___Sajtóvisszhang: RAINER M. JÁNOS: JELENTÉSEK HÁLÓJÁBAN – ANTALL JÓZSEF ÉS AZ ÁLLAMBIZTONSÁG EMBEREI 1957–1989___Vissza

Vissza a könyvhöz
Ungváry Rudolf bevezetője

Szávai János: A besúgói jelentés hermeneutikája (Rainer M. János: Jelentések hálójában – Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989)

Amikor Rainer M. János könyvét - Jelentések hálójában - Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989 - olvasni kezdtem, rögtön Friedrich Nietzsche nevezetes mondása jutott az eszembe, amely szerint a francia forradalom története tulajdonképpen nem más, mint a francia forradalomról szóló könyvek története. Martin Heidegger, a maga jellegzetes stílusában, ugyanezt fogalmazza meg, amikor a fecsegésről értekezik. „Nem annyira azt a létezőt érti meg az ember, amiről szó van, hanem arra hallgat oda, amit mondanak róla."

Rainer könyvében - mely számomra a tavalyi év talán legizgalmasabb könyve - ugyanis a Kádár-rendszerről, mint létezőről van szó, méghozzá rendkívül eredeti megközelítésben. A történész azokat a jelentéseket veszi számba, dolgozza fel és interpretálja, amelyek 1957 és 1989 között Antall Józsefről (részben pedig idősebb Antall Józsefről) íródtak. Vagyis van egyfelől egy szövegfolyam, a besúgói jelentések sorozata, másfelől pedig az a célszemély, Antall József, aki szerepénél, az első szabadon választott magyar miniszterelnök serepénél fogva konkrétan és szimbolikusan is a váltást, a könyv perspektívájából tekintve mondhatnám úgy: a szövegváltást reprezentálja.

A témaválasztás tehát eredeti, sőt, mintaszerű. Rainer ugyanis a két gyújtópont közti térben dolgozik. Az egyik gyújtópont a korszak egyik jellegzetes, titokzatos, de ugyanakkor egyik legfontosabb szövegfajtája: a jelentés, melynek, bármely más szöveghez hasonlóan, adott a szerzője, adott az olvasója, adott a tárgya és amely - amennyire látható - egyszerre több célt is szolgál. A másik gyújtópont a célszemély, vagyis az ifjú Antall, aki részben tudja, nagyobb részt inkább csak sejti, hogy miféle összefüggésrendszerbe kapcsolják be a jelentések, és aki ennek a tudásnak, illetve sejtésnek a birtokában alakítja ki stratégiáját és fogalmazza meg a saját szövegeit. Persze nem jelentéseket, hanem különféle beadványokat és a rendszer egyes vezetőinek küldött leveleket, amelyekben és amelyekkel próbálja keresztezni a felszíni és a felszín alatti kádárista szövegtípusok logikáját. A felszíni kádárista szövegtípusról, amelyben mindig egy elvtárs szól egy elvtársnak feltételezett elvtárshoz és amelynek határait szorosan megjelöli néhány kulcskifejezés (ellenforradalom, magyar-szovjet barátság, szocialista társadalmi rendszer) Rainer M. János könyvében csak érintőlegesen esik szó. A könyv értelemszerűen a másik szövegtípusra, a sokak által szenvedélyesen művelt besúgói jelentésre koncentrál.

Nem csak felhasználja, hanem egy teljes narratívát formál belőle, de oly módon, hogy előbb értelmezi, hermeneutikai munkát végez rajta. Rainer ugyanis pontosan tudja, hogy ez a forrásanyag, nem a Kádár-kor létezőjének a pontos visszaadása, hanem csak az, amit a jelentők - Kiss György, Mikus Gyula, a közéletből jól ismert Pártay Tivadar vagy a toldysta diák Huszár Ferenc - mondanak róla. A szituációt természetesen többnyire kényszer hozza létre, a jelentőt ilyen vagy olyan módon rábírják, hogy jelentéseket írjon. A megszülető szövegek azután, bár látszólag monologikusak, mégsem monológként, hanem - Mihail Bahtyin terminusát kölcsönvéve - virtuális dialógusként születnek meg. Vagyis az elvárással - a tartótiszt és a jelentés más lehetséges olvasóinak az elvárásával - számolva, beleépítve a szövegbe olyan (olykor hamis) elemeket is, amelyek az író feltételezése szerint elnyerik majd az olvasó(k) tetszését. (...)

