Tanulmányunk nem egy párhuzamos életrajz részlete ..– szándékosan szakít ki néhány esztendőt id. és ifj. Antall József életéből. Újabban hozzáférhetővé vált források (jelentős részben állambiztonsági operatív iratok[2]) segítségével azon életszakaszukat szeretnénk bemutatni és elemezni, ami 1956 után egybeesett a Kádár-rendszer kialakulásával.

[...]

Tanulmányunk első kérdése az, hogy az 1950 ..– 1960-as évek fordulóján látható-e egyáltalán változás a hatalmi intézményrendszer működésében az egyes ember (jelen esetben id. és ifj. Antall József) szemszögéből, s ha igen, miféle. E kérdés szempontjából  vizsgálódásunk talán túlzott részletességgel tárgyalja a politikai rendőrség szerepét és tevékenységét. Az időszakot manapság többnyire a megtorlás, a represszió időszakának nevezi a történetírás, nem indokolatlanul. Továbbá valószínűleg ez az intézmény keletkeztette a legtöbb dokumentumot az Antall családdal kapcsolatban. Feltételeztük, hogy a politikai rendőrség valamilyen kapcsolatban állt más hatalmi intézményekkel is, tehát dokumentumaik forrásul szolgálnak azok intencióira és akcióira is ..– legalábbis Antallékkal kapcsolatban.

[...]

Forrásaink zömére vonatkozólag itt szükséges némi kitérőt tenni. A második kérdés okvetlenül összefüggésben áll azzal a további kérdéssel, hogy a forradalom utáni helyzetben miként alakult Antall József és édesapja értékvilága, politikai nézetrendszere, egyáltalán, mit gondoltak magukról, a világról, múltról, jövőről és így tovább. A kutatás jelen állásában erre vonatkozólag csak nagyon bizonytalan megállapításokat kockáztathatunk meg. Azok a személyes dokumentumok (pl. egykorú levelek vagy utólagosan készített célzott interjúk), amelyek talán a legközvetlenebb módon tudósítanak minderről, egyelőre vagy egyáltalán nem állnak rendelkezésünkre, vagy csak nagyon korlátozott számban. Ami ebben a helyzetben előnyösnek tűnik, válasz helyett inkább csak a kérdéseket szaporítja. Mert igaz, hogy ebben az időben nagy mennyiségű írott forrás rögzítette azt, amit főszereplőink ..– elsősorban ifj. Antall József ..– annak idején élőszóban, beszélgetés-helyzetben elmondott. Az iratok azonban túlnyomórészt nem a valamilyen módon rögzített élőbeszéd áttételei (bár ilyen is akad közöttük), hanem különböző személyek utólagos, rendszerint 1..–13 nap távlatából leírt összefoglalói. A politikai rendőrség ügynökeinek 1957..–1961 közötti jelentéseiről van szó.[3] Az úgynevezett hálózati jelentések történeti forrásértéke, ..„hitelessége..” szempontjából mindenekelőtt azt a kérdést kell körültekintően tisztázni, hogy egyáltalán mi tudható meg ezekből az iratokból. Ehhez pedig keletkezésük körülményeit kell ismernünk. Hogy ki a jelentés szerzője, az több értelemben bizonytalan. Akit leír, mást tart felőle, mint ami valójában (legalábbis általában). Az is lehetséges, hogy a jelentés megfogalmazója máig is enigmatikus személy. Sőt, személy volta sem egyértelmű, hiszen a jelentést ugyan ..„szerzője..” írja le (kézírással), de annak tartalma elsősorban egy intézménnyel való kommunikáció lenyomata, s nem annyira a jelentéstevő és a jelentés tárgya közötti diskurzus leirata, esetleg leírása. A jelentő szövege ..– még mielőtt voltaképpeni tárgyáról bármit mondana ..– előzetes formai és tartalmi kritériumok határai közé szorul. A jelentőt kiképezték, területére nézve eligazították, konkrét feladatát hosszabb távra meghatározták, az egyes találkozók során részletes utasításokat (rövid távra érvényes feladatokat) kapott. A jelentés tehát szinte adott. Legfeljebb apró (s csak néha nagyobb) részleteiben árnyal egy létező képet, amihez leginkább argumentumokat szolgáltat. S mire a kép? Mivel a hálózati személy operatív munkája, az infromációgyűjtés egyáltalán a legszigorúbban titkos, viszonylag ritka a közvetlen felhasználás (pl. a jelentő tanúvallomása a megfigyelt ellen, mint legtisztább eset). Az információk rövid távon többnyire erősen rögzült vélemények, meggyőződések igazolására szolgálnak. Olyan dolgok verifikálására, amit az állambiztonsági szervezet tudott. Csak ritkábban szólt  a jelentés arról, amit a szerv nem tudott: egyének, csoportok, állambiztonsági ..„objektumok..” és ..„vonalak..” általános felderítéséről.

A jelentőnek emellett ..„tartó..” tisztje személyes, feladattól független (..„emberi..”) elvárásait is figyelembe kellett vennie. Tartója ..– beszervezése módjától függött, hogy mennyire ..– fölényben volt vele szemben, tetszésén vagy nemtetszésén sok minden múlhatott, végső fokon minden egyes jelentés bizonyos egzisztenciális kockázatokat rejtett. Az ügynöknek azt kellett írnia, amit vártak, amit úgy is tudtak ..– de úgy, hogy bizonyos elemeiben az újdonságnak hasson mégis. Mindez feltehetőleg erős, de lefojtott indulatokat, szorongást okozott. A megfigyelőt az esetek többségében benyomásunk szerint erős személyes érzelem kötötte a megfigyelthez is, amely általában csak elmélyült a megfigyelés előrehaladtával. Ő mintegy e nehezen megoldható helyzet okozójának tűnhetett, akit ennek fénytörésében ábrázoltak. A jelentés tárgya pedig sok esetben sejthette, hogy az állambiztonság ..„foglalkozik..” vele ..– gyanakodott tehát mindenkire, akiben esetleges besúgót orrontott. A gyanú hol alapos, hol alaptalan ..– a besúgók hol elvesztették a megfigyelt bizalmát, hol éveken-évtizedeken keresztül informálták a szerveket ugyanarról.[4]

A felhasznált források jó része tehát sokszorosan torz optikán át láttatja tárgyunkat. Az állambiztonság iratai leginkább mégis csak a ..„szerv..” működéséről szólnak. Az esettanulmány nagyítója alatt azonban talán elkülöníthetővé válnak az intézményt alkotó egyes személyek. Talán felfedezhetőek olyan egyéni színek, olyan nyelvi fordulatok, amelyek ..„közelről..” elütnek, kiugranak, s emiatt többlet- vagy különleges jelentést hordozhatnak. Ugyanez érvényes a források megfigyeltjére, a ..„célszemélyre..”: maga is a rendszerben élt. Abban a rendszerben, amely változó periódusában is a ..„közéleti hazudozás intézményes rendszere..”[5] volt, de legalább ennyire jellemezték a kényszerű hazudozás egyéni stratégiái is.

[...]

Id. Antall József 1956-ban még ereje teljében lévő, egészséges ember volt. A körülményeket mindenkor gondosan mérlegelte ..– a forradalom után mégsem adta fel a reményt, hogy belátható időben politikai szerepet játszhat. Mintája valószínűleg a baranyai falujába visszavonuló Kovács Béla lehetett, aki megfogadta Kádár János még 1956 végén adott tanácsát: igyekezett ..„elszürkülni..”, s így kivárni azt a pillanatot, amikor vagy kisgazdapártiként, vagy ..„egykori kisgazda politikai személyiségként..” hívatja a hatalom abból a célból, hogy a közt szolgálhassa.

A forradalom egy pillanatra nemcsak saját maga számára villantotta fel ezt a lehetőséget, hanem a családi tradíció folytatásának lehetőségét is felkínálta: fia ott volt mellette és mindazok mellett, akik id. Antall hite szerint Magyarország sorsa jobbításán fáradoztak. 1957 tavaszán először ez utóbbi remények múltak el: március 13-án ifj. Antall Józsefet őrizetbe vették. Öt nap múlva kiszabadult ugyan, de április 4-e előtt pár nappal ismét keresték. Ekkor elkerülte a letartóztatást,[6] de az ettől kezdve jó darabig ott lebegett a feje felett.

