Rainer M. János emléktábla-avató beszéde
2011. november 8. Budapest XIII. Pozsonyi út 40.

Ki is volt Litván György? El kell-e mondani - hiszen csak tegnap ment el, hiszen az itt állók közül sokan ismerték, hiszen mindenki ismerte.
De bizony el kell mondani, mert egyáltalán nem olyan könnyű elmondani ki is volt Litván György. Nem könnyű tudományosan meghatározni a Litván Györgyöt.
Nekem legalábbis nem.

Litván György - az életútja volt. Az életút, amely szociológia, eszmetörténet, politika, családi és személyes életút - teljesen reménytelen szétszálazni. És csaknem reménytelen megmagyarázni. Benne van a valamikori magyar nagypolgárság, a Gründerzeit nagy alakjainak leszármazottai, köztük Litván József, az apa - már a Galilei-körben, később (1945 után) a Magyar Radikális Pártban, 1958-tól Bécsben.
Litván az életútja - a budapesti tudományegyetem történelem-politikai gazdaságtan szakos hallgatója (1946-1950), a középiskolai tanár (1957-ig); a mozgalmár, aki 1947-ben, 18 (tizennyolc) évesen tagja lett az MKP-nak, majd 19 évesen az MDP-nek. Az ifjúsági, egyetemi mozgalmár, a pártoktató (mi az hogy pártoktató), aki 1954-ben csatlakozott a Nagy Imre körül kialakult pártellenzék (mi volt akkor az, hogy pártellenzék)
Litván György, aki 1956. március 23-án Budapest XIII. kerületének aktívaülésén Rákosi jelenlétében jelentette ki, hogy az első titkár elvesztette a párttagok (és az ország) bizalmát. Beszólt Rákosinak - írta valaki a Facebookon.
És beszólt még mennyi mindenkinek, később, állandóan. Beszólt a Petőfi Kör történész- és pedagógusvitáján, a forradalom alatt csatlakozott a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságához, és tagja volt a XII. kerületi nemzeti bizottságnak. November 4-én fegyvert fogott, de - mint mondta, szerencsére - nem használta. Amúgy november 4 után sem hagyta abba, ezért 1958-ban letartóztatták és hatévi börtönre ítélték. 1962-ben szabadult, volt iskolai könyvtáros, tanár, majd a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa.
1979-ben beszólt Kádárnak: aláírta a csehszlovák polgárjogi ellenzék vezetőinek bebörtönzése elleni nyílt levelet. Részt vett a demokratikus ellenzék megannyi tevékenységi formájában. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság, majd az SZDSZ egyik alapító tagja. 1991-től 1998-ig az 1956-os Intézet főigazgatója volt.

Litván György - a nemzedéke. Az 1920-as - 30-as évek fordulója táján születettek generációja. Fantasztikus és rettenetes gyermekkoruk volt - egy fantasztikus és rettenetes társadalomban, fantasztikus és rettenetes országban kamaszodtak. Amely kitagadta legtöbbjüket, többször egymás után, a zsidóságukért, a kultúrájukért, a vagyonukért - anyagiakért és szellemiekért; kitaszította őket és az életüket is elvette volna, vagy legalábbis némán, közömbösen tűrte volna, ha elvesznek.
Generációja koraérett gyerekfejjel lett túlélő, koraérett gyerekfejjel lett kalandor. Fantasztikus és rettenetes szellemi kalandokba bonyolódtak, saját megváltásukat az országéval, a térségével, de mit nekik térség, ország - a világ megváltásával szerették volna összekötni. A Totalitással. A kommunista eszme nagy kalandja pillanatokon belül összeszálazódott egy totális politikai rendszer berendezésével - de ők egy darabig mit sem törődve ezzel rendezkedtek. Szüleik 1918-ban látták elérkezettnek a pillanatot: itt az idő, modernizálni a réginek, korhadtnak látott Magyarországot. Fiaik harminc évvel később ugyanúgy tudás és hit birtokában érezték magukat. Bűnösök talán nem voltak - felelősök igen, de ezt senki sem érezte-szenvedte mélyebben át, mint ők. 1953-56-ban lehetőség kínálkozott a megtisztulásra. Sokan éltek vele - Litván György is - de ez kevés. A generáció egésze rázkódott össze. Aztán ment tovább, ki élesebb, ki lágyabb kanyarral.
Litván György azonban, és az őhozzá hasonlók azonban nem kanyarodtak. Nem fordultak vissza 1956-tól, félig se, kicsit se. Az igazán hűségesek, radikálisok (és szerencsések) pedig 1989-ben, java erejükben úgy érezhették, úgy láthatták: visszatértek a csoportképre, amely szüleikkel és tanítóikkal közösen készült róluk. Litván György közéjük tartozott.

