___Recenziók, interjúk, tudósítások___Vissza
Recenziók, interjúk, tudósítások
Csics Gyula: Magyar forradalom 1956, napló
Szerkesztette: Rainer M. János
Budapest, 2006, 1956-os Közalapítvány


György Péter: Az idők mélyén. Két ötvenhatos napló

Csics Gyula: Magyar forradalom, 1956 - Napló. Szerkesztette és az előszót írta Rainer M. János. 1956-os Intézet, Budapest, 2006. 222 oldal, 4500 Ft

Magyar forradalom, 1956 - Napló. Az előszót írta Kieselbach Tamás, a napló tulajdonosa Molnos Péter. Kieselbach Galéria, Budapest, 2006. 203 oldal, 4500 Ft

Az elmúlt hetekben két 1956-os fakszimile kiadvány látott napvilágot: egy 12 és egy 13 éves pesti gyerek október 23. és március 15. között írt naplójának hasonmás kiadása. Csics Gyula naplóját az 1956-os Intézet adta ki, míg a másikat Kieselbach Tamás. Az utóbbi naplót az Ecseri piacon fellelő Molnos Péter és a kiadó, Kieselbach Tamás, e két művészettörténész számára a talált napló írója - ismeretlen maradt. A Galéria által példátlan igényességgel, szinte mániákus nyomdai pontossággal kiadott kötet tömör előszava még nem tud arról, ami az 1956-os Intézet kötetének utószavából derül ki. Ebben a kéziratot Rainer M. Jánosnak átadó szerző, Csics Gyula beszámol arról, hogy a forradalom alatt nem egyedül írt naplót. Hasonlóan járt el kedves jó barátja, a vele egy házban lakó Kovács János, akinek sorsáról, így az ő naplójának hollétéről sem tudott. Így tehát a két, egymástól függetlenül megjelent dokumentumkötet valójában együtt olvasandó, annál is inkább, mert azokban épp a közös munka, az egymástól átvett, illetve önállóan megírt elemek, történetek, meggyőződések váltakozó aránya az egyik legizgalmasabb felfedeznivaló.

A két naplóíró a Rökk Szilárd, majd Somogyi Béla, legutóbb ismét Rökk Szilárd utca 10-ben lakott, s innen szemlélte a világot. Ha igaz az, hogy 1956-ban több forradalom zajlott egyszerre, részben egymás mellett, részben egymástól függetlenül, akkor ők azt látták, amit a később "pesti srácoknak" nevezett mindennapi emberek vívtak, illetve éltek át. A naplóírók családjai nem tartoztak a kommunizmus hívei, követői közé, mindabból, ami ezekből a - megítélésem szerint - letehetetlen szövegekből kiderül, úgy tűnik, hogy azok közé a mindennapi emberek közé tartoztak, akik igyekeztek elviselni, túlélni a Rákosi-diktatúrát, és vélhetően alig várták, hogy annak vége legyen. A családok tulajdonában fűszerkereskedés és kiskocsma volt, mindkettő a házban, a háttérben tehát a tisztes alsó középosztálybeli lét normái tűnnek fel. Német- és hegedűórák, s két megszállottan olvasó és a fantáziáját működtető gyerek. Csics Gyula naplójának külső és belső borítóján látható a Kovács Jánossal közösen rajzolt térképük, amelynek készültéről mindkét napló gondosan beszámol. A képzeletbeli, nem csekély mértékig Budapestre hasonlító térkép különösen értékes dokumentum: hiszen az annak az érettségnek, absztrakciós képességnek, a szó szoros értelmében vett világlátásnak az eredménye, amiért ezek a szövegek - többek között - oly becsesek. A térképkészítés egyébként mindkét naplóíró - nyilván közösen kialakított - mániája volt. Egy, a távoli Budára, a Pasaréti útra vezető látogatás állomásait épp oly részletesen feljegyezték és dokumentálták a vázlatos térképen, mint egy hosszú sétát a Magyar Ifjúság - jelenleg Andrássy - úton át a Városligetig, s onnan vissza. A térképkészítés világosan mutatja a két felfedező, dokumentumgyűjtő és archivátor naplóíró - nevezzük így - akciórádiuszát, tehát ahhoz a városi térhez való viszonyukat, amelynek a forradalmi eseménynaptár szempontjából egyik igencsak kiemelt részén éltek. Minden egyébtől függetlenül a városi sétákról rögzített leírások és térképvázlatok bepillantást engednek egy olyan világba, amely mára gyakorlatilag eltűnt. A nyomtatás és a rádió világában szocializálódó, majd eligazodó szemlélet kialakulásáról van szó, amely igen távoli és szokatlan azoknak a nemzedékeknek a számára, amelyek már a televízió előtt nőttek fel, s így alapvetően más képzetük van a távolságról, az általuk látott és tapasztalt térről, a helyről, ahol élnek, s ahol otthon vannak.

Mindezt azért említem, mert ez a két szöveg igen sokrétűen használható forrás: ritka becses dokumentum az idők mélyéről. Mindenekelőtt persze a forradalom emlékezetéhez járulnak hozzá. S minthogy az "emlékév" - eltekintve a Holmiban megjelent, s a Katona József Színházban játszott Kazamatáktól - mindeddig csak jobbára üres rítusokat ígért, illetve még jó néhány esztétikai rémséggel fenyeget, ezért ez a két napló: nem várt örömforrás és ok a reményre. Ugyanis a 2006-os eseménynaptár, az előttünk álló hetek koreográfiája elsősorban a politikai osztály rettegésére mutat, semmi egyébre. Ha jól értem a kormány és az ellenzék reakcióit, akkor már mindenki boldogan túl lenne az ünnepen, csak ússza meg a köztársaság szégyen és gyalázat nélkül. Mindez részben elkerülhetetlen, részben a személyes bátorsággal talán oldható lenne, de a lényegen mit sem változtat. Említeni is azért említem csupán, mert mindez a naplók tágabb szövegkörnyezetét jelenti. Azaz, a korban, amiben élünk, senki sem akar semmit 1956-tól, legkevésbé valóban tudni azt, hogy mi történt akkor ott, az idők mélyén. S ez a két nem várt szöveg olvasója elé állítja azt a világot, amely mára eltűnt a politikai tudat hisztériáitól determinált történelmi emlékezet mögött. Olvasható és rekonstruálható a mindennapi élet szerkezetének megannyi eseménye, az "átlag magyarok" egykori attitűdje, a távolságtartás és az óvatosság. És aztán a rövid ideig tartó remény, hogy a kommunizmusnak tényleg vége lesz. Különösen drámai az a folyamat, amelynek során a két naplóíró gyerek lefordítja és értelmezi a reménykedés és az óvatosság jeleit, ahogy a regényolvasás és a hógolyózás világán túl feltűnik a naplóírás igénye, a bizonyosság abban, hogy fontos, amit átélnek. Ennek a bizonyosságnak a forrásait érdemes keresni a szövegekben, óvatosan, újra és újra összeolvasni azokat. Az én olvasatomban a szövegekben rejlő titok nem egyetlen rejtett minta, észrevétlen, majd jelentéssel teli cselekményszál mentén tűnik fel, hanem az egymástól átvett, hallott, olvasott és önállóan átélt élmények leírási módja közötti különbségekben. Ahogy itt-ott hirtelen feltűnik a halál láttán érzett rémület, máskor a felnőttektől hallott szavak, fordulatok üres ismétlése, majd épp a rádióadásokban hallottak másolata lökődik elénk. 12-13 éves gyerekek naplóiról van szó, amelyekben nem "a" forradalomról, hanem annak eddig nem ismert vetületéről, közvetlen élményvalóságáról olvashatunk. Olyan szerzők munkái ezek, akiket - az egymással való nemes versengésen kívül - semmiféle felnőtt hiúság, okoskodás nem motivált. Ezekben a szövegekben nyoma sincs a felnőttek által írt történelmi naplók visszatérő mozzanatának, annak, amikor a szemtanú már az utókornak dolgozik. A gyanú hermeneutikája nem segít ezeknek a szövegeknek az olvasásakor. Aki elolvassa ezeket a naplókat, egy olyan, valaha milliók számára ismerős 1956-os élményre talál rá, amely egyébként mára rég kiveszett. S ha semmi másért, ezért az örömért érdemes elolvasnia azokat.