 Tapasztalt emberként ..– és az ötvenes éveket a fél-peremhelyzet és a fenyegetettség légkörében végigélvén ..– id. Antall József nyilván érzékelte, hogy az állambiztonsági szervek nemcsak a fia, hanem ő iránta is intenzíven ..„érdeklődnek..”. Ahogyan utaltunk rá, 1951 vége óta úgynevezett személyi dossziéban gyűjtötték a reá vonatkozó, a bizalmas nyomozás során beszerzett adatokat. Annak idején valószínűleg eljárást készítettek elő ellene, 1957 elejétől viszont a BM II/5-a alosztálya (a Politikai Nyomozó Főosztály Belső Reakció Elhárító Osztály ..„a..” alosztálya, mely ..– egyebek mellett ..– a volt koalíciós pártok politikusaival foglalkozott) be akarta szervezni ügynöknek.[7] A ..„célszemély..” természetesen nem tudja, hogy a vele kapcsolatos elképzelések megváltoztak. Id. Antall úgy láthatta, a politikai rendőrség azon a tavaszon intenzívebben kutat a fia körül, akit márciusi őrizetbe vétele alkalmából két dologról faggattak: az Eötvös Gimnázium forradalmi bizottságáról (ennek alapja egyszerű kartársi feljelentés volt), illetve apja 1956. november-decemberi politikai tárgyalásairól. Az ifj. Antall elleni intézkedések ez idő tájt nem (vagy nem kizárólag) saját tevékenységének felderítését, s ennek nyomán az ő szankcionálását célozták, hanem az apa beszervezési tervének egy elemét (is) képezték. ..„Az apjára ..– aki őt nagyon szereti ..– komoly hatást érhetünk el őrizetbe vételével. [...] Adataink szerint, ha a fiatal Antall őrizetbe vételét helyesen politizálva használjuk fel id. Antall felé, segítségünkre lesz a beszervezésben...”[8] Természetesen id. Antall ezt sem tudhatta.

Az apa a fiát fenyegető veszélyre úgy reagált, ahogyan 1956 előtti tapasztalatai diktálták: feljegyzésben fordult el Dobi Istvánhoz. Dobi 1957. április 5-én kelt, id. Antall Józsefhez írott levelének tanúsága szerint (a levelet operatív úton szerezte meg a II/5-a osztály) Biszku Béla belügyminiszternél járt el az ügyben. Biszku pedig helyt adott az Elnöki Tanács elnöke kérésének, ezért engedték ki ifj. Antallt öt nap után, s ezért törölték azok listájáról, akikkel szemben adott esetben preventív intézkedéseket (őrizetbe vételt, internálást) kell foganatosítani. Horváth Gyula ezredes Radványi Dezsőnek, a II/5 vezetőjének írott levelében (nyilván Biszku utasítása alapján) úgy rendelkezett, hogy ..„preventív intézkedést nem kell vele [ifj. Antallal] szemben a jövőbe[n hozni], ha újabb okot nem ad rá..”.[9] Ez a formula a későbbiek során meglepően életképesnek bizonyult, ám erről id. Antall ugyancsak nem tudhatott. Fia ügyének különböző szakaszaiban (ezekről később szó lesz) újra és újra felhasználta a koalíciós időkből származó kapcsolatait. 1959-ben Kállai Gyula és Szakasits Árpád, 1962-ben ismét Szakasits Árpád közbenjárását kérte azért, hogy ifj. Antall József a középiskolai tanári pályán maradhasson, illetve ..– a második esetben ..– oda visszakerülhessen. Kállai fogadta is, és megvizsgálta az ügyet, holott annyit id. Antall folyamodványából is kivehetett, hogy az állambiztonság nem akarja, hogy fia a Toldy Gimnáziumban tanítson. Segíteni azonban nem segített.[10] Ez az intervenció legfeljebb közvetett eredménnyel járt: ifj. Antallt eltávolították a tanári pályáról, de értelmiségi maradt. Szakasits közbenjárása 1962-ben azonban sikeres volt, mert visszakapta a lehetőséget, hogy tanítson. Szakasits, aki abban az időben az Újságírószövetség elnöke volt, ezúttal nem is a KB kulturális ügyekért felelős titkárának írt, hanem ..„csak..” Ilku Pál művelődésügyi miniszternek, s csupán annyit: ezzel az emberrel ..„nem bántunk valami jól..”.[11]

Id. Antallt eközben 1957 nyarától kezdve többször beidézték a Politikai Nyomozó Főosztály II/8. (Vizsgálati) Osztálya Gyorskocsi utcai épületébe, ahol tanúként kihallgatták többek között Tildy Zoltán, Bibó István és Péntek István ügyeiben. Kihallgatója első alkalommal, 1957. júliusában Bodrogi László rendőrnyomozó százados volt.

Bodrogi László a rendelkezésre álló iratok szerint 1956 legvégétől, a BM II/5. osztályán teljesített szolgálatot. A kisgazdapárttal, politikusainak ügyeivel foglalkozott, s valószínűleg igen jártasnak számított ezen a területen (akárcsak főnöke, a II/5-a alosztály vezetője, Agócs István százados, majd őrnagy[12]). Különben aligha vezényelték volna 1957 áprilisában Rajnai Sándor különleges csoportjába, amely a legfontosabb 1956-os ügyeket vizsgálta. Bodrogi másokkal együtt részt vett többek között Tildy Zoltán és Bibó István kihallgatásában.[13] A keze nyomát viselő dokumentumokból úgy tűnik, Bodrogi bizonyos önállósággal, politikai kezdeményező hajlammal végezte munkáját. Még 1957 januárjában, amikor a Kisgazdapárt Ideiglenes Intéző Bizottságának egyik tagja, aki ..„Buday..” fedőnéven ügynökként is dolgozott, jelentésében találkozót kezdeményezett Kádár Jánossal, Bodrogi az iratra rávezette személyes véleményét, mely szerint ..„helyes lenne ..„Buday..”-val Kádár elvtárs részéről egy beszélgetés, tárgyalás lefolytatása..”.[14] ..„Buday..” jelentése a Kisgazdapárt vezetőinek afféle személyi kataszterét tartalmazta, magát a kezdeményezést csak Bodrogi megjegyzése örökítette meg, tehát szóban történt. Ugyancsak szóban fejtette ki az ügynök, hogy mi a célja: 15-20 ..„karrierista és levitézlett..” kisgazda politikus kizárása nyomán ..„a szocializmus talaján álló FKP-t szeretnének..”, nyilván koalíciós partnerül az MSZMP-nek. A jelentés egy nappal a Kádár-kormány többpártrendszert kizáró nyilatkozatának megjelenése után kelt, valószínűleg arra válaszul. Bodrogi főnökei, vele ellentétben, tisztában voltak a kormánynyilatkozat következményeivel. El is utasították ..„Buday..” ..– és Bodrogi ..– kezdeményezését, mondván, az ..„fokozza az FKP szervezését és nem a szétbomlását segíti elő..”.[15]

Fél évvel később tehát Bodrogi hallgatta ki id. Antallt Tildy Zoltán ügyében. A kihallgatás, írta bő egy évvel később a százados, ..„6-7 óráig tartott. Dr. Antall József a kihallgatás során magas kora ellenére igen élénk, gyors észjárású, s igen jól tájékozott emberként viselkedett. A kihallgatás alkalmával a feltett kérdésekre részletes válaszokat adott és igen részletesen beszélt az FKP felszabadulás utáni tevékenységéről. [...] A kihallgatás alkalmával több esetben ajánlatot tett arra, hogy ő egy választás vagy más hasonló alkalommal szívesen megjelölné nekem azokat a személyeket, akiket ő az FKP-ban rendes ’magyar’ embereknek tart. [...] Én az ajánlatát nem utasítottam el, s ígéretet tettem arra, hogy úgy ajánlatát, mint esetleges segítését [sic], ha igénybe vesszük, teljes diszkrécióval fogom kezelni...”[16]

