Ez a téma viszonylag gyakran előfordul ‘56 történeti irodalmában. Ezek közül talán Pongrátz Gergely memoárja a leghatásosabb, ám nem a leghitelesebb. Nagyobb baj, hogy Pongrátz súlyos, megalapozatlan, azóta is teljesen bizonyítatlan vádakat terjesztett. Ezek közül a legdurvább: Maléter Pál ezredes két elfogott Corvin közi felkelőt agyonlőtt a laktanyában, 28 társát pedig kizavarta az épületből, kiszolgáltatva őket a szovjet páncélosoknak, ami további hét fiatal életébe került. Sikerült is megtéveszteni az érdeklődő közvélemény egy részét, jóllehet több kísérlet történt e probléma tisztázására. Sőt, az utóbbi években megszaporodtak a tudománytalan, otromba rágalmak, különösen Szalay Róbert és Gajassy G. István tollából. Ugyanebbe a kategóriába sorolandó Nagy György dokumentumfilmje is.

A forradalom első szakaszában, már október 23-a éjszakájától a laktanya tisztjei és a fegyverek után kutató civilek szembekerültek egymással. A felkelők fölénybe kerültek, és még Maléter Pál odaérkezésekor (25-én kb. 14 órakor) több corvinista fegyveres is tartózkodott az objektumban. Az ezredes, aki a legfőbb feladatának a laktanya megvédését tartotta, központi utasításra fegyverszünetet hírdetett, és ezzel népszerűvé vált a felkelők körében. Ekkoriban a corvinista sebesültek egy részét átvitték a laktanyába.

Ennek ellenére hamarosan konfrontáció alakult ki, és 26-ika estéjétől a fegyverszünet kihirdetéséig (október 28. 13.15) a Kilián katonái szórványos tűzharcot folytattak a corvinistákkal (tudomásunk szerint ennek a harcnak összesen egy katonai áldozata volt). Maléter emellett kiszoríttatta, lefegyvereztette a laktanyában meghúzódó felkelőket. Erről mindenki tudott, és emiatt ekkoriban a Corvinban sokan nehezteltek Maléterre.

A Corvin parancsnoksággal történő első találkozáskor (október 28.) az ezredes ismertette a kormánynyilatkozatot, amely elismerte a felkelés jogosságát, és a fegyver letételére akarta rábeszélni a civileket, mondván, hogy már elérték céljukat. Eközben Maléter is azonosult a felkelők célkitűzéseivel, ekkor már rájött arra is, hogy az addigi információk megtévesztették, hiszen nincsenek ott ellenforradalmárok. „Majd arra a kérdésre, hogy miért lövetett ránk, azt válaszolta, hogy a kormány részéről tévesen volt informálva, de meggyőződött ennek helytelenségéről és beszüntette a tüzelést. Most viszont nem szeretné, ha csalódnia kellene bennünk.” A korábbi harcok akceptálható katonai indokát Csiba százados fejtette ki, ugyanez volt Maléter álláspontja is: „Mi a néphadsereg katonái vagyunk. és nekünk elsőleges kötelességünk volt védeni a laktanyát minden rendelkezésünkre álló eszközzel. [...] Védtük magunkat, ahogyan tudtuk, különben esküszegők lettünk volna...„ Megállapodott a civil vezetéssel, hogy egymásra többet nem tüzelnek, csak a szovjet egységekre, ha nem vonulnak ki.

Maléter javasolta, hogy a felkelők a harckocsijukat állítsák a Kisfaludy utca–Üllői út sarkára, ágyújával a Nagyvárad tér felé, és mivel a Kilián kapujában lévő páncélos csöve a körút felé irányul, mindkét irányból biztosítani tudják egymást. Felajánlott segítségül egy szakavatott tüzértisztet is, aki megtanítja a nehézfegyver kezelését. Sőt, műszakiakat is átküldött, hogy a Corvin telefonkészülékét, illetőleg a páncélosaik rádióit megjavítsák.

