácz worked in Budapest from 1946, first as a carpenter's apprentice and then as a cooper's apprentice. In 1948, he became a toolmaker' s apprentice at the Standard Electrical Enterprise (later the Beloiannisz Telecommunications Factory BHG), gaining his certificate in 1950. His military service in 1953-5 was spent with the Budapest Signals Regiment. On October 29, 1956, he was elected onto the BHG workers' council and on November 14, into the leadership of the Greater Budapest Central Workers' Council. That evening, he joined the deputation to present János Kádár with the central council's demands in Parliament. He became president of the central council two days later. As the top man embodying the power of the workers' councils, he negotiated several times in November and December with the Kádár government and the Soviet headquarters, pressing for the workers' councils' demands. He was re-elected to the presidency on November 21 and December 6, and played a big part in proclaiming the 48-hour strike on December 11-12. On December 11, he was invited to negotiations in Parliament, but arrested on his arrival. He was sentenced to life imprisonment on March 27, 1958 in the trial of Sándor Rácz and associates; this was confirmed by the Supreme Court on October 24, 1958. He was freed under the 1963 amnesty. He then worked as a toolmaker in the Telecommunications Industry Cooperative. In 1981, he took part for several months in the illegal round-table discussions on the history of the revolution. He was among the organizers of the illegal '56 conference held in the flat of István Eörsi in December 1986. He was sent into retirement in 1987. In 1988, he was a founder of the Committee for Historical Justice (TIB). He began to take an active part in commemorations to mark the anniversaries of the revolution. On June 16, 1989, he gave an address at the funeral of Imre Nagy and fellow martyrs. He was elected an honorary member of the political party Fidesz (Young Democrats) on its foundation. Rácz stood as an independent in the 1990 general elections but failed to win a seat in Parliament. He was elected president of the '56-ers Association in May 1993.