Konzervatórium, 2009. május 30.
A teljes recenziót itt olvashatja:
http://konzervatorium.hu:80/cikkeink/konyvajanlo/174-a-besugoi-jelentes-hermeneutikaja-rainer-m-janos-jelentesek-halojaban-antall-jozsef-es-az-allambiztonsag-emberei-1957-1989
 

Nagy-Csere Áron: Történész a szövegek, a jelentések és az olvasók hálójában

Rainer M. János: Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957–1989. 1956-os Intézet, Budapest, 2008.

Az egyik legelismertebb hazai jelenkortörténész új könyve több szempontból is kiemelkedően fontos munka. A szerző ugyanis a hagyományos politikatörténeti látásmóddal szembemenve nem események „rekonstrukciójára”, illetve biográfiaírásra vállalkozik, hanem a sokak által referenciálisnak gondolt állambiztonsági szövegek dekonstrukciójára tesz elismerésre méltó kísérletet. Ugyanakkor Rainer M. János az első, aki monogafikus igénnyel mutatja be ezen iratok konstruált jellegét, valamint kizárólagos forrásként való használatuk korlátait, s ezzel új irányt mutat az állambiztonsági iratokat kutató, a módszertani és elméleti kihívásokat általában figyelmen kívül hagyó történészeknek.

Mielőtt rátérnék a szöveg részletes elemzésére, szeretném felhívni az olvasó figyelmét egy látszólag formai elemre, amely azonban központi jelentőséggel bír. Mivel ez az elem világosan érzékelteti a szerző történészi látásmódját, ezért korántsem tekinthető pusztán apró tipográfiai fogásnak. Az állambiztonsági iratok termelői által a hálózati munka során használt fedőnevek ugyanis a szöveg többi részétől eltérően szürke színnel szedettek, ami arra utal, hogy Rainer a szövegbeli hálózati személyeket nem tartja azonosnak az így megnevezett valódi személyekkel. Mindebből persze az is következik, hogy az ügynöki jelentések szövegét (mint szűk értelemben vett narratív forrást) is konstrukciónak kell tekinteni, ám Rainer ezeket a textusokat már nem különíti el ilyen jól láthatóan (idézőjelet használ), sőt finoman beleszövi saját szövegébe. (...)

Betekintő 2008. 4. szám
A teljes szöveget itt olvashatja: http://www.betekinto.hu/Default.aspx?cikkId=100

Takács Tibor: Behálózva – Az állambiztonság és Antall József

Különösnek tűnhet, hogy egy történeti munka kapcsán mindenekelőtt a szöveg olvasmányos jellegét, már-már irodalmi stílusát emeli ki a recenzens. Erről általában a könyvismertetések végén, mintegy mellékesen szoktak szólni, pedig nagyon lényeges vonásról van szó, arról, hogy a forma nem választható el a tartalomtól, sőt önmagában tartalomról van szó. A fabulának az állambiztonsággal kapcsolatos tanulmányok esetében külön jelentősége is van: aki kutatóként vagy munkájából kifolyólag nap mint nap a politikai rendőrség szövegeit olvassa, könnyen átveheti azok nyelvezetét, szóhasználatát, mondatfűzését. Ez nemcsak azért problémás, mert a legtöbbször az irodalmi magyar nyelvet megycsúfoló, megerőszakoló textusokról van szó, hanem azért is, mert e dokumentumok szövegét az állambiztonsági gondolkodásmód alakította, azaz a nyelvezetük kritikátlan átvételével óhatatlanul a mögöttük meghúzódó gondolkodásmódot is átvesszük. Ezeket a csapdákat kikerülni, az állambiztonság által konstruált szövegvalóságból kilépni csak olyan nyelvi tudatossággal lehetséges, amely Rainer M. János esetében is tapasztalható. (...)

