A „hatvanas évek” ma az egyik legtöbbet használt történeti korszak-fogalom Magyarországon és világszerte. Az ebben kifejeződő különleges érdeklődés oka nyilvánvaló. A hatvanas években lezajlott, forradalommal felérő paradigmaváltás a mai napig meghatározó a kultúrában. Az azokban az években felnőtt generáció (beat-nemzedék) ma meghatározó és mintaadó pozíciókat foglal el világszerte nemcsak a kultúrában, de a politikában és másutt. Ugyanakkor a kilencvenes évek egyben sok tekintetben a hatvanas évekbeli paradigma meghaladása is, ami különleges kihívást jelent a mérlegkészítésre.

A pályázat tárgyát képező időszak történeti hazai feldolgozottsága és történeti képe jelenleg egyaránt ellentmondásos. Egyfelől a levéltári források legnagyobb része (legalábbis itthon, és elvileg) hozzáférhető, másfelől a korszak alapvető jelentőségű dokumentumai publikálatlanok. Sokrétű, gazdag szakirodalom áll rendelkezésünkre az 1956 utáni repressziót követő évtized magyarországi történéseiről. Ennek az irodalomnak egy jelentős része szinte egyidejűleg íródott, így – bár relevanciája alig vitatható – nemigen élhetett a történeti narratíva nyelvével és módszereivel. Más része az 1989-90-es rendszerváltás „előtörténeteként” ábrázolta a Kádár-korszaknak nevezett periódus egészét, így bár történetinek tekinthető, szükségképpen elsősorban a „végkifejlet logikáját” érvényesítette. A közbeszédben egyaránt jelen van a hatvanas éveket a (különféle jelzős szerkezetekkel ellátott) „diktatúra” időszakába soroló, strukturálatlan tagadás és a nosztalgia. A ma aktív közvélemény-formálók (de talán a népesség) többsége számára a hatvanas évekből az olvadás, a remények (és természetesen a fiatalság) emléke él, az eszázadi magyar történelem kevés felívelő korszakai egyikeként, amikor – Illyés Gyula kifejezésével élve – „szélárnyékos” idő köszöntött a magyarságra a háborúk és elbukott forradalmak kataklizmái után. Ezt az érzületet azonban joggal árnyékolja be a rákövetkező két évtized teljes bemerevedése és válsága, továbbá az a meghatározottság, ami a negyvenes évek végétől érvényesült, de egyidejűleg nem lehetett elemezni, ti. hogy Magyarországnak a szovjet érdekszféra részeként mindenfajta mozgása erősen és keményen korlátozott volt.

A „hatvanas évek” ugyanakkor világszerte sajátos fordulópontnak, korszakhatárnak tűnik. Vajda Mihály szerint „a hatvanas évekkel zárult le az egyetlen igazság keresésének, s ami ebből tulajdonképpen következik, a világ eme egyetlen igazság alapján történő megjobbítására való törekvésnek a korszaka”, mely a felvilágosodás óta azt kereste, miféle „projekt” alapján uralhatná az egyetemes emberi ész a társadalmat. (In: Hatvanas évek, 1990, 7. p.) Aktorai, gondolkodói utolsó kísérletként a hatvanas években, a megvalósult modernitás évtizedében egyszerre bírálták a demokratikus piacgazdaságokat és a magát ennek meghaladásaként feltüntető létező „szocializmust”, hogy azután 1968-ban mindkét törekvés gyakorlati kudarcot vallván, a „hatvanas évek” csalódással záruljanak, s következzék a modernbe való belenyugvás, a posztmodern korszaka.

A magyar „hatvanas éveknek” nincs összefoglaló történeti monográfiája, ám helyet kapott számos jelenkori történeti összefoglalóban. Ezek között említendő a Glatz Ferenc vezetésével készült A magyarok krónikája (1996), a Pannon Enciklopédia (1995) vonatkozó részei (Gyarmati György), a Magyarország a XX. században c. enciklopédia 1. kötetének vonatkozó része, a Politika és társadalom (Szekszárd, Babits Kiadó, 1996, ugyancsak Gyarmati György tollából), a Magyarország története 1918-1990 című egyetemi tankönyv (é. n., a vonatkozó fejezet Szerencsés Károly munkája), Izsák Lajos és Gergely Jenő összefoglalója (A XX. század története, 2000), valamint a mindeddig legrészletesebb, leginkább adatgazdag és tárgyszerű munka, Romsics Ignác Magyarország története a XX. században (Bp. Osiris, 1999.) c. művének vonatkozó részei. A História c. folyóirat a kilencvenes években több tematikus számot szentelt az időszaknak, elsősorban a külpolitikai összefüggéseknek és a társadalomtörténetnek. Inkább a politika- és művelődéstörténetre összpontosított a Rubicon 1998/1. Kádár-rendszer száma, a korszak névadójára a Rubicon 2000. 7-9. Kádár-számai.

