___recenziók a könyvről___Vissza

A császár és a helytartók, Magyar Nemzet, 2001. január 13.
Távol Moszkvától, Magyar Hírlap, 2001. január 23.
Gorbacsov és Jelcin, ÉS, 2001. szeptember 7.


A császár és a helytartók

A pártállamot nem lebontották, hanem szétmorzsolódott. Ez világlik ki a Gorbacsov tárgyalásai magyar vezetőkkel című kötetből, amelyet az elmúlt év utolsó napjaiban adott ki az 1956-os Intézet. A háromszázhetven oldalas dokumentumgyűjtemény hat esztendő meghatározó szovjet–magyar tárgyalásait tárja az olvasó elé: az 1985 márciusa és 1991 júliusa közötti változásokat tükrözik a közölt iratok. Nyomon követhető, hogy a Kádár János-i óvatos sakkhúzásoktól az Antall József-i elszánt végjátékig hogyan vált le hazánk a „nagy testvérről”, milyen lépések vezettek a megbonthatatlan barátságtól az ideiglenesen nálunk állomásozó szovjet csapatok kivonulásáig, sőt a Varsói Szerződés feloszlatásáig.„Eszembe jutott egy vad magyar gondolat: a mi rendszerünkben nincs szelep a feszültség enyhítésére” – mondta Kádár 1985. szeptember 25-én Mihail Gorbacsovnak első hosszasabb beszélgetésükkor. Az óvatosság érzékelteti: a helytartó beszél a császárral, az alattvaló finoman becsomagolja a rendszer kritikáját. „A kommunista tábor legrégebbi és legújabb reformere tapogatta itt egymás erősségeit és gyengéit, mint két birkózó” – írja e jelenetről a kötet egyik szerkesztője, Rainer M. János. A tárgyaláson Kádár volt a radikálisabb, persze „az is lehetséges – írja Rainer –, hogy a tapasztalt sakkjátékos így akarta kiugratni a nyulat a bokorból, képet alkotni, mekkora változásokra készül az új szovjet vezető”.Az óvatos taktikázás később Grósz Károly, Nyers Rezső, majd Németh Miklós moszkvai tárgyalásain is kimutatható. Ám ravaszul és cinikusan taktikázott maga Gorbacsov is. Jóságos uralkodóként mindig a soros tárgyalópartnerral értett egyet. „Rosszul ítélte meg a helyzetet, nem vette figyelembe, hogy a párttagság sokkal határozottabb beállítottságú” – mondta a már megbuktatott Kádárról Grósznak 1988 júliusában.„Lenin idejében vég nélkül folytak a viták, mégis világos politikai irányvonal alakult ki” – illesztett hűségnyilatkozatot a tárgyalásba Németh Miklós miniszterelnök 1989. március 3-án. „Nem látok különbséget egypártrendszerű és többpártrendszerű pluralizmus között” – vélekedett a magyar politikus akkoriban. „Elengedhetetlennek tartom a gazdaság és politika szerves összefüggését” – mondta Németh, sőt azt is fontosnak vélte hozzátenni: „Az apám 1960-ban belépett a termelőszövetkezetbe, és azóta makacsul ragaszkodik hozzá.”„A magunk részéről vissza kívánjuk szerezni szuverén rendelkezésünket a Magyar Honvédség felett” – alig több, mint egy év választja el egymástól az utóbbi két nyilatkozatot. Mégis új korszakot jelentenek Antall József szavai, amelyeket a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének 1990. július 7-i ülésén mondott Moszkvában a szabadon választott miniszterelnök. Antall itt már „különleges kormánybizottság” felállítását kezdeményezi, amely „javaslatokat tesz” a Varsói Szerződés jövőjére, „beleértve a szervezet fokozatos felszámolását”.A gondosan megszerkesztett dokumentumkötetben rövid életrajzok, jegyzetek, intézményazonosítók teszik könnyűvé az eligazodást. (Gorbacsov tárgyalásai magyar vezetőkkel. 1956-os Intézet, Budapest, 2000. Ára: 2000 forint)

