Kiállítás meghívó

A kiállításhoz kapcsolódó konferencia programja

Falazás 30 fok hidegben. Erőműkémény-alapozás kubikosmunkával, öszvérfogattal. A bajszos generalisszimusz vigyorog minden sarkon, neki építjük!? Szoba-konyhás kolóniai lakások disznóólacskával, másfél négyzetméter konyhakerttel, budi a „hatajtós” végén – hat családra. Tíz éve vakolatlan házak, tízen, tizedik éve barakkban. Gumicsizmában már nem illik belépni a Fekete Gyémántba – Főúr, csak egy kisfröccsre.... – Na de Elvtárs, ez egy első osztályú étterem?!!! Békekert, gyermekkorom vurstlija, pára gyöngyözik a félliteres söröskorsón, apa itt mindig nekem is vett fagylaltot vagy medvecukrot. Bányásznap, megvan életem első motorkerékpárja! Istenem, saját otthon, önálló fürdőszobával! Hideg–meleg folyóvízzel, központi fűtéssel! Nézd, a szomszédasszonyék is kijöttek korzózni! Száll a por, hiányzik a növényzet, de jövőre a tanács mindent végigültet, még muskátlit is ígértek az ablakba! 900 fok a kemencéknél, vakít a fehéren izzó acél, közben a hátamra fagy a pufajka. Gémberednek az ujjaim a futószalag mellett, 4 óra még, fél mázsa meddő a norma. Jó szerencsét! Jó reggelt, mit hoztál uzsonnára? Ma a kettes frontra megyünk, ott felkötheted a gatyádat! Tizenheten fekszenek, „Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete” – fújja a bányászzenekar, és a koporsók egyszerre ereszkednek a sírba. Idén ötszáz kétszobás lakást adnak át városunkban, az iskola még nem készült el a lakótelepen, de társadalmi munkában parkosítjuk az ABC-áruház melletti térséget. Már emelik be az ötödik desztilláló tornyot, jövőre működésbe lép vegyiparunk eddigi legnagyobb beruházása. A csőkígyón fickándoznak a napsugarak. A szénbányászati tröszt ellen megindították a szanálási eljárást, 600 fővel csökkentjük a központi osztályok létszámát, 100 vájárt előnyugdíjazunk. Az utolsó csille szén. Bányászgyerek nem sírhat, hallod? Az öt kémény, mint mikor marokba szorítod az ujjaidat, lassan, engedelmesen behajlik, földre rogy. 8 ezer embernek többé nem jelent semmit a 6 órás gyársziréna. Továrisi konyec, megy a Lenin, pedig de sokat koszorúztalak. Mi jöhet még? Jobb lesz, vagy rosszabb?

El lehet-e mondani ötven évet ötven mondattal, vagy ötven fotóval? Több ezer fényképből válogatva kiállításunkkal megpróbáljuk bemutatni nagyapánk ifjúkorát, apánk életét, a mi gyermekkorunkat, a magyar közelmúlt egy szeletét: Ajka, Dunaújváros, Kazincbarcika, Komló, Oroszlány, Ózd, Salgótarján, Százhalombatta, Tatabánya, Tiszaújváros és Várpalota szocialista korszakbeli alapítását, építését, virágzását és némelyikük hanyatlását.

Négyszázezer embernek ad ma otthont ez a 11 különböző helyzetből induló, s különböző irányba haladó város, amely „Indusztriának”, az ipar és az iparosítás képzelet szülte istennőjének köszönheti létét. Európában az 1940-es évektől a gazdaság-, a terület- és a településfejlesztésért felelős politikusokat és szakembereket szabályosan bűvöletébe kerítette az iparosítás ideája. Olyan univerzális eszköznek tekintették az indusztrializációt, amellyel gazdasági, társadalmi és területi problémákat egyaránt orvosolni lehet. Évtizedeken keresztül korszellemként hatott az indusztriális fejlesztési ideológia, amelynek hatékonyságát csak az 1970-es évektől kérdőjelezték meg Európa nyugati felén is.