Litván György, talán leginkább, az életműve. Az a történészi mű, amely valamikor 1955 táján kezdődött. Pont akkor, a megrázkódtatás, a lelkiismeretvizsgálat, a felmérés időszakában. Akkor, amikor új válaszokat keresett, s ha tetszik (vissza)talált azokhoz a kérdésekhez, amelyekkel apái nemzedéke is viaskodott. Litván (élet)műve nagyon közel áll őhozzá, magához: térben, időben, emberekben. Élete és életműve nagy témája a magyar huszadik századi progresszió eme örökös és utánozhatatlan, értékjogon választott főnemesi rendje volt: az Adyé, a Jászié, a Polányiaké. És leszármazottaiké - egy nagy családé, a radikális és szociális magyar demokrácia családjáé. Két-három (nagy) generáció eszme- és eszméléstörténete.
Ez a történet Gyurinak mélységesen személyes ügy volt. Nemzedéki- és önanalízis, a szó szoros értelmében - a sztálinizmus és az abból való kiábrándulás, a leszámolás lélekrajza. A mű töredékekben maradt - hol hatalmas művekben (Magyar gondolat..., Szabó, Jászi), hol mesteri esszékben.

Egy ennyire személyes ügyért az ember olyat is megtesz, amit amúgy a háta közepére... Litván Györgynél kevesen utálták jobban a formális és bürokratikus szervezeteket. Ha az 1956-hoz való hűség nem szolgált volna iránytűként egész férfikorának, aligha adta volna fejét intézetalapításra. Ott aztán egyszerűen maga volt, és ez a legtöbb, ami elmondható. A főnököm volt - soha kevésbé főnök főnököt nem láttam. Tudta, mit tesz az emberrel a kezébe kapott hatalom? Hogy a kezében tartja? Megrontja? Lehet, biztos - mindegy is. Amikor a sors úgy hozta, hogy a helyébe kellett lépnem, semmit se szerettem volna jobban: olyannak lenni, mint ő. Ami persze reménytelen.

Litván - az életműve: életút, generáció, hűség, művek. Mi marad a történész életművéből? Sajnos, az ritkán időt álló. Talán két dolog mégis: a szenvedély, ami nyelvi formát ad a gondolatoknak. És a kérdés, amit feltett. Litván György kérdése messze túlmutatott a személyes történeten. A lehetséges progresszív, elkötelezetten nyugatos, szabadelvű és szociális magyar baloldal hagyományát kereste. Hagyományt, amely a jelennek és jövőnek mutat értékeket és példát. Olyat, amelyre építeni lehet, mert elvszerű és politikai-emberi szempontból egyaránt erkölcsös. A magyar liberális baloldal mély válsága idején - most, itt, nekünk - aligha van fontosabb kérdés a Litván Györgyénél.
Litván ügyei most rosszul állnak. Rosszul áll az az 1956-os Intézet ügye - de vajon fontos ez? Hiszen 1956 ügye áll rosszul. Vajon fontos-e, hogy sarlatánok magyarázzák a történeteinket - 1989 ügye áll rosszul. A demokratikus Magyar Köztársaság ügye, a demokraták magyar közösségének ügye. Az emlék vigasztalhat - Gyuri nem vigasztalna. Morogna, dühöngene, aztán elszáguldana, hogy telefonáljon, cikket írjon és leteremtsen, akit kell. Kérdése ma is elevenünkbe vég. Nem emléktábla ő tehát, hanem Jelenvalóság. Jelenléte intenzív, sürgető: minket sürget. Jelenvaló - jobban velünk van most, mint valaha.

Fényképek az emléktábla-avatásról
2011. november 8.
Fotó: Topits Judit

Litván György özvegye és a közönség	Rainer M. János emléktábla-avató beszédét mondja

Nagy Imre unokája, Jánosy katalin, Tóth Józseg XIII. kerületi polgármester és a közönség	A közönség

A közönség	Rainer M. János emléktábla-avató beszédét mondja

A Nagy Imre Alapítvány munkatársa olvassa fel Litván György írását	Tóth József XIII. kerületi polgármester koszorúz

Jánosy katalin, Nagy Imre unokája koszorúz	Koszorúzás

Litván Györgyné Gál Éva	Az emléktábla a Pozsonyi út 40. bejáratánál. Az emléktáblát készítette: Czinder Antal, Munkácsy-díjas szobrászművész