Ami a kiadókat illeti, azoknak köszönet jár. Az 1956-os Intézet a dolgát végezte, mint szinte mindig: igen magas színvonalon. A Kieselbach Tamás által kiadott kötet a gazdag magyar fakszimile-kiadások történetében is komoly figyelmet érdemel.

Élet és Irodalom, 2006. 35. szám



Mink András: Ex libris

(...)

Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 - Napló
Magyar forradalom 1956 - Napló

A fenti két kiadvány, mely más kiadónál és egymástól tökéletesen függetlenül jelent meg, a legszorosabban összefügg. A két kiskamasz fiú, Csics Gyula, ma a Tatabányai Városi Könyvtár igazgatója és elválaszthatatlan gyermekkori barátja, a nála egy évvel idősebb Kovács János (akit csak a kötet megjelenése után, idén nyáron sikerült azonosítani és megtalálni, ezért a könyv szerzőjeként még nem tüntethették föl) együtt, egymással versengve, és egymást inspirálva írták képes naplójukat a forradalom napjairól és a leveretés és megtorlás első időszakáról, 1956 október 23-tól 1957 március 15-ig. Két pesti srác - mondhatnánk kissé frivolan - tollal, de nem fegyverrel.

A két napló lapjairól, másként persze, mint az előbb méltatott kiadványból, szintén árad a történelmi levegő. A recenzens nehezen tudja magában fojtani azt a magától értetődő, ám kicsit giccsgyanús pátoszt, melylyel méltatná a naplók romlatlan, tiszta, naiv és őszinte gyermeki látásmódját, és kiemelné a kontrasztot a között a forradalom között, amit e két fiú mutat nekünk, és aközött, amiben manapság részünk van, 1956 kapcsán vagy ürügyén. Annál is inkább, mert a két fiúban könnyedén ráismerhetünk a "pesti srácok" prototípusára, a Pál utcai fiúkra. A Twist Olivért, vagy Cooper Nyomkeresőjét olvasó srácok látásmódjában a korukra jellemző indiánosdi halálosan komoly történelmi dráma. November 23-án, az önfeledt hógolyózás után döbbennek rá, hogy éppen akkor zajlott a "néma tüntetés". Tudják, hogy a naplóírás maga is az ellenállás egyik formája. Csics Gyula elhatározza, hogy addig írja a naplót, amíg ki nem mennek az oroszok. Közben Kossuth-címereket is gyártanak, gyertyát gyújtanak az iskolában Dudás József kivégzésének másnapján, mérhetetlen zavarba hozva tanáraikat. Ez a két könyv mindenki számára kötelező és egyben figyelmeztető olvasmány, aki ma méltóképpen meg akar emlékezni a forradalomról. Annál is inkább, hiszen György Péter e könyvek kapcsán az ÉS hasábjain még szeptember elején, tehát az ismert események előtt írott rezignált reménye sajnos kútba esett: "...ma már mindenki boldogan túl lenne ezen az ünnepen, csak ússza meg a köztársaság szégyen és gyalázat nélkül". Már nem fogja.

A legmegkapóbb a mai olvasó számára, hogy ezeknek a fiúknak milyen kristályosan tiszta fogalmaik voltak a szabadságról, a függetlenségről, az igazságról és az árulásról. Talán, mint akkoriban még mindenkinek, a felnőtteknek is. A két napló már csak ezért sem egyszerűen erkölcsi, esztétikai értelemben megrázó és fontos műtárgy, hanem, ha úgy tetszik, régészeti értelemben is az: revelatív történelmi dokumentum. Feltűnő, amiképpen e gyerekek közvetítésén keresztül ez leszűrhető, hogy a Rákosi-rezsim sötét évei és nyomasztó terrorja milyen érintetlenül hagyták a kommunizmus előtti, vagy inkább a kommunizmus nélküli életvilágot, mentalitást, privát értékrendet és társadalmi attitűdöket. Ez több mindennel magyarázható. A sztálinista diktatúra előtti korszak, és a kommunizmus nélküli világ emlékezete még nagyon közeli volt. Ne feledjük, csak a rendszerváltás óta kétszer annyi idő telt el, mint 1948 és 1956 között, ráadásul ennek utolsó három éve már a bomlás, avagy az enyhülés időszaka volt. Így nem csoda, hogy nagyonis élő és erős volt a remény, hogy mindez csak átmeneti állapot, amely már nem tart soká. De ezen túlmenően a régi életvilág azért is maradhatott ennyire érintetlen, mert a sztálini rezsimnek nem is volt olyan ajánlata, amellyel magához akarta vagy tudta volna korrumpálni a társadalmat. A rendszer számára nem a társadalom lojalitása volt elsőrendűen fontos, hanem az, hogy vasszigorral tartsa egyben a pártot és az ávót. Kádárral ellentétben Rákosiék nem is érezték magukat rákényszerítve, hogy megpróbálják megvásárolni a nép jóindulatát. Nem volt olyan ajánlatuk, amit az emberek komolyan mérlegelhettek volna. Éppen a rezsim abszurditása és nyomasztó terrorja akadályozta meg, hogy a társadalom föladja önmagát. Kádárral az volt a szerencsénk, hogy nem volt ekkora szerencsénk.

(1956-os Intézet, Budapest, 2006. 222 oldal, 4500 Ft; illetve Kieselbach Galéria, Budapest, 2006. 203 oldal, 4500 Ft)

Élet és Irodalom, 2006. 42. szám



Lévai Julianna:
Csics Gyula: Olyan volt, mint a háború


Csics Gyula, a tatabányai városi könyvtár igazgatója tizenkét évesen naplót vezetett a forradalomról. Az elmúlt időszakban pedig nem győzi lejegyezni azoknak az előadásoknak, interjúknak, rendezvényeknek az időpontjait, helyszíneit, amelyek témája nem más, mint az 1956-os napló.