Kommentár, 2008. 5. szám
A teljes szöveget itt olvashatja: http://www.hetivalasz.hu/cikk/0809/adalekok_egy_korszak_patologiajahoz

 

Révész Sándor: „... És egyszer manifesztté válik”
Jegyzetek az „Elhallgatott múltról”, a "Jelentések hálójáról" és az áttörés évéről

A besúgó képviseli a folyamatosságot. Az üldözés és az üldöztetés folyamatosságát. A mellettünk álló és a velünk szemben álló besúgó volt az ismert diktatúra álcázott embere, most pedig ő az álcázott diktatúra ismert embere. A mellettünk álló besúgó volt a meggyötört áldozat, akinek az életét földúlta a diktatúra titkosszolgálata, és most ő a meggyötört áldozat, akinek az életét földúlja ugyanaz a szolgálat. A titkosszolgálatok továbbszolgálatát leplező leplező szolgálat. (...)

Beszélő, 2009. március
A teljes szöveget hamarosan itt olvashatja: http://beszelo.c3.hu/cikkek/es-egyszer-manifesztte-valik

 

Adalékok egy korszak patológiájához
Antall Józsefről a legjobb barátja, de a diákjai és kollégái is jelentettek

„1957-től a nyolcvanas évek végéig idősb és ifjabb Antall József körül csaknem harminc hálózati személy tevékenykedett. Közülük legalább huszonnégyen ügynökök, illetve később, a hetvenes évek második felétől többen titkos megbízottak voltak... Az említett huszonnégy személy összesen négyszáznyolcvan szöveget írt Antallékról” - állapítja meg Rainer M. János történész, aki ezúttal abban mutatott példát, hogyan kell és érdemes az úgynevezett ügynökkérdésről tisztességgel szólni.

Lehetett volna ez a kötet pikáns példatár, hogyan figyelték Antallt diákjai, kollégái, a kilencvenes évek elején újra aktívan politizáló egykori ellenzékiek, sőt legbizalmasabb barátja, hiszen az előásott anyagok között megdöbbentő dokumentumok vannak. Rainert ez a megoldás nem érdekelte, arra törekedett, hogy Antallék ügyén keresztül bemutassa a korszak patologikus voltát. Ennek megfelelően a kötetnek három főszereplője van: az intézmény, amely a jelentéseket életre hívta, az ügynökké tett személyek, akik az információkat szolgáltatták, valamint a megfigyelt személyek, kezdetben idősb, később csak ifj. Antall József, a rendszerváltozás utáni Magyarország első miniszterelnöke.

Az intézmény mindenkire gyanakodott, azokra is, akiknek eszük ágában sem volt megdönteni a rendszert, mert pontosan ismerték működési mechanizmusát. A két Antall pontosan tisztában volt azzal, meddig lehet elmenni, meddig lehet egykori barátokra, kisgazda politikusokra számítani. Tudták, hogy az érvényes jogszabályok milyen mozgásteret biztosítanak. Nem véletlenül fordultak beadványokkal a legmagasabb helyekre, hogy szót emeljenek akár a lehallgatás, akár nyilvánvaló megfigyelés ellen. Azt persze ők sem tudták, hogy az intézmény egyre rafináltabb megoldásokhoz folyamodik. Az itt dolgozó embereket ugyanis fölöttébb ingerelte, hogy nem tudnak Antallékra lecsapni. Hithű, olykor fanatikus kommunisták voltak ezek a személyek, akik hatalmas sikerként élték meg, ha adatokat szereztek. Egyébként többnyire használhatatlan információkat, mivel a megfigyelt személy vagy személyek nem lépték át azt a határvonalat, ami után végleg ki lehetett volna iktatni őket a szellemi vagy közéletből. A rendszerrel nem rokonszenveztek, de megdönteni sem akarták. Kivárták az ő idejüket. Addig készülődtek, figyeltek és tájékozódtak.

Rainer hatalmas munkát végzett, és egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy ő történész, nem ítélkező publicista. Megpróbált választ keresni arra, hogy ki miért vállalkozott besúgói szerepre, ki miért tért ki a megbízás elől. Bármily nehéz volt, lehetett nemet mondani - állítja.

Mindent feketén-fehéren láttatni igyekvő világunkban, ahol sokan hősök és antihősök küzdelmének látják a Kádár-korszakot, komoly szolgálatot tehet Rainer okos, árnyalt, mindig tényekre és adatokra alapozott könyve.