Az iparosítás különösen radikálisan, gyorsan és egyoldalúan zajlott le az 1945-ben szovjet uralom alá került kelet-közép-európai országokban: öt–tíz év alatt óriási nehézipari kapacitásokat építettek ki a nemzetgazdaságok minden más ágának súlyos elhanyagolásának árán. A kohászat, a szénbányászat, majd az 1960-as évektől a nehézvegyipar minden szocialista országban kiemelt ágazat maradt egészen a rendszer 1989–90-es összeomlásáig. A magyar nehéziparfejlesztési projekt köztudottan néhány település nevével fonódott össze: Sztálinvárossal, Komlóval, Kazincbarcikával, később Leninvárossal vagy Százhalombattával. Az iparközpontú fejlesztéspolitika Magyarországon – a szovjet blokk többi országához hasonlóan – önálló településtípust hívott életre: a szocialista iparvárosokat – „Indusztria gyermekeit”.

A szocialista korszak épületei és rekvizitumai 1990 óta mind gyorsabban tűnnek el ezekből a városokból is. Az Ózdi Kohászati Üzemeket átadták az enyészetnek, a tatabányai cementgyár szinte nyom nélkül tűnt el, Tiszaújvárosban már új épület áll a vegyi kombinát legelsőként megépült üzemének, a műtrágyagyárnak a helyén, Oroszlányban és Tatabányán több, az 1950-es években, szocreál stílusban épített lakóházat már le kellett bontani azok műszaki állapota miatt. Az ipari városok központjában egykor éktelenkedő üres területek helyén új közintézmények létesültek. A tizenegy város lehetőségeihez mérten igyekszik mind többet és többet költeni a korszerűsítésre, a parkosításra, az emberibb lakókörnyezet kialakítására.

Több mint ötven év telt el a várossá nyilvánítás, több mint tizenöt esztendő a szocialista rendszer összeomlása óta. Kik vagyunk, honnan jövünk? Büszkék legyünk a múltunkra, vagy inkább takargassuk? Indusztria csodát tett, városokat építve a semmiből? Vagy csak elkápráztatott minket délibábvárosaival?

Nézzen körül Kedves Látogató! Idézze fel a kort, mélyedjen a részletekben, engedje át magát a képek hangulatának. Talán választ talál kérdéseire.

A képeket gyűjtötte: Germuska Pál, Molnár „Iscsu” István, Sümegi György

A képeket válogatta, a kiállítást rendezte: Balpataki Katalin, Germuska Pál, Molnár „Iscsu” István

A kiállítást tervezte: Molnár „Iscsu” István grafikus

A kiállítás kivitelezője: Reklám Kft., Dunaújváros

A kiállítás rendezői köszönetet mondanak az alábbi gyűjteményeknek és magánszemélyeknek fényképeik rendelkezésre bocsátásáért:

az Ajkai Városi Könyvtár és Múzeumnak,

a BorsodChem Rt-nek,

a dunaújvárosi Intercisa Múzeumnak,

a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtárnak,

a Komlói Városi Helytörténeti Múzeumnak,

a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárnak,

az Ózdi Városi Múzeumnak,

a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumnak,

a százhalombattai „Matrica” Múzeumnak,

a Tatabányai Múzeumnak,

a TVK Rt-nek,

a tiszaújvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtárnak,

a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtárnak,

valamint Bárándy Istvánnak, Dallos Istvánnak és Karkas Lászlónak

Külön köszönettel tartozunk azoknak, akik támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás:

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA * DUNAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA * KAZINCBARCIKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA * KOMLÓ

VÁROS ÖNKORMÁNYZATA * OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA * ÓZD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA * SALGÓTARJÁN

VÁROS ÖNKORMÁNYZATA * SZÁZHALOMBATTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA * TATABÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA *

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA