|
Amatőr történészek hivatásos kollegáikat azzal támadták két évvel ezelőtt, hogy elsikkasztják a forradalom lényegét: nem készült el a pesti srácok „hősi harcának” története. A forradalmat e felfogás szerint nem értelmiségiek csinálták, hanem az utca. Az ´56-os Intézet válaszolt. A tudományos elemzés szerint a forradalomcsinálóknak legalább három rétege volt - s ezért válhatott ´56 felkelése népünk egészét megmozgató nemzeti üggyé. E rétegek közül csak az egyik - bár igen lényeges - alkotóelem csakugyan a pesti utca volt. [...]
Mindannyian, akik itt megszólalnak, a forradalom rendetlenségét, ösztönösségét, a mindkét oldalon elkövetett leszámolás kegyetlenségét, a „forradalom önkívületét” is regisztrálják évtizedek múltán. Ám minden vallomás egyszersmind felszínre hozza a forradalom tudatos elemét: a forradalmi felkelést és szabadságharcot akarva-akaratlan mégis reform-revizionista értelmiségiek készítették elő; a szándékolatlan és irányítatlan mozgásokban is megtalálható a tudatos elem. Még a radikális munkásforradalmár Wittner Mária sem tagadja ezt, holott ő az, aki megrendítő emlékezésében leginkább szembeállítja az „utca forradalmát” a katonák és a reformkummunista értelmiség forradalmával. A rendetlenség rendje, a „ki tudja, ki lő rám, és kire lövök én” forradalom ez.
N.Sándor László, Magyar Hírlap, 1994. november 5.
A kötetben közölt interjúválogatások a forradalom ismert és a legtöbb esetben súlyos börtönbüntetéseket elszenvedett „közkatonátit” szólaltatják meg. Különösen felkavaró az asszonyok-lányok szenvedéstörténetének olvasása. Wittner Mária tulajdonképpen azért vált a bosszúhadjárat áldozatává, mert a felkelők között tartózkodván, óvatlanul sokszor került a szenzációra éhes fotóriporterek lencséje elé. [...]
A harcosok visszaemlékezései számtalan adalékkal szolgálnak az események jobb megértéséhez, egyúttal visszaadják a véres forradalmi napok hangulatát, azt az elszántságot, amivel fiatal magyar férfiak ezrei szembeszálltak a túlerővel.
A forradalom kutatói között szakmai vita bontakozott ki az elmúlt esztendőben arról, hogy szakszerű-e az Oral History archivumban őrzött visszaemlékezéseket részletekbn közölni, ugyanis a szakmai igényesség a teljes szöveg publikálását feltételezné. [...]
Ésszerű kompromisszumra van szükség, hogy a nagyközönség is hozzájuthasson a legfontosabb forrásokhoz, de a szakmai értékek se szenvedjenek csorbát. Az utóbbira nyújt garanciát az 56-os Intézet, s a jelenleg nálunk talán legigényesebb szerkesztői tevékenységet és üzletpolitikát folytató Századvég Kiadó.
Szabó A. Ferenc, Élet és Irodalom, 1995. március 31. |