Bár ez az idézet egy 1958. szeptemberi feljegyzésből való, Bodrogi természetesen azon nyomban, 1957 nyarán főnökei tudtára adta id. Antall szokatlan ajánlatát. Ezúttal azok sem zárkóztak el a százados jóval óvatosabb felvetésétől. 1957 decemberében összefoglaló jelentés készült id. Antallról, akinek beszervezését ..– nyilván nem függetlenül a fiával kapcsolatos 1957. áprilisi, sikeres ..„akciójától..” ..– addig láthatólag ..„jegelték..”. Agócs százados, miután terjengősen előadta id. Antall előéletét, 1956-os szerepét, kifejtette, hogy ..„Dr. Antall József részéről az utóbbi időkben komoly közeledés mutatkozik a Hazafias Népfront felé. Látszatra mindent elkövet, hogy valamilyen társadalmi állást kapjon. Szeretne a Hazafias Népfrontba bekerülni, és ott szerepet vállalni. Ebbeni véleményét Tildy Zoltán és társai bűnügyében történt tanúkénti kihallgatásakor, kihallgatójának fel is vetette...” Agócs ezek után a következő jellemzést adta Antallról: ..„Antall József régi burzsoá politikus, igen képzett, magas általános műveltségű, olvasott ember. Magas kora ellenére igen élénk, gyors észjárású. Megjelenése tipikus polgári, életmódja is az. Mint régi politikus magára szedte az összes ezzel járó jellemvonásokat. Környezetéhez igen ravasz, kétkulacsos. Mindig szem előtt tartja saját érvényesülését, karrierista jellemű. Igen vallásos, szinte bigott katolikus. Politikai helyzetet mindig tartózkodóan értékeli, baráti körben azonban nyíltan tesz kijelentéseket. Beszélgetések során igyekszik mindenkit kitapogatni, és állásfoglalásában arra törekszik, hogy az illetők nézetétől ne legyen távol, ezzel is biztosítani akarja baráti kapcsolatait. Széles ismeretsége van. Jelenleg is kapcsolatot tart fenn valamennyi volt jobboldali és baloldali beállítottságú képviselővel. Látszatra centrista állásfoglalású...” Agócs ezután úgy látta, a beszervezés ..„fokozatosan, de terhelő adatok alapján..” lehetséges, s engedélyt kért, hogy ..„erre való tekintettel..” foglalkozzon id. Antall Józseffel.[17]

A politikai rendőrség embereinek ..„semmi sem egészen az, aminek látszik..”. Amit leírnak, abból semmi sem állja meg egészen a helyét. Agócs például valószínűleg sohasem találkozott azzal, akiről összefoglalót írt, bár úgy hihette, nála többet senki sem tud id. Antallról. A jellemzés Bodrogi tájékoztatója alapján készült. Annyi azonban nyilvánvaló, és valósággal átüt a titkosrendőri tolvajnyelven, hogy Bodrogit, s nyomán Agócsot is lenyűgözte az öregember. A kádernek imponált az úriember, a polgár, a kihallgatónak a nehezen megfogható ellenfél, az operatív tisztnek a reménybeli kvalifikált hálózati személy.

1958. szeptember elején valami (vagy valaki) arra késztette Bodrogit (ekkor már őrnagy), hogy javaslat formájában utaljon vissza az 1957. júliusi kihallgatásra. Ebből kiderült, hogy a beszervezés még mindig nem történt meg. Pedig amúgy az állambiztonság étvágya kimeríthetetlen volt, a látókörükbe került emberekről, kivált az ötvenes évtized végén, többnyire két dolog jutott eszükbe: letartóztatni vagy beszervezni. Bodrogi mindenesetre ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy javaslatot tegyen arra, hallgassák meg id. Antall 1957 júliusában beígért személyi javaslatait. Az őrnagy semmit sem írt a beszervezésről. Agócs sem, aki csak feltétlen támogatását jegyezte kézzel az iratra. Felettesük nem győzte támogatásáról biztosítani a Bodrogi..–Antall beszélgetés ötletét, hozzátéve ..– mintha addig mi sem történt volna ..– ..„később döntünk beszervezésének lehetőségéről fokozatos alapon..”. Bodrogi javaslatát átküldte Hollós Ervinnek, a BM II/5. osztályvezetőjének is: ..„Javasolnám, és helyesnek tartanám, ha Te is részt vennél egy-két ilyen beszélgetésen...”[18] De Hollós csak kézjegyével látta el Bodrogi javaslatát.

1958. november 7-én id. Antallt újra kihallgatásra idézték a Gyorskocsi utcába. Bodrogi őrnagy, felhasználva az alkalmat, ekkor lefolytatta a beszélgetést vele. Az erről készült öt és fél oldalas, sűrűn gépelt feljegyzésből világossá válik, mi juttatta az állambiztonságiak eszébe Bodrogi László korábbi jelzését a Nagy Imre-per után: a novemberre kitűzött országgyűlési választások, amelyeket Kádár János a konszolidáció újabb lépésének szánt. A választások egyik politikai üzenete pedig a súlyosan beteg Kovács Béla képviselővé való jelölése volt. Antall javaslata 1957. nyarán, amikor a megtorló gépezet teljes fordulatszámon működött, nem volt aktuális. Egy bő évvel később, amikor a nagy pereket lezárták, már igen. Kovács nem könnyen egyezett bele a jelölésébe, azt pedig az állambiztonság tudta, mennyire bizalmas viszonyban áll id. Antallal. Ő tudhatott Kovács szándékairól, s ha valaki, ő rendelkezett némi befolyással Kovácsra.

De mit akart Antall? Bodrogi és Agócs, minden tiszteletük ellenére (amelybe jócskán belekeveredett az ideológiai okokból kötelező és a kisebbrendűségi érzés miatt természetes gyűlölet) készek voltak a válasszal: id. Antall politikusi hiúságának szüksége van rá, hogy szürke eminenciás legyen, tanácsot adhasson, még ha titokban, és azoknak is, akikkel szemben áll; illetve egyszerűen fél, s főleg félti a fiát, akinek ..„ügyei..” nem szűnnek, ezért ..„jó pontokat..” akar szerezni.

Nem állítjuk, hogy ezek a meglátások minden alapot nélkülöztek. Bodrogi Lászlónak az 1958. november 7-i beszélgetésről készített feljegyzése alapján azonban kissé más eredményre juthatunk. Id. Antall mindenekelőtt tájékozódni kívánt. A beszélgetés egy része Kovács Béláról folyt, akinek jelöltségét ekkor már nyilvánosságra hozták. Antall azt kívánta megtudni, vajon valóban komolyak-e a vele való szándékok. Hogy Kovács neve kell-e csupán, s a súlyos beteg kisgazda politikust hagyják meghalni, vagy olyan helyzetbe kerülhet, hogy valóban el tud intézni néhány dolgot (Antall saját nyugdíját említette példaként, de nyilván többre gondolt)?  Vajon Kovács jelölése tényleg nyitány, egy koalíció irányába való óvatos elmozdulás jele ..– még ha az a koalíció álkoalíció is csupán? ..„Antall ezen megjegyzéseire én válaszoltam, hogy Béla [sic!] szereplése ténylegesen helyes, mert ő alapvető kérdésekben a népi demokratikus rend alapján áll és fog segíteni a szocializmus építésében. Antall erre megjegyezte, hogy ez az alapvető kérdés és mi ..– mármint ők ..– Bélával értenek egyet. [sic!]..”[19]

