___Bemutatta: Enyedi György, professzor___Vissza
Enyedi György bevezetője Germuska Pál: Indusztria bűvöletében című könyvéhez, Bp. 1956-os Intézet, 2004


F. Dózsa Katalin, művészettörténész,
Gyáni Gábor történész
és Enyedi György professzor

Tisztelt kollégák! Felolvasom az első két mondatot a kötetből. Idézem:

„A kötet címében szereplő Indusztria, az ipar és az iparosítás képzelet-szülte istennője azt a szinte vallásos hitet szimbolizálja, amely az iparhoz és az iparfejlesztéshez kötődött a modern korban. Európában az 1940-es évektől a gazdaság-, a terület- és a településfejlesztésért felelős politikusokat és szakembereket bűvöletébe kerítette az iparosítás ideálja.”

Ebből úgy tűnik, mintha az ipar-alapú gazdasági fejlődés valamiféle hamis mítosz lenne, pedig hát ez volt a valóság. Csaknem két évszázadon keresztül az iparosítás volt az a húzóerő, amely az egész gazdasági fejlődést animálta, és amely az urbanizációt is elsőrendűen előre lendítette. Az 1960-as években kezdődött meg a legfejlettebb európai országokban az ipar háttérbe szorulása a városokon belül – leszámítva a speciális eseteket, mint az egyetemi vagy a fővárosok, melyek nem voltak ipar-függőek – a szolgáltatás javára. De még ez a szolgáltatás is jelentős mértékben üzleti, gazdasági szolgáltatás volt, nem volt független az ipartól, a kereskedelemben, szállításban, pénzügyekben, biztosításban, vagy az ipar számára szóló szakképzésben.

Ami a magyar iparosítást illeti: az közismerten két szakaszban zajlódott le. Az első szakasza 1870 és az első világháború között gyakorlatilag megszakadt a háborúval, de ez az első szakasz is együtt járt azzal, hogy megindult a modern – tehát nem csak a helyi piacokat kiszolgáló – városfejlődés. Igaz, hogy ez az iparosítás nagyon szélsőségesen koncentrálódott Budapestre, a magyar fővárosra, és még néhány fontosabb városra – de ez az első hullám is létrehozott új városi településeket vagy településmagokat: Salgótarjánt vagy Ózdot idézném itt.

Ami a második világháború után történt, az természetszerű folytatása volt az iparosítás befejeződésének. Az európai fél-periférián, tehát a Mediterrán fél-periférián és a kelet-közép-európai fél-periférián egyszerűen befejeződött az a modernizációs szakasz, amit az iparosodás jellemzett. Közismerten – a szerző ezt plasztikusan mutatja – a kelet-közép-európai fél-periférián sajátos vonásokkal, amit az állam-szocialista rendszer hozott, például az állami tulajdon csaknem kizárólagos jellege, a nehézipar túlhangsúlyozása, ami elavult szerkezetet jelentett. A ’910-es években a magyar ipar modernebb szerkezetű volt, jobban a korhoz illő szerkezetet prezentált. Az ötvenes években az elavult szerkezetű ipar nagy munkaerőigényt jelentett; az iparosodó városokba tóduló tömegek egy részét új városokban helyezték el. Új városokat a II. világháborút követő két évtizedben Nyugat-Európában is építettek. Hazánkban nagyon gyors volt az iparosítás, mert egybeesett a háború utáni újjáépítési periódus az iparosítási folyamatok befejeződésével.

A szocializmusban – a szerző ezt jól mutatja – ideológiai demonstrációt is szolgáltak az új városok. Nem csak újak voltak, hanem a szocializmus termékei, ahol az új ember újfajta életmódot élhet. Idealista – naív - elképzelései voltak az angol vagy a francia új városok létrehozóinak is: az utópista vagy avantgárd urbanisztika remélte, hogy a társadalmi konfliktusok építéssel ( pl. egészséges, jó minőségű munkáslakások építésével ) megoldhatók lehetnek.