Az október 29–30-i éjszakán a fegyverátadási tárgyalás alatt tovább javult a kapcsolat. Maléter valósággal el volt ragadtatva a fiatalok harci teljesítményétől. Ekkor a Honvédelmi Minisztérium küldötteivel is többször szembehelyezkedve a felkelők pártjára állt. A tárgyalás végére azonban a Corvin vezetőinek egy része – akik nem tartották elég radikálisnak Maléter állásfoglalását – ismét szembehelyezkedtek vele, bár ennek az október 31-i értekezletig nem volt jelentősége. A civilek ismét átszállították sebesültjeiket, az ott szolgálatot teljesítő orvoshoz. Ezenkívül öt foglyot is átadtak, de barátkozási célból, illetőleg kisebb kérésekkel (gépkocsiigénylés, telefonhasználat) is átjártak a laktanyába.

A Corvin közi parancsnokságon belül már október 29–30-án mind élesebb vita bontakozott ki, hogy kit jelöljenek honvédelmi miniszternek. A Pongrátz-fivérek (földművesek és állattenyésztők), Antalóczi Sándor (orvos) és Bornemissza Tibor (gépészmérnök) Márton András ezredest a Zrinyi Miklós Katonai Akadémia parancsnokát támogatták, akivel már jó viszonyt alakítottak ki. Mindez azonban nem találkozott a Iván Kovács László (gödi munkás) főparancsnok egyetértésével, aki erre a tisztségre Maléter Pált tartotta a legmegfelelőbbnek („becsületes ember, képzett katona”), viszont az ő személyét a többi befolyásos vezető határozottan elutasította. (Egyébként a két ezredes politikai nézete lényegileg nem különbözött.)

A fegyverszünet első napjaiban városszerte ugrásszerűen nőtt a Kilián laktanya hírneve. A harcok központjának számító környéken nemigen tudta a közvélemény elképzelni, hogy a győzelmet képzetlen, zömével fiatalkorú civilek vívták ki, és a sikereket inkább a félig szétlőtt laktanya katonáinak, mindenekelőtt parancsnokának, Maléter ezredesnek tulajdonították. Egyes utalások szerint még a közeli Práter utcai felkelők is hasonlóan vélekedtek. Valóban, az ezredes körül óriási nimbusz alakult ki, és ezzel együtt pályája üstökösszerű gyorsasággal ívelt felfelé. Tiszttársai közül azok, akik korábban sem kedvelték, mindezt Maléter korlátlan karrierizmusával magyarázták, a Corvin közi vezetők „Pongrátz-szárnya”, tulajdonképpen azt nem tudta (és tudja) megemészteni, megbocsájtani, hogy mindez az ő hírnevük, dicsőségük rovására történt. Nem a korábbi egymás elleni harcok miatt kerültek szembe vele, ahogy ezt több forrás is bizonyítja a fegyverletételi tárgyalások idejéből.

Olyan adatunk nincs, ami Maléter akkori megnyilvánulásából igazolná karrierizmusának vádját, viszont az ő vallomásain kívül is rendelkezünk olyan forrással, amely azt bizonyítja, hogy mások dicsőségét nem kívánta kisajátítani: „Cowley [ezredes, brit katonai attasé] gratulált Maléternek a nagyszeru védelmi harchoz [...] a Kilián laktanya védelme a hadtörténet egyik kiemelkedő védelmi harca volt [...] Maléter ezredes megköszönte, de elhárította magáról a gratulációt azzal, hogy ő és a Kilián-beli katonák csak védekeztek, de az igazi sikeres harcot a kinti civil felkelők vívták.”

A Corvin köziek belső konfliktusa az október 31-i Kilián laktanyában megtartott Forradalmi Karhatalmi Bizottság értekezletén csúcsosodott ki, amikor Pongrátz Gergely hevesen bírálta az ezredest és az addigi szerepét egyértelműen negatívan értékelte: a forradalom első napjaiban a szovjetek szövetségeseként lövette a Corvint, amivel súlyos veszteségeket okozott a felkelőknek; a fegyverszünet idején átadtak neki egy fogoly alezredest, Mátray Mátét, akit minden további nélkül szabadon engedett, ugyanakkor megpofozott és fogságba vetett egy felkelőt. Helytelenítette a sajtó Malétert dicsérő propagandáját, miközben a corvinistákról sehol sem esett szó az újságokban, holott mindvégig ők tettek legtöbbet a győzelemért. Maléter válaszában elmondta, hogy október 28-áig, a „kormányértékelésig” mint katona, a parancsot teljesítette, és ezért vállalja a felelőséget. Az egyik felkelőt valóban megütötte és fogdába zárta, mert ékszert talált nála. A fogoly horthysta alezredes nincs szabadlábon, akár fel lehet hozatni őt. „Kijelentette, hogy ő valóban kommunista, s garantálja, hogy addig míg mi és ő itt vagyunk, addig Magyarországon nem lesz restauráció.”

