___recenziók a könyvről___Vissza
Válogatás Rainer M. János: Nagy Imre.
Politikai életrajz. II. 1953–1958
című könyvének kritikáiból


„Rainer M. János könyve nélkülözhetetlen kortörténeti bédekker azok számára, akik mindmáig olthatatlan érdeklődéssel fordulnak az ötvenes évek felé, amelyek a negyvenes évek végén kezdődtek, és a hatvanas évek elején halványultak el. A lenyűgöző precizitással feldolgozott tényanyag finom szálakkal szövődik össze az egészen mélylélektani problémákkal. Nagy Imrét jeleníti meg a történészi dolgozat úgy, hogy nem szobrot láttat a mártírrá, egy eszme diadalával nemesült személyiségben.”
(Szigethy András: Kortörténeti bédekker. Nagy Imre 1953–1958: Egy álom tragikus vége. Népszabadság, 2000. január 19. 9. o.)

„Az 1956-os Intézet, de talán az 1999-es magyar történetírás legjelentősebb könyve Rainer M. János Nagy Imre politikai életrajzának az érdekfeszítőbb, az 1953–58 közötti időszakot tárgyaló II. kötetet. Igazi történészi munka rengeteg, nagy körültekintéssel összegyűjtött anyaggal, az összefüggések felvázolásával, tartózkodó, a végső döntést az olvasóra bízó értékeléssel. Jó lenne, ha Orbán Viktor is elolvasná ezt a könyvet. Biztos vagyok benne, hogy azonnal intézkedne az intézet támogatása ügyében.”
(Kasza László: Merénylet 56 emléke ellen. Népszava, 2000. február 21.)

„Alig több mint negyven esztendeje, hogy Nagy Imrét kivégezték, ez még nem históriai idő, s nem kedvez annak, hogy tudományos igényű távlatos monográfia szülessék róla. Ez még politikai idő, nem történelmi. Rainer M. János legfőbb érdeme, hogy a hátrányt ellenkezőjére: előnyre tudta fordítani, és úgy írt elfogultságtól és emócióktól mentes Nagy-életrajzot, hogy mind a szemtanúk, mind a korról szóló irodalom eredményeit a maga szuverén munkájában hasznosítani tudta. [...] Ha több munka hősről nem születne (noha fog), Nagy Imre történelmi megítélése ezzel akkor is teljes volna. Alapos, érett történészi teljesítmény.”
(Lukácsy Sándor: „Ezek engem fel fognak kötni...” Magyar Hírlap, 2000. március 4. 12. o.)

„Aki vele tart, s elolvassa a kétkötetes művet, az azt is megérti, hogy nincs mitől félnünk: nem a múlt tisztázás és vállalása a szégyen, hanem letagadása, elmismásolása. Nagy Imre esendősége és nagysága, ha tényleg annak látjuk őt, aki volt, még akár erkölcsi és humánus muníciót is adhat a mai gondokhoz. És a mai önismerethez.”
(Pályi András: Hit és szégyen. Élet és Irodalom, 2000. április 7.)

„Rainer M. János monográfiája üdítően különbözik a hagiográfiától, tehát a szentek életének leírásától. Annak lényege ugyanis, hogy amit az értekezés hőse tett, eleve helyes volt, hiszen szent ember cselekedte. Szerzőnk nem így dolgozik, ő a tacitusi történetírás tárgyilagosságával, pátosz és dagály kerülésével adja elő nézeteit.”
Sükösd Mihály: Nagy Imre sorsa. 168 óra, 2000. április 27. 24. o.)

„Rainer M. János kétkötetes monográfiájának terjedelmileg és igényességében egyedülálló, eddig 1945 utáni történelmünk egyetlen főszereplőjéről sem készült ilyen munka, Legnagyobb erénye, hogy a kényszerűen hőssé váló politikust esendő emberként mutatja be.”
(Varga Péter: Reformerből vonakodó forradalmár. Élet és Irodalom, 2000. május 5. 19. o.)

„A forradalom sűrűsödő idejében Rainer napról napra, esetenként óráról órára mutatja be a kommunista funkcionárius és a demokratikus népmozgalom botcsinálta vezére közötti küzdelem állását Nagy döntéseiben és állásfoglalásiban. [...] Rainert láthatóan kváziesztétikai kényszer űzi, hogy e küzdelmet eldőltnek, az ívet legalább egy történeti pillanatig teljesnek ábrázolhassa. Ezt a pillanatot, vagyis amikor a nemzet végre teljes mértékben ťazonosulhatott vezetőjévelŤ, Nagy Imre november 4–i hajnali, a végül bekövetkezett invázió nyomán közreadott szózatában leli meg.”
(Miklósi Zoltán: „Kegyelmet nem kérek”. Élet és Irodalom, 2000. május 5. 19. o.)

„János M. Rainer stellt den Lebensweg von Imre Nagy so detailliert und so überzeugend wie nie zuvor dar. Damit trägt er zur Erhellung der Geschichte jener Zeit bei. Nagy ist für ihn kein ťHeldŤ, sondern ein Mensch mit Stärken und Schwächen. Mit seiner jovialen Art fand er rasch Anklang. Dazu trugen auch seine volkstümliche Sprache sowie seine ťprofessoraleŤ Erscheinung mit Zwicker und dickem Schnurrbart bei. Nagy war übrigens, ohne Abitur und ohne Hochschulbildung, ein guter Agrarwissenschaftler und gefiel sich in der Rolle des Universitätsprofessors. Er war stets von dem Willen beseelt, seinem Volk zu dienen. Zugleich war er beeinflussbar, impulsiv und oft unentschlossen. Trotz seiner kommunistischen Überzeugung war er nie ein gefühlloser Parteisoldat.”
(Géza Alföldy: Den Moskauer Granit zersplittert. Eine überzeugende Biographie über den ungarischen Ministerpräsidenten Imre Nagy. Frankfurte Allgemeine Zeitung, 6. Juni 2000.)


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 18. hétfő

Keresés a honlapon