Ez a feljegyzés elején szereplő, kínosan zavaros mondat némileg rávilágít arra a furcsa politikai és kommunikációs helyzetre, amelyben Bodrogi őrnagy találta magát, s amelyet, talán akarva, talán akaratlanul feljegyzése is érzékeltetett. A ..„mi..” és az ..„ők..” valóban kissé összekeveredett. Az őrnagy és a nyugdíjas miniszter beszélgetése nagyobb részében Vidor Miklós Idegenek című könyvéről diskurált, amely a lengyel menekültek háború alatti mentéséről szólt. ..„A könyvvel kapcsolatban megjegyeztem, hogy a könyv hangja nem elég bátor, korántsem használja ki azt a gazdag lehetőséget, amelyet a kor társadalomrajz és korrajza [sic!] biztosít, nem tudja megrajzolni azt a társadalmi feszültséget sem, amely ebben az időben a magyar politikai életet jellemezte..” ..– ezt Bodrogi őrnagy mondotta. Antall egyetértett, s megjegyezte, ..„milyen érdekes emberek vagyunk mi, hogy minden új könyvet ismerünk, és érdeklődünk barátaink iránt...” Ezután részletesen elmesélte a háború alatti BM, illetve saját embermentő tevékenységét, milyen kitüntetéseket kapott értük, kitért más akkori ellenzéki politikusokkal való kapcsolatára (Kéthly Annát, Bajcsy-Zsilinszkyt és Szakasitsot említve). Az őrnagy emlékiratai megírására biztatta a vonakodó Antallt (hozzátéve, hogy az esetleges publikáció ..„felsőbb szervek állásfoglalásától függ..”); nem akarta elfogadni a tegeződést, amit azonban Antall ..„elvárt..”. De ..„amikor észrevette, hogy bizalmasabb adatokat vagy eseményeket kell elmondania, megállt és különböző kitérőket keresett [...] Tekintve, hogy a beszélgetés elég feszélyezetlen [sic!] volt, így megjegyeztem neki egy esetben, hogy ez az igazi Antall-magatartás, erre ő nagyot nevetett és megjegyezte, úgy látom, nagyon jól ismersz engem.....”

A beszervező kötelező bizalmassága, egyszerű szakmai rutin ..– gondolhatnánk, ha két mozzanat nem másra vallana. Bodrogi László most nem egy évvel, hanem csupán három nappal a beszélgetés után vetette papírra feljegyzését, mégis furcsa ..„amnéziában..” szenvedett. Antall említett neki néhány nevet, akik ..„demokraták és hazafiak..”, akik ..„Bélával együtt és a Béla mellett készek az együttműködésre [...] akik nevére azonban visszaemlékezni nem tudok..”. Ez volt az egész beszélgetés egyik indoka, központi témája! Ugyancsak elhangzott annak a tisztnek a neve, aki 1939-ben a lengyel hírszerzést vezette, s Magyarországra menekült, ..„azonban ezt megjegyezni nem tudtam..”. Ez utóbbi az idegen hangzás miatt esetleg hihető is. Az már aligha, hogy a kisgazdák Gyorskocsi utcai referense elfelejtette néhány olyan politikus nevét, akiknek dossziéja esetleg abban az íróasztalban lapult, amelyen a jelentés készült. Bodrogi a jelentést záró javaslatában tulajdonképpen meg is világította feledékenységének okát. ..„Véleményem szerint ..– írta ..– Antall József beszervezése nem lehetséges..”, ugyanakkor, ..„mivel alapvető politikai megnyilvánulásai demokratikusak, [...] fel lehetne használni..”. Bomlaszthatná az FKgP jobboldali elemeinek egységét, s szerepelhetne a népfrontban, a Magyar..–Lengyel Társaságban, vagy másutt. Bodrogi javasolta id. Antall nyugdíjának felemelését, s a beszélgetések folytatását. Felettesei lényegében elgyetértettek a javaslatával.

Id. Antall József túlesett már egy-két kihallgatáson. Úgy érezhette: 1958 késő őszén a kádári hatalom Nagy Imre és Tildy Zoltán pere után Kovács Béla képviselői jelölésével, illetve Bodrogi őrnagy ..„képében..” személyesen is, dialógust kínál. Ha nem is azon az alapon, ahogyan ő akár még 1957 nyarán elképzelte, de valahogy mégis. Hosszú története a lengyel menekültekről és az ellenállási mozgalomról pedig nem volt más, mint a lehetséges partner ..„bemutatása..”. Ebben id. Antall József nem egyszerűen egykori koalíciós, kisgazda politikus. Életútjának szerves része az 1944. március 19-e előtt viselt magas közhivatal, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter barátsága, az ellenállás ..– az Anders-hadsereg felállításában való részességtől a zsidómentésig ..–, tágabb értelemben pedig minden, a Piarista Gimnáziumtól és a katolikus hittől a kisgazda pártigazgatóságig, az 1953-ig tartó képviselőségig, része még a kisgazdapárt 1956-ban, és Kovács Béla is.

A dialógus id. Antall szándékai szerint többek között arra szolgált volna, hogy a másik oldal ..„elfogadja..” őt, és a hozzá hasonlókat. Ezért azután a maga módján, bizonyos határok között, további gesztusokra is késznek mutatkozott. 1960 őszén fontolóra vette például, hogy cikket írjon a Magyar Nemzetbe az ENSZ közgyűléséről ..– erre Ortutay Gyula kérte. Az ügyből családi konfliktus támadt, végül fia, aki ellenezte a megjelenést, de elfogadta azt, hogy nem tanácsos a felkérést elutasítani, olyan szöveget készített, amiről előre látható volt: túlságosan semmitmondó. Nem is közölték.[20] Id. Antallal kapcsolatot tartott a lengyel, sőt, a szovjet nagykövetség is.[21] Nem vállalt szerepet a Népfrontban ..– mert erre nem kérték, s maga nem ajánlkozott, de kedvezően értékelte az ötvenes-hatvanas évek fordulójának változásait.[22] Mindez az idő múlásával mind kevésbé izgatta. Nem úgy immár emlékké vált egyes életút-mozzanatainak felidézése. Az ellenállás, a menekültügy mintegy gyújtópontba sűrítette az úgy-ahogy megkapaszkodott, de ..„felülről..”, nyíltan végül sohasem elfogadott élet problémáit. 1968-ban a Magyarország című hetilap végre megszólaltatta id. Antall Józsefet, a tervezett cikksorozat első része meg is jelent, de a továbbiakat az állambiztonság pánikszerűen leállította.[23]

Dobit, Kállait, vagyis a Kádár-rendszer politikai elitjét, illetve Bodrogi László őrnagyot id. Antall egyaránt a hatalommal folytatott, vagy folytatandó sajátos kommunikációja szereplőinek tekintette. Valószínű, hogy egységesebbnek és kiszámíthatóbbnak tűntek számára, mint 1956 előtti elődeik. Legfeljebb abban különböztek a szemében, hogy az előbbiek ..„láthatóbbak..” voltak. Politikus ..„ismerőseivel..” hol sikeresen operált fia ügyében (1957, 1962), hol nem (1959). Bodrogi őrnaggyal el lehetett beszélgetni, de az állambiztonság sem tudta elérni, hogy nyugdíjügye elintéződjön. Pedig ez, ahogyan egy összefoglaló megjegyezte, ..„alapot adott volna a vele való további foglalkozásra..”. Vagyis Bodrogi javaslatait parancsnokai is fontolóra vették. Erre azonban fentebb kedvezőtlenül reagáltak, így alant csak a rezignált következtetést vonhatták le: ..„azonban, mivel problémáit megoldani nem tudtuk, nem volt erkölcsi alapunk a tárgyalások tovább folytatására...”[24] Mondhatni, ez is a rendszer változási hajlamának egyik jelképerejű mozzanata: az állambiztonság ..„erkölcsi..” alapokra hivatkozik. Ettől függetlenül 1965-ig viszonylag intenzíven gyűjtötték az adatokat id. Antallról, majd még csaknem egy évtizeden át ..– haláláig ..– vezették úgynevezett ..„Figyelő-dossziéját..”.

Ifjabb Antall József és a Toldy ..– az ..„Antall-ügy..”

