___Bemutatta: Rainer M. János___Back
A monori tanácskozás 1985. június 14–16.
Szerkesztette, a bevezető tanulmány írta: Rainer M. János
Budapest, 2005, 1956-os Közalapítvány


RAINER M. JÁNOS

Szeretettel köszöntök mindenkit a „Monori tanácskozás” című kötet bemutatóján.

Mindenekelőtt köszöntöm a tanácskozás egykori résztvevőit, azokat, akik megtiszteltek bennünket és eljöttek. Továbbá köszöntöm Bozóki András kulturális- és Magyar Bálint oktatási minisztert, akik ugyan nem voltak résztvevői a monori tanácskozásnak, de sokat tettek azért, hogy ez a kötet megjelenhessen.

Három dologról szeretnék elöljáróban beszélni. Az egyik, hogy mit tartalmaz a kötet, a másik, hogy miért adtuk ki; a harmadik a Monor-jelenségről szólna.

Rainer M. János

A könyv az 1985. június 14-e és 16-a között, tehát ma pontosan húsz évvel ezelőtt tartott monori tanácskozás előadásait, korreferátumait és vita-jegyzőkönyvét tartalmazza, úgy, ahogyan azok 1985-ben, illetve 1986-ban, szamizdatban megjelentek. A szó szoros értelmében úgy, mert egyszerűen lefényképeztük az akkor írt lapokat. Ilyen módon a könyv e része facsimile. Vannak hozzá kiegészítések. Ilyenek azok a felszólalások, amelyek valamilyen okból nem kerültek be a jegyzőkönyvbe – nagyon kevés ilyen van. Ilyen a résztvevők „közéleti életrajza”, és egy bevezető, amelyet én írtam. Tényleg csak bevezető: megpróbálja elhelyezni az eseményt valamilyen kontextusban.

Nem tartalmaz ez a kötet elemzést, történeti elemzést, mert azt gondolom, hogy ehhez még nem telt el elég idő. Nem tartalmazza – amit ma, meglehet, kézenfekvőnek gondolnánk – az úgynevezett állambiztonsági hátteret, mert nem volt célunk ennek kutatása. Müller Rolf évekkel ezelőtt közétette a nem túl nagy számú állambiztonsági dokumentumot Monorról. Monoron nem volt „tégla”, nem maradtak fenn olyan jelentések, amelyek, „szemtanúi” beszámolók. Nem maradt fenn találkozók hangfelvétele sem. Mindössze az erről készült leirat, amely azonban, furcsa módon, a második napon kezdődik. Jeléül annak, hogy a konspiráció húsz évvel ezelőtt, elsősorban Kenedi János fáradozásainak köszönhetően, kitűnően működött. Az első napon a lehallgatást valószínűleg nem tudták megoldani. Ezt tartalmazza a kötet, lábjegyzetek nélkül, nagyon szikár apparátussal. Elsősorban, az eredeti, 1985-ös szöveget, és annak megjelenését akartuk rekonstruálni.

Miért adtuk ki? Egyrészt, egy régi gondolat volt, régi adósság. Évek óta terveztük, most értek meg hozzá a feltételek. Másrészt Monor, a monori szövegek hiányzó láncszemnek tűntek a mi számunkra. A Naplótól, a Bibó-emlékkönyvön, a Beszélőn, a Hírmondón, a lakitelki tanácskozáson, az 1986-os forradalom-konferencián, egészen az Ellenzéki és Nemzeti Kerekasztal tanácskozásáig húzódik az az ív, amely a rendszerváltás előtörténeteként, a Kádár-kori Magyarország válságtörténeteként, rajzolja ki a magyar másként gondolkodás és politikai ellenzékiség történetét.

Ebből az ívből nagyon hiányzott a körülbelül annak közepe táján helyet foglaló monori tanácskozás jegyzőkönyve. Ez az ív most már – persze még más szövegeket is lehetne említeni, amelyek hiányoznak – megveti a magyar szabad-, vagy a magyar másként gondolkodás archívumának alapjait. Ez is a céljaink közé tartozott, hozzájárulás ehhez az archívumhoz. De a kiadás legfontosabb indoka az Monor, a Monor-jelenség önértéke.

