|
Háttér
Ellentétben a közkeletű tévhiedelemmel, az '56-os forradalom nem október 23-án kezdődött és nem is ért véget november 4-én. Közhatalmi centruma Budapest volt ugyan, a felkelést megszemélyesítő kormányfője, Nagy Imre pedig első és második kormányával az Országház épületében foglalta el földrajzi helyét, ám a demokratikus szabadságharc erőforrásai - éppen azok, amelyek a miniszterelnököt a parlamentbe beemelték - más-más megyékből fakadtak fel, és e forrásokat más és más községekben, városokban apasztotta ki azután a Kádár-rendszer repressziója, mint ahová a mai tankönyvek gyakran tévesen rögzítik a történelmi idő-és térbeli határt.
Napokkal korábban,1956. október 17-én az ELTE Jogi Karán megalakult a Hajnóczy Kör, első követelése március 15-e nemzeti ünneppé való nyilvánítása és a honvédelmi oktatás eltörlése volt. Mindjárt utána, 19-én, Szegeden, a József Attila Körben a diákok már az értelmiség helyzetéről rendeztek rebellis vitát, Győrben a többpártrendszer visszaállítását követelték, valamint a szovjet csapatok kivonását és független kül-és belpolitikát. 20-án, a szegedi tudományegyetemen, a MEFESZ-nagyűlésén a halálbüntetés eltörléséért protestáltak, a szabad választások kiírása mellett érveltek, a sajtószabadság kiterjesztését és a Rákosi-rendszer diktatúrájáért felelősök törvényes felelősségrevonását kezdeményezték. Erre a nagygyűlésre már Budapestről is érkeztek diákok: a Kertészeti-és Szőlészeti Főiskola hallgatóival együtt emeltek hát szót „az egyetemi ifjúság politikai súlyának növeléséért”. 21-én az az Egri Pedagógiai Főiskola hallgatói csatlakoztak a MEFESZ-hez, s ki Egerből, ki Debrecenből, ki Szegedről utazott fel Budapestre az Országos Diákparlament ülésére, hogy felvegye a politikai kapcsolatot az írók és tudósok Petőfi Körével. 22-én, a Budapesti Műszaki Egyetemen a MEFESZ 16 pontos követelését - a magyar forradalom alaphangját - már a pécsi orvosi és jogi kar, a miskolci műszaki egyetem, a székesfehérvári műszaki technikum, a soproni Erdőmérnöki Főiskola delegátusai fogalmazták közösen, immáron kórusban, az október 23-án kirobbant forradalom hangjaként. Komáromi Kornélia hangja egy volt a kórusból, de évekkel tovább szólt, még annál is tovább, mint amit az utolsó szó jogán hangoztatott a Budapesti Fővárosi Bíróságon, 1958. november 6-án, elsőfokú itéletének bírái előtt. „Az egyetemi ifjúság politikai súlya” csakugyan növekedett a felkelésben való részvétel mértékével, így aztán diákforradalom leverése is jóval tovább tartott '56. november 4-énél, miként a „pesti srácok" csoportjainak felgöngyölítése is.
Előtér
Komáromi Kornélia október 23-án a pesti jogi karon maradt és az egyetem Rákóczi úti leánykollégiumából vett részt a forradalomban. Még 1958. szeptember 16-án kezdődött, súlyosan koncepciós perének vádirata is tartalmaz valóságot: 1956. „október 25-én a diákszállóban megjelentek a műszaki egyetem diákjai, akik felkérték a joghallgatókat, hogy legyenek segítségükre Nagy Imre hatalomrajutását segítő röplapok másolásában. Komáromi Kornélia és az ottlévő diáklányok a nyomtatott röplapok alapján személyenként körülbelül 4-5 példányban lemásolták. E röplapok terjesztését műszaki egyetemisták végezték. Komáromi Kornélia 1956. október végén hazatért szülei váci lakására.[Itt] saját maga fogalmazott röplapokat azzal a céllal, hogy az egyetemre való visszatérése után Budapesten terjeszteni fogja.(...) A diákszállóban tervének végrehajtásába bevonta Barki Ida és Jekkel Klára évfolyamtársait. Ezeket a röpcédulákat 1957. március 15-e előtt (...) Budapest területén kapualjak alá ragasztás útján terjesztették. A röpcédulákban sztrájkra, néma tüntetésre szólították fel Budapest lakosságát arra az esetre, ha a szovjet csapatok nem vonulnának ki az országból.”
 |
Még 1958. április 26-i letartóztatása után, a politikai rendőrség Gyorskocsi utcai vallató- szobájában - már a gyanúsítottból terheltté nyilvánító határozat meghozatalánál is - Komáromi Kornélia saját szavaival azt vágta a kihallgatást vezető tisztek arcába: „1957 márciusában azért terjesztettem röplapokat, mert kívántam és kívánom jelenleg is a szovjet csapatok kivonását az országból, s ezt röplapjaimmal elő kívántam segíteni. A KISZ-plakátjait is azért téptem le, mert Nagy Imre politikájának híve vagyok, és mivel a KISZ a Kádár-kormány politikáját igyekezett elősegíteni, akadályozni kívántam a munkáját.”