Ifjabb Antall József 1956 utáni ..„ügyének..” látszatra nem volt ennyire nyilvánvaló politikai vagy annak értelmezhető tétje ..– ..„csupán..” annyira, amennyire minden hasonló ügy a politika értelmezési keretében jelent meg az érdekeltek és a kívülről figyelők számára egyaránt. Az állambiztonság figyelme az apa fiának szólt, az Egyetem utcai lakásban folyó tárgyalások, a kisgazda pártszervezés bennfentes tanújának ..– ezen kívül csak a forradalomban való fegyveres részvételről szóló bizonytalan hírek álltak rendelkezésre. Az erről szóló első adatok (ügynöki jelentések) alapján a Budapesti Rendőrfőkapitányság politikai nyomozó osztálya 1956..–57 fordulóján vette tervbe beszervezését ..– vagyis ..„ügye..” az apa esetéhez hasonlóan indult.[25] Miután februárban egyik Eötvös gimnáziumi kolléganője tanúvallomásában beszélt Antall fegyveres csoportjáról (a kisgazda székház őrségéről volt szó, ezt azonban a vallomás nem tartalmazta, mert kizárólag szóbeszéden alapult), Antallt 1957. március 12-én közbiztonsági (preventív) őrizetbe vették.[26] Az őrizetbe vételi javaslatokban már szó esett arról is, hogy Antall magatartása ..„igen nagy befolyással van..” a diákságra, s hogy annak ..„jobboldali elemei..” erősen rokonszenveznek vele. A hatalom tartott a rebellis diákságtól, népszerű tanáraik 1957. március 15-e közeledtével ..„biztonsági kockázatot..” jelentettek. Sem a házkutatás, sem Antall kihallgatásai nem jártak (állambiztonsági szempontból) érdemleges eredménnyel, így jegyzőkönyv felvétele nélkül engedték szabadon március 18-án. 1957. április 1-jei hatállyal a Fővárosi Tanács ..„szolgálati érdekből..” áthelyezte az Eötvösből az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnáziumba. Antall áthelyezésének politikai indoka teljesen nyilvánvaló volt, ugyanakkor az iratokban ennek semmi nyoma nincsen.[27] A reá vonatkozó adatokat, (egyelőre) alkalmi ügynöki jelentéseket tovább gyűjtötték, de még mindig főképpen az apával kapcsolatos tervek egyik elemeként.

Ahogyan már említettük, Antallt elsősorban azért engedték szabadon, mert apja közbenjárt érdekében Dobi Istvánnál. Egyelőre megmenekült a hosszabb vizsgálattól, a biztos állásvesztéstől, az internálótáborban való (valószínű) beszervezési kísérlettől. Miközben a Biszku inspirálta mondatot (ha nem ad rá okot, ne bántsák), úgy is lehetett volna értelmezni, hogy hagyják őt békén, az állambiztonság ..„nem adta fel..”. Presztízsét természetesen sértette, hogy egy prominens családból származó ..„ellenforradalmárt..” a politika kivett a kezéből, az pedig különösen sértő volt, hogy egy másik ..„célszemély..” sikerrel járja ezt ki az Elnöki Tanács felső káderkörökben (s az állambiztonsági tisztek kétségkívül annak tartották magukat) hagyományosan komolytalannak tartott elnökénél. Antallra vonatkozóan pedig mind több és több új adat ..„merült fel..”.

A Toldy Gimnáziumban Antall igen gyorsan vezető személyiséggé vált. A jelentős részben még 1945, illetve 1948 előtti tanári karban fiatal kora ellenére orientációs ponttá vált, amiben szuggesztív és magabiztos egyéniségén, műveltségén, szorgalmán kívül apja híre és saját 1956-os forradalmi szerepvállalása is szerepet játszott. Ez utóbbira vonatkozólag az elsődleges forrás maga Antall volt, aki hosszas beszélgetésekben számolt be októberi ténykedéséről. Mindazok a tanárok, akik akár 1945 előtti, akár 1945-ös, akár 1956-os alapon szemben álltak a rendszerrel, Antall körül gyülekeztek. Ami a diákságot illeti, Antall ismerős társadalmi terepre került. A Toldy a budai keresztény középosztály, kispolgárság elit fiúgimnáziuma volt, s jellege a negyvenes évek végétől jószerével nem változott. Az odahelyezett kommunista tanárok és vezetők (igazgató, igazgatóhelyettes) idegen testként próbálták csökkenteni a hagyomány alakította szellemiség befolyását, csekély sikerrel. Az iskola hangulatát az 1956 melletti kiállás határozta meg, amiben a politikai tudatosság keveredett a diákromantikával. Hogy egy-egy eset ellenállás vagy diákcsíny, s ki ellen irányul, a politikai rendszer vagy egyes (népszerűtlen, sőt utált) tanárok, az iskola nyűge ellen, azt gyakran a résztvevők sem választották külön. Antall a jelek szerint kitűnően ..„érezte..” ezt a közeget is, a diákok zöme, mindenekelőtt osztálya rokonszenvvel fogadta, s a fiatal forradalmárt látta benne. Antall magyar és világtörténelemről adott tárgyszerű és pontos magyarázatait is így hallgatták. A jelenig tartó világpolitikai következményekre történő utalások, a Szovjetunióra vonatkozó egy-egy gunyoros ..„kiszólás..” többletjelentést kapott attól, hogy ..„a Tóni..” (Antall gúnyneve) mondta. Röviddel megérkezése után megszervezte a történelem szakkört, amelyre az egész iskolából mintegy százhúszan iratkoztak fel (egy-egy osztály létszáma negyven fő felett volt). A szakkör nagyrészt a XX. század történetével foglalkozott.

Antall osztályának egyik diákja kitűnően érzékelteti az iskola légkörét, diákok és tanárjuk találkozását: ..„Az iskola porosz szellemét ..– érdekes módon ..– nem a tanárok hordozták, hanem inkább a diákok. A Toldyban az idő tájt talán túl jól sikerült a gyerekválogatás. Az intézetnek némileg olyan hangulata volt, mint egy angol college-nak. Azok a polgárfiúk, akik oda kerültek, akartak lenni valakik. [...] Ide került Antall József ötvenhét tavaszán tanítani. Nem emlékszem, hogyan állított be az első órájára, de alighanem ..– kissé gondterhelten ..– bevonult. Kissé szórakozottan, mint aki ugyan nagyon komolyan veszi a dolgát, de azzal egyidőben más is foglalkoztatja. Valami, ami talán fontosabb. Úriasan elegáns volt, enyhén fölényes ..– és amint azonnal kiderült, nagyon sokat tudott. [...] A fiúk közül a legtöbben ..– nem is ismerve őt ..– pont ilyen: kissé fölényes, néha enyhén gunyoros, merész, sokat tudó gentlemanek szerettek volna lenni ..– akinek láttán egy iskolai, vagy másmilyen párttitkár azonnal rájön, hogy az osztályharcot végképp elvesztette...”[28]

1957. november végén készült Antall ügyében az első összefoglaló, egyben letartóztatási javaslat. A BM II/5-a alosztályán a már emlegetett Agócs István százados vezetésével ekkorra ..„fésülték össze..” a szálakat.[29] 1957 nyarán a Veszprém megyei rendőrkapitányság politikai nyomozó osztálya kivizsgálta az 1956. októberi Somló-vidéki utazás során történteket. Meghallgattak csaknem tucatnyi tanút Devecser, Doba és Borszörcsök községekből (többnyire tanácstagokat, helyi pártvezetőket és aktivistákat), akik egybehangzóan számoltak be ifj. Antall József beszédeiről. Az ügyben érintetteket (a két Antallt) Veszprémben nem hallgatták meg, csak a jegyzőkönyveket küldték fel Budapestre. 1957 novemberére rendelkezésre álltak Bibó István és Göncz Árpád vallomásai az ellenállás és az indiai közvetítés kisgazda vonalairól is, amelyekben fel-felbukkant ifj. Antall neve is. A különféle ügynöki jelentésekből kirajzolódott Antall kapcsolatrendszere, benne néhány olyan személlyel, akik a következő években tartósan az állambiztonság figyelmét ..„élvezték..”. Ilyen volt Antall egykori osztálytársa, az 1957 elején emigrált Tar Pál, akiben ekkor az Antallok emigrációs megbízottját (később hírszerzőt) látták az állambiztonságiak. Ebben a javaslatban a Toldy Gimnázium, Antall tanári működése viszonylag kisebb súllyal szerepelt. Ez annál érdekesebb, mert 1957. október 23-án a Toldyban országos viszonylatban példátlan tüntetés zajlott le az egyik szünetben (a tanulók a folyosókon néma vigyázállásban töltötték a tízpercet, elnémult az iskolarádió is, mert valaki elvágta a hangszóróhoz vezető kábelt). A sebtében megejtett nyomozás Antall osztályához vezetett.[30] A BM II/5-a alosztálya célkeresztjében azonban a fiatal politikus állt ..– részint önmagában, részint a már említett sajátos kombináció részeként: letartóztatásával akartak nyomást gyakorolni apjára, hogy így beszervezzék.

