___Eörsi László: Corvinisták 1956.___Vissza
CORVINISTÁK 1956

 

Recenziók a könyvről

2001. november elején jelenik meg Eörsi László tanulmánykötete a VIII. kerületi felkelőkről, nemzetőrökről. Az előkészületben lévő könyv tervezett címe: CORVINISTÁK 1956. A VIII. kerület felkelő-csoportjai. Az alábbiakban ebből közlünk egy fejezetet, amelyben az október 29-30. éjszakáján lezajlott Corvin közi tárgyalásról lesz szó.

 

FEGYVERÁTADÁSI TÁRGYALÁS A CORVINBAN (X. 29-30.)

Janza honvédelmi miniszter 29-én délután megbízta Váradi Gyula vezérőrnagyot, a páncélos és gépjárműszolgálat főnökét, hogy a felkelőkkel folytatott tárgyalás értelmében szervezze meg a fegyverátadást. A feladat az volt, hogy Malasenko ezredessel, a szovjetek Különleges Hadtestének törzsfőnökével hajtsa végre a Corvin környékén lévő szovjet csapatok leváltását (a terv szerint ezt a területet a szovjeteknek október 30. 7 óráig kellett elhagyniuk), és a VIII.-IX. kerületi felkelők fegyvereinek összegyűjtését. Arról is szó volt, hogy kivontatják a környékről a kilőtt páncélosokat. Ez azonban a Corvin parancsnokság ellenállása miatt nem valósult meg.

A fegyverek átvételét 16 órakor kellett volna elkezdeni, ám a vezérkar késlekedése miatt a művelet másnap 9 órára halasztották. (A vezérkar ugyanis későn jelölte ki a négy fegyverátvételi csoportot. A sötétedésben lényegesen nagyobb kockázata lett volna annak, hogy akár tévedésből tűzharc alakuljon ki a katonák és a felkelők között.) A fegyverátvételi csoportok parancsnokai, Márton András és Koltai Vilmos ezredesek, Solymosi János és Kindlovics Pál alezredesek a Szabadság hídnál a következőkben állapodtak meg a szovjet 33. gépesített hadosztály parancsnokságával: a felkelők leteszik a fegyvert, a szovjetek pedig kivonulnak; 15-20 tehergépkocsi a Boráros téren áll készenlétben a fegyverek elszállítására; Váradiék a Corvinban a húsz fős csoportokban kiengedett felkelőktől elveszik a fegyvereket, és ellenőrző helyre irányítják, megmotozzák majd elengedik a civil harcosokat.

Telefonon értesítették a Corvin parancsnokságot a fegyverátadás katonai tervezetéről. Ám a szovjetek kivonulására vonatkozóan a felkelők nem kaptak megnyugtató választ (még ezen a napon is voltak harcok), s ez indokolttá tette a személyes tárgyalást. A honvédelmi miniszter jóváhagyásával 20 órakor Váradi vezér őrnagy Nagy Lajos századossal és Karászy János repülő főhadnaggyal (aki voltaképpen a Boráros téren összeverődött tömeget, felkelőket képviselte) megérkezett a Corvin mozihoz. (Eközben Popovics százados és Sándor főhadnagy biztosító feladatot ellátó alegysége - amelyet Solymosi állított fel - szorult helyzetbe került, amikor körülvette a tömeg.)

A vezérőrnagy már rendelkezett bizonyos ismeretekkel a Corvin közi viszonyokról Virág János pedagógus tájékoztatása alapján, aki a HM küldöttjeként már másfél napja a Corvin közben tartózkodott, s Váradi kérésére Maléter ezredessel is felvette a kapcsolatot.

A katonai küldöttség megérkezése idején a corvinista felkelők vezetői állásfoglalásuk egyeztetésén dolgoztak, dehamarosan olyan túlfűtött lett a légkör, hogy a hangzavar miatt konstruktív vitáról nem lehetett szó.