RAINER M. JÁNOS: JELENTÉSEK HÁLÓJÁBAN. ANTALL JÓZSEF ÉS AZ ÁLLAMBIZTONSÁG EMBEREI (1957-1989), 1956-OS INTÉZET, BUDAPEST, 2008. ÁRA: 3500 FT

Heti Válasz, 2008. szeptember  25.
A teljes recenziót itt olvashatja: http://www.hetivalasz.hu/cikk/0809/adalekok_egy_korszak_patologiajahoz

 

Csepeli György: A politikai mező antropológiai állandói

Barát és ellenség megkülönböztetésének nehézségeiről a politikai mezőn remek esettanulmány Rainer M. János Antall Józsefről szóló könyve. A könyv Antall Józsefről és besúgóiról szól. Antall József mintha a semmiből lépett volna ki 1989-ben, hogy utóbb 1990-ben Magyarország szabadon megválasztott miniszterelnöke legyen. A besúgók által produkált tetemes dokumentumtömeg mintha arról tanúskodna, hogy a választás jóval előbb megtörtént. Már 1957-ben voltak, akik Antall Józsefben meglátták, ami több mint 40 évvel később vált láthatóvá mások számára. Életének 1957 és 1989 között nem volt olyan pillanata, amikor a titkosszolgálat ügynökei ne figyelték volna meg, pontosan olyan intenzitással, mint a szerencsétlen véget ért Rudolf trónörököst. A szolgálat felkészítette Antallt leendő történelmi szerepére, akit a szüntelen megfigyelés megerősített kiválasztottsága hitében. Megfigyeltség hiányában elnyelte volna a szürkeség, a korszak meghatározó színe. A besúgói hálózat révén a hatalom is felkészülhetett, hiszen Antall tökéletesen tudatában volt annak, hogy amit mond, azt a hatalomnak mondja. Ki is használta a lehetőséget. Az évek során tollba mondva politikai krédóját tudatosította megfigyelőiben, hogy jól választottak, tényleg ő lesz az örökös. Antifasiszta, demokratikus köztársaságot, szociális elemekkel lágyított kapitalizmust hirdetett meg besúgói előtt, akik betűhíven tolmácsolták gondolatait a hatalom birtokosainak. Ellentétben a Rudolfról szóló jelentésekkel, melyeket a császár valósággal falt, Antall nem érdekelte a párt első titkárát. Rudolf öngyilkos lett, Antall megörökölte a főhatalmat. (...)

Kritika, 2008. szeptember
A teljes kritika: http://www.kritikaonline.hu/kritika_08szept_csepeli.html  

 

Nemzetbiztonsági árnykép
Barátok közt sok-sok tégla
Antall József és az állambiztonság emberei
Harminckét év alatt harminc hálózati ember és számos „tartó” munkálkodott az Antall-dosszién. Az állambiztonság 480 jelentést gyűjtött össze a későbbi miniszterelnökről, miközben folyamatosan szelektált. Aki e rendkívüli terjedelem alapján arra következtet, hogy a hatóság hatalmas veszélyt sejtett a pályakezdő tanárban vagy az Orvostörténeti Múzeum főigazgatójában, téved. A rendszer logikája, a szervezet önlegitimációs vágya késztette őket erre az időtlen figyelemre. S ez így ment volna a békés nyugdíjaskorig, ha homokszem nem kerül a gépezetbe, és a rendszer össze nem csuklik. „Árvai” (ez volt célszemélyként alkalmazott fedőneve) Magyarország miniszterelnöke lett. Könyvében Rainer M. János (Jelentések hálójában - Antall József és az állambiztonság emberei, 1957-89) az Antall-dossziék elemzésének módszerével a szervezet működését mutatja be. Az 1956-os Intézet főigazgatójával Buják Attila beszélgetett. (...)