A letartóztatásra vonatkozó javaslatot a BM II/8. Vizsgálati Osztálya 1957. december 12-én rövid úton elutasította. Szalma József őrnagy osztályvezető és beosztottai ezt azzal indokolták, hogy ennyi adat alapján a büntető eljárás megindítása még nem lehetséges. Az 1956 utáni hasonló eljárások valamelyes ismerete alapján megkockáztatható, hogy Szalmáék (és kollégáik az országban) ennyi ..„cselekvőséggel..” azért általában legalább a vizsgálatot megkezdték, s a letartóztatástól sem ódzkodtak. Antallt feltehetően ekkor is apja, illetve a Dobi közbenjárására született formula mentette meg. A vizsgálatiak egyébként már ekkor azt javasolták, hogy a további adatgyűjtő munka Antall tanári tevékenységére összpontosuljon.[31]

1958 februárjában a BM II/5. osztálya kerülő úton ismét megpróbálkozott, ezúttal a Budapesti Rendőrfőkapitányság politikai nyomozóinak adataira építve ..– ők foglalkoztak a gimnáziumok tanáraival és diákjaival. A BM Tájékoztató és Sajtó Osztály a belügyminiszter számára készített 1958. február 15-i napi jelentésébe bekerült egy passzus, amely szerint a budapestiek véleménye szerint Antallt el kellene távolítani a tanári pályáról. Ugyanitt megemlítették Dobi közbenjárását is Antall 1957. márciusi letartóztatásakor ..– erről Budapest aligha tudott, annál inkább a II/5. Ám a taktikai húzás rossz megérzésen alapult. Biszku, némileg váratlanul, igazoló jelentést kér a Dobit ért ..„rágalmak..” tisztázására, s amikor megkapta azt, arra vezettette véleményét: ..„Az operatív osztály figyelmeztesse az illetőt, és ha azután sem változik, járjanak el..”.[32] Vagyis a Dobi-féle intervenció nyomán kialakult formula, némi módosítással, újabb belügyminiszteri jóváhagyással, érvényben maradt ..– immár lényegesen több információ birtokában is.

A BM II/5-a alosztály 1958. február 7-én kelt operatív tervében már érződött, hogy a politikus Antall helyett a Toldy Gimnázium tanára került az érdeklődés homlokterébe.[33] Április végére elkészült egy javaslat is, amely nem őrizetbe vételt, hanem csupán ..„előzetes ellenőrző dosszié..” megnyitását (vagyis Antall szoros operatív ellenőrzését) javasolta.[34] Május végén minden korábbinál részletesebb összefoglalót készítettek ügyéről, amelyben ismét javasolták a letartóztatását.[35] Csupán pár nappal korábban hallgatták ki Antallt tanúként Bibó István és Göncz Árpád ügyében ..– a jegyzőkönyv tanulsága szerint a szó szoros értelmében semmit sem mondott, épp csak hogy nem tagadta meg a vallomást.[36] Május végén ..„külső figyelést..” is alkalmaztak ellene (követték, fotózták stb.), amit bizonyára érzékelt.[37] Ez volt az operatív szervek ..„figyelmeztetése..” ..– de csak figyelmeztetés. Antall dossziéjában nyoma sincs annak, hogy a Vizsgálati Osztály foglalkozott-e egyáltalán a letartóztatásra vonatkozó újabb javaslattal. Még az előzetes ellenőrzés bevezetését is újra kellett kérnie a II/5-nek 1958 júliusában. Egy kézzel írott felettesi feljegyzés újra a BRFK II/5. alosztállyal való együttműködést ajánlotta, megemlítve a ..„gimnáziumi vonalat..” is, amelyen azok ..„bedolgoznának..” az ügybe.[38] Közvetlenül a Nagy Imre-per utáni napokban, úgy tűnik, a fiatal politikus (egyáltalán újabb politikusok) őrizetbe vétele mind kevésbé volt időszerű.

A budapesti nyomozók eleve nem annyira a politikusra, hanem a (fiatal) értelmiségire, összpontosítottak. Antall, a történelemtanár és osztályfőnök is éppen elég nagy figyelmet keltett, még egy olyan iskolában is, amelynek 1957-es igazgatóját éppúgy az Eötvösből helyezték át, s éppen úgy forradalmi bizottsági ténykedés miatt, mint Antallt. Budapest a BM-hez képest szűkebb perspektívában, ám hatékonyabban dolgozott. Már 1957 novemberében egy rákospalotai gimnáziumból a Toldyba, Antall osztályába tanácsoltatták a ..„Kerekes János..” fedőnevű ügynököt, egy akkor III. osztályos tanulót. ..„Kerekest..” előző iskolájából éppen 1957. október 23-i ..„tevékenysége..” miatt (aznap talpig feketében jelent meg) távolították el; ..„rovott múltja..” bizalmat keltett Antallban, és az amúgy a Toldy objektumdossziéját hízlaló ügynök hamarosan szinte kizárólag vele foglalkozott.[39] A következő év tavaszán megérkezett a Toldyba a budapesti osztály másik ügynöke, ..„Egri Gyula..” orosztanár, ha nem is egyenesen, de gyakorlatilag a kistarcsai internálótáborból. ..„Egri..” 1956 előtt népi kollégista, moszkvai ösztöndíjas, MDP-tag volt, 1956-ban egy kisvárosi forradalmi bizottság egyik vezető személyisége. Hamarosan ugyancsak Antall bizalmába férkőzött, s ettől kezdve szinte senki és semmi mással nem foglalkozott.[40] A két ügynök kissé úgy járt, mint éppen ebben az időben Bodrogi százados (majd őrnagy). Őket Antall, az osztályfőnök, a tanár és a kolléga nyűgözte le. Ez a sajátos esztétikai viszony mindkét ügynök esetében (de különösen az alkotói, pedagógiai szakírói ambíciókat is tápláló ..„Egriében..”) megfigyelése tárgyához való szinte mániákus viszonyt eredményezett. ..„Kerekes..” például kezdeményezte osztályában a besúgó(k) felderítésére és ..„elintézésére..” bizottság szervezését ..– amelynek természetesen tagja is lett, s a hírt maga hozta Antall tudomására. ..„Egri..” heti-kétheti jelentései hihetetlen részletességgel idézték fel rendszeres, szinte napi kávéházi találkozásaikat, beszélgetéseiket, később ..– mind gyakrabban ..– az Antall család körében eltöltött délutánokat.

Az értelmiségi terepen Antall állambiztonsági fenyegetettsége talán kisebb volt, itt viszont a hatalmi gépezet más szerkezeti elemei is veszélyeztették. Amíg ..„fent..” a Nagy Imre-per után a represszió legkirívóbb és tömeges formáinak lezárására, vagy legalábbis számottevő visszaszorítására törekedtek, ..„lent..” a per bátorítást jelentett a régi funkcionáriusoknak és sztálinistáknak. A Toldy Gimnázium 1958. június 26-i tanévzáró értekezletén látta elérkezettnek az időt az új igazgató helyettese, Cihika Mihály, hogy frontális támadást intézzen Antall, a pedagógus ellen.[41] Ahhoz képest, ami a BM II/5 jelentéseiben szerepelt, az igazgatóhelyettes vádjai az ifjúság ..„pozitivista neveléséről..”, az Antall körül kialakuló baráti körről, a történelmi szakkörben meghonosodott ..„burzsoá-polgári szemléletről..” igen enyhe megfogalmazások voltak, mégis alkalmasak arra, hogy megtörjék a kötelező értekezlet formális (és unalmas) légkörét. Botrány tört ki. Antall az értekezleten nem volt jelen, mert a Bibó-perben történt kihallgatása után bevonult a Völgy utcai szanatóriumba azzal, hogy ideg-összeroppanása van.