Tatabánya Előadásokat tart az ország minden pontján, sőt határainkon túl is. A haza televíziók mellett interjút készített vele egyebek mellett az ARD és a BBC. A The Hungarian Quarterly angol nyelvű folyóirat két részben közölte tizenkét évesen megírt 56-os naplóját, amelyből itthon játékfilm és színházi előadás is készült. Nem véletlen tehát, hogy Csics Gyula, a tatabányai városi könyvtár igazgatója úgy érzi: szinte már naplója irányítja őt. Még olyan helyekre is eljut, amelyekről korábban nem is feltételezte.

Például Edvy Boglárka "Naplófilm - 12 voltam 56-ban" című játékfilmjének teljes, 55 perces verzióját a Sziget fesztiválon látta először, ahová az 1956-os Intézet felkérésre látogatott el. Kicsit tartott is a fogadtatástól, és igencsak meglepte az alkotás sikere. A könyvtárigazgató előadásain különböző korosztályok képviseltetik magukat az általános iskolásoktól az idősebb generációig. Kérdésemre elmeséli: a diákok figyelmesen hallgatták, láthatóan érdekelték őket az ötven évvel ezelőtti események. A napi történések azonban szóba sem kerültek.

Az idősebbeknek szóló rendezvényeken indulatokat nem tapasztalt, egyszer-kétszer fordult elő, hogy valaki, úgymond, ki akarta sajátítani a forradalmat. Pedig, jegyzi meg Csics Gyula, ő sem gondolja, hogy ismeri az "igazságot". "Csak" megélte 1956-ot, így az is benne él. Szándékosan nem akar párhuzamot állítani a mai korral: - Akkoriban az emberek sokkal jobban becsülték egymást és környezetüket. Nem akartak értelmetlenül pusztítani, rongálni. A fővárosban keletkezett hatalmas károkat is az orosz tankok okozták - mondja. Nem is olyan régen még azt hitte: nyugodtan lehet majd megemlékezni az ötvenedik évfordulóról. - Úgy látszik, előbb meg kell szűnniük az előítéleteknek - vélekedik, és elmeséli: egy társadalompszichológus szerint harminc évnek kell mindehhez eltelnie. Ő azonban nem hiszi, hogy ennyire balga lenne a társadalom. És hogy mit szól a család a sokáig fiókban őrzött napló iránt támadt érdeklődésnek? Örülnek neki, árulja el. Az unokák pedig azt mondják: "A papó híres ember lett!"

24 óra, 2006. november



N.P.: Gyöngybetűkkel írt történelem

Akár azt is mondhatjuk, hogy köztünk élő történelem, hiszen a Tatán élő Csics Gyula egyetlen könyvével, Naplójával beírta magát a magyar történelembe. A szerző 1956-ban Budapesten élt, és 12 évesen a barátjával, Jancsival elhatározták, hogy naplót írnak. Ötven év elteltével, kalandos úton előkerült a barát naplója is. Egymástól függetlenül, egymásról nem tudva került kiadásra a két napló.

A Tatán élő Csics Gyula elmondta, hogy olyan élmények érték őket, amelyet nem lehetett és nem lehet elfelejteni. Sok mindent láttak kisdiákként a forradalomból, a felnőttek közt járva minden információt, érdekességet lejegyeztek, játékból írtak. A naplóban – amelyet hasonmás kiadásban adtak ki – plakátok, szórólapok, újságok mutatják meg a kisdiák érzéseivel együtt az eseményeket. Mindent részletesen leír barátjával, Jancsival. Például elterveztek egy egész várost, amely még nem létezik, és a magyar történelem nagy alakjairól, a forradalom hőseiről nevezik el az utcákat és a tereket. Igényes, szép rajzok, gyönyörű kézírás és sok térkép is található a naplóban. Csics Gyula tizenkét éves kora ellenére rendkívül éretten fogalmaz, ezért élvezetes, olvasmányos a naplója.

A szerző elmondta: ma már kézzel egyáltalán nem ír, viszont a számítógépet és az internetet rendszeresen használja. A színes egyéniségű érdeklődő gyermekből mára háromunokás nagypapa lett. Bízik benne, hogy a mai fiatalok jobban megértik naplóját, hiszen gyerekekhez közelálló nyelvezettel íródott. Bár annak idején játékból írta, érezték, tudták, hogy így emléket állítanak a forradalomnak.

A ma könyvtárvezetőként dolgozó Csics Gyula ajándéknak tartja a sorstól, hogy könyve megjelenhetett. Úgy gondolja, becsületes, tisztességes világ akkor lesz, amikor az emberek is azok lesznek. Életének vonalmértéke volt mindig az, amelyet a szüleitől tanult a világról. Bár egész életében féltette a naplót, ennek ellenére úgy érzi, érdemes volt írni, és megélni ezt a kort. Szeretné, ha nem csak gyerekeinek, unokáinak állíthatna mintát a napló, hanem sok-sok fiatalnak, felnőttnek, akik a maguk világában felemelt fejjel, éretten élik meg mindennapjaikat.

Komárom-Esztergom megyei Hírlap, XI. évf. 146. sz. (2006. június 24.), 2006. június 19.



Évfordulós ünnepnyitó az 1956-os Intézetben

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartottak az 56-os Intézet udvarán, ahol egy archív napló bemutatása mellett az intézet igazgatója, Rainer M. János beszámolt a forradalom 50. évfordulójára tervezett kiadványokról és a most folyó online tartalomfejlesztésről is.

A különleges, a forradalom igazi közegét idéző környezetben Nagy Imre miniszterelnök kivégzésének 38., újratemetésének 17. évfordulóján került sor az Intézet évfordulóinak bejelentésére. Rainer M. János elmondta, hogy a megjelenő kiadványokkal a forradalom apró epizódjait éppúgy szeretnék bemutatni, mint a teljes egészet. Ezt jelzik az 50. évfordulóra megjelenő kiadványok: megismerhetjük majd 1956-ot a nemzetközi sajtóban, az 1956-os forradalom emlékezetét az oral history alapján, megjelentetik az 56-os forradalom okmánytárát, és Lessing 56 nyarától teléig készített fotósorozatát is.

Bemutatták az Intézet legújabb kiadványait is: Valuch Tibor válogatott tanulmányai Metszetek címmel jelent meg, és végre napvilágot látott Szakolczai Attila szerkesztésében A vidék forradalmának Rainer szerint "sajnos nem teljes, de végső kötete" is.

Megújul az intézet honlapja is - részletes kronológiával, irodalomjegyzékkel, és a már meglévő képtárat felhasználó galériákkal kibővülve. Ennek első lépcsője a tematikus lapok bővítése (korábban a Kádár-korszak magántörténelméről már indítottak egy gyűjteményt). A legújabb aloldal Eörsi László és Topits Judit szerkesztésében Budapesti felkelő csoportok címmel készült el, és korabeli dokumentumok képei, visszaemlékezések, életrajzok, galéria, térképek és fegyverzeti áttekintés színesítik Eörsi László kerettanulmányát.