Molnár Pál, Magyar Nemzet, 2001. január 13. 33. oldal



Távol Moszkvától

Idézünk egy „három hónapon belül visszaküldendő” dokumentumból: „Az érdekek egyensúlyán alapuló pragmatikus politikát kell folytatni a kelet-európai országokkal. Olyan politikát, amely megvilágítja számukra az együttműködés előnyeit és ösztönzi őket, hogy saját politikájukat számunkra megfelelően alakítsák, tekintetbe véve igényeinket és gondjainkat.” - bizalmas irat a továbbiakban utal a Kreml stratégiájára: érdekeinek védelmében keménységre ösztönöz, miközben el kell felejtenie az „uralmi kísérleteket”. Noha Moszkva „lehetőségei már csökkentek” - olvassuk -, még rendelkezik bizonyos „játéktérrel” a térségben. Az eszköz elsősorban gazdasági, nem pedig katonai jellegű: a létfontosságú energiahordozó-export és a régió számára elengedhetetlen keleti piac. Mint csali.
Az aktuálisnak látszó dokumentumot nem mostanában csempészték ki a független Oroszország külügyminisztériumából. S természetesen nem avégett fordították le magyarra, hogy ezzel lépéselőnyhöz juttassák a közelmúltban az Ivanov orosz külügyminiszterrel tárgyalt magyar kormányfőt és Martonyi Jánost. Történelmi forrásként kezelt nyílt dokumentumot citáltunk, dátuma 1991. január.
Tehát alig egy esztendővel a Szovjetunió megszűnése előtt fogalmazták és titkosították. Baráth Magdolna, a budapesti '56-os intézet munkatársa legális úton, bár nem csekély utánjárással és furfanggal szerezte meg tavaly nyáron Moszkvában, s az irat bekerült a mai eleven politikát elemzők és azt alakítók számára is meghökkentően érdekes vaskos kiadványba.
A könyv címe: Gorbacsov tárgyalásai magyar vezetőkkel. Tartalmaz más meghökkentő pártdokumentumokat, háttérelemzéseket, diplomáciai jegyzőkönyveket is. A borítón két fénykép. Az első fotón az átalakítási politika kezdetén erejét érző Gorbacsov látható ökölbe szorított kézzel: íme, munkára, harcra kész. A másik fénykép jóval későbbi. Az elhidegülési folyamat vége felé, 1989-ben a már-már egyenrangú partnerét, Németh Miklóst, a függetlenséget lassan ízlelgető magyar miniszterelnököt tekintetével felmérő utolsó szovjet pártfőtitkárt ábrázolja.
Így stílusos. A játékterét gazdasági nehéz ségei miatt fokozatosan elveszítő, lépésről lépésre hátráló, ám befolyásának morzsáira ügyelő szovjet diplomácia keserves visszavonulását követhetjük nyomon a „szig. biz.” iratokban. - leépülési folyamatban a moszkvai pártvezetők a feledésre ítélt uralmi eszközöket, a politikai és a katonai nyomást konszolidált gazdasági eszközökkel váltották fel.
Változatlannak látszik ma is ez a furfangos politika a Kreml tájékán. De az orosz politikai játéktér beszűkülése miatt csak a stratégiai célok maradtak meg. A lehetőségek tovább változtak. Magyarország tárgyalópartnere ma a 260 milliós Szovjetunió helyett a másfél százmillió lakost tömörítő, meggyengült - de a világnak még mindig legnagyobb területű - országa áll. Ennek az államnak a kormánya egy csonka évtizeddel a szovjet birodalom összeomlása után pénzügyi és katonai eszközökben jóval szegényebb, mint amikor 15 köztársaság megbonthatatlannak hirdetett szövetségét képviselte, vaskezében tartva saját köztársaságain kívül Kelet- és Közép-Európa kormányait.
Oroszország jelenlegi elnöke az ezredfordulón azzal biztatja népét, hogy birodalma mérleg lesz a világban, visszaszerzi az USA-val szemben egyensúlyképző hatalmi pozícióját, miután pragmatikus politikai eszközökkel visszaállíthatja az egykori birodalom tekintélyét. Ám gazdasági nehézségei mérsékletre késztetik. Különben nincs kegyelem, mert képtelen időben fizetni adósságait, fenntartani hadseregét, beruházni és fejleszteni az USA által befolyásolt nemzetközi bankok jóindulata nélkül.
Az orosz politológusok az ezredfordulón, a dráguló olajon szerzett extraprofit éve után borús folytatást prognosztizálnak, s figyelmeztetnek Oroszország fokozatos további hosszú távú térvesztésének veszélyére. Ivanov külügyminiszter Magyarországra e bizonytalan kilátások közepette nagyon rövid időre jött. A látogatás magas szintű protokollja, a két sajtóértekezlet, a nagy lehetőségek hangoztatása dacára illúziómentes volt ez az orosz részről tapogatózónak és udvariassági jellegűnek tekintett tárgyalás. Tényleges megállapodás nem született, legfeljebb mindkét oldalon halvány, csínján adagolt ígéret a jó viszony fenntartására.
Nincs közös határunk: távol kerültünk Moszkvától, amely ugyan a teljes összeomlásból az utóbbi időben kilábalni látszik, de kormánya mintha maga se tudná, mihez kezdjen az egykori külső birodalom országaival, e stratégiailag valamikor fontos térséggel. Semmiféle bevált taktikai eszköze - és pénze - sincs, hogy ösztönözze békés és barátságos eszközökkel a „számukra” és „számunkra” egyaránt előnyös kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatokat. Elfelejtve az egykori katonai szövetséget és a katonai fenyegetéseket. Ez nehez lecke. Hát még ha a tárgyalóasztal magyar felén szintén irányt vesztő és elbizonytalanodott, előítéletes, de magabiztosnak látszó partnerek ülnek, akik szintén nem tudnak mit kezdeni a kiismerhetetlen Kremllel.

