___Az írók és a hatalom, 1956-1963___Vissza

A szerző hatalmas forrásanyagot gyűjtött össze és dolgozott fel a könyvben, mindenekelőtt olyan levéltári dokumentumokat, amelyekhez korábban nem lehetett hozzáférni. Különösen érdekesek a periratok, amelyek nélkül nem lehet teljes képet alkotni sem egyes írói életművekről, sem a Kádár-rendszer kultúrpolitikájáról. Számos visszaemlékezést, szóbeli közlést is felhasznál Standeisky. Ez az úttörő forrásfeltáró munka a kötet legfőbb érdeme.

A rengeteg részkérdés közül kiemelkedik négy témakör: az írók szrepvállalása a forradalom alatt, a népi írók viszonya a hatalomhoz, az íróperek története, és végül az a kérdés: alárulták-e az írók a forradalmat?

Varga Péter, Élet és Irodalom, 1996. november 29.


 

Mítosz vagy valóság az azemlékezésünk és a jelen történészei által hirdetett tétel, hogy a magyar írók és részben az újságírók készítették elő a forradalmat és szabadságharcot? És ha igen, akkor az Írószövetség elnöksége miért határolta el magát azonnal az egyetemi fiatalság követeléseitől?

Standeisky Éva könyve hatalmas forrásanyag feldolgozásával éppen azt az utat kíséri végig szinte lépésről lépésre, amleyet a jelentősebb írók megjártak 1956 utolsó harmadától, 1963-ig. Milyen magatartást tanúsítottak a hatalommal szemben? Azzal az állig felfegyverzett zsarnoki hatalommal szemben, amely október 23-án néhány óra alatt teljewen széteett, és miképp egyeztek ki azzal a hatalommal, amley szovjet segítséggel november 4-től átvette az uralmat az országban.

Pethő Tibor, Magyar Nemzet, 1996. október 12.


 

Standeisky Évának megadatott, hogy olyan források birtokában dolgozhasson, amelyeknek létezéséről sem igen tudtunk mind ez ideig, nemhogy meríthettünk volna belőlük. Majd félezer oldalas összefoglaló tanulmánya bővelkedik tehát érdekes, mi több, pikáns részletekben. Aprólékos történészi munkával jár utána a mendemondáknak, és zömükről kimutatja: nem egybek mesénél. Tévedésen alapulnak, s mentségül szolgálnak csupán a gyönge botladozók számára.

Lesújtó a kép, a társadalmi kovászként magukat ünnepeltető literátorok saját elképzeléseik, vágyaik fogságába esnek, s amikor csakugyan cselekedniük kellene, arról sincs elklépzelésük, hogy mit tanácsoljanak a hozzájuk fordulóknak. Később hangzatos nyilatkozataikról is szíves-örömest megfeledkeznének...

Nagy kár, hogy minderre inkább csak az olvasó következtethet, mivel a részletek tarka dzsungelében elsikkad a lényeg. Példák garmadáját kapjuk, de a belőlül kirajzolható tendenciák pontos meghatározása elmarad, akárcsak a mozgató- és célokok feltárása...

Rengeteg kísérő anyag: jegyzet, idézet és kép segíti a tájékozódást; ezek nemegyszer tanulságosabbak és informatívabbak, mint az alapszöveg maga. Végigböngészése mindenkinek ajánlható, aki szeretne bepillantani e múltba, hogy szemrevételezhesse örökségét.

Magyar Narancs, 1996. október 10.


 

A forradalom negyvenedik évfordulójára elkészült nagy korszak-összefoglalása lenyűgöz méreteivel, anyagának bőségével. Néhány esztendeje még álmodni sem mertünk volna ilyesmiről, most pedig kíváncsiságtól átfűlten és alig titkolható szorongással kukucskálunk a pártvezetői tanácskozások jegyzőkönyveibe, a periratokba, a besúgói jelentésekbe. Mennyi bujtatott, elzár, eltagadott információ! Félelmetes hullámba törtnek ránk a tények és szinte leütnek lábunkról minket, akik megtanultuk becsülni legcsekélyebb morzsalékunkat is, mivel hozzászoktunk már, hogy akár egyetlen töredékből világmegyarázó elméletet konstruáljunk. Mámorító e szabadság, tébolyultan kóstolgatjuk ízeit...

Az évtizedekig hivatalosan kötelező ideologizáláés ellenében joggal engedhetünk teret neopozitivista hajlamainknak, mondván: ne magyarázzunk, ne értelmezzünk sokat, és "engedjük a valóságot megszólalni"... Rokonszenves vélekedés ez, bár - kivált egy szélesebb körnek is szánt, eminensen nem szakkiadvány esetében - igaza kétséges... Bármint vonakodjék is, nem menekedhet az értékelő gesztusoktól, csakhogy a tárgyalt időszak a jelenbe ér, ő pedig viszolyog a politizálástól. Sajátos módját választja tehát az egyes törekvések megvilágításának. Hol setet, hol utal, egyszer közöl, másszor minősít, szabadon elegyíti a különféle történetkezelési eljárásokat... Úgy is modhatnnk, Standeisky Éva rendkívül tapintatosan fogalmaz. Szelíd elnézéssel kezeli hőseit, ami közgyűlölködésünkben üdítően hat, mégis feszlyez, Történészhez méltatlannak vélheti ugyan az ítélkezést, ám erkölcsi dimenziűk figyelmen kívül gagyásával nem trhatja fül a forradalom mozgatórugóti, és nem érzékeltetheti dinamikáját, ahogy a megtorlás terheit sem...

Külön említést érdemel a kötet szerkesztése. Végre olyan kiadvány született, ami egyszerre tetszetős és használható. A széles külső margóra tördelt képek, illetve jegyzetek képzettársításokra ingerelnek és pótlólagos jelentéstöbblettel ruházzák fel az így átértelmezett passzusokat. Válogatásuk közben Standeisky Éva elemében van, számtalan meglepetésben részíti örvendező olvasóját. Nem kevésbé jók és találóak a mottóul kiszemelt idézetek sem.


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 18. hétfő

Keresés a honlapon