___BESZÁMOLÓ AZ 1956-OS INTÉZET KÖZALAPÍTVÁNY 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL___Vissza

1. Az Intézet közvetlen alapítói pénzügyi támogatása az előző évihez képest 2010-ben - az állami költségvetés takarékossági intézkedései, vagyis a zárolások következtében - tovább csökkent. Bevételeink döntő része az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM, 2010 májusától Nemzeti Erőforrás Minisztérium, NEFMI) állami költségvetési főösszegéből származott. A 2009. évi 143 millió Ft-os támogatás (zárolás után 138,5 mFt) 2010-ben az elfogadott költségvetési törvény, illetve szerződés szerint 151 millió Ft-ra emelkedett volna. Ez azonban a NEFMI-t erőteljesen érintő 2010 nyári zárolás folytán 30 millió Ft-tal csökkent, amint az sem változtatott érdemben, hogy a 2009-ben zárolt 5 millió Ft-ot visszakaptuk. Az OKM-NEFMI éves támogatása ténylegesen csupán 125,25 millió Ft-ot tett ki. Budapest főváros támogatása 2010-ben mintegy 16,15 millió Ft volt. Pályázati bevételeink, valamint könyvkiadásunk eredményei is jelentősen elmaradtak az előző évitől. 2001 óta soha nem gazdálkodott az Intézet olyan kis összegből, mint 2010-ben. Ennek ellenére az előző évhez képest eggyel több könyvünk jelent meg, ugyanakkor a kutatásokra és infrastrukturális beruházásokra a tavalyihoz képest jóval kisebb összeget fordítottunk. Újabb szigorú takarékossági intézkedésekre kényszerültünk. Továbbra sem adtunk béren kívüli juttatásokat, jutalmazásra mindössze három munkatársunk esetében került sor, szigorúan a kiemelkedő teljesítmény alapján. Az év folyamán három nyugdíjas korú munkatársunk foglalkoztatását kellett megszüntetnünk, további egy fő nyugdíjazását kezdeményeztük, az év végéig két munkatársunk távozott az intézménytől, további egy fő pedig 2011. január végén távozik más munkahelyre. Két munkatársunk továbbra is az MTA Politikatudományi Intézet állományában, kirendelés alapján tevékenykedett az 1956-os Intézet Közalapítványnál. Mindezekkel együtt gazdálkodásunk az egész év folyamán kizárólag azért alakult kiegyensúlyozottan, mert a korábbi esztendőkhöz hasonlóan 2010 elején is rendelkezésünkre állt bizonyos induló tartalékösszeg.
Az Intézet tudományos kutatási tevékenységének fő irányát a 2007-ben indult, 2008 tavaszán véglegesített, több éves összintézeti kutatási program (Kádárizmus - a kelet-európai posztsztálinizmus egy változata) szabta meg. Folytatódtak az egyéni kutatások és programok, egy munkatársunk az év folyamán befejezte doktori (DLA) tanulmányait, elkészítette disszertációját (2011. január 31-én meg is védte azt). Négy új önálló könyvünk jelent meg, s munkatársaink továbbra is nagy számban, széles körben publikáltak. (A forráshiány illetve a takarékossági intézkedések miatt könyvkiadási terveinket nem sikerült teljesítenünk, s új tartalomszolgáltatást sem indítottunk.) A hazai és nemzetközi konferencia-részvételek, előadások révén jelenlétünk a hazai és nemzetközi jelenkortörténeti fórumokon továbbra is jelentős és biztosított. Az Intézet informatikai infrastruktúrája megőrizte magas színvonalát. Az intézeti-pénzügyi adminisztráció pontosan és megbízhatóan bonyolódott, köszönhetően Germuska Pál intézeti titkár, Fenyvesiné Pintér Ágnes könyvelő és Molnárné Szánthó Katalin titkárságvezető erőfeszítéseinek.

