___Ungváry Krisztián: Egy magyar intézmény___Vissza
UNGVÁRY KRISZTIÁN
Egy magyar intézmény – a zsidókérdést kutató intézet

A kutatás nem tárta még fel az antiszemita egyesületek működését, holott ezeknek jelentős szerepük volt a zsidóellenes intézkedések kapcsán az „alulról jövő nyomás” előidézésében. Ezek közül jelentőségével kiemelkedik az a csoport, amely Bosnyák Zoltán, Endre László és társai segítségével az 1930-as évek közepétől „kártékony rovarellenes egyesület” néven működött. A csoport tagjai fontos szerepet játszottak az antiszemita publicisztika fenntartásában, zsidóellenes intézkedések kitalálásában és megtervezésében.

Tanulmányom megkísérli ennek kapcsán a társadalmi háttér felvázolását is. Az 1930-as évek közhangulata mellett utalunk az 1920-as évek antiszemita mozgalmaira és a faji alapú szociálpolitika kialakulásában szerepet játszó tényezőkre. Az antiszemita „szellemi műhely” 1943-ra intézményes kereteket öltött, mert megalakította a Zsidókutató Magyar Intézetet, amelyről a szakirodalom eddig azt terjesztette, hogy csak a német megszállás után alakult meg.


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 18. hétfő

Keresés a honlapon