A legnagyobb érdeklődést azonban minden bizonnyal az a rajzolt napló keltette, amelyet 2 évvel korábban annak szerzője Csics Gyula adott át az Intézetnek. A napló különlegessége, hogy párban készült Kovács János naplójával, amit pár nappal korábban - teljesen függetlenül - a Kieselbach Galéria jelentetett meg. A két napló 50 év utáni egymásra találását Csics Gyula és Kieselbach Tamás ecsetelték.

A sajtótájékoztató két szimbolikus eseménnyel zárult: először becsomagolták a két naplót, majd azokat egy levél kíséretében aláírásukkal ellátva elküldték a héten Magyarországra látogató George Bush elnöknek, hogy azzal is felhívják a figyelmét az 1956-os reményekre. Ezután a jelenlévők a Csics Gyula naplójából készült dokumentumfilmből tekinthettek meg egy 10 perces részletet.

Csics Gyula: Magyar forradalom 1956
Egy fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Ebben még nem lenne semmi rendkívüli, de a fiú a forradalomról akar naplót írni. Közel van a tűzhöz - szó szerint, hiszen a Somogyi Béla utca 10-ben laknak a földszinten a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt. Tárgyi emlékeket egy "forradalom" feliratú dobozba, üvegszilánkot, röpcédulákat, újságkivágásokat és rajzokat a naplóba. Rádiót hallgat, kifaggatja a szomszédokat, a távoli városrészekből érkező ismerősöket. Hatalmas, előtte papíron megtervezett sétákat tesz, barátjával, Jancsival. Anyagot gyűjtenek. Mindezt lejegyzi. Közben éli a pesti gyerekek életét: hegedűórára jár és külön-németre, diafilmeket néz, szánkózik, disznóvágásra megy Rákoskeresztúrra a nagyihoz, egy rokon műhelyében Kossuth címeres jelvényeket gyárt, a kapott pénzből Verne és Mark Twain könyveket vesz. Jancsival elterveznek egy egész, még nem létező várost, ahol az utcákat a forradalom hőseiről nevezik el. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Nagyon "képben van". Kívülről tudja a nevezetes rádióbeszédeket, vicceket gyűjt a villamoson, lerajzolja a szétlőtt házakat. Gyula naplója teljes egészében fennmaradt. Megmaradtak a naplóba beragasztott röplapok, újságkivágatok, a külföldi segélyek csokoládépapírjai és a fiúk rajzolt városa. Bár Gyula 12 éves volt akkor, nagyon éretten fogalmazott, naplója élvezetes olvasmány ma is, elmeséli saját megközelítésében a forradalom történetét nagy részletességgel és kronológiai hűséggel, továbbá átélhetővé teszi egy budapesti kisfiú hétköznapjait, Budapest lakóinak mindennapi életét a különleges időkben: 1956. október 23. és 1957. március 15. között. A sok igényes rajz, a szépen olvasható kézírás, a sokféle kivágat és térkép (melyekről jól azonosíthatóak a ma már archív felvételekről ismert szétlőtt épületek, a romos város jellemző részletei) mind amellett szólt, hogy a naplót facsimile kiadásban adják ki, mellékelve a jegyzetekkel ellátott szöveget.

A facsimile kiadás mellett az 1956-os Intézet Dokumentumfilmes Stúdiója Silló Sándor és Edvy Boglárka rendezésében elkészíti 2006 őszére a napló animáció-dokumentumfilmes feldolgozását.


Múlt-kor történelmi portál, 2006. június 19.



Varsányi Gyula: A sosemvolt Budapest térképe
Diáknaplók tudósítanak ’56-ról

Két józsefvárosi diák, a 12 éves Csics Gyula és a 14 éves Kovács János 1956. október 24-én együtt határozza el, külön-külön naplót fog vezetni. Nem tudhatják, hogy a két füzet egyszer majd értékes történelmi dokumentumként bukkan elő.

Gyula és János leírja naplójában mindazt, amit a forradalmi eseményekről megtud, és ami velük történik. Beleragasztja az utcán szerzett röplapokat, újságokból kivágott cikkeket. Azt is eldöntik, mindaddig vezetik a két naplót, amíg az "oroszok", vagyis a szovjet csapatok ki nem vonulnak Magyarországról.

Akár évtizedekig írhatták volna, ám mindkét napló abbamarad 1957 tavaszán. Gyula utolsó bejegyzése március 15-ről mindössze annyi, hogy a felnőttek dolgozni mentek, de nekik iskolai szünet volt, és ő vett két könyvet. János április 30-án még a romos józsefvárosi házak újjáépítéséről ír. Utolsó bejegyzése május 13-án: "megszűnt a Kossuth-címer, és helyette új csillagos, piros szalaggal átfont címer lett". Innentől már csak a történelem folytatódik.

Gyula az asztalfiók mélyén őrizte naplóját, évtizedekig nem törődött vele. Aztán mikor valóban "kimentek az oroszok", egyszer elővette. Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet igazgatója egy tatabányai előadáson kapta meg tőle 2004-ben. Először nem gondolta, komoly dokumentum került a kezébe - vallotta be tegnap. Csak akkor, amikor hazafelé a vonaton elkezdte lapozgatni, vette észre, hogy igazi kuriózumra akadt.

Kalandosabb lehet János krónikájának sorsa, mert néhány éve az Ecseri piac hulladékában bukkant rá egy művészettörténész, Molnos Péter. Tőle került az ugyancsak művészettörténész és galériatulajdonos Kieselbach Tamáshoz, aki fakszimile kiadásban jelentette meg néhány nappal ezelőtt - nem tudván arról, hogy az "ikernapló", Csics Gyuláé már ugyancsak elhagyta a nyomdagépet, az 1956-os Intézet gondozásában.

A két dokumentumkötet tegnap találkozott össze az intézet gangos székházának udvarán rendezett sajtótájékoztatón, ahol Rainer M. János mutatta be őket az intézet többi új kiadványával együtt. Egy forradalom és egy barátság párhuzamos krónikáiként. Amelyeknél semmi más nem tükrözheti jobban két érdeklődő diák 1956-os világképét, érzéseit és a környezet rájuk gyakorolt hatását. Ahogyan Rainer említette: a két napló "érzékelteti, ami a magyar társadalom lelkében lejátszódott". Mindketten a Kossuth-címert rajzolták az első oldalra, aláírva: Isten áldd meg a magyart! Lelkesen számoltak be arról, mit láttak az utcán, mit hallottak a rádióban, az iskolában vagy a szüleiktől. Még a korbeli vicceket is. (Lovasnemzet a magyar, vezetői lovon jöttek: Árpád, Horthy lovon, Rákosi Vorosilovon, Kádár Sepilovon.) Az utcai harcokról, a romos épületekről kiszínezett rajzokat készítettek, térképeket fabrikáltak. A fantáziájuk is működött. Gyula például egy elképzelt Budapest-térképet vázolt fel, amelyen az utcanevek között szerepelt a sajátja mellett történelmi eszményképeié, Hunyadié, Dugovics Tituszé és Maléter Pálé is, akárcsak a Fradi akkori kedvenc játékosaié.

