Tóth Eszter Zsófia
A fogyasztás ábrázolása munkások és munkásnők életút-elbeszéléseiben
A tanulmányban egy, a szocialista időszakban Állami Díjjal kitüntetett segédmunkásnőbrigád tagjaival készült életútinterjúk alapján azt elemzem, hogy a visszaemlékezők életútelbeszéléseikben mely fogyasztási cikkeknek tulajdonítanak szimbolikus jelentőséget. A tanulmány első része arról szól, hogyan a visszaemlékezők életútelbeszéléseiben milyen szerepet töltött be egy speciális fogyasztási tárgy, a lakás. A visszaemlékezők eltérő mértékben voltak képesek saját érdekeiket érvényesíteni a szocialista állam felemás lakáspiacán. Azok, akik a gyári társadalmon belül kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkeztek, sokkal könnyebben jutottak lakáshoz, mint azok, akik gyenge érdekérvényesítő pozícióban voltak, akár annak ellenére is, hogy beléptek a pártba. Ez utóbbiak olyan taktikákat és stratégiákat dolgoztak ki a lakáspiacon, hogy ne kelljen éveket várniuk a tanácsi lakásra, minőségi cserére: ők lakást foglaltak, lakásépítő szövetkezetekbe kapcsolódtak be, vagy lakásért cserébe eltartási szerződést kötöttek. Amikor Óbudán a régi lakásokat lebontották, nem szívesen költöztek át az új lakótelepekre annak ellenére sem, hogy – ahogy azt a korabeli propaganda is hangsúlyozta – az új lakások sokkal komfortosabbak, egészségesebbek voltak, mint korábbi lakóhelyeik. Kezdetben az új környezetben is gyakran régi munkatársaik, szomszédaik vették őket körül, azonban a rendszerváltás után, immár a szabad lakáspiaci viszonyok között a lakók gyorsan kicserélődtek. A visszaemlékezők érzékelik mindennapjukban lakókörnyezetük slumosodását. Életútelbeszéléseire jellemző az is, hogy bár ismételgetik a lakótelepekkel kapcsolatos sztereotípiákat, de úgy tűnik, lakótelepi környezetükbe számos olyan életformaelemet transzformáltak (elsősorban a magasfokú szociabilitást), amely többnyire megadja nekik az „otthonosság” érzetét.
Mindenki más és más fogyasztási szimbólumról mesélt életútelbeszélésében: a Trabantról, a hármashatárhegyi telekről, vagy az élethosszig használható típuskonyhabútorról. Milyen történeteket meséltek a visszaemlékezők arról, hogyan cselezték ki a hiánygazdaságot? Hogyan jutottak hozzá olyan fontosnak tartott tárgyakhoz, amelyeket a boltokban nem lehetett kapni? Egyrészt a gyárban a munkatársak egymásnak árusítottak., „csencsöltek”. Ezt a korszak hivatalos beszédmódja megbélyegezte, bűncselekménynek nyilvánította. A visszaemlékezők egy büntetőeljárásról meséltek. Sokkal szívesebben idézték fel viszont azt, hogy mit tudtak egymástól beszerezni a gyárban: „mágnesos karkötőt”, „szép pulóvereket, kardigánokat”, „Kennedys pecsétgyűrűt”, „csévi hurka-kolbászt”.
|
|
|
|
|
|
|