168 óra, 2008. július 4.
A teljes interjút itt olvashatja: http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=21825  


Ferenc Laczó: Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei, 1957-1989
Author: János M. Rainer
Title translated: In the Web of Reports. József Antall and the People of State Security 1957-1989
Review:

Jelentések hálójában is an innovative and thought-provoking microhistorical work primarily based on the large amount of documents produced for the Hungarian State Security apparatus in the decades of communist rule that mostly concern a single person, József Antall Jr.[1] Rainer’s case study can illuminate several larger phenomena since an immensely widespread effort was made throughout the years of the Kádár regime to create and maintain, even through occasional redefinitions, the case of Antall as a suspicious person and a source of potential political conflict. Two dozen agents, among them people who appeared as political-ideological allies, colleagues (among whom an overly zealous and potentially maniac one wrote more than 150 reports on him within 30 months), students (one of whom was specifically ordered to enter his class with the purpose of reporting on him) and even close friends (an intimate one reported on Antall for over three decades) were responsible for producing the staggering 480 documents Rainer’s work draws on.[2] Altogether close to a hundred policemen, out of whom Rainer portrays the five officials most directly relevant for Antall’s case, were receiving these. The documents were mostly written in the period prior to 1970, though there are reports about Antall among them from as late as 1989. (...)

ECE Journal, 2008. szeptember
A teljes recenziót itt olvashatja: http://www.ece.ceu.hu/?q=node/127  


Jelentések hálójában

Antall József néhai miniszterelnökről készített ügynöki jelentéseket elemez legújabb könyvében Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet főigazgatója. A kötetet a Kádár-rendszerről szóló, Tükörszilánkok című könyvvel és hat, a korszakban dolgozó fotóművész munkásságát áttekintő internetes tartalomfejlesztéssel együtt mutatták be csütörtökön Budapesten, a Centrális Galériában.

Az Antall Józsefről szóló, Jelentések hálójában című könyvet Ungváry Rudolf író a sajtótájékoztatón bűnügyi regénynek nevezte, ami arról szól: „senkik tudtak mindenről, ami semmi volt”. Ennek alátámasztására elmondta, hogy Antall Józsefet ugyan néhány napra bebörtönözték, ám ezen kívül nem volt a titkosszolgálati jelentéseknek kézzel fogható eredménye. A kötet meglátása szerint a besúgók és tartótisztjeik erkölcsiségéről lesújtó véleményt mond, mert a jelentéseket nem kényszer hatására, hanem rendszerint karriervágyból írták. Ungváry Rudolf utalt arra, a szerző szerint nem volt nehéz kitérni az ügynöki munkára való felkérés elől, ami szintén megerősíti azt az álláspontot, hogy erkölcsi értelemben mindenképpen elítélhetők a belügyi szervezet tagjai. Kitért arra: Antall Józsefről az egyik legjobb barátja, Kiss György írta a legtöbbet a belügyi szerveknek, őt a miniszterelnök maga mellé vette a sajtóirodájára dolgozni annak ellenére, hogy tudta róla: beszervezett ügynök, aki rendszeresen ír jelentéseket tevékenységéről.

A sors fintoraként említette Ungváry Rudolf, hogy ugyanez az ember részt vett 1993-ban Antall József temetésének szervezésében. Rainer M. János elmondta: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában először az 1958-1960 közötti dossziékat tekintette át, majd „lavinaszerűen egyik irat hozta magával a másikat”. Mint megemlítette, kutatásait ebben a témában 2002-ben kezdte. (...)

Múlt-kor, 2008. június 20. http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=20928

 

Jelentések Antall Józsefről

Antall József néhai miniszterelnökről készített ügynöki jelentéseket elemez legújabb könyvében Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet főigazgatója. A kötetet tegnap mutatták be.

Az Antall Józsefről szóló, Jelentések hálójában című könyvet Ungváry Rudolf író bűnügyi regénynek nevezte, ami arról szól, hogy - idézzük - „senkik tudtak mindenről, ami semmi volt”. Az érthetőség kedvéért elmondta, hogy Antall Józsefet ugyan néhány napra bebörtönözték, ám ezenkívül nem volt a titkosszolgálati jelentéseknek kézzelfogható eredménye. A kötet a besúgók és tartótisztjeik erkölcsiségéről lesújtó véleményt mond, mert a jelentéseket nem kényszer hatására, hanem rendszerint karriervágyból írták. Ungváry Rudolf kitért arra: Antall Józsefről egyik legjobb barátja, Kiss György írta a legtöbbet a belügyi szerveknek. Őt a miniszterelnök maga mellé vette a sajtóirodájára dolgozni annak ellenére, hogy tudta róla: beszervezett ügynök volt, aki rendszeresen írt jelentéseket tevékenységéről. A sors fintoraként említette Ungváry Rudolf, hogy Kiss György részt vett 1993-ban Antall József temetésének szervezésében. Rainer M. János az MTI-nek elmondta: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában először az 1958-1960 közötti doszsziékat tekintette át, majd „lavinaszerűen egyik irat hozta magával a másikat”. Megemlítette, hogy kutatásait ebben a témában 2002-ben kezdte.