Úgy vélem hát, hogy bármilyen sajátosságokat és abszurd helyzeteket is produkált a szocialista iparosítás, végeredményben szabályszerű folyamat volt, egy fél-periférikus gazdaság ( végső soron sikertelen ) felzárkózási kísérlete, azokkal a sajátos kitérőkkel és bakugrásokkal, melyeket a politikai rendszer előidézett. Ma már nem is gondolnánk, milyen rövid időre korlátozódott a minden korábbi és „ nyugati „ urbanisztikai elvekkel szakító, a kommunista dogmák révületében a városfejlesztést az iparosításra redukáló, az ideológiai demonstrációt elsődleges céllá emelő, a szovjet példát híven másoló gazdaság- és településtervezés: mindössze 5 évre, 1948 és 1953 közé. Indokolt is, hogy e korszakot vizsgáló III. fejezet nagyobb terjedelmű, mint az államszocializmus hátralévő negyed századát bemutató IV. fejezet. A III. fejezet egyik nagy értéke terjedelmes levéltári anyag feldolgozása, hiszen a koncepciók, célok és döntések zömmel soha nem publikált párthatározatokban fogalmazódtak meg. 1954 és 1989 között a település-fejlesztésben lassan háttérbe szorul a termelés mindenhatósága, erősödnek a spontán folyamatok; az 1971-ben törvényerőre emelt Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció nagyon hasonlít a korabeli francia tervre. Az ideológiai jelszavak homlokzata mögött egyre inkább megjelennek az európai urbanizációs folyamatok, gyakran maradi és torz formákban.

A közönség soraiban a könyv szerzője: Germuska Pál, történész.
(jobbról a második)

Ami a könyv egészét és a szerző személyét is illeti : engem nagyon megfogott roppant sokoldalúsága, szintetizáló képessége. Ez olyan erény, ami nem tanulható : ez tehetség kérdése. A városfejlődés nem csak a könyv címében jelzett iparosodással függ össze, de a gazdaságpolitikával, ideológiai célokkal, politikai folyamatokkal, szociológiával, az urbanisztikával, az építészettel, a településföldrajzzal vagy a regionális tudománnyal is. Nehéz ezt a sokfajta hatást egységbe foglalni, kevesen is vállalkoznak rá. Ám a városfejlődés jelensége csak e sok koordináta összerendezésével magyarázható meg, és erre a szerző képes volt.

Koncepciózus szerző Germuska. Igen lelkiismeretes kutató, nagy a szakirodalmi tájékozottsága. Egyetlen számottevő irodalmi forrás sem kerülte el figyelmét. Nem kellemes szerző egy rosszindulatú kritikus számára: nehéz rajta fogást találni.

A vizsgálat 1989-cel, az államszocializmussal együtt lezárul. Nagyon érdekes lenne megtudni, hogyan kerültek ki – amennyiben kikerültek – ezek az új városok az éltüket adó állami nagyipar gyors összeomlásának romjai alól. Ez nem volt ennyire drámai a nyugat-európai országokban, ahol a drasztikus szerkezetváltás a ’970-es évek elejétől kezdődik, s eltartott másfél évtizedig. Ott is összeomlottak a nehézipari körzetek, de egyidejűleg emelkedtek modernebb szerkezetek, külföldre telepedtek egészen elavult iparágak. Sokkal simábban zajlódott le ez a folyamat, ami a magyar új városokban három-négy év alatt ment végbe. Szóval érdekes lenne, hogy ennek a ma körülbelül tucatnyi „szocialista” városnak a lakói kicsodák. Kicserélődtek-e? Elmentek-e? Újabbak jöttek-e helyettük? Milyen fölfogásúak? Mely pártokra szavaznak? Milyen most az életük? De ez már egy másik könyv föladata.

Ami Germuska föladata volt, azt kiválóan megoldotta. Ajánlom figyelmükbe!

A 2004. december 16-án, a Ráday Könyvesházban elhangzott bevezető írott változata.


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 18. hétfő

Keresés a honlapon