Mi volt Monor? Ha kinyitjuk a könyvet, akkor látjuk: negyvenöt magyar értelmiségi három napon keresztül beszélgetett az ország, a társadalom, a nemzet helyzetéről. Monor egy természetes beszédhelyzet helyreállítása volt. A társadalom, az ország ügyeiről való szabad és kötetlen gondolatcseréé, amitől az értelmiség, az intelligencia az, ami. Ami – ahogy Donáth Ferenc, a tanácskozás házigazdája, kitalálója mondta – „jogunk és kötelességünk”. Ez a természetes beszédhelyzet. A beszédhelyzet 1956 után nem volt természetes önmagában sem. A hetvenes évek közepétől, harmadik harmadától az lett. A beszédhelyzet ilyen szereplőkkel – így alakult a magyar történelem – ugyancsak nem volt természetes. Úgy alakult, hogy a beszélők, amikor már beszéltek az ország helyzetéről, nehezen értettek szót egymással. Kulturális, nyelvi, politikai különbségek választották el egymástól őket.

Monornak voltak előzményei: az 1977-es Charta-petíció, a Bibó-emlékkönyv, sok-sok előzetes „beszélgetést” fel lehetne sorolni. Monor tervezése, megszervezése is ilyen beszélgetés volt.

Monoron természetesnek tűnt, hogy a felek, a résztvevők meghallgatják egymást, és reflektálnak egymás gondolataira. Monor a vita – a barátságos, esetenként éles, esetenként nehezen bonyolódó, de mégis csak a vita – természetes beszédhelyzete volt. Aminek nyomán elgondolhatóvá váltak a közös célok, közös törekvések, sőt ezek közös vagy külön-külön való képviselete is.

A közönség

Akkor, 1985-ben, a kifáradó poszt-sztálinista diktatúra körülményei között ez volt a természetes beszédhelyzet. Amikor elgondoltam ezt a könyvet, és hogy ezt hogy mutatjuk be, akkor a szemem előtt egy monori együttlét lebegett. Nemcsak azért, mert szeretek sátorozni, táborozni, hanem azt gondoltam, hogy az volna igazán az alkalomhoz illő. De el kellett gondolkoznom azon is, hogy vajon ma, húsz év után természetes beszédhelyzet-e az, ami 1985-ben Monoron volt.

Részben nem természetes. Az ilyenfajta gondolatcserének ma más fórumai, más intézményei vannak, szabad a sajtó, szabad a beszéd, semmiféle külső körülmény nem kényszeríti össze a résztvevőket egy Monorhoz hasonló együttlétre.

Részben azonban húsz év után is természetes lehetne egy ilyen beszédhelyzet. A civil értelmiségi beszélgetések kultúrája nem intézményesült, de a demokrácia része kellene hogy legyen. Talán ezt nevezte Vásárhelyi Miklós 1990-ben monori szellemnek.

Ez a könyv nem emlékmű, bár a régi szövegek mindig az emlékezést is szolgálják. De emlékeznünk kell azokra – döbbenetes, de a monori találkozó résztvevőinek több mint negyede tartozik ide –, akik nem érhették meg ennek a könyvnek a megjelenését: Benda Kálmánra, Csengey Dénesre, Kiss Ferencre, Levendel Lászlóra, Mészöly Miklósra, Perjés Gézara, Sinkovits Imrére, Solt Ottíliára, Szabó Miklósra, Szűcs Jenőre, Varga Domokosra, Vági Gáborra és Vásárhelyi Miklósra.

Akivel kezdeni kellett volna, a végére hagytam: ez az egész kötet, Monor egésze számomra egy kicsit Donáth Ferencről szól. Donáth Ferenc Monorral kapcsolatos szövegei megjelentek írásai gyűjteményes kötetében. De ez könyv egy kissé Donáth Ferencnek nem emlékműve, hanem életműve, vagy annak talán legfontosabb része. Donáth Ferencről ma sokkal kevesebben tudnak Magyarországon, mint ahogy kellene. Ez biztos meg fog változni, biztos vagyok benne, hogy Donáth Ferenc el fogja foglalni méltó helyét a magyar történelem nagy szereplői között. Ha ezzel a könyvvel, életműve egy részének kiadásával ezt elősegíthettük, akkor már megérte.