- A honvédelmi minisztert, Malétert tartottuk akkor a legnagyobb embernek, aki szembeszáll, harcol az oroszokkal - emlékezett a tájékoztatón maga a szerző. Csak ő tudott eljönni az ünnepi eseményre, mert barátja, aki egy szociális otthonban él, ágyhoz kötött beteg. Egyikük sem gondolta, hogy páratlanul érdekes történelmi krónikát készített.

Népszabadság, 2006. június 17.

 


Info Rádió Aréna, 2006.június 17. 17 óra
Meghallgatható!
Vendég: Csics Gyula, a Tatabányai Városi Könyvtár igazgatója
Téma: Magyar forradalom - egy 12 éves fiú 56-os naplója
Riporter: Mong Attila

Az interjú szerkesztett szövegét itt olvashatja



Könyvek, filmek a forradalomról

Az 1956-os Intézet könyvekkel, kiadványokkal, filmekkel emlékezik a magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára. „Könyveket szeretnénk kiadni, olyan könyveket, amelyek újra és újra elmondják, más és más nézőpontból világítják meg 1956 nagy és kis történeteit” – mondta Rainer M. János főigazgató. Az intézet egy négy plusz egy tételből álló jubileumi könyvsorozatot ad ki. Megjelenik például Szakolczai Attilának az 1956-os magyar forradalomról szóló történeti monográfiája és Békés Csabának a Forradalom a világpolitikában című dokumentumválogatása. A sorozat része egy összeállítás Tischler János szerkesztésében a magyar ’56-nak a korabeli nemzet­közi sajtóban való megjelenéséről.

Magyar Hírlap, 2006. június 17.



Magyar Televízió, Kultúrház című műsor
2006. június 13.
Műsorvezető: Erdős Gábor


Lévai Julianna: Kissrácként élte át a forradalmat
Film is készül Csics Gyula sokáig titokban őrzött feljegyzéseiből

Csics Gyula, a Tatabányai Városi Könyvtár igazgatója tizenkét évesen jegyezte le páratlan élményeit az 1956-os forradalomról. Naplóját nemrégiben adta ki az 56-os Intézet.

Tatabánya Egy nap különbséggel egyszerre kezdte el írni naplóját 1956-ban két fiatal srác Budapesten. Ez azonban nem a véletlen műve, hiszen amióta az eszüket tudják, jó barátok. A két fiú egyike, Kovács Jancsi akkor volt tizenhárom éves. A vele egy házban élő Csics Gyula – tizenkettő. A naplóírásnak pedig egyetlen oka volt: a forradalom.

A Tatabányai Városi Könyvtár igazgatója, Csics Gyula ugyanis testközelből, a budapesti Rökk Szilárd utcában élte át az eseményeket. „Életem legnagyobb élménye volt. Talán a szüleink is mondták, de mi is éreztük, hogy ez maga a történelem ” – meséli. Nyugodt életükből cseppentek bele váratlanul a tüntetések, a „Vesszen Rákosi! Vesszen Gerő!” forrongó világába. A tizenkét éves fiú a körúton szembesült a kiégett harckocsik, összeégett holttestek, földig rombolt házak látványával. – Kissrácként döbbenetes volt puskaropogást hallani, tankokat lőni látni. Szó szerint olyan volt, mint a háború – emlékezik a könyvtár igazgatója. Eközben nem állt meg a hétköznapi élet sem: Gyula hegedűórákra járt, a néma sztrájk idején pedig éppen hógolyóztak...

Amikor felvetem, hogy naplót főleg öntudatos, véleménnyel rendelkező fiatalok vezetnek, Csics Gyula rövid gondolkodás után azt válaszolja: már gyermekként is határozott egyéniség volt. Ez szüleinek köszönhető, akik megbíztak benne, és hagyták, hogy önálló legyen. – Talán ezért sem kapott el a forradalmi hév. Eszembe sem jutott, hogy fegyvert fogjak – teszi hozzá.

Gyula, miközben nyitott szemmel és füllel járt, a könyveket is bújta. Akkoriban ez volt az egyetlen szórakozási lehetőség. Erről naplójában is rendszeresen beszámolt: „Reggel sokat olvastam a Tom Sawyer kalandjaiból” – írta 1956. október 28-án. Mi több, saját gyűjteményt hozott létre: – Meglehet, hogy ezért is lettem könyvtáros – mondja.

Ez a kedvtelés is közrejátszott abban, hogyan ítélte meg az eseményeket: – Éppen az olvasmányaimból tudtam, hogy a törökök, labancok ellen azért harcoltunk, mert elfoglalták az országot. Természetes volt, hogy az oroszokkal sincs ez másként. Az akkori eseményekre mindig is forradalomként gondoltam. Később elrejtette feljegyzéseit, tartott a következményektől. A családja biztatta, hogy jelentesse meg. Egy tatabányai rendezvényen átnyújtotta hát a naplót Rainer M. János történésznek, aki úgy látta: ezt meg kell osztani a nagy nyilvánossággal is.

Kovács János sokáig elveszettnek hitt írását Kieselbach Tamás galériatulajdonos adta ki. A két napló 50 év után most találkozhatott össze. És még a szerzőknek is okoztak meglepetéseket: a városi könyvtár igazgatója nemrég vette észre saját keze nyomát Kovács Jancsi irományában.

A két ember kapcsolata azonban nem szakadt meg az évtizedek során sem. Csics Gyula ma is rendszeresen meglátogatja magára maradt, igen beteg barátját az egyik budapesti szociális otthonban. Edvy Boglárka „12 voltam 56-ban” címmel diplomafilmet készít Csics Gyula naplójából. A dokumentumfilm várhatóan szeptemberre készül el. Az alkotásban eredeti dokumentumfilm-részletek, Csics Gyula írása és rajzai váltogatják egymást, hegedűszó mellett.

Könyvbemutató
Csics Gyula: Magyar forradalom – Egy tizenkét éves fiú 1956-os naplója című írását június 23-án 17 órakor mutatja be Rainer M. János történész, az 56-os Intézet főigazgatója a Tatabányai Városi Könyvtárban.

24 óra, 2006. június



P. Szabó Ernő: Diáknapló 1956-ból: „a történelem utolsó lapja”?

Szenzáció? Páratlan történelmi dokumentum? A sors igazságtétele a levert forradalom ötvenedik évfordulóján? Ez is, az is: előkerült Kovács János egykori budapesti kisdiák naplója, amelyet 1956. október 23-án, kedden kezdett vezetni, s amelyet most fakszimilében jelentetett meg Kieselbach Tamás művészettörténész, műgyűjtő, műkereskedő, a Kieselbach Galéria tulajdonosa.
A tegnapi könyvbemutató után egy motoros futár útnak indult, hogy a hasonmás kiadvány egy példányát egy üveg bor és egy szál virág kíséretében átnyújtsa az egykori naplóírónak – ha fél évszázad után egyáltalán meg lehet őt találni.