A Komáromi Kornélia bebörtönözéséhez vezető út ugyanis éppen a KISZ politikai területfoglalásának bátor akadályoztatásától indult. Ahogy a BM Politikai Nyomozó Főosztályának operatív tisztje, 1957. május 8-án jelentette: „május 4-én a Jogi Kar épületében kifüggesztett plakátokat (KISZ) ismeretlen tettesek éles késsel darabokra vagdosták, május 7-én ismét leszagatták a kifüggesztett KISZ plakátokat és helyükbe öt helyen egy-egy rajzlap nagyságú, tussal írott ellenséges szövegű plakátot ragasztottak ki. A plakátok tartalma: Éljen a KISZ = Kádár Inasainak Szövetsége! Hazárulók, naplopók, pénzhajhászok bandája!” A KISZ elleni plakátháború folytatódott, mint a megindított nyomozás - házkutatás útján megállapitotta -, Komáromi Kornélia redisztollának tusfestékével írták az egyik hirdetményre: „le vagytok szarva!”. A feljelentések az ELTE Tanulmányi Osztályvezetőjétől - a BM "hivatalos kapcsolatától" - és a Jogi Kar KISZ-titkárától, Czili Gyulától [a Fővárosi Főügyészség késöbbi politikai csoportvezetőjétől, majd a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesétől] érkeztek a BM szovjet tanácsadójához és Marosán György államminiszterhez, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának vezetőjéhez. Czili Gyula - „egy igazi KISZ tag a többi nevében" aláírású egyik feljelentésében - különös nyomatékkal emelte ki, hogy Komáromi Kornélia "mint nő, különösen hangra talál. Ártatlan diákokat fertőz meg. Érdemes róla megemlíteni, hogy az ellenforradalom alatt is női tüntetéseket szervezett, fegyver szétosztással, meg eldugással foglalkozott. Ilyen tanuló nem érdemli meg, hogy egyetemista legyen. Erre a jövőt nem építhetjük. Követeljük az egyetemről való eltávolítását és a dolog kivizsgálását. Gondoljunk arra: 'Egy cseppnyi méreg is megfertőz egy pohár bort'."
Mialatt az MSZMP-hez, a KISZ-hez, a BM politikai rendőrségéhez sorozatosan érkeztek a feljelentések és beindúlt az állambiztonsági szolgálat megtorló apparátusa, a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalomhoz már korábban csatlakozott Komáromi Kornélia és néhány barátnője folytatta forradalmas cselekedeteit. Akár tudta, akár nem, hogy egyetemi környezetét már megszállták a politikai rendőrség nyomozói - közel egy tucat egyetemista társát szerveztek be ügynökké, hálózati személlyé, hivatalos kapcsolattá, s állították reá - minden erejét és leleményességét az 1957. március 15-ére tervezett MÚK [Márciusban Újra Kezdjük] megvalósítására fordította. 1958-as perének vádlott-társaival a szovjet tankok által szétlőtt leánykollégium helyreállításához felhatalmazott meszet egy szatyorba öntötték, fazekat, ecsetet vettek magukhoz, az Operaház környékén, a Sztálin út házfalaira festették: „Vesszen Kádár!”, „Gyilkos Kádár!”. Röplapokon is terjesztették a közelgő MÚK felhívását: a kölcsönírógépen írt kiáltványok mintegy negyven példányát egy virágcsendéletet ábrázoló kép paszpartuja és kerete közé rejtették, innét terítettek szét mintegy negyvenet a fővárosban.
A közintézmények hivatali rendjében kifüggesztett virágcsendéletek élettelen reprodukciója használatos tárgynak bizonyúlt az ellenállás konspirált eszközeinek elrejtéséhez. Komáromi Kornélia, Barki Ida és Jekkel Klára azonban élő virágokkal kívántak életet adni az eltiport '56-os forradalomnak. 1957. október 23-án „felmentünk a Szabadsághegyre és a fogaskerekü végállomásánál egy csokorra való bukszust és erdei fenyőgallyat szedtünk.(...) Csokrunkat azonban nem tudtuk elhelyezni a Petőfi-szobornál, mert a téren sok rendőr tartózkodott.” - vallotta Komáromi Kornélia a politikai rendőrségen, 1958. április 25-én - így aztán a koszorú egyes virágszálait, s a hozzájuk mellékelt röpcédulákát a Lánchídon át Budára visszatérve, a Horváth-kert környékén szórták szét.