Olvashatóvá akartunk tenni egy fontos szöveget, hogy valóban része legyen a közös emlékezetnek. És tisztelegni a reprodukcióval mindazoknak, akik elmentek Monorra beszélgetni, vállalták a szabadság kockázatát, és megpróbálták eljuttatni a szabadságot, ahogy itt, ezeken a lapokon látható és olvasható egy szélesebb közönség számára is.

A tanulságok levonása, és hogy él vagy élhet-e Monor szelleme, az már olyan dolog, amit kinek-kinek magának kell eldöntenie. Talán úgy, hogy olvassa el a könyvet. Én ezt javaslom mindenkinek.

Szeretném megköszönni a munkatársaimnak, hogy segítettek ennek a könyvek a létrehozásában: Török Gyöngyvér szerkesztőnek, Nácsa Klára korrektornak, és elsősorban Molnár Iscsu Istvánnak, aki a a könyv a tervét készítette. Köszönöm az Oktatási Minisztérium támogatását: a könyv az Intézet „Másik Magyarország” című kutatási programjának keretében jelent meg, amelynek egyik célja ez a bizonyos archívum, a magyar szabad- vagy másként gondolkodás archívumának további építése. Ez a kifejezés egyébként Kende Pétertől származik, aki a párizsi Magyar Füzeteket nevezte a „magyar szabad gondolkodás archívumának”.

Köszönöm mindannyiuknak, hogy velünk voltak.

TAKÁCS GÉZA

Takács Géza hozzászólása

Azért szólalnék meg, mert az, amit a János mondott, hogy Monoron szerette volna, ha ez a rendezvény, ez a könyvbemutató történik, az megvalósul. Mert hogy mi, monoriak azt gondoljuk, hogy ez egy olyan örökség, civil értelmiségi párbeszéd, aminek a folytatása vagy művelése halaszthatatlan.

Tehát mi Monoron ezt igenis tesszük: holnap délután öt órakor a valahai találkozó két résztvevője lesz ott vendégünk: Elek István és Havas Gábor, és Donáth Ferenc is eljön. Mindenki, aki Monort Monoron is látni szeretné, a monori találkozó hangulatát szeretnénk felidézni, ennek lenne az értelme, hogy ebből a szellemből valamit ott a helyiekkel együtt, akiknek az egy titkos történet volt. Beszéltem egy asszonnyal, éppen ma, mert hogy ma délután levetítjük a találkozóval kapcsolatos dokumentumfilmet, és az első asszony, egy tanárnő, akit megszólítottam, arról beszélt, hogy ő akkor költözött oda, pont a találkozó idején Monorra, és nem értette, hogy a Sinkovits, meg a Csurka, meg a Csoóri, akiknek az arcát ismerte tévéből, meg képekről, hogy azok éppen mit keresnek Monoron, egész pontosan Monorierdőn.

És azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez a Monor, ez egy szép és megható csalás – mármint az elnevezés. Mert valójában ez Monorierdő, és Monorierdő éppen leválik Monorról, tehát egy olyan furcsa, mókás helyzet van, hogy most kié is lesz akkor a monori kemping? És a kempinget meg éppen árverezik. Tehát az is elég szomorú. És a vendéglő pedig be van zárva és eladó, de a rózsák gyönyörűek. Én még azokban a rózsákban bízom, hogy ott még egyszer majd Lengyel László is eljön, és találkozik a monorierdeiekkel. Meg azért ott még lesznek jó beszélgetések. Erről álmodtam az éppen szétrombolt vasúti állomás mellett, hogy azért valami egyszer csak történhet még.

Tehát ma délután ötkor vetítjük a filmet, és holnap délután ötkor a monori Művelődési Központban. Mindenkit szeretettel várunk, akinek egy kis kalandra van ideje. Annak idején megérte kijönni Monorierdőre, talán még most is megéri eljönni Monorierdőre, a Művelődési Központba.

A 2006. június 15-én, a Spinoza Házban elhangzott bevezető írott változata.


Please send comments or suggestions.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Last updated:  Monday, 18-September-2006

Search website