Nyugaton az 1968-as magyar gazdasági reform és a „kádárizmus” jelensége irányította a figyelmet (1956 után) ismét Magyarországra. Ennek az érdeklődésnek reprezentatív, nagyszabású műve Bennett Kovrig Communism in Hungary from Kun to Kádár c. munkája (1971) és Fejtő Ferenc A népi demokráciák története I-II (1991) c. monumentális műve, valamint William F. Robinson The Pattern of Reform in Hungary (1973) c. könyve. Az újabb összefoglalók közül kiemelkedik George Schöpflin Politics in Eastern Europe (1993), Rudolf Tőkés Hungary’s Negotiated Revolution (1996, magyarul 1998) és Charles Gati Hungary in the Soviet Bloc (1985, magyarul 1990) c. könyve. Mindezek elsősorban a politika világát kutatták – eközben itthon csupán a párt alapvető, az egykorú nyilvánosságban megjelent határozatai állnak rendelkezésre (Az MSZMP határozatai és dokumentumai I-III., 1964-1974), s a politikatörténetet jószerével Földes György Hatalom és mozgalom c. rövid áttekintése (1989) képviseli. A korszak főszereplői közül Kádár János életrajzát Huszár Tibor készíti (nagyszabású részlete 1968. Prága-Budapest-Moszkva. Kádár János és csehszlovákiai invázió címmel 1998-ban jelent meg), Aczél Györgyé (Aczél és korunk, 1997) Révész Sándor tollából elkészült.

A hatvanas évek gazdaságtörténetét először a hetvenes évek közepétől közgazdászok írták, elsősorban Bauer Tamás, Tardos Márton, Paul Marer és mások. A gazdaság jelenségeinek rendszerező leírásából indult ki Kornai János The Socialist System c. enciklopédikus műve (1992, magyarul 1997). A hatvanas évek gazdaságtörténetének legjobb összefoglalója Pető Iván - Szakács Sándor A hazai gazdaság négy évtizedének története I. (1985), a reformról összefoglaló jelleggel írt Berend T. Iván The Hungarian Economic Reforms 1953-1988 (1990). A mechanizmusreform legfőbb szereplőinek visszaemlékezéseit Ferber Katalin - Rejtő Gábor Reform(év)fordulón (1988) c. kötete gyűjtötte egybe. A kultúra, az ideológia és az értelmiség kérdéseiről több kiváló feldolgozás áll rendelkezésre, így Standeisky Éváé (Az írók és a hatalom 1956-1963, 1996) és Kalmár Melindáé (Ennivaló és hozomány. A kora Kádár rendszer ideológiája,1998). Az évtized képzőművészetét legújabban a Magyar Nemzeti Galéria 1991-ben rendezett nagy tárlata tekintette át, melynek katalógusa egyben tanulmány- és interjúgyűjtemény is (Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, 1991).

Bár a korszakot csak érinti, tematikája idesorolja Kenedi János könyvét (Kis állambiztonsági olvasókönyv 1-2, 1996). A mindennapi élet úttörő jellegű áttekintése Gerő András - Pető Iván Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból (1997) c. albuma. Végül sajátos feldolgozásokként meg kell említeni a dokumentumfilmeket, melyek elsősorban a korszak értelmiségi mozgalmaira, avantgarde törekvéseire koncentrálnak (pl. Kisfaludy András Muskátli presszó ill. Elszállt egy hajó a szélben c. filmjei, 1998, ill. 1999)