2. 2010. évi kiadványaink részben ismét a Kádár-korszak történetének különböző jelenségeiről szóltak. Évkönyvünk a Kádárizmus-projekt harmadik fázisának eredményeit tartalmazza: különféle műfajú szövegek - tanulmányok, esszék, forrásközlések, emlékezések - hatalom és értelmiség érintkezésének határterületét igyekeztek elemezni. Germuska Pál úttörő munkája Magyarország részvételét vizsgálja a KGST hadiipari együttműködésében. Keller Márkus kötete a középiskolai tanárok professzionalizációjáról szól a 19. század második felében, porosz-magyar összehasonlításban. Standeisky Éva monográfiája, a Népuralom ötvenhatban az 1956-os forradalomról szóló, radikálisan új szemléletű nagymonográfia, a szerző utolsó tíz évi kutatásainak összefoglaló műve (a munka egyben a szerző MTA doktori disszertációja, az eljárás folyamatban van).

3. Az egyéni kutatások 2010-ben részben továbbra is az 1956-os forradalom történetére összpontosította. Szakolczai Attila tovább dolgozott PhD értekezésén, amely a Köztársaság tér - Baross téri eseményekről szól, valamint sajtó alá rendezte 1956-os tanulmányai válogatott kötetét. (Az év végére azonban egyik munka sem készült el, Szakolczai Attila pedig távozott az Intézetből). Eörsi László tovább dolgozott a budapesti VII. kerületi felkelőkről szóló kutatásán. Standeisky Éva sajtó alá rendezte Népuralom ötvenhatban című nagymonográfiáját.
A kádárizmus-projekt keretében továbbra is egy sor alapkutatás folyt 2010-ben; ezek a következők:
Békés Csaba - Magyarország és a nemzetközi politika, 1953-1991 c. monográfia (a több éve folyó program eredménye, a kézirat az év végére nem készült el)
Eörsi László - Színháztörténeti esettanulmány: az aczéli kultúrpolitika és a kaposvári Csiky Gergely Színház
Germuska Pál - A középgépipartól az elektronikai hadviselésig. A magyar hadiipar és haditechnikai termelés 1948 és 1980 között (a második monográfia kézirata végül 2010 végére nem készült el); A csernobili baleset magyarországi következményeinek kezelése 1986-ban
Keller Márkus - Az óbudai kísérleti lakótelep
Kozák Gyula - A szabadság szigete - a Rottenbiller utca 1. művészlakói és kapcsolataik
Lénárt András - A magyar szociológia újjászületése a hatvanas években
Rainer M. János - Kádárizmus, rendszerváltás és emlékezeti munka (tanulmány- és esszégyűjtemény, kézirat 2010 végéig elkészült)
Somlai Katalin - A Kádár-korszak (külföldi) ösztöndíj politikája
Tischler János- Magyarok az olimpiákon - állambiztonsági szemszögből
Topits Judit - Az orenburgi gáztávvezeték magyar szakaszának építése 1973-79 (a dokumentumfilm 2010 őszén elkészült, bemutatták)
Ungváry Krisztián - az állambiztonság szervezet- és intézménytörténetének, ezen belül a hírszerzés történetének feltárása
Valuch Tibor - Az ózdi munkásság társadalomtörténeti vizsgálata