Váradi vezérőrnagy a Corvin parancsnokságán Virággal kezdett el tárgyalni. Vele a tábornok könnyen megállapodott volna, ám hamarosan kiderült, hogy nem ő a parancsnok. Többen rá is támadtak, hogy milyen alapon tárgyal a corvinisták nevében. Ezután ő már lényegesen passzívabb maradt. Ezideig azonban több kérdésben önállóan intézkedett: a vezérőrnaggyal már korábban is tárgyalt telefonon (pl. a felkelők nevében javasolta, hogy ne négy, hanem egy ponton legyen a fegyverátadás, ezt a tábornok el is fogadta) majd meg is hívta a Corvinba, csak úgy mint Maléter ezredest (bár az utóbbit Váradi javaslatára); látogatást tett a Tompa utcai felkel ő-csoportnál, hogy ezeket a fegyvereseket a könnyebb ellenőrizhetőség céljából a Corvinba integrálja (ez nem sikerült); összeírta a Kisfaludy köz közvetlen környékén talált halottak adatait.

Váradi tájékoztatta a felkelők vezetőit (akik közül ott volt három Pongrátz testvér - Gergely, Ödön és valószínűleg Kristóf -, Iván Kovács, Antalóczi, Szabó László, Erdős Imre, Mesz János, Lassan György, László Béla György összekötő, valamint a Bárány János, a Tompa utcaiak parancsnoka és valószínűleg a szintén Corvin közi Bornemissza Tibor) a szovjet csapatok leváltásáról és a fegyverek átadásával kapcsolatos tervekről. Bejelentette, hogy a kormány és a HM nevében akar tárgyalást folytatni 1. a felkelők követeléseinek módosításáról, mert a benyújtott formájában a kormány részéről nem elfogadható; 2. a fegyverletétel feltételeiről, helyének és időpontjának meghatározásáról; 3. a kormány nevében amnesztiát igért mindazoknak, akik a fegyvert leteszik. Majd világossá tette, hogyha a felkelok nem hajlandók ezt elfogadni, másnap szovjet-magyar gyalogsági támadással kell számolniuk. A civileknek azonban az volt az állásfoglalásuk, hogy a kormány értékelése szerint ők nemzeti hősök, tehát nincs senkinek sem jogában lerakatni velük a fegyvert. A felkelővezetők két egymással szembekerülő csoportja alakult ki, a kormány megítélése szerint: a csoport egyik fele bizalommal volt iránta, a másik fele nem, és fenntartásait hangoztatta.: Mesz és Pongrátz Gergely azt hangoztatta, hogy amig a szovjet csapatok vannak Magyarországon, nem szabad letenni a fegyvert; többpártrendszert, a függetlenséget és a szovjet csapatok kivonulását, a Varsói Szerződés felbontását, az ÁVH leszerelését követelte és garanciát kért a kormánytól. Ebben Erdős, Pongrátz Ödön (valamint egy egyetemista újságíró és még valaki) támogatta őket. Iván Kovács - bár a követelésekkel egyetértett - igyekezett meggyőzni őket, hogy a kormánnyal feltétlenül meg kell egyezni, mivel a beígért támadás nemcsak a corvinistákat, hanem az egész kerület lakosságát is érintené. Lassan, László Béla György, Szabó László (és Virág) támogatta őt. Ők mind elfogadták a kormány programját. (Nincs arról forrásunk, hogy Antalóczi és Bornemissza milyen álláspontra helyezkedett.)

Végül Iván Kovács az egyetemista újságíróval (aki a Pongrátzék álláspontját képviselte) egy hatpontos feltételt szövegezett meg: 1. A Nagy Imre-kormány elismerése, programjának támogatása. 2. A szovjet csapatok azonnali kivonása Budapestről. 3. A kormány jelentse be az ország függetlenségét, semlegességét. 4. Többpártrendszer, 1957 elején tartandó szabad választások kiírása. 5. Az ÁVH feloszlatása. 6. Általános amnesztia biztosítása a fegyveres harcokban részt vett polgári személyeknek. (A forradalom idején, az összes tárgyaló pozícióban lévő felkelő közül Iván Kovács volt a mai értelemben a legdemokratább: minden esetben következetesen síkra szállt a többpártrendszer, a szabad választások kiírása mellett.)

