___recenziók___Vissza
 

Válogatás Kőrösi Zsuzsanna–Molnár Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa című könyvének kritikáiból

„Az 1956-os Intézet kutatási programjába illeszkedik ez a kötet; az intézmény nehezebb körülmények között is folytatja munkáját, és az események meg a közvetlen szereplők megidézése után immár a második generáció sorsának feltérképezésénél tart. A forradalomról való kollektív emlékezetünk árapályától függetlenül az időnkénti memóriafrissítés azért is fontos, mert ezen a síkon öröklődik tovább az eseményekről való tudásunk. És válik történelmi eseménnyé.”
(Lukácsy András: Gyermekek stigmával. Magyar Hírlap, 2000. június 2. 9. o.)

„Kőrösi Zsuzsanna és Molnár Adrienne a retorziók második generációs hatásait kutatták azok körében, akiknek gyerekként kellett szembenézniük a rezsim embertelen döntéseivel. […] A gyermekként átélt korszak emlékeiből kirajzolódik a Kádár-rendszer társadalmának és hatalmi rendszerének sajátos arculata, az intézményesített hallgatás világa.”
(Spirk József: Titokkal a lelkükben. Népszava, 2000. június 22. 11. o.)

„A tanulság a kötet szerzői és talán olvasói számára is az, hogy szükség van a múlt kibeszélésére. A könyv adalékokkal szolgál annak a problémának a megértéséhez is, miért nem tud a társadalom a mai napig ötvenhat eseményeivel kapcsolatban egységes álláspontra jutni.”
(Hanthy Kinga: A forradalom gyermekei. Megbélyegzett nemzedék. Magyar Nemzet, 2000. június 24. 27. o.)

„A visszaemlékezők az oral history feldolgozási módszere szerint a forradalom napjait is felidézik, majd azt az időszakot, amikor hozzátartozójukat letartóztatták, egészen odáig, hogy milyen diszkriminatív lépéseket kellett elszenvedniük kamasz, majd felnőtt koruk idején. […] A könyvet szívbe markoló börtönlevelek és korabeli gyereknaplók szövegei egészítik ki.”
(G. Zs.: Könyv az ötvenhatosok gyermekeiről. Titokkal a lelkmben éltem. Magyar Hírlap, 2000. július 4.)

„A beszélgetések eredménye, a szempontok szerint kilenc fejezetben összeállított sors- és társadalomrajz, amelyben a fő gyűjtőfolyam a szereplők közös sorsa, hogy […] édesapjukat vélt vagy valós 56-os szereplése miatt kivégezték, bebörtönözték, meghurcolták. A közös sors bélyegét vizsgálja, az utóéletet boncolja a mű közismert és ismeretlen 56-osok gyermekeivel.”
(Bősze Balázs: Tanulmányok és titkok. Nyugati Kapu, 2000. július 21. 8. o.)

„Negyvenkét, ma már jócskán középkorú érintett vallott sorsáról, kínról és szeretetről, szenvedésről és együttérzésről az 56-os Intézet két munkatárásának, Kőrösi Zsuzsannának és Molnár Adriennek, akik nem az egykori valóság feltárására törekedtek, hanem hogy bemutassák, milyen volt felnőni a Kádár-rendszerben azoknak, akik magukon viselték a stigmát, akik hol így, hol úgy érezhették, tapasztalhatták azt, hogy a hatalom nem bocsátotta meg apjuk engedetlenségét, és ennek a szembeszegülésnek az árát nekik is fizetniük kell. […] Halovány a remény, de ne ítéljük eleve esélytelennek: a tabuk szorításában senyvedők életét megismerve magán- és közemberben egyaránt gyengülhet tán a kísértés aziránt, hogy újabb tömegeket zárjunk a stigmák kalodájába.”
(Javorniczky István: Tabukba zárva. Élet és Irodalom, 2000. július 28. 19. o.)

„Négy évig folyt az a kutatás, amely az 56-os forradalom után megbélyegzett emberek utódainak az emlékeit kutatta. Ez a hatalmas, szociológusok és pszichológusok által is kezelt anyag szolgált alapul e rendkívüli könyvhöz.”
(b. k.: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. Könyvhét, 2000. november 2. 21. o.)

„A könyvet – alaposságát, józanságát, tudományos igényességét, egzakt, tiszta vonalvezetését, megszerkesztettségét, olvasmányosságát és még sok egyéb szempontot tekintve – igazán sok-sok elismerés illeti, számomra mégis az a drámai erő, az a szembesítés a leglényegesebb, amelyet az olvasó, ha már betévedt ebbe az utcába, vagyis olvasni kezdte a könyvet, aligha úszhat meg. […] ťnem a felejtés gyógyít, hanem az emlékezésŤ – írják a szerzők, és igazuk van: csak az emlékezés által kaphatjuk vissza azt a múltat, azt az elveszett világot, ami mai identitásunkhoz tartozik. Akarom mondani, kellene, hogy tartozzon.”
(Pályi András: A világ, amit elveszítettünk. Élet és Irodalom, 2000. november 3. 18. o.)

„Zwei Autorinnen, wissenschaftliche Mitarbeiterinnen des ť1956er InstitutsŤ in Budapest, haben in der Auseinandersetzung mit der ungarischen Revolution von 1956 ein neues Kapitel eröffnet. Der bisherige Diskurs zu diesem Thema war oft auf die Ereignisse jener dreizehn Tage und auf die bewaffneten Aktionen beschränkt. Nun wird das öffentliche und private Schweigen in der Kádár-Ära thematisiert. Das Buch behandelt das Schicksal der Kinder, deren Eltern im Zuge der Niederschlagung der Revolution verurteilt worden sind.”
„A budapesti 1956-os Intézet két munkatársnője új fejezetet nyitott az 1956-os magyar forradalom megismerésének történetében. A témával kapcsolatos eddigi diskurzus többnyire a tizenhárom nap eseményeire és a fegyveres akciókra szorítkozott. Ezúttal viszont a Kádár-korszakra jellemző hivatalos és privát hallgatás a téma. A két szerző könyve azokkal a gyermekekkel foglalkozik, akiknek valamelyik szülőjét a forradalom leverése után elítélték.”
(Tamas Kanyo: Schweigen und Vergeltung – Ungarn nach 1956. Gespräche mit Kindern von ťKonterrevolutionärenŤ. Neue Zürcher Zeitung, 14. November 2000. 73. S.)


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2006. szeptember 28. csütörtök

Keresés a honlapon