Közelkép
Bármily foncsor is a tükör, egy keveset mégis láttat hétköznapi személyéről és erkölcsi személyiségéről is épp a másodéves joghallgató, Komáromi Kornélia bebörtönözése céljából felfektetett politikai rendőrségi aktákból. Rendőrségi szlenggel szólva -"szoros figyelésének"- jegyzőkönyveiből közelítő pontossággal kirajzolódik alakja, mégha a kép egyes elemeit „környezettanulmányaiból”, levél-és telefonlehallgatásaiból állították is össze a BM helyszínelői és profilkészítői.
„163-165 centi magas, vékony testalkatú, világosbarna hajú, hosszúkás, telt arcú, egyenes orrélű, vékony testalkatú, egyenes testtartású, bal lábára kissé biccentő”. Így festették le kukkolói 1957. december 13-án és 14-én, 18-án, amikor udvarlójával találkozott, s „kézenfogva sétált [vele], kék télikabátot hordott, fekete nadrágot, fehér nylon harisnyát, bordó kesztyűt” viselt, ezzel fogta gyanúsan tömött, barna aktatáskájának fülét. 19-én, „világoskék sálat” is kötött a nyaka köré. Vácról érkező édesapjával - nyugalmazatott MÁV tisztviselővel - találkozott, aki délután elkísérte Komáromi Kornéliát az Egyetemi Könyvtárba. Délelőtt „franciakrémest evett egy cukrászdában”, ebéd után, karonfogva sétált és beszélgetett édesapjával. Két nappal korábbi délelőttjét udvarlójával töltötte egy 60-szor 40 centiméteres, hordozható táskagramafon társaságában. A kukkolók sajnálatára Komáromi Kornélia és udvarlója a lemezjátszóval hosszabb időre eltűntek egy Szabadsajtó utcai épület kapujában.
A külcsínről felszínesebb ismeretet tartalmaznak a Komáromi Kornélia ellen foganatosított „külső figyelés” aktái, a belbecsről, azaz erkölcsi, politikai profiljáról valamivel többet mondanak a Politikai Nyomozó Főosztály tágabb környezete ellen indított „bizalmas nyomozásainak” iratai, valamint az ügyészségi, bírósági eljárásának dokumentumai.
Még a budapesti fegyveres harcok előtt, a New York kávéházban találkozott Sánta Ferenc íróval, a Petőfi Kör egyik alapítójával, vezetőségi tagjával, aki a padlássöpregetésekről és a földmíves népesség állapotáról szóló személyes beszámolójával igen nagy hatást gyakorolt Komáromi Kornéliára. Sántánál is erősebb szellemi hatással volt reá az ELTE Magyar Jogtörténeti Tanszékének docense, Révész László, akit MEFESZ tagsága révén is a jogi kar Forradalmi Bizottságának elnökéül választottak olyan kivételes, a fegyveres felkelésben is résztvevő tanítványai, mint Forintos György, Töttösy Zsolt és (a börtönéveik letöltése után) festőművésszé és íróvá vált Karátson Gábor. Ők Komáromi Kornélia szeme láttára készítették orosz és magyar nyelvű röpcéduláikat az egyetem jogi karán, s tudtával indultak a Központi Gyűjtőfogházba kiszabadítani a Rákosi-rendszer politikai foglyait.
A tanár Révész László 1957 januárjának utolsó napjaiban svájci emigrációba kényszerült, a berni Kelet-Európa Intézet munkatársa lett, de a tanítvány az ő nézeteit is képviselte a Fővárosi Bíróságon. Az utolsó szó jogán Komáromi Kornélia „kijelentette, hogy (...) rossz módszereket választott a párt és kormány a szovjet hadsereg elleni harcban. Előadta továbbá, hogy ha jelenleg szabadlábon lenne, a párt és a kormány elleni harcot is tovább folytatná, a már említett követelések eredményesebb kivívása érdekében.” Ezért a töretlen, bűnbánást nélkülöző kijelentéséért elsőfokú, 1958. november 6-án meghozott 2 év és 6 hónapos itéletét 6 évre súlyosbította a Legfelsőbb Bíróság 1959. február 5-én.
Erkölcsi bizonyítványának is felfogható, amit a Gyorskocsi utcai vallatói a rab Komáromi Kornélia „kísérőlapjára” írtak: „Hálózati munkára nem alkalmas”. Erkölcsi jellemzésére legpontosabban mégis az áll, ami a szobi és váci járás levéltári iratait magába foglaló kötet - 1956 Pest Megyében - fekete borítólapján olvasható, Ady Endrétől:
"Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek."
Kenedi János
Megjelent Komáromi Kornélia születésnapján, május 27-én:
Váci Polgár, 2011. május, 12-13. o.
Élet és irodalom, 2011. május 27. |