___Élni a börtön után. ...___Vissza
Élni a börtön után.
Részlet Vásárhelyi Miklós életútinterjújából
KOZÁK GYULA BEVEZETŐJE
1981-ben, a forradalom 25. évfordulóján a hivatalosság mind a televízióban, mind a rádióban különösen agresszívan és aljas módon „emlékezett meg” 1956-ról mint ellenforradalomról. Ennek reakciójaként jött létre az a kerekasztal-beszélgetés, amelyben két éven át a forradalom kiemelkedő személyiségei mondták magnóra élményeiket, emlékeiket, tapasztalataikat. Donáth Ferenc, Göncz Árpád, Halda Alíz, Hegedős B. András, Litván György, Mécs Imre, Mérei Ferenc, Rácz Sándor és Vásárhelyi Miklós mint a forradalom aktív résztvevői, valamint a kérdezők oldalán Csalog Zsolt, Szabó Miklós és jómagam. Hegedűs B. Andrással ekkor már egy éve készítettünk életútinterjúkat a forradalom résztvevőivel, s természetes volt, hogy erre a beszélgetéssorozatra is az ő lakásán kerül sor. Hitünk szerint rendkívüli körültekintéssel jártunk el, de mint HBA Történeti Hivatalban folytatott kutatásai kiderítették, a III/III-as ügyosztály pontosan tudta, hogy mi folyik, és kik a főkolomposok. Ma már csak találgatni lehet, hogy miért nem léptek közbe, miért nem kísérelték meg legalább a kazettákat elkobozni.
Mint az alábbi interjúrészletből kiderül, Vásárhelyi Miklós is ebben az időben tért vissza a politikához, ekkor hagyott fel azzal az elszigetelt privát léttel, amelyet a börtön után kényszerűségből választott. 1985-ben kezdtük el Miklóssal az életútinterjút, amely szintén két éven át tartott, a leirat terjedelme közel ezer oldal. A kétéves időtartamra magyarázatul szolgál, hogy a beszélgetéseknek csak egy részét rögzítettük, az idő egy jelentős részét a világban végbemenő változások értékelésével töltöttük. Ne feledjük, 1985-ben lett Gorbacsov a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, s az akkor megindult folyamatok várható hazai és nemzetközi hatásait rendkívüli izgalommal elemeztük. Sajnos ezekről a magnón kívüli beszélgetésekről nem készült feljegyzés. Általában úgy vetettünk véget e bevezető, gyakran több órás társalgásnak, hogy „no, elég a fecsegésből, kezdjünk munkához” – gyakran maga Miklós adta ki ezt az utasítást az órájára nézve.
Amikor az interjú elkészült, s azt Miklós elolvasta, velünk egyetértésben zárt anyagnak nyilvánította. Jó oka volt rá! A terjedelmes beszélgetéssorozatban ugyanis Miklós nem alkalmazta az öncenzúrát, s amilyen kíméletlenül mindent elmondott önmagáról, olyan kíméletlenül őszinte volt a másokról alkotott véleményének kinyilvánításában is.
Közel tizenöt év telt el az interjú befejezése óta, amelyhez egy rövidebb, kiegészítő interjút még 1994-ben Murányi Gábor készített. Természetesen Vásárhelyi Miklós 1994–2001 közötti élete is joggal tarthat számot közérdeklődésre, s bár az ebben az időszakban történtek már a korábbiaknál sokkal jobban dokumentáltak, ez nem jelenti azt, hogy ne hiányozna az utolsó hét év története Miklós által előadva, kommentárjaival főszerezve, s a sub rosa történésekkel kiegészítve. Hogy mégsem került sor egy újabb kiegészítő interjú elkészítésére, annak az az oka, hogy HBA-val úgy gondoltuk, nem lenne helyes Miklóst a szívműtét után olyan erőfeszítés elé állítani, amely megromlott fizikai állapotával nem összeegyeztethető. Magánbeszélgetések és az 1956-os Intézet kuratóriumi ülései alkalmával egyaránt tapasztalhattuk, hogy fizikai állapotának romlása ellenére szellemileg teljesen friss, s biztos, hogy lett volna még mondanivalója – rajtunk keresztül is – az utókornak.
Az alább közreadott szerkesztett részlet bemutatja, hogy a forradalomban részt vevőkkel szembeni megtorlás nem fejeződött be a börtönből való szabadulással, hanem szinte a rendszerváltozásig tartott. A szokásosnál sokkal nagyobb kapcsolatrendszerrel és sokoldalúan konvertálható tudással rendelkező Vásárhelyi Miklós sorsa is azt bizonyítja, hogy a nála kevésbé exponált helyzetben lévők a börtönből kikerülve egzisztenciálisan milyen mértékben lehetetlenültek el. De megtörhetetlen életkedve, humora, családja szeretete még a legnehezebb helyzeteken is átsegítette Miklóst, s bármilyen munkát is derűvel és furfanggal volt képes túlélni, anélkül, hogy értelmiségi, politikusi énjét egyetlen pillanatra is feladta volna. A felidézett emlékek azt is bizonyítják, hogy a magyar társadalom milyen gyalázatosan gyáva volt a kádári terror nyomására, de bemutatnak olyan embereket is, akik nem törődtek a hivatalos kánonnal, s kiálltak a barátjuk mellett. Úgy gondolom, ez az interjúrészlet sokkal többről szól, mint Vásárhelyi Miklós börtön utáni egzisztenciális hányódásairól, legalább ennyire szól arról a furcsa magyar vagy inkább kelet-európai mentalitásról, amelynek máig szenvedő alanyai vagyunk. S szól Miklós rendíthetetlen optimizmusáról, bölcsességéről, a vele szemben aljasul viselkedőkkel szembeni elnéző fölényéről. S neki lett igaza! Ahogy Litván György írta Vásárhelyi-nekrológjában, Miklós megmaradhatott a nem hivatalos hierarchia legmagasabb közméltóságának, mindannyiunk családfőjének.
> |
|
|
|
|
|
|
|