Jelen voltak viszont kollégái, akik közül senki sem csatlakozott Cihika Mihályhoz. Ellenkezőleg, az egyik tanár (munkásszármazású, volt MDP-tag), terjedelmes felszólalásban kelt Antall védelmére, amihez azután többen csatlakoztak. Virág János igazgató láthatóan igyekezett elsimítani a konfliktust, csekély sikerrel. Az igazgatóhelyettes az iskolai párttitkárral közös feljelentő levélben hívta fel az I. kerületi pártbizottság figyelmét Antall magatartására.[42] Nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy az igazgatóhelyettes együttműködött volna a BRFK politikai nyomozóival, mindenesetre ugyanazt javasolta, amit azok pár hónappal később: Antall eltávolítását a tanári pályáról. Az iskolai ellenállás viszont olyan sikerrel járt, hogy az igazgató és helyettese még a jegyzőkönyvből is törölni akarták az Antallal kapcsolatos vitát. Az érdekelt persze azonnal tudomást szerzett a történtekről ..– Antall mindenben (nemcsak saját ügyeiben) igen jól értesült volt. Emiatt is roppantmód imponált kartársainak, akik már csak ezért is kötelességüknek tartották, hogy ellássák információkkal. Antall Mosoni Györgyhöz, a Fővárosi Tanács Toldy Gimnáziumra is gondot viselő általános tanulmányi felügyelőjéhez intézett terjedelmes beadványában védte meg pedagógiai munkásságát. Írása minden szempontból kifogástalan, jogászi szemléletű védőirat, pontokba szedett szabatos érvelés. A fővárosi oktatási szakigazgatás apparátusában Antall több ismerőse (egyetemi évfolyamtárs, osztálytárs, szülő stb.) dolgozott, ennyi elegendő volt a támadás elhárítására.[43]

A budapesti politikai nyomozók továbbra sem mondtak le az ..„Antall-ügy realizálásáról..”. Kállai Lili százados, aki valószínűleg a budai gimnáziumok előadójaként kapta az Antall-ügyet, még hosszú hónapokon át próbálta ügynökeit arra ösztönözni, keressenek újabb és újabb felhasználható adatokat ellene. Minderről 1958. október 9-i terjedelmes összefoglaló jelentésük adott számot, amelynek már háromnegyed része kizárólag Antall iskolai ténykedéséről szól, s a rendszeres ügynökjelentéseken alapult.[44] A nyomozók Cihika igazgatóhelyettes vádjaihoz azonban csak azt tudták hozzátenni, amit Antall mindennapos, hosszas fejtegetései során a politikai helyzetről, saját véleményéről és ..„megérzéseiről..” kollégáinak elmondott. ..„Egri..” jelentéseiből kiviláglóan Antall ambivalens módon viszonyult a fennálló állapotokhoz. Egyfelől bizakodott abban, hogy a Dobi István fémjelezte (!) mérsékelt erők enyhítik a terrort, és a választások a Hazafias Népfront keretében bár, de bizonyos pluralizmust engedve zajlanak majd le. (Világosan érezhető az apa hatása ebben a meglepően derűlátó gondolatmenetben.) Abban is bízott, hogy belátható időn belül rendszerváltozásra kerül sor, valami világpolitikai fordulat következtében (a belső felkelés eshetőségével nem számolt). Jobbára a nyugati politikára, annak nagy egyéniségeire figyelt, de többször beszélt arról, hogy ..„amíg a Szovjetunió fel nem bomlik, addig semmilyen közeli kibontakozásra nem lehet számítani; ez hosszadalmas folyamat, mely csak akkor következik be, ha a szovjet értelmiség lerázza magáról a primitív bolsevizmust..”.[45] Erre az esetre kell kinek-kinek ..„tartalékolnia..” magát, megőrizve tartását, ugyanakkor nem kockáztatva azt, hogy valamilyen szankció következtében teljesen perifériára szoruljon: ..„Addig azonban csöndben kell maradni, és arra kell törekedni, hogy szerény és csendes munkával meglassítsuk a fejlődést, és minél több jobboldali erőt megmentsünk...”[46] Másfelől viszont az ötvenes évek végi helyzetet újabb Bach-rendszernek tartotta, amelyben kilátástalan minden fellépés, a változásra semmiféle esély nincsen. Miközben fent idézett szavai afféle csendes szabotázst hirdettek, számos alkalommal azt fejtegette kollégáinak, hogy az értelmiségnek ilyen körülmények között is mindent meg kell tennie az ország fejlődéséért. Helyzetmegítélései és következtetései a külvilágban történtek és saját lelkiállapotának hullámzása szerint hol az egyik, hol a másik irányba mozdultak el.

1958..–59 fordulóján a roppant ambiciózus Kállai századost még mindig foglalkoztatta az Antall-ügy valamilyen ..„komolyabb..” kimenetelének lehetősége. Újabb operatív terveket készített, amelyekből kiviláglott, hogy a budapesti politikai osztály is szeretett volna találni ..„szervezkedésre..” utaló nyomokat. A századosnő is felfigyelt Antall egykori osztálytársára, az emigrált Tar Pálra, akinek nevét a budapesti iratok is mind sűrűbben tartalmazták.[47] Tar és Antall nem leveleztek, hanem üzenetek formájában közvetett kapcsolatot tartottak egymással. Kállai százados megkereste a hírszerzést is, nem is eredménytelenül, mert Tar felkeltette az ő figyelmüket is. ..„Roger..” fedőnevű, igen bennfentes franciaországi emigráns ügynökük 1957-ben több jelentést adott, amelyekből kiderült, hogy a fiatal Tar jelen volt a magyar emigráció csúcsvezetőinek egy sor tanácskozásán.[48] A Tar-kapcsolat vizsgálatának célja Antall ügyében ekkor sem, később sem teljesen világos, vajon a Franciaországban közgazdasági tanulmányokat folytató egyetemista, későbbi bankszakember volt-e a célpont, akin, pontosabban feleségének családján keresztül a francia gazdasági-politikai élet belső köreibe reméltek bepillantást? Netán Antallon kerestek újabb fogást, régi beidegződés szerint ellenséges hírszerzői behatolást orrontva? A kapcsolat, amelyre vonatkozóan általános politikai tartalmú üzenetváltásokon túl soha semmilyen terhelő adatot nem sikerült találni, csaknem három évtizeden keresztül állt az állambiztonság figyelmének középpontjában.

1958. augusztus 11-én a budapesti nyomozók ..„Remény..” fedőnévvel, szervezkedés gyanújával előzetes ellenőrző dossziét nyitottak Antallról.[49] Ezt a következő év nyarán ..„Árvai..”-ra átkeresztelve személyi dossziévá minősítették át.[50] De valójában már csak a tanári pályáról való eltávolításáról volt szó. Ebben az értelemben készített javaslatot 1959. május 28-án a BRFK Politikai Nyomozó Osztályának vezetője, Tihanyi Sándor alezredes, amelyet az illetékes tanácsi- és pártszerveknek küldött el.[51]