Magyar Forradalom. 1956. Isten áldd meg a magyart! – ezek a szavak keretezik a napló első oldalán a magyar címert, s a kétszáz számozott oldalból álló napló mindvégig bejegyzések, rajzok, valamint újságkivágatok, korabeli dokumentumok segítségével idézi fel az egykori eseményeket. Az utolsó bejegyzés 1957. május 13-i, s több mint egy évvel később még egy újságlapot ragasztott a napló hátsó belső borítójára a naplóíró: a Népszabadság 1958. június 17-i, keddi számáét, amely egész oldalon közli a Nagy Imre és forradalmártársai ügyében hozott ítéleteket, s beszámol az ítéletek végrehajtásáról. „És e történelem utolsó lapja” – kommentálja a kisdiák a napló utolsó szavaival a kivégzéseket.
A naplóra, amelyet állítólag egy hajléktalan vitt ki az Ecserire – vajon hogyan jutott hozzá? – Molnos Péter művészettörténész talált rá négy évvel ezelőtt, s ma az ő tulajdonában van. Megjelentetése annál inkább szenzációsnak tekinthető, mert napokon belül a boltokba kerül hasonmás kiadásban az a napló is, amelyet Kovács János barátja, Csics Gyula írt a forradalom eseményeiről. A tegnapi könyvbemutató után felhívtuk őt. „Ez hihetetlen! Döbbenetes!” – kommentálta a tényt, hogy barátja elveszettnek hitt naplója is megmaradt, sőt fakszimilekiadásban megjelent.

Döbbenetesebbnél döbbenetesebb részletek követik egymást a tegnap bemutatott naplóban, amelynek szerzőjét a kötetben még nem tüntetik föl, hiszen az a nemrégiben lefolytatott „nyomozás” eredményeként, éppen Csics Gyula segítségével derült ki, olyannyira, hogy egy egykori tablóképről a kiadó lemásolhatta a mosolygó kisdiák, Kovács János arcképét is. Miközben ugyanis szó szerint az események sűrűjében a Rökk Szilárd (akkor Somogyi Béla) utcában élő kisdiák mindennapjairól, iskoláról, olvasmányokról, moziról, kószálásokról ír rajzokkal kísért feljegyzéseket, a történelem drámáját idézi.

„Ne tessenek erre menni, mert épp most lőttek agyon itt egy nénit” – idéz a 83. oldalon egy kisgyermeket, a 181.-en Gyuli barátjával beszélget: „Kádár is utálja az oroszokat, és ha azok kivonulnának, már ő nem beszélne ellenforradalomról és magatartása hasonló lenne Nagy Imrééhez.” Az egyik helyen azt írta: „Minden házat érdemes lerajzolni, mert nincs olyan, amely ne kapott volna belövést”, a másikon megjegyzi: „A Rökk Szilárd utca torkolatánál lévő kis parkba is felkelőket temettek.”

Hihetetlenül megrázók ezek a gyermeki szem nyitottságával látott, a maguk egyszerűségében rögzített képek, események. Katartikus élményt okoznak – írta a napló előszavában Kieselbach Tamás, aki saját gyermekkorát fölidézve – és nyilván sok polgártársa vágyát megfogalmazva – mondja: mindig szerette volna, hogy igazán köze legyen 1956-hoz, a forradalom tiszta napjaihoz. Az egyéni igazságkeresésen túl több komoly oka is volt rá azonban, hogy a páratlan értékű dokumentumot megjelentesse.

Részben családi vonatkozások is, hiszen nagyapja, a kassai születésű Kieselbach Gyula kémikus fotósorozatot készített a forradalom eseményeiről, helyszíneiről, jó néhány fénykép éppen olyan helyszíneken készült, amelyeket Kovács János is említ naplójában. A ki is állított felvételek közül különösen magához közelinek tartja azt a képet – mondta a bemutatón Kieselbach Tamás –, amely 1956. november 23-án készült a fényképező Tanács körút 16. szám alatti lakásának ablakából a délután 2-3 óra közötti néma tüntetésről, amelyet a napló is felidéz: „2-kor a rádióban gyászbeszéd volt »Egy hónapja« címmel. Ebéd után kinéztünk az utcára. Egy lélek sem volt kinn. Az autók is ott, ahol voltak, megálltak”. A napló kiadásának másik oka: „a művészettörténet értelmezhetetlen történelmi háttér nélkül. Mindenhol igaz ez, de nálunk ezerszeresen… Történelem, történet – ez adja a mi igazi különlegességünket.”
Nem illusztrációképpen, hanem a szavak megerősítéseként állították ki a könyvbemutatónak helyet adó Kieselbach Galériában az egyik legjelentősebb 1956-os festményt, Bálint Endre Halottak napja, 1956 című alkotását. Emellett állt a motorkerékpár, amely útnak indult déli 12 óra 3 perckor, hogy vezetője megkeresse az ötven évvel ezelőtti naplóírót.

Két napló. Nem lehettünk jelen, amikor az egyik fővárosi öregek otthonában a motoros futár megtalálta az egykori Jancsit, az idős, beteg Kovács Jánost. A másik napló kiadója, az 56-os Intézet órákon át kitért kérdéseink elől. Az egykori iskolatárs azonban elmondta, évek óta az otthonban fekszik az egykori naplóíró, s azt is, hogy életük során folyamatosan tartották egymással a kapcsolatot. A Rökk Szilárd utcai általános iskola után a Vörösmarty Gimnáziumba jártak, az érdeklődő, nagy könyvtárat létrehozó Kovács János azután évtizedeken át az IBUSZ-nál dolgozott. A barát vidékre költözött, két éve átadta saját naplója másodpéldányát az intézetnek, s felvetődött a gondolat, hogy a történetről Két napló munkacímmel dokumentumfilmet is készítsenek. Az akkori találkozás után úgy tűnt, a Kovács János-féle napló elveszett, így a filmből is csak részletek készülhettek el, amelyeket egyébként a Csics-féle napló jövő pénteki bemutatóján levetítenek az 56-os Intézetben.

Magyar Nemzet, 2006. június 10.


kulthírek

A magyar forradalom - 1956 - Napló címmel látott napvilágot egy VIII. kerületi, 14 éves pesti diák naplója: a fakszimile kiadásban kézírásos bejegyzések mellett korabeli fotók, röpcédulák és újságkivágatok találhatók. Az 1956. október 23-tól 1957. március 15-ig vezetett naplót egy lomtalanításkor gyűjtögető kereskedőtől az Ecseri használtcikk- piacon vásárolta meg Molnos Péter művészettörténész, kiadására Kieselbach Tamás galériatulajdonos vállalkozott. Felkutatták a napló íróját, a most 74 éves Kovács Jánost is, akinek egy szociális otthonban adták át a kinyomtatott kötetet. Június 16-án, Nagy Imre kivégzésének évfordulóján az 1956-os Intézet kiadásában jelenik meg a napló párja, melyet ugyanazokban a napokban a fiú akkori legjobb barátja, Csics Gyula írt.