A pályázat célja, hogy a pályázók és a pályázatba megbízásos alapon bevont külső kutatók összegezzék a legújabb részkutatásokat, illetve elemezzék az 1989 óta hozzáférhetővé vált forrásokat. Ily módon a lehetőségek szerint teljesebb és korszerűbb képet kívánunk felrajzolni arról, mi is történt az ötvenes évek végén és a hatvanas években Magyarországon. A vizsgálódás időhatárainak kijelölése nem esik egybe szorosan a „hatvanas évek” kronológiai fogalmával. Megítélésünk szerint az 1956-os forradalmat követő megtorlás aktív szakasza 1958-ban a Nagy Imre-perrel és a legtöbb ötvenhatos per befejezésével lezárult (ennek mérlege, illetve a későbbiekben még lefolytatott perek természetesen a pályázat részét képezik). Az enyhültebb időt jelzi az első, 1959-es „kis” amnesztia, de sajátosan ellenpontozza pl. az 1959-es Mérei-Fekete-per. A berendezkedő és egyszerre új utakat kereső Kádár-rendszer maga áll érdeklődésünk középpontjában. E logika alapján 1968, a gazdasági mechanizmusreform bevezetése, illetve az ezen túlmutató csehszlovákiai kísérlet bukása, az ebben való magyar részvétel mintegy „felezi” a korszakot. A gazdasági reform „működő időszaka” (1968-1974) természetesen része a pályázatnak. A lezárási pont ennél némiképpen elmosódottabb, hiszen a mechanizmusreform visszavétele, a „reformfékek” működésbe hozatala már 1971-ben elkezdődött, és a reformirányzat bukását fémjelző személyi változásokra jobbára 1974-ben került sor (Egyes vonatkozásokban egészen 1975-ig húzódott.) Politikatörténeti szempontból a határvonal valahol 1972 novembere és 1974 áprilisa között jelölhető ki, egy sor más szempont alapján végül is – egyelőre – 1974-ben vontuk meg.

Manapság a magyarországi „hatvanas évekről” a közgondolkodás igen gyakran nosztalgikus képet őriz, amelyben nagy szerepet játszanak olyan fogalmak, mint a kiszámíthatóság, a viszonylagos gyarapodás (elsősorban anyagi), az enyhébb kulturális-szellemi légkör, a „puhuló” diktatúra stb. Ez az érzület (függetlenül a jelenben ható, azt tápláló indokoktól) éppoly téves, mint az a talán kevésbé elterjedt, de ugyancsak divatos nézet, mely szerint a szovjet rendszer mit sem változott, legfeljebb stílusa lett kissé kevésbé durva a szóban forgó másfél évtizedben. Projektünk célja éppen az effajta leegyszerűsítésekkel szemben megfogalmazódó valós, és természetesen a szovjet rendszer lezárultával lehetségessé váló, a nagy történelmi korszak áttekintésében mérleget készítő szándék. Ezért talán nem felesleges néhány vázlatos-hipotetikus gondolattal jelezni a projekt „filozófiáját”. Meggyőződésünk szerint a periódusban Magyarországon megvalósult a klasszikus sztálini rendszer talán legsikerültebb reformált változata. Mivel azonban a rendszer maga mit sem változott (sőt, éppen a korszakban vált teljessé a bürokratikus redisztribúció a mezőgazdaság teljes kollektivizálásával), megértésének kulcsa minden látszat ellenére ugyanúgy a politikában keresendő, mint a megelőző korszakban. Ennek alapvető vonása ekkor is az volt, hogy Magyarország 1944-ben a Szovjetunió érdekszférájába került, s 1990-ig abban is maradt.

A pályázat a résztvevők és más, együttműködésre felkért kutatók, valamint a pályázatot gondozó intézet és más jelenkortörténeti műhelyek közös munkája során valósulna meg. Együtt fogalmaznánk meg a „hatvanas évek” elemzendő problémáit, jelölnénk ki a kutatás fő irányait, körvonalaznánk a készülő tanulmányok tematikáját. Ugyanígy közösen határoznánk meg az output formáit is. A vizsgálandó főbb kérdések a következők:

A nemzetközi hatalmi-politikai-katonai viszonyok tendenciái a hatvanas években, a hidegháború kiéleződése (kubai rakétaválság) és az enyhülés bontakozása, valamint hatása Közép- és Kelet-Európára, illetve Magyarországra. Vizsgálódásunkat a legújabban feltárt szovjet és amerikai dokumentumokra, a gazdag visszaemlékezés-irodalomra, és az ún. „critical oral history” eredményeire építenénk.

Társadalomkritikai, „életmód- és életforma-forradalmi” kísérletek Nyugaton, rendszerkritikai és reformer mozgalom Közép- és Kelet-Európában, különös tekintettel az 1968-as „tavaszokra” (Párizs, Prága). A Magyarországhoz sok tekintetben legközelebb álló csehszlovák esettanulmány nemzetközi szakirodalmának áttekintése, összehasonlításképpen.