Végül megjegyezte, „most nem azt kell keresni, ami viszályt szít közöttünk, hanem az egyetértést kell elősegítenük, mert csak így biztosítható a rend”. Ezután Maléter kezdeményezésére az értekezők nagy tetszésnyilvánítása közepette kibékültek.

Amikor szóba került az új honvédelmi miniszter személye, Iván Kovács felszólalt és kifejezte bizalmát Maléter irányában. Ezután már végképp állandósult a megosztottság a Corvin-vezetésben.

Az egyik forrás szerint az ezredes Corvin közi ellenfelei felkeresték a Nemzetőrség parancsnokságot a főkapitányságon, hogy Maléter ne lehessen honvédelmi miniszterhelyettes. (Magukkal hívták Solymosi János ezredest is.) Király Béla tábornok azonban leszögezte, hogy ez a döntés kormány kompetenciájába tartozik. A Corvin új parancsnokának november 1-i megválasztása is nagy részben a Maléter-kérdéssel volt összefüggésben. Ekkor egy „villámértekezletet„ hívtak össze, és Márton András ezredes, valamint más tisztek hathatós támogatásával leváltották Iván Kovácsot, és Pongrátz Gergelyt „hozták ki” főparancsnoknak.

Állítólag október 30-án Pongrátzék végezni akartak Maléterrel. Erről Iván Kovács értesítette is az ezredest, és hat felkelőt küldött a védelmére. „... miután megtudtam, hogy a Corvin köziek között egy anarchista csoport a Kilián parancsnokának a kivégzését tűzte ki célul, attól a személytől, aki ezt velem közölte, majd e közlést megismételte, megkérdeztem – mivel a kivégzési szándékot magamra vettem, bár a kinevezett laktanya–parancsnok Csiba százados volt, de az épület védelmét az én utasításom alapján hajtották végre – tud-e olyan megbízható, becsületes embert, aki engem a civilekkel – az anarchistákkal – szemben meg tudnak védeni. Ez 30-án történt és aznap délután hat civil fegyveres jelentkezett nálam, akiket ez a személy küldött át a Corvinból. Ezen személyek közül mindig egy-egy katonával az irodám előtt állt őrt, míg egy állandó kocsikísérő a Parlamentben tartózkodott [...] 30-ától voltak mellettem a letartóztatásomig...” Legvalószínűbb, hogy a Corvin parancsnokságon szóba került Maléter likvidálása, de inkább indulati töltéssel, semmint komoly formában, és nem is történt ilyen irányú előkészület sem.

Iván Kovácsnak fenntartásai voltak az új vezetéssel szemben, és megosztotta Maléterrel az aggályait. Allítólag a tiszt javasolta neki, hogy tartóztassa le ellenlábasait, amit elvetett, mert attól tartott, hogy „még jobban elharapódzik a bizalmatlansági láz”.

Arra is vannak utalások, hogy Maléter szelektálva be akarta olvasztani a Corvin közi felkelőket a Kilián katonái közé. De elállt a tervtől, amikor a Nemzetőrség Király Béla tervei szerint alakult meg.

Valószínű, hogy a fegyverszünet utolsó napjaiban Pongrátz Gergely gyűlölködése és gyanakvása jelentékenyen enyhült. Gyakran átjárt hozzá tárgyalni, akárcsak fivérei, avagy Iván Kovács. November 2-án, a corvinista parancsnokok Práter utcai értekezletén említést tettek a Kilián laktanyával folytatott javuló együttműködésről. Pongrátz Gergely november 3-án elfogadta Maléter vacsora-meghívását (az egyik Tompa utcai parancsnokkal együtt).

A Corvin közi felkelők nagy része – mint ahogy a forradalom leverése után bebizonyosodott – Maléternek szinte feltétel nélküli híve volt. Több konspiráció, „népi demokrácia elleni összeesküvés” indult azzal a (tév)hittel, hogy csatlakozni fognak Maléter hegyekben harcoló csapatához, mások pedig – akik tudták, hogy a minisztert letartóztatták – a kiszabadítását tervezték.

Beszélő,2000, 9–10. sz. 95–98. o.