Népszabadság, 2008. június 20. http://www.nol.hu/cikk/496274/

 

Antall József a jelentések hálójában

Antall József néhai miniszterelnökről készített jelentéseket elemez legújabb könyvében Rainer M. János történész. Az 1956-os Intézet főigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a Jelentések hálójában című kötet az egykori kormányfő fiatalkori tevékenységéről, valamint édesapjáról szól. Antall József néhai miniszterelnök fiatalkorában elsősorban édesapja tevékenysége miatt került az állambiztonsági szolgálat figyelmébe - mondta az InfoRádióban Rainer M. János.

Idősebb Antall József, aki már a II. világháború előtt is magas rangú köztisztviselő volt, a háború alatt menekültügyi kormánybiztosként dolgozott, utána pedig a Tildy-kormányban újjáépítési miniszterként. 1931-ben részt vett a Független Kisgazdapárt megalapításában, a háború után pedig a tömörülés újjászervezésében. Mint azt a történész elmondta, idősebb Antall József számtalan zsidó életét mentette meg a holokauszt idején, és 1939-ben lengyel katonák és civilek tízezrei köszönhették neki az életüket, hiszen megszervezte nyugatra jutásukat. Később ők alkották a nyugaton harcoló lengyel hadsereg alapját.

A Független Kisgazdapárt háború utáni újjászervezését azonban nem nézték jó szemmel a hatóságok - mondta Rainer M. János. Ekkor került a titkosszolgálat figyelmébe, mint ahogy fia is, aki 1956-ban középiskolai tanárként az Eötvös József Gimnázium forradalmi bizottságának vezetője volt. Ifjabb Antall József 1957-től a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított, de mivel itt is az '56-os eszmék ápolójaként és hirdetőjeként vált ismertté, 1959-ben végleg eltiltották a pedagógusi pályától. A későbbi miniszterelnök ezt követően könyvtárosként dolgozott, majd a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatóhelyettese, később igazgatója lett. Ezekről az évekről szól Rainer M. János könyve, aki elmondta: a kötetből semmit sem olvashatunk a miniszterelnökről, de sokat tudhatunk meg arról, hogy a pedagógus, a könyvtáros és a muzeológus Antall József miért vált az állambiztonság célszemélyévé.

InfoRádió, 2008. június 20. http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-207615

 

Antall József kompromisszumot kötött a Kádár-rendszerrel –Víz alá nyomva, alámerülve

 Műfajteremtő Rainer M. János most megjelent, Jelentések hálójában – Antall József és az állambiztonság emberei 1957–1989 című kötete. Hiszen a történész nemcsak a későbbi miniszterelnökről születet jelentéseket dolgozta fel, hanem azonosította a megfigyelőit is.

Népszava, 2008. június 25.

A interjút teljes terjedelmében itt olvashatja: http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1064031

Nádori Péter: Aljasság és nosztalgia: könyvek Kádár Jánosról és koráról

Rainer M. János:
Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989
1956-os Intézet, 295 oldal, 3500 Ft

Célkitűzés
A történész azt tűzte ki célul, hogy a rendelkezésre álló forrásokat teljes körűen felhasználva feldolgozza az 1990-ben, 58 éves korában szabad választások révén miniszterelnökké emelkedett Antall József és a pártállami elhárítás - enyhén szólva nem a kölcsönösségen alapuló - kapcsolatát. Rainer bemutatja azokat a belügyes dolgozókat, akik a leghosszabb ideig dolgoztak Antall „vonalán”, illetve azokat az ügynököket és jelentéseiket, akik és amelyek információkat szolgáltattak róla.