Magyar Narancs, 2006. június



A naplót Kovács János, a sztorit az élet írta – bolhapiacon vett 56-os dokumentum hasonmás kiadásban

A naplóra Molnos Péter bukkant rá négy évvel ezelőtt a pesti bolhapiacon. Megvette, tanulmányozta, majd a művészettörténész Kieselbach Tamással együtt elhatározták: megjelentetik. Mert értékes, mert egyedülálló, mert korrajz – még akkor is, ha „csak” egy 14 éves fiú a szerzője. Hitelességéhez nem fér kétség, a leírt események, megfigyelések, az illusztrációk egybevágnak a történelem tanúinak és a történészeknek, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kutatóinak a megállapításaival. „Pusztán” a műfaj sajátos: napló. Ráadásul egyedi is: a történések iránt szerfölött fogékony kamaszfiú szemével és följegyzéseivel láttatja, örökíti meg a fél évszázaddal ezelőtti eseményeket.

Az már csak „hab a tortán”, hogy az ifjú – most már nevén nevezhetjük, hiszen rátaláltak! – Kovács János, aki szüleivel együtt a forradalom idején a pesti VIII. kerületben, a Blaha Lujza tér (a Rádió és a Szabad Nép szerkesztősége, a Corvin áruház...) közelében, a történések és a harcok egyik gyújtópontjában lakott, később korabeli dokumentumokkal (nyomtatványokkal, képekkel) még kiegészítette a naplóját. Látott, hallott és megtapasztalt csaknem mindent. A lelkes hangulatot éppúgy, mint a Rákóczi téri ideiglenes temető, a szétlőtt belváros látványát. A legértékesebb mindenképpen az események naplózása. (A krónikás meggyőződése, hogy a ma megjelent hasonmáskiadás forrásmunka lesz a kor kutatói számára.)

A véletlenek egybeesése...
A napló ma déli bemutatásakor a kiadó, Kieselbach Tamás nem titkolta: versenyre kelt az 56-os Intézettel, mert tudomására jutott: az is egy hasonló naplót kíván megjelentetni. Mi több, a Kovács Jancsi naplójában rendszeresen szereplő „Gyuliét”, aki történetesen a fiú legjobb barátja volt. Feltehetően a két pesti srác versenyzett a naplóírásban. Az 56-os Intézet birtokába jutott másik napló szerzője Csics Gyula; az ő műve és az intézet segítő közreműködése vezetett el végül is a Kieselbach-kiadás „ismeretlen” szerzőjének a személyéhez. Az is igaz, hogy a Kieselbach–Molnos-kettős elméletileg azonosította Kovács Jánost, csak éppen nem tudott a keresett szerző nyomára bukkanni. A Csics-féle napló éppen egy hét múlva jelenik meg az 56-os Intézet kiadásában. A két pesti srác művei kis híján 50 év múlva találkozhatnak az olvasók kezében.

Előszó a naplóhoz – a kiadótól
„Mindig mondták, milyen katartikus élmény volt 1956. Az én fiatalságomban nem volt ilyen. Emlékszem, mikor tizenkét éves koromban a szomszéd bácsi azt magyarázta, hogy a Széna téren lőtték az oroszokat. Nem értettem semmit. Biztosan rosszul mondja, s nem a magyarok lőttek az oroszokra, hanem az oroszok a németekre. És nem 1956-ban, hanem 45-ben. Azóta persze sok minden letisztult és a helyére került. De egy valami nem változott: mindig szerettem volna, hogy igazán közöm legyen 56-hoz. Ezért döntöttem úgy, hogy kiadom ezt a naplót.

A művészettörténet értelmezhetetlen háttér és történelem nélkül. Mindenhol igaz ez, de nálunk ezerszeresen. Sehol a világon nincs szorosabban összefonódva e két terület, mint Magyarországon. Történelem, történet Ś ez adja a mi igazi különlegességünket. A sűrű dráma, a sorozatos megtöretés, a kényszerű emigrációk, az állandó készenlét által érzékennyé tett psziché. Hogy az egyes életek nagy, történelem által kimért drámái után szinte mindig kijárt még egy-két ráadás. A 20. század magyar képző- és vizuális művészetét a történelemmel egybefűzve kell elmesélnünk. Ezen az úton juttathatjuk el a világhírig.

Az én szememben ez a napló művészettörténet.
Hatalmas erejük van a szimbolikus, érzelmeket megnyitó tárgyaknak. Nálunk ezek döntő többsége eltűnt, elkallódott, megsemmisítette őket az állandó útonlevés. Hiányzik a kézbe adható, kézbe fogható történelem. Pedig nagyon fontos, hogy átélhetővé tegyük a 20. század nagy motívumait: 1919-et, 1944-et, 1945-öt és 1956-ot. Szerintem ez a napló alkalmas erre.

Még megtalálásának körülményei is szimbolikusak. A szemétből vették ki. Az Ecseri piacon lelt rá mai tulajdonosa, a kiadás munkáiban is részt vevő művészettörténész, Molnos Péter. Egy eldobott, s a pusztulástól megmentett könyv, melynek írója Ś ha vannak is sejtéseink, a szöveg utalásaiból nyert információink Ś ma még ismeretlen. E könyv sorsa sok tekintetben analóg a magyar festészet újrafelfedezésének történetével. Eltűntnek hitt remekművek kerülnek elő, kiselejtezhető hulladéknak tartott alkotások kapják meg végre megérdemelt megbecsülésüket. Lassan helyükre kerülnek a dolgok. E könyv kiadásával ehhez a folyamathoz szeretnék hozzájárulni.

Tudatosan nem alakítottuk át a naplót. Nem láttuk el jegyzetekkel, nem adtunk neki új, csábítóbb külsőt. Ez a könyv úgy hiteles, ahogy fennmaradt. Szakadásokkal, foltokkal, sérülésekkel, a múlt nyomaival. Nézzünk rá úgy, mint talált tárgyra, mint egy máig rejtőzködő üzenetre.”

A napló története (nyomozás a szerző után)
Molnos Péternek, a napló tulajdonosának édesanyja olvasta el elsőként az 1956. október 23–1957. március 15. közötti időszakot megörökító naplót. Ő látott hozzá a napló írójának a fölkutatásához. Rálelt valamikori osztálytársakra, ismerősökre, s a szerző egykori lakcímét is sikerült nagy biztonsággal kiderítenie. Őt magát azonban nem lelte meg. “Évekkel később én is belefogtam a nyomozásba, s én is az utolsó lépésnél akadtam el – írja Molnos. – A csengetésre soha nem nyílt ki az ajtó, a szomszédok csak bizonytalan, tartózkodó válaszokat adtak. Most, a megjelenés előtt néhány nappal hirtelen felgyorsultak az események. Úgy látszik, mire a könyv a közönség kezébe kerül, megoldódik a Ťnagy rejtélyť. Ebben a történetben fantasztikus véletlenek történtek. A legnagyobb, a legfurcsább, a legörvendetesebb éppen a legvégén. Megkerült a barát, aki minden bizonnyal választ ad a nyitott kérdésekre...”