4. Az OHA-ban Kőrösi Zsuzsanna befejezte a Repatriáltak c. kutatás elemző feldolgozását, a tanulmány véglegesítése viszont 2011-re maradt. Folytatódott a Másik Magyarország és a Demokratikus ellenzék, valamint a Gazdasági vezetők című interjúfelvételi- illetve interjú-feldolgozási program. A Kádár-kori ellenzékiekkel készült interjúk szerkesztése és webes megjelenítésé források hiányában nem kezdődött meg. Az OHA bázisán az év során előkészítettük a Mi 20. századunk című multimédia internetes tartalomfejlesztést. Elkészült néhány próba, kialakítottuk a szolgáltatás alapvető forgatókönyvét. A megvalósítás a szükséges források hiányában egyelőre késik.
Az OHA 2010-ben 34 db saját készítésű új interjúval gyarapodott (ennek túlnyomó többsége a Demokratikus ellenzék programban készült). Az év végéig nem zárult le 8 folyamatban lévő interjú (mind a Demokratikus ellenzék-projekt részeként). 15 névmutató és 10 kivonat készült régi interjúkhoz, továbbá digitalizáltuk 2 különösen értékes régi interjú hanganyagát. Összesen 138 interjú hangfelvételét őrizzük digitális formában. 2008-tól csak digitális hangfelvétel készül.) Összesen mintegy 220 kivonat került be az adatbázisba. Az év folyamán 22 fő végzett kutatásokat az archívumban, többségük, huzamosabb ideig. Új kezdeményezésként elkészítettük az OHA Hírlevelének első számát. Az interjúk mellett gyűjteményünk három visszaemlékezéssel gyarapodott (Heinz Ervin, Fekete Gyula, Székely György). Az OHA munkatársai részt vettek a XX. század hangja-projekt két-három havonta megszervezett workshopjain. A rendezvénysorozat keretében 2010. március 8-án az Intézetünkben az OHA bemutatására is sor került.

5. Az intézeti honlap fő újdonsága 2010-ben a fotóadatbázis megújulása volt. Az év őszén az European Society for Education and Communication (ESEC) a networking media kategóriában Erasmus Euromedia Medal of Excellence díjat adományozott a fotóadatbázisnak. (A honlap látogatottságának alakulását 2010. évben a jelentés 1. sz. melléklete tartalmazza.)

6. Könyvtárunk az év folyamán 300 kötettel, CD-ROM-mal, továbbá 9 kézirattári egységgel gyarapodott. Kutató-látogatóinak száma 2010-ben 41 fő volt.

7. A 2010. évben a következő kiadványaink jelentek meg:
7.1. Könyvek
a. Keller Márkus: A tanárok helye. A középiskolai tanárok professzionalizációja a 19. sz. végén porosz-magyar összehasonlításban (L'Harmattan Kiadóval közösen)
b. Germuska Pál: Vörös arzenál. Magyarország részvétele a nemzetközi hadiipari együttműködésben a KGST keretei között. (Argumentum Kiadóval közösen)
c. Standeisky Éva: Népuralom ötvenhatban. (Kalligram Kiadóval közösen)
d. Kozák Gyula (szerk.): Kádárizmus - átereszek. Évkönyv XVII. 2010.

8. Az év során munkatársaink közül Ungváry Krisztiánnak, Szakolczai Attilának és Rainer M. Jánosnak a Kossuth Kiadó Magyarország története c. sorozatában jelent meg egy-egy kötete (Ungváry K.: Magyarország a második világháborúban, Szakolczai A.: Az 1956-os forradalom és szabadságharc, Rainer M. J.: A Kádár-korszak). Németországban a Gabriele Schaefer Verlag gondozásában jelent meg az év végén Molnár Adrienne szerkesztésében az Erinnerungen an die "sechziger Jahre" c. összeállítás, a 2004-ben befejezett Hatvanas évek-projekt során elkészített emlékezeti összeállítás. Valuch Tibor (Gyarmati Györggyel közösen írt) Hungary under Soviet Domination 1944-1989 című könyve Budapesten és New Yorkban jelent meg az Atlanti Kiadó Társulat gondozásában. Az Intézet munkatársai különböző folyóiratokban, tanulmánykötetekben, lapokban száznál több cikket, tanulmányt, recenziót stb. publikáltak. (Az 1956-os Intézet munkatársainak teljes 2010. évi publikációs listáját a jelentés 2. sz. melléklete tartalmazza.)