A „létező társadalom” és a „mindennapi kultúra”. A hatvanas évek nagy társadalmi átalakulásai (a mezőgazdaság kollektivizálása, az iparosítás új hulláma) és következményeik: az életszínvonal és az életmód alakulása, új jelenségek (műveltségi viszonyok, a falu modernizálódása, az új lakótelepek; ingázás, kétlakiság, devianciák; „nyugatosodás” öltözködésben, zenében, életforma-kísérletekben)

A sztálini politikai struktúrák mellett felépülő „informális politikai szerkezetek” kialakulása a hatvanas években. Esettanulmányok: a népi írókról folytatott „vita” és a velük való „kiegyezés”, a „reform-közgazdaságtan” (reformszociológia) megjelenése, „bizottságok” és informális tanácsadók, a káderbürokrácia szakszerűsödésére irányuló kísérletek.

A társadalom feletti hatalmi kontroll mechanizmusainak, intézményeinek alakulása a hatvanas években. Az állambiztonság úgynevezett megtisztítása 1962-ben. A repressziós periódust követő paradigmaváltás az államvédelemben, a totális elhárítás helyett kialakuló szelektív elhárítás. „Másodlagos” elhárítás: cenzurális és más ellenőrző mechanizmusok a kulturális életben.

A „közbeszéd” alakulása. A nyilvános diskurzus nyelvezetének változása, kampányok és „viták”, a depolitizálódás jelenségei a tudományos és az irodalmi élet esettanulmányai, valamint néhány társadalmi probléma („ifjúsági probléma”, beat, alkoholizmus, népesedési kérdés és abortusz, stb.) „kezelése” alapján.

A „hatvanas évek” képzőművészetének, építészetének új jelenségei. A „szocialista realizmus” perifériára szorulása, a hagyományok és új nemzetközi jelenségek adaptációja, a művészetek autonómiájának alakulása, határai.

Célunk az, hogy a „hatvanas évek” néhány legfontosabb köztörténeti vonatkozásának jelzése, elsősorban a hazai és nemzetközi politikai átalakulásnak elemzése, valamint eddig kevéssé, vagy csak igen szubjektív alapon megvilágított részterület esettanulmányai újfajta összképet adjanak a korszakról. Azért javasoljuk éppen ezeket a részterületeket, mert forrásanyagaik többnyire viszonylag szabadon kutathatók, számos visszaemlékezés, oral history életútinterjú áll rendelkezésre, jellemzőek, ugyanakkor eléggé körülhatárolhatók, s nem utolsósorban a közönség érdeklődésére tarthatnak számot.

Mindegyik főirány esetében építünk az eddigi részeredményekre, szándékunk szerint egyes esetekben vitát folytatunk egyikkel-másikkal, s minden esetben ki kívánjuk használni az újabban felszabadult egykorú írott forrásokat. Levéltári kutatást folytatnánk az MSZMP levéltári fondjaiban, a kormány és a belügy (állambiztonság) irataiban, a művészeti, tudományos szövetségek, intézmények és szervezetek forrásanyagában. Az 1956-os Intézet Oral History Archívumában és a Politikatörténeti Intézet Levéltárában egyaránt több száz életútinterjú és visszaemlékezés található a korszak közszereplőitől, amelyekre szintén építeni kívánunk. Rendelkezésre áll a korszak sajtója, számos egykorú hang- és filmfelvétel, sok televíziós adás. A kutatás során előkerült adatokat a programnak keretet adó intézményben, az 1956-os Intézetben helyezzük el, ahol minden kutató számára hozzáférhetők.

A kutatást 2001-ben meg kívánjuk kezdeni, állásáról az anyaggyűjtő szakaszt követően részjelentést készítünk. 2001-ben, 2002-ben és előreláthatólag 2003-ban előreláthatólag két-háromnapos tudományos konferenciákat tartunk, ahol közzétesszük és megvitatjuk az eredményeket. A 2002-2003-as konferencia terveink szerint kapcsolódna a hatvanas évek művészetét és mindennapi életét bemutató képzőművészeti, építészeti, plakát-, fotó és más dokumentumkiállításhoz, amelyet vezető múzeumaink és művészettörténeti tudományos műhelyek munkatársaiból verbuválódott csapat rendezne. A konferencia vitái, tanulságai nyomán a tanulmányok átdolgozása, kiegészítő kutatások és ezek eredményeinek beépítése után az egyes tanulmányok egy kötetben jelennének meg 2003-ben.