N. Sándor László, Magyar Hírlap, 2001. január 23. 7. o.



Gorbacsov és Jelcin

Gorbacsov tárgyalásai magyar vezetőkkel (Dokumentumok az egykori SZKP és MSZMP archívumaiból 1985-1991).
Szerkesztette Baráth Magdolna és Rainer M. János. 1956-os Intézet, 2001. 365 oldal, 2000 Ft

Szenzációs kötet, az év egyik legeredetibb, legizgalmasabb, legérdekfeszítőbb könyve a Gorbacsov és a magyar vezetés közötti találkozók jegyzőkönyveit s emlékeztetőit tartalmazó kötet. A magyar külpolitika hagyományosan zárt világát mutatja be, azt a korszakot, amikor a két kommunista párt, a magyar és a szovjet vezetőinek tárgyalásai a két ország sorsáról is döntöttek. A kötet a nyilvánosság elől eddig teljesen elzárt formában, akcióban mutatja a magyar politikusokat, Kádárt, Grószt, Nyerset és Némethet, s a sztárt, Gorbit. A könyv egyik legizgalmasabb része a kései, hanyatló korszakában levő diktátor, Kádár és egy fiatal, energikus diktátor, Gorbacsov drámai találkozása. A fiatal reformer hatalomra kerülése után nem sokkal már nyugdíjba küldené az öreg reformert, mert az már útban van. Gorbacsov már szemmel láthatóan Grószt szereti, akitől azt várja, hogy megújítja majd a szocializmust. Ha végiggondoljuk, döbbenetes az a különbség, amely a kommunista mantra és a jegyzőkönyvek megőrizte történések között volt. Gorbacsov in medias res beszél terveiről, s végig azt sugallja, a szocializmust akarja megőrizni. Magyar tárgyalópartnerei is megerősítik ezt, de ki-ki a maga korlátain belül céltudatosan nyomatja saját elképzeléseit. Egyre távolabb kerülnek egymástól: Kádár az ország nyugati kapcsolatait, relatív önálló külpolitikáját védi, s a magángazdaság engedélyezését; Grósz hajlandó lenne megújítani a szocialista együttmuködést, de az ország érdekeire hivatkozva piaci árakat, dollárt és minőségi termékeket kér. A tárgyalások részleteiben igazolódik a történészek tétele: a szocialista világrendszer képtelen volt finanszírozni saját összetartását. Vagy ahogy Marx mondta: a forradalmak akkor keletkeznek, amikor a vezetők már nem tudnak megújulni, a nép azonban nem akar a régi módon élni. Ugyanakkor a kötetből kiderül: egyik ország vezetői sem merev ortodoxok, hanem nagyon is pragmatikus politikusok voltak. Kádár félti a hatalmát, s esze ágában sincs lemondani róla, de vannak kétségei a folytathatóságot illetően. Grósz nagyon szeretné a szocializmus megújítását, de praktikusan jobban izgatja, hogy miniszterelnökként be kell tömködnie az ország költségvetésének lyukait, s annyira nem ostoba, hogy a beszélgetések során óhajaikon kívül semmit nem mondó szovjet vezetőkre hallgatna. A szovjetek pedig már nem világpolitikai játszmákban gondolkodnak, hanem a rezsit próbálják kifizettetni a szocialista országokkal, így Magyarországgal is. Nem érdekli őket, hogy Magyarország többet adott, mint amit importként visszakapott, nem hajlandók konvertibilis valutával fizetni, mert erre a nyugati piacokon van szükségük, s a nyolcvanas évek közepén még nagylelkuen elhalasztott hitelfizetést a nyolcvanas évek végén már előre akarják hozni az elhalasztott időpontokhoz képest. A világbirodalom szétbomlásának testközeli krónikája történelmi thriller, kihagyhatatlan és letehetetlen könyv.
(...)

Kóczián Péter, Élet és Irodalom, 2001. szeptember 7.

Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 18. hétfő

Keresés a honlapon