9. Az OSA Archívummal közösen 2010 februárjában egynapos nemzetközi konferenciát szerveztünk a Kenedi-bizottság jelentését követő fejleményekről. Az Intézet a cseh Ústav pro studium totalitních režimů (ÚPSTR, Totalitarius Rendszereket Kutató Intézet) partnere volt a 2010. februári, prágai Crimes of Communism c. háromnapos nemzetközi konferencia rendezésében (a magyar országjelentést Rainer M. János készítette el az ÁBTL-lel és a Terror Háza Múzeummal együttműködve). Márciusban egynapos workshopot szerveztünk az Intézetben a hazai oral history problémáiról, a lehetséges együttműködésről. Az év folyamán több belső műhelyvitát tartottunk a Kádárizmus projekt, illetve az Évkönyv számára elkészült kéziratokról, illetve munkatársaink elkészült munkáiról, ezek sorában a legjelentősebb Standeisky Éva nagymonográfiájának vitája volt. 2010. július 7. és 11. között az OHA három munkatársa részt vett Prágában a XVI. IOHA konferencián. (Az 1956-os Intézet munkatársainak 2010. évi konferenciaszerepléseit a jelentés 3. sz. melléklete tartalmazza.)

10. Munkatársaink közül 2010-ben egyetemi oktatói tevékenységet folytattak: az ELTE Társadalomtudományi Karán, valamint a Debreceni Egyetemen Valuch Tibor (egyaránt részfoglalkozásban); a Debreceni Egyetemen Standeisky Éva (főállásban, 2010 nyaráig); a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (2010 nyaráig, óraadóként), valamint az egri Eszterházy Károly Főiskolán Rainer M. János (főfoglalkozású egyetemi tanárként); a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetében Békés Csaba (részfoglalkozásúként); továbbá az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén Germuska Pál (óraadóként).
Doktori tanulmányokat négy munkatársunk folytatott (PhD 3, DLA 1). Sárközy Réka munkatársunk 2011 januárjában sikerrel védte meg doktori (DLA) disszertációját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Az 1991 óta eltelt csaknem húsz évben az előző évi munkabeszámolót a következő évre kidolgozott terveink követték. Munkatársaink 2010. december elején el is készítették terveiket. December 27-én a kormány határozatot hozott az 1956-os Intézet Közalapítvány 2011. április 30-i hatállyal történő megszüntetéséről. E sorok írásakor sem lehet semmit tudni arról, hogy mi történik az Intézettel - hogyan, milyen keretek között folytathatja tevékenységét, ha egyáltalán lesz erre lehetőség. Ebben a helyzetben nem látjuk értelmét 2011. évre szóló intézeti terv készítésének.

2010-ben befejezett, a 2011-es év elején véglegesítendő kéziratok közül támogató/partner bevonása esetén a következők kiadását tervezzük az első félévben:
1. Várallyai Gyula: Tévúton. (A kádári állambiztonság tevékenysége az 1956-ban nyugatra menekült egyetemi hallgatók szervezetében. A kézirat olvasószerkesztés alatt, gyártás előrelátható kezdete 2011. ápr. 1. Társkiadó: ÁBTL. Támogató: ÁBTL + magánszemélyek)
2. Rainer M. János: Sztálinizmus, kádárizmus és rendszerváltás Magyarországon.
(Társkiadó: -, Támogató: Nagy Imre Alapítvány)
3. Sárközy Réka: Történelem és dokumentumfilm. (doktori /DLA/ disszertáció átdolgozott változata, a magyar történelem ábrázolása dokumentumfilmen a hetvenes évek elejétől 2010-ig. Társkiadó: - Támogató: - )
4. Eörsi László: Budapest VII. kerületének fegyveres csoportjai az 1956-os forradalomban. (Társkiadó: - Támogató: -)


 Mellékletek:

1. sz. melléklet - Az intézeti internetes honlap látogatottsága, 2004-2010. évben (Medián webaudit alapján)

2. sz. melléklet - Az 1956-os Intézet munkatársainak 2010. évi publikációi (egyes esetekben a késedelmes megjelenés miatt a dátum előző évi - minden esetben csak a ténylegesen 2010-ben megjelent munkákat tüntettük fel!)

3. sz. melléklet - Az 1956-os Intézet munkatársainak 2010. évi tudományos konferenciaszereplései és előadásai (az ünnepi megemlékezések és médiaszereplések a listába nem kerültek be)


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2011. április 29. péntek

Keresés a honlapon