A vita alatt megérkezett Maléter, és sajnálkozását fejezte ki, hogy a korábbi csetepaték miatt a Kilián laktanyának nem sikerült jó kapcsolatot kiépíteni a corvinistákkal. Ez alkalommal Maléter elmondta, hogy a kormány részéről történt [korábbi] tájékoztatás alapján - mely szerint a csoport tagjai reakciós, demokráciaellenes személyek - több napig lövette a csoportunkat. Miután meggyőzödött arról, hogy a kormány tájékoztatása nem felelt meg a valóságnak, s csoportunk tagjai becsületes dolgozók, a tüzelést velünk szemben megszüntette. A felkelők örültek, hogy a Kilián laktanyával végleg megszűnik az ellenségeskedés. Maléter egyébként nagy elismeréssel vette tudomásul a felkelők sikereiről szóló beszámolókat. A vitába bekapcsolódva kijelentette, hogy őrültségnek tekinti a további ellenállást, katonaként is úgy látja, hogy ez csak további értelmetlen vérontáshoz vezetne. A kormány programjának elfogadása mellett érvelt, mondván hogy az teljes mértékben tartalmazza a követeléseket. Ebben a kérdésben tehát a két tiszt egyetértett. A fegyverátadás megvalósításának kérdésében azonban súlyos nézeteltérések merültek fel. Váradi a honvédelmi miniszter parancsára hivatkozva voltaképpen feltétel nélküli fegyverletételt követelt (amnesztiával), amelyet másnap reggel kivánt végrehajtani. A korábbi statárium elrendelése miatt azonban még a higgadtabb felkelők bizalmatlansága sem oldódott, és a fegyverek átadásáról a szovjet csapatok távozásának garanciája nélkül hallani sem akartak. Váradi ingerülten visszakérdezett: miért küldtek delegációt a corvinisták a Parlamentbe, és miért nem tartják magukat az ígéretükhöz, hiszen nem akarják letenni a fegyvert. Iván Kovács a felkelő-társai támadásának össztüzébe került, mert arra gyanakodtak, hogy a parancsnok egyoldalú fegyverletételben egyezett meg Nagy Imrével. (Küldött-társait, Pongrátz Ödönt és Bornemisszát megkímélték a hasonló kellemetlenségektől.) Iván Kovács arra hivatkozott, hogy a megállapodás csak a szovjet csapatok a fővárosból történő kivonulása esetén lépne hatályba. A feltétel nélküli fegyverletételt azonban nem csak a felkelők ellenezték, hanem Maléter ezredes is: nem lehet ezeket a hős forradalmár harcosokat egyszerűen leszerelni, hanem igazolványt kell nekik adni és katonai iskolába kell küldeni őket. Majd két pontban szövegezte meg a kormány részére küldendő választ: „1. elfogadjuk a kormány programját és támogatjuk végrehajtásában, 2. kérjük a kormányt, hogy csoportunk egy részének adjon fegyverviselési engedélyt, hogy részt vegyenek a rend helyreállításában. A többi fegyvert letesszük.” Váradi tábornokot valószín űleg meglepte Maléter állásfoglalása, ő továbbra is ragaszkodott a fegyverletétel parancsban megadott feltételeihez.

A tárgyalás ekkor megfeneklett (a vezérőrnagy hiába fenyegetőzött szovjet gyalogsági támadással), Maléter visszatért a Kilián laktanyába, azzal, hogy reggelig kitervel egy elfogadható kompromisszumot. Hajnalban el ő is állt egy hat pontos tervezettel: 1. Az elesettek nemzeti hősök; 2. Az elesettek gyermekei és feleségei állami támogatásban részesülnek; 3. A fegyveres felkelésben résztvevőket megilleti a partizánok joga; 4. A felkelők egy része a honvédségbe, egy része a rendőrséghez, a fiatalkorúak tisztiiskolába kerülnek; 5. a felkelők parancsnokai tiszti rendfokozattal átvételre kerülnek; 6. akinek ez nem felel meg, fegyverét átadva visszatér munkahelyére. Váradi ellenvetésére az ezredes azt javasolta neki, hogy beszélje meg az új megállapodást a honvédelmi miniszterrel. Janza tábornok rugalmasnak bizonyult, és a kompromisszumot megerősítette a miniszterelnök is.