Megvalósítás
A kötet a Tabajdi-Ungváry-kötetben olvasható esettanulmányokhoz hasonlít annyiban, hogy egyetlen „célszemélyt” vizsgál. Ugyanakkor nyilván terjedelmesebb azoknál, s talán még érdekesebb annak az árnyaltságnak köszönhetően, amivel a szerző dolgozik. Felvillannak a besúgólélektannal foglalkozó elméleti művek eredményei - mindig úgy, hogy hozzájáruljanak a történet jobb megértéséhez -, s az olvasó is megtanulja az ügynöki jelentések világának bonyolult viszonyait értelmezni. Ahogyan megtanulja azt is, hogy ami a - ráadásul gyakran hiányos, töredékes - jelentésekből napvilágra kerül, az nem a történelem, csak annak egy roppant torz képe, amit belügyesek és az általuk zsarolt, egyúttal őket kiszolgáló ügynökeik konstruáltak.


Nosztalgia
Antall Józsefet - előbb édesapja, az egykori kisgazda politikus miatt, majd 1957-től „saját jogán” - szinte egész felnőtt életében megfigyelés alatt tartotta, ügynökökkel vette körül a kádári állambiztonság. Mindezt úgy, hogy aktív ellenzéki tevékenységet a forradalom leverése után gyakorlatilag nem fejtett ki - igaz, olyan emberek körében, akiket bizalmasának tudott, nem is titkolta, hogy nem barátja a fennálló hatalomnak. Antall orvostörténészként beilleszkedett a fennálló rendszerbe, amely azonban soha nem bízott meg benne: tanítványai, kollégái, sőt legközelebbi barátai között is volt olyan, aki rendszeresen adott róla jelentéseket. Ez volt a kádári „kiegyezés” nyilvánosan nem látható arca.

Tanulság
A kötet Antall pályaképéhez is érdekes adalékokkal szolgál - elgondolkodtató például, hogy eleinte mennyire nem lelkesítették az 1987-88-ban szerveződő ellenzéki mozgalmak -, végigolvasva a legmaradandóbb mégis a fölöslegesség érzete. Csak Antall-lal összefüggésben emberek tucatjait kényszerítette erkölcstelen cselekedetekre és/vagy tette tönkre egzisztenciálisan az állambiztonság, miközben Antallnak esze ágában sem volt szervezkedni. Hiába nevezzük a Kádár-kort jogosan puha diktatúrának, az is egyértelmű, hogy tovább éltek benne a minden állampolgár minden cselekedetét és gondolatát ellenőrizni kívánó totális rendszer elemei. Rainer gondosan megfogalmazott példáiból az is kiderül, hogy korántsem volt elkerülhetetlen, hogy akit a szerv erre próbált felhasználni, az valóban ügynöknek is álljon. Sokan választották azt a megoldást, hogy beszervezésük után azonnal elmondták környezetüknek a történteket (szakkifejezéssel élve: dekonspiráltak), s így titkos megbízottkénti foglalkoztatásukról a továbbiakban szó sem lehetett. Mások aláírtak ugyan egy papírt, de jelenteni nem voltak hajlandóak, s olyan is volt - például Antall egykori osztálytársa, Horti József -, aki az állásvesztést is vállalva egyszerűen elküldte a belügyeseket a fenébe. Elgondolkodtató, vajon hogyan alakult volna az úgynevezett ügynökkérdés sorsa a rendszerváltás utáni Magyarországon, ha Antall rendkívül közeli barátja, Kiss György is van olyan elszánt, mint Horti. Ma már tudjuk, hogy hivatalba lépése után Antall kapott egy ügynöklistát, amelyen barátja neve is szerepelt. Puszta spekuláció, de a miniszterelnök talán kiállt volna az előző rendszer állambiztonsági ügyeinek azonnali és teljes, nyilvános feltárása mellett, ha személyesen nem úgy érzi: túl nagy az ár, amit az igazságért fizetni kell.

Origo, 2008. július 10. http://www.origo.hu/itthon/20080710-konyvkritika-kadar-el-mindennapok-kadar-koraban-tukorszilankok-retroszotar-comics-a.html?pIdx=5


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2009. július 1. szerda

Keresés a honlapon