A kutatási program nyitányaként 2001. őszén konferenciát rendeznénk arról a történeti problémáról, amely az egész Kádár-korszakot áthatotta, és a nyolcvanas évek végéig érvényes „magyarázatát” éppen a „hatvanas években” nyerte el: a múlt, jelesül 1956 emlékezetéről. A 2002-2003-ban rendezendő nagy konferencia előzetes terveink szerint a „Szélárnyékos idők – múlt századi hétköznapok Magyarországon, 1958-1974” címet viselné. Három nagy tematikus blokkba rendezve kerülne sor előadásokra, illetve olyan pódiumbeszélgetésekre, ahol a feltárt forrásokkal szembesülő kortársak az ún. „critical oral history” módszerével tekintenének vissza a „hatvanas évekre”. A fő tematikai blokkokon belül az évtized folyamatait, illetve máig ható „emblémáit” elemeznék a felkért történészek, szociológusok, nagyjából a következőképpen:

1.Társadalmi és gazdasági átalakulás. Folyamatok: társadalmi átalakulás, mobilitás; a falu átalakulása; a városi munka világa; fogyasztás, életszínvonal, kispolgárosodás; gazdasági mechanizmus. Emblémák: a lakótelep; a kockaház; kultikus „tárgyak” (Varia, fridzsider, Trabant, telek); útlevél. E részhez olyan pódiumbeszélgetés kapcsolódnak, melynek résztvevői mindennapi emberek és mindennapi „élet-felelősök”: lakótelep-tervezőtől ruhatervezőn át közlekedés-szervezőig.

2. Kultúra. Folyamatok: emlékezet és felejtés, ’56; az értelmiség útja; engedélyezett társadalomkritika. Emblémák: nyugati beszivárgások az elitkultúrába; a tömegkultúra szentélye (televízió); magyar film; beat a Békáktól a Táncdalfesztiválig; új avantgarde; „az ifjúsági probléma”. A pódiumbeszélgetés szereplői zenészek, írók, rockerek, hobók, művészek, kultúra- és művészetirányítók.

3. Politika. Folyamatok: a hatvanas évek Nyugaton; a hatvanas évek Keleten; a magyar politika története a „hatvanas években”; a nyilvános közbeszéd. Emblémák: Kádár János, avagy a névadó, 1958-1972; T-betűk politikája; „rendszervigyázók” – állambiztonság, ideológiai rendőrség; a magyar politikai emigráció; Magyarország képe a világban. A pódiumbeszélgetés résztvevői politikusok, újságírók, emigránsok, politizáló közszereplők.

A fő konferencia, majd a fő kérdéseket nagyjából a konferencia tematikájában összegző kötet megjelenését követően, mintegy a projekt zárásaként 2003-ban előreláthatólag még egy konferenciát rendeznénk. Ennek pontos tematikáját most nem határozzuk meg. A mintegy két–két és fél éves intenzív munka során ugyanis óhatatlanul felmerülnek olyan kérdések, melyek egyrészt a feltárt új forrásokból, másrészt a kutatás előrehaladtának természetes folyamatából támadnak. Ezek feltehetően olyan súlypontok, új problémák, melyekről közben kiderül: érdemes őket behatóbban megvizsgálni. E valószínűleg mikrotörténeti, illetve esettanulmányokból építkező eszmecsere tematikáját a 2. sz. fő konferencia után határoznánk meg.

A projekt megvalósításában részt vesz az 1956-os Intézet Közalapítvány szinte teljes személyi állománya. Kutatóink túlnyomó része a következő években egy-egy résztéma gazdáiként ezen a terven dolgoznának. Szeretnénk továbbá megnyerni a téma legfelkészültebb fiatal, hazai szakembereit előadások tartására, tanulmányok írására. A konferenciák szervezését az Intézet e téren gyakorlott fiatal munkatársai és titkársága vállalná. A kötet előállítását ugyancsak a szövegek és képek digitális megjelenítésében járatos informatikus és dokumentátor kollégáink végeznék, a végső formát az Intézet korábbi kiadványainak arculatát tervező, szövegeit gondozó grafikus-szerkesztő csapat.

Társadalomtudományi alapkutatásról lévén szó, közvetlen gazdasági eredményekről, illetve ilyen hatásról előzetes képet adni nagy merészség lenne – ha ez egyáltalán lehetséges. Inkább csak elképzeléseinket, reményeinket jelezhetjük. Arra törekszünk, hogy három évtized és egy végérvényesen lezárt korszak távlatából reális, kiegyensúlyozott, ugyanakkor kritikus képet adjunk a magyar történelem eme – Illyés Gyula szavaival – „szélárnyékos” évtizedéről. Szeretnénk formálni ezzel a hazai tudós közvéleményt, a felső- és középfokú oktatást, s tágabban a közelmúltról való közbeszédet és -gondolkodást. Munkánk hatása tehát jobbára közvetett. Ha azonban ezzel segítjük azt a nehéz folyamatot, melynek során a magyar közelmúlt elfoglalja legalább nagyjából konszenzuális helyét a nagy nemzeti történetben, akkor e hatás talán nem is olyan kicsiny.