Nem sikerült viszont meggyőzni a legradikálisabb felkelőket, különösen Pongrátz Gergelyt és Mesz Jánost, akik energikusan léptek fel a részleges fegyverletétel ellen, de a megfontoltnak tartott Antalóczi Sándor sem pártolta azt. Mindvégig ők képviselték leginkább a Corvinban a Maléter-ellenes szárnyat. Nem tudjuk, hogy a tervezet elutasításában ez is szerepet játszott-e. (Mindez ellenére Maléter összességében már ekkor is nagy tekintélynek örvendett a felkelők körében. Soraikból könnyűszerrel kizavarta Mátray Máté nevű horthysta ezredest az ülésről, mert uraztatta magát: ...a régi módszereket nem fogadjuk el. Sőt, Mátrayt hamarosan fogolyként kísérték át a felkelők a Kiliánba. Ugyanígy járt másnap Virág János is, akit az addigi szereplése alapján Pongrátz Gergelyék gyanúsnak találtak.) Az ezredes ekkor visszament a laktanyába, nem vett részt a tárgyaló felek további küzdelmeiben. A felkelők végül is - a többségi elv alapján - elfogadták a részleges fegyverletételt, bár Pongrátzék ezt csak a szovjetek Magyarországról történő kivonása után tartották volna megengedhetőnek.

Váradi Gyula továbbította a HM javaslatát: a budapesti felkelők csoportonként 100 tagja megtarthatja a fegyverét, de az összlétszám nem lehet több 7-800 főnél; a jelölést a csoportok végzik, de 18 éven aluliak nem lehetnek köztük (ebben a VIII.-IX. kerületi felkelők vezetői mind egyetértettek Pongrátz Gergely kivételével, akik azzal érvelt, hogy e fiataloknak döntő szerepük volt a harci sikerekben; a kijelöltek 30-án reggel zárt rendben vonulnak a részükre kiszemelt laktanyába, ellátásukról a honvédség gondoskodik, feladatuk a rendfenntartás lesz, a többiek szabadon távozhatnak. Megállapodtak abban is, hogy a fegyvereket délelőtt 10-11 órára a Kilián laktanyával szemben lévő aluljáróba teszik le, elszállításáról a HM gondoskodik. Iván Kovács azt javasolta, hogy a csoportjának 30-40%-a fegyveresen vegyen részt a rend fenntartásában. Váradi megígérte, hogy továbbítja ezt a kérést kormánynak.

A tábornok még azt akarta elérni, hogy hajnali 4 órakor a felkelők engedjék be az általuk ellenőrzött területre a magyar honvédséget. Javaslata szerint az élen haladó három nemzeti zászlóval díszített harckocsi jelezné majd azt a magyar egységet, amely a szovjet csapatok elvonulását biztosítja, s a felkelőket arra kérte, hogy a páncélosokat hagyják békésen elvonulni. Iván Kovács nem ellenezte ezt, de a Pongrátz-testvérek (különösen Gergely, aki egyre ellenségesebbé vált a tábornokkal szemben) árulástól tartottak és hajthatatlanoknak mutatkoztak. A megosztottság oka továbbiakban is az volt, hogy Iván Kovács bízott az új kormányban, Pongrátzék pedig nem. A vitában Antalóczi az utóbbiak pártján állt, de igyekezett nyugalomra inteni őket. Végül nem is tudtak konszenzusra jutni, ezért a Pongrátz Gergely és Antalóczi Maléter Pált kérte (előbb telefonon, majd személyesen Bárány Jánossal együtt) hogy foglaljon állást vitájukban. Mivel az ezredes nem tudott, vagy nem akart e vitába beleavatkozni, méginkább gyanús lett Pongrátz szemében.

Ezalatt a Corvinban a tárgyalást politikai eszmecsere váltotta fel: mi okozta a fegyveres felkelést? “Váradi elfogadta azt a kialakult véleményünket, hogy a párt helytelen politikája vezetett a fegyveres felkeléshez, de hozzátette: bár ő is kommunista, nem értett egyet a kormány intézkedéseivel. Majd megvitatták a bér és a norma, a gazdaságpolitika és a káderpolitika egyes kérdéseit. Ezután még barátságosabbá vált a légkör: Miután megjegyeztük, hogy magyar katonákra nem lőnénk, Váradit megkérdeztük, hogy abban az esetben, ha ő vezetné ellenünk a támadást, kiadná-e egységének a tűzparancsot? Váradi kijelentette hogy ő nem lövetne ránk, s véleménye, hogy egyetlen magyar katona sem tenné. Búcsúzáskor jóbarátként váltunk el...


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 18. hétfő

Keresés a honlapon