A jelek szerint Antall maga is tudta, hogy erre hamarosan sor kerül. A sorjázó ügynöki jelentések szerint mindinkább megviselte a személye körüli állandó rendőri jelenlét, mind nehezebben kényszerítette magára az állandó mimikrit, mind gyakrabban ..„szólt ki..”, elsősorban ekkori végzős osztályának. A tanév végén nekik adott útravaló alighanem döntő szerepet játszott Tihanyi javaslatában. ..„Kerekes János..” ügynöki jelentése jól példázza Antall hatását, amely a második éve őt figyelő kamaszt sem hagyta érintetlenül, s amely áttört a jól-rosszul elsajátított rendőri tolvajnyelven: ..„[1959. május] 8-án a Toldy Gimnázium IV a. osztályának utolsó történelemórája volt, melyet Antall József osztályfőnökünk tartott. Antall rendkívül érdekes és az osztály tanulói számára előkészített beszédet tartott. A tanulók a feszült légkört, amit Antall teremtett maga körül, még egy pisszenéssel sem zavarták, rendkívüli figyelmet tanúsítottak [...] Antall a szokásos bevezető után rátért a lényegre. Azt mondta, hogy ha innen kikerülünk az iskolából, soha ne felejtsük el azt, hogy magyarok vagyunk, sőt becsületes magyarok. Egy hazáját szerető magyar ember soha nem képes becstelen dolgokra, és a haza érdekében minden áldozatra képes. [...] Említette a köpenyforgatást [sic], ami szerinte nem a magyar ember sajátossága, itt célzott az általa annyira keresett osztályspiclire. Hangsúlyozta, hogy mindenki tévedhet az életben, a tévedését azonban helyre lehet hozni, mert annak az illetőnek mindenki meg fog bocsátani, de a lelkiismerete nem. Itt következett azután a beszédjének egy olyan része, amely szinte meghatotta a tanulókat. Újból a magyarság, a becsületesség, a lelkiismeret. Kétségtelen, hogy a tanulók nagy részére óriási hatást gyakorolt ez a megnyilatkozás, egy egész életre szóló útravaló volt, ahogyan Antall mondotta. ..– Később más hangnembe csapott át. A légkör szinte izzóvá vált, amikor Antall azt említette, hogy most kilépünk az életbe, abba az életbe, amelynek számtalan, újból és újból megismétlődő rúgásait kell elviselni. El kell viselni összeszorított foggal, törhetetlen akarattal tartogatni az energiát máshova. Nem szabad reagálni az élet csapásaira, nem szabad összeomlani, kifelé mutassunk jó arcot az egész környezetünknek, de a belsőnket nem ismerheti meg soha senki illetéktelen és arra nem hivatott. ..– Az óra alatt az osztály szinte megdermedt, csüngtek Antall szaván, néha összeborzadtak, amikor egyes részeknél a szemek szikrát hánytak, de ennek ellenére, akik nem ismerik őt eléggé, könnyen megtéveszthette volna hallgatóságát [sic]. De vannak pillanatok, amikor elfeledkezik magáról, egy pillanatra megmutatkozik igazi ’én’-je, és ebből kell kiindulni. ..– Ezzel a néha nyájas, máskor homályosan célzó stílussal rendkívül nagy hatást tudott elérni. Az óra után az osztály vezető egyéniségei csillogó szemekkel és átszellemült ábrázattal kérdezték egymástól, hogy megértetted, hogy Antall mit akart nekünk mondani, és az osztály nagy része, aki meg akarta érteni, az megértette...”[52]

Május végén, miközben Tihanyi alezredes a javaslatát fogalmazta, az iskolát az érettségi és az egyetemi felvételik tartották izgalomban. Antall mindent elkövetett azért, hogy osztálya tagjai közül mind többen tanulhassanak tovább, szinte missziónak tekintette, a ..„megmaradás..” szempontjából kulcskérdésnek. Három módon segíthette elő: sikeresen (eredményesen) levezényelt érettségivel, a tanulók (a Toldyban többnyire középosztályi) származását megfelelően ..„kozmetikázó..” életrajzokkal, és a felvételhez ekkoriban szükséges ..„iskoláztatási bizottság..” befolyásolásával. Ennek értekezletén, mint illetékes osztályfőnök, Antall is ott ült a kerületi tanács, a pártbizottság, a népfront, a pedagógus szakszervezet, az iskolavezetés, stb. képviselőinek társaságában. ..„Kerekes..” és ..„Egri..” jelentései nyomán az állambiztonság már korábban elhatározta, hogy az Antall-osztályból senki sem kerülhet egyetemre. Jelzésük nyomán Ilku Pál művelődési miniszterhelyettes a Toldy érettségijére Habuda Miklós előadót küldte ki személyes megbízottjaként. Tapasztalatairól ő maga számolt be az BRFK nyomozójának ..– konstatálta, hogy a tanulók marxista történelemszemlélete hiányos.[53] Május végén, az egyik iskoláztatási értekezleten az I. kerületi pártbizottság képviselője megvádolta Antallt azzal, hogy egyes osztályidegen, illetve ..„ellenség..” (politikai perben elítélt) apák foglalkozását megváltoztatta a személyi anyagban. Antall újabb míves beadványban tisztázta magát, de a bizottság osztálya egyetlen tagját sem javasolta továbbtanulásra. Ekkor mozgósította diákjai szüleit, többek között a konstruált perek egykori hírhedt bíróját, Olti Vilmost, de másokat is, így apparátusi kapcsolatait. A másodfokon eljáró fővárosi iskoláztatási bizottság Mosoni György tanulmányi felügyelő közbenjárására meg is változtatta a kerületi verdiktet.[54] Antall eltávolításán, vagy legalább lehetetlenné tételén tehát nem kizárólag az állambiztonság ügyködött, de ő egyelőre állta a sarat, sőt újabb sikert ért el azzal, hogy legalább tanítványai egy része előtt nyitva tartotta a továbbtanulás lehetőségét. Ám éppen a Mosoni jóvoltából bekövetkezett kedvező fordulat napján zárult a Toldyban a szóbeli érettségi ..– ami új fordulatot adott az Antall-ügynek.

Az érettségi vizsga végeztével az immár érett növendékeken úrrá lévő felszabadultság-érzés gyakran torkollik zajos és mozgalmas spontán ünneplésbe, amelynek olykor szükségképpen áldozatul esnek tanszerek, tankönyvek, még az iskola berendezéseinek egyike-másika is. Ez történt 1959. június 18-án a Toldyban is. Az eredményre várakozók, Antall diákjai széttéptek néhány tankönyvet (horribile dictu: orosz nyelvkönyvet...), kár esett a dekorációban is, jelesül egy falra akasztott József Attila idézetben (..„Vers eredj, légy osztályharcos!..”), illetve a Népköztársaság címerében. Az 1956-ot átélt osztályban, amelyre az osztályfőnök körüli hercehurcák nyilván erős hatást gyakoroltak, az érettségi drukk pedig a felvételik körüli bizonytalansággal súlyosbodott, ez igazán a legkevesebb volt. A botrány azonban kipattant, mert az iskola vezetése is le akart számolni Antall Józseffel, az Antall-problémával. Cihika igazgatóhelyettes, akinek tekintélyén súlyos csorbát ejtett az előző év végi értekezlet, azonnal a rendőrséget hívatta. Mire kiszálltak, az osztályfőnökkel szolidáris hivatalsegédek a ..„bizonyítékok..” tetemes részét eltüntették (kitakarítottak), s egyáltalán, a nyomozás a következő napokban semmiféle politikai indítékot nem talált. De ezúttal semmiféle operatív úton beszerzett anyag nem kellett ahhoz, hogy kimondják: Antallt el kell távolítani. Osztályának összefogása, az általa sugallt vagy fogalmazott ..„jelentés a rendbontásról..”, amelyet az érettségizettek képviselői (köztük KISZ-tagok is) írtak alá, nem Antallt mentette; ellenkezőleg, még veszélyesebb színben tüntette fel.[55] Vizsgálatot rendelt el a főváros, de Benke Valéria művelődési miniszter is, aki még ennek lezárulta előtt gyorsan újra eltiltotta a IV. a. osztály valamennyi tagját a továbbtanulástól.[56] Mosoni megint megpróbált különbséget tenni, s a vizsgálat eredményére hivatkozni (amely az esetet nem minősítette politikai indítékúnak), egyelőre hiába. Antall két nappal a botrány után áthelyezését kérte egy másik gimnáziumba, későn. Állásából felfüggesztették, augusztusban pedig fegyelmi eljárás indult ellene.[57]

A hónap végére Antall mindenesetre minden eddiginél terjedelmesebb (18 sűrűn gépelt oldalra rúgó) beadványt intézett a Fővárosi Tanács Oktatási Osztályához, amelyben végigtekintett a Toldy Gimnáziumban eltöltött két évén, pontról pontra cáfolta a vádakat, bőségesen idézett különféle jegyzőkönyvekből. Bizonyosnak látszott, hogy a jogi és bürokratikus eljárástechnikai szempontból kitűnően képzett Antall nem lesz könnyű ellenfél. Talán emiatt is tekintettek el a fegyelmi eljárástól, ehelyett a főváros október 16-án egyszerű felmondással megszüntette munkaviszonyát a Munka Törvénykönyve 29. §. 1. bek. nem megfelelő munkavégzésre, illetve alkalmatlanságra vonatkozó c. pontja alapján. Az indoklás ezt egyszerűen úgy fogalmazta meg, hogy Antall ..„politikai magatartása miatