Méray Tibor

 
1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakán szerzett diplomát. 1946-tól a Szabad Nép munkatársa, rövidesen a kulturális rovat vezetője lett. 1947-1948-ban a Csillag felelős szerkesztője, 1953-1954-ben a Magyar Írók Szövetségének párttitkára volt. 1954-ig a rendszer híveként és kételyek nélküli támogatójaként sematikus filmek forgatókönyveit írta, és több könyvben is kiadta a koreai háborúról szóló írásait, tudósításait 1954-ben Nagy Imre támogatói köréhez csatlakozott, és az íróellenzék egyik karakteres alakjaként vált ismertté. 1954-től a Szabad Nép szerkesztőbizottságának tagja volt; októberben a szerkesztőség párttaggyűlésén támadta a pártvezetés politikáját, ezért az 1955. márciusi visszarendeződés után őt is eltávolították a helyéről. 1955 novemberében részt vett az írók, művészek memorandum-akciójában, amiért pártmegrovást kapott. 1956-ban a Béke és Szabadság munkatársa lett, és a lapban számos cikkben sürgette a határozottabb reformmozgalmat. 1956. október 26-án Nagy Imre támogatására szólított föl a Népszava hasábjain. A forradalom leverése, illetve Nagy Imréék Romániába deportálása után Jugoszláviába menekült, majd 1957-ben Franciaországban telepedett le. Részt vett a bebörtönzések elleni tiltakozásokban, 1959-1963 között a brüsszeli Nagy Imre Intézet kiadásában megjelent Szemle munkatársa volt. 1962-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt, 1971-1989 között főszerkesztőként jegyezte a lapot. Ő szerkesztette az újságban megjelent írásokból összeállított I. U. S. című kisméretű sorozatot is. Aczél Tamás társszerzőségével megírta az 1953-1956 közötti írólázadás történetét (Tisztító vihar), és ő volt a szerzője az első, Nagy Imréről szóló monográfiának is (Nagy Imre élete és halála). 1988. június 16-án beszédet mondott a Pere Lachaise temetőbeli ünnepségen, Nagy Imre és mártírtársai jelképes síremlékének avatásán, majd 1989. június 16-án az 1956-os mártírok budapesti újratemetésén Nagy Imre koporsójánál a 301-es parcellában. 1952-ben József Attila-, 1953-ban Kossuth-, 1992-ben pedig Pulitzer-díjat kapott. Writer and journalist. He joined the staff of the communist newspaper Szabad Nép (Free People) in 1946, soon heading its arts coverage. In 1954, he joined the group supporting Imre Nagy, becoming a leading figure in the party opposition. He was dismissed from Szabad Nép in 1955. After the defeat of the 1956 Revolution, he fled to Yugoslavia and then settled in France in 1957. He became an editor of the literary paper Irodalmi Újság (Literary Journal) and in 1971-89 its editor-in-chief. He was among the organizers of the symbolic reburial of Imre Nagy and his associates, held in Paris on June 16, 1988. He spoke at the reburial ceremony for the 1956 martyrs, held in Budapest on June 16, 1989.