___Recenziók a könyvről___Vissza
Recenziók
A magyar Quisling-kormány
Sztójay Döme és társai a népbíróság előtt
Szerkesztette, a bevezető tanulmány írta, sajtó alá rendezte és a mutatókat készítette: Karsai László, Molnár Judit
Budapest, 2005, 1956-os KHT., 964 o.



Hovanyecz László: Szálasi előtt

A történelmi emlékezetvesztés sajátos megnyilvánulása, hogy mára úgyszólván elfeledetté vált Sztójay Döme alakja, aki históriánk legszörnyűségesebb esztendejében, 1944-ben több mint öt hónapon át az ország miniszterelnöke, egyszersmind külügyminisztere volt. Pedig a háború után még nagyon jól emlékeztek rá. Bibó István például következetesen párban emlegette őt Szálasival. Joggal, mert Sztójay bűnei csak a Szálasiéihoz mérhetőek, ha nem nagyobbak azoknál.

Sztójay Döme a boldog békeidőkben, 1883-ban született, ugyanabban a soknemzetiségű délvidéki városban, amelyben Herczeg Ferenc, Versecen. Katonai pályára lépett, amelyen az első világháború alatt egyre magasabbra jutott. Azután szolgálta a Károlyi-köztársaságot, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg hírszerző és kémelhárító csoportjának főnöke, a kocka fordultával Horthy Nemzeti Hadseregéhez csatlakozik, amelyben ugyancsak a hírszerzés és a kémelhárítás vezetője lesz. 1925-től berlini katonai attasé, 1935-től nagykövet. Ebben az évben magyarosít: eddig Stojakovics Demeternek hívták. Jó magyar nevével a nácizmus feltétlen hívévé szegődik. Amint az 1946-os népbírósági tárgyaláson Ambrózy Gyula, Horthy Miklós bizalmasa, a kormányzói kabinetiroda vezetője vallomásában mondta, Sztójay még Hitlernél is jobban bízott a német fegyverek győzelmében. A berlini nagykövet fontos kérdésekben befolyásolta a magyar külpolitikát, mégpedig igen rossz irányban, mivel - amint azt maga is elismerte a népbíróság előtt - "Berlin szemüvegén" keresztül látta a hadi helyzetet. A világháború kitörésekor szinte kétségbeesett hangú táviratokban kérte a magyar sajtóban megjelenő németellenes vélemények eltüntetését. 1940 és 1943 között talán a legtöbb javaslata a magyarországi zsidókérdés megoldására irányult, mi több, a zsidópolitika radikalizálását szorgalmazta, noha 1942 tavaszán - kiváló kapcsolatai révén - éppen a legilletékesebb német vezetőktől szerezhetett információkat arról, miként működik a holokauszt gépezete. Mindezen túl sürgette a Szovjetunió elleni, rendkívül tragikus következményekkel járó hadba lépésünket. Már 1941. június 17-én, Németországnak a Szovjetunió ellen indított háborúja előtt azt javasolta Bárdossy László miniszterelnöknek: "Magyarországnak fel kellene ajánlania a birodalmi kancellárnak egy esetleges szovjetellenes katonai akciójánál való részvételét."

Sztójay Döme ilyen előzmények után lett a hazánk 1944. március 19-i német megszállását követően az ország miniszterelnöke. Az ő kormányfősége idején, az általa irányított közigazgatási apparátus kezdeményező és igen aktív, egyszersmind kegyetlen közreműködésével történt meg 437 ezer vidéki magyar zsidó deportálása, vagyonuk elrablása, német kézre adása, az országnak a németeknek történő kiszolgáltatása.

Sztójaynak természetesen társai is voltak. Perükben mindannyian ugyanazzal védekeztek: 1. Nem voltak politikusok, hanem szakemberek. 2. Nem voltak antiszemiták, ellenkezőleg, zsidókat mentettek. 3. Nem voltak nácibarátok, ahol lehetett, ellenálltak a németeknek. Nem véletlenül fakadt ki a tárgyalásukat vezető népbírósági elnök: "Hihetetlen! Ennek a kormánynak a tagjaitól nem hallottam még mást, mint azt, hogy mindenki a fék szerepét töltötte be."

Karsai László és Molnár Judit A magyar Quisling-kormány című, Sztójay Döme és társai a népbíróság előtt alcímű dokumentumkötetéből cáfolhatatlanul derül ki, hogy a terror nem 1944. október 15-én kezdődött Magyarországon a nyilas puccsal, hanem jóval előbb. Ezt tükrözte a népbíróság ítélete. Sztójay Döme kormányfőt, Reményi-Schneller Lajos és Szász Lajos minisztereket 1946. augusztus 24-én kivégezték, Rátz Jenő miniszter a váci börtönben halt meg 1952-ben, Kunder Antal miniszter 1956-ban külföldre szökött, és 1968-ban halt meg Brazíliában. A szerzők bevezető nagy tanulmányukban hangsúlyozzák, hogy a Sztójay-per történelmi, politikai per volt. Korántsem koncepciós per tehát. Rátz Jenő nevét azonban tucatnyi háborús bűnös társáéval együtt ma emléktáblán olvashatják a váci börtön előtti emlékparkban - írják. Mintha a kommunista diktatúra ártatlan áldozatai lettek volna. (A magyar Quisling-kormány. 1956-os KHT.)

Népszabadság, 2005. június 4.


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 18. hétfő

Keresés a honlapon