Utószó és ajánló
Milyenek a véletlenek!? A 20. századi magyar történelem iránt különös fogékonysággal viseltető Kieselbach Tamás művészettörténész a „Napló” mai sajtóbemutatóján elmondta, hogy a galériájának falán sorakozó nagyméretű, fekete-fehér fényképfelvételek a családi örökségéből valók. A fotókat 1956 viharos, dicső-gyászos őszén készítette nagyapjának testvére, dr. Kieselbach Gyula (1891–1972); a filmet már a nagyapa, Kieselbach Vilmos (1901–78) laborálta és nagyította papírképekké. Ezek a felvételek is a közeli múlt történelmét idézik, mintegy erősítve a „Napló”-ban írtakat.

„A magyar forradalom, 1956 – napló” – ajánlott olvasmány is lehet(ne) a mai tízenéveseknek. Történelmi lecke fiúktól – nem csak fiúknak.

Infovilag.hu, 2006. június



Az ismeretlen kisdiák 56-os naplója


Ütött-kopott 1956-os napló. Gyerekes kézírással, kockás papíron, színezett rajzokkal, beragasztott fényképekkel, röplapokkal, újságkivágásokkal. Kétszáz megviselt oldal, sűrűn teleírva, itt-ott foltosan, de még érezni a nyomdaszagot: Kieselbach Tamás adta pénteken az újságírók kezébe A Magyar Forradalom 1956. Napló című, most megjelent könyv - vagy kézirat? - első néhány példányát. A bemutató záróakkordjaként sikerült rábukkanni a napló tulajdonosára, Kovács Jánosra, aki ma egy budapesti szociális otthon lakója.

Az újságírók fél évszázados padban ülve ismerkedhettek meg a facsimile kötettel, amelynek további példányai még csak két hét múlva készülnek el.

A napló eredetijét az Ecseri piacon találta Monos Péter műtörténész. Miután elolvasta, megmutatta Kieselbach Tamásnak, akivel együtt megállapították, hogy különös kincshez, ritka hiteles dokumentumhoz jutottak. És Kieselbach elhatározta, hogy kiadja a naplót.

Az MTI tudósítójának kérdésére, hogy miért, mi fűzi a sikeres műtörténészt, az ismert műkereskedő galériást a dokumentumhoz, vagy a korszakhoz, Kieselbach Tamás azt válaszolta: mindig is szerette volna, ha személyes köze lett volna a forradalomhoz. "De a személyes indíttatás mellett, a kiadásnak művészettörténeti okai is vannak. A művészettörténet értelmezhetetlen háttér és történelem nélkül. Sehol a világon nincs szorosabban összefonódva e két terület, mint éppen Magyarországon. Nem csak a világtörténelem, hanem a privát történelem is megannyi eligazítást nyújt a művészet megértéséhez. Történelem, történet - ez adja a mi igazi különlegességünket. A 20. század magyar képző és vizuális művészetét a történelemmel egybefűzve kell elmesélnünk" fejtette ki.

Kovács Jancsi, egy 14 éves pesti kisdiák a napló szerzője, aki nyolcadik osztályos tanulóként napról napra követve az eseményeket, mindent feljegyzett kockás füzetébe. A bejegyzések 1956. október 23-án kezdődnek és 1957. március 15-ig tartanak. S a füzetben benne van minden, amit a városban járva látott, hallott, amit szüleitől, ismerőseitől tudott meg, amiről a rádióból értesült. Valahol a Rökk Szilárd utca végén, a Corvin áruház közelében lakhatott. Ott, ahol a forradalom eseményei "élesben" zajlottak, ahol szétlőtték a Blaha Lujza teret, ahol felvonultak az orosz tankok, ahol végigélhette a Szabad Nép székház ostromát.

Barátjával, Gyulival érdeklődéssel járták az utcákat. Falragaszokat, röplapokat gyűjtöttek, fényképeztek, majd otthon beillesztették napi rendszerességgel vezetett naplójukba. Az oroszok megtámadtak, Utcai harc, A szétlőtt Rákóczi úton, Megkezdődik a helyreállítás, Megindult a 6-os és a 28-as villamos - ilyen címek állnak egy-egy bejegyzés élén. Persze bőven szerepelnek a leírásokban a hétköznapi élmények is: beköltöztünk a nagyszobába, este a Tizenöt éves kapitányt olvastam, reggel fogorvoshoz mentem, svájci adományt kaptunk az iskolában.

És így folytatódik a beszámoló magánéletről és politikai eseményekről, míg legvégül egy teljes újságoldalon az Ítélet Nagy Imre és társai bűnperében, című közlemény 1958. június 17-i keltezéssel. Aztán egy fotó a párizsi Pére Lachaise temetőben álló 56-os mártír emlékműről.

De vajon ki ez a fiú, aki ilyen részletesen és hitelt érdemlően számolt be a forradalomnapjairól és az elbukást követő fél évről? Nem sikerült kideríteni. A házban, ahol lakott, már új szomszédok élnek. Egykori iskolájában csak egy tablóképet sikerült találni, amelyiken ott egy Kovács János fényképe. Ki tudja már fél évszázad múltán, hogy ő-e az?

Kieselbach Tamás elmondta: "Amikor már nyomdakész volt a könyv, különös dolog történt. Kiderült, hogy az 56-os Intézet is kiad egy gyereknaplót, ami éppen szintén ma, pénteken jelenik meg. Vélhetően a mi Jancsink barátjának, Gyulinak a naplójáról van szó".

Ezért aztán a sajtótájékoztató azzal ért véget, hogy egy motoros futár, a kinyomtatott könyvvel, egy szál rózsával és egy palack borral, elindult az 56-os Intézet felé, ahonnan az a hír érkezett, tudnak Kovács Jancsiról.

Ott aztán kiderült, hogy az egykori Jancsi gyerek ma egy Rózsa utcai szociális otthonban él. Az idősödő férfi könnyeivel küszködve vette kezébe ötven évvel ezelőtt írt naplójának hasonmás kiadását. Meghatottan forgatta a könyvet, amelynek történései elevenen élnek emlékezetében.

Néhány nap múlva az 56-os intézet kiadásában megjelenik Kovács Jancsi egykori testi-lelki jó barátja, Csics Gyuli naplója. Gyuli hasonló részletességgel vezette naplóját, kommentálta az eseményeket, fotókkal, korabeli dokumentumokkal ragasztotta tele kockás füzetét. Fél év század elteltével a két napló újra találkozik...

DunaTV.hu, 2006. június 9.

Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2007. január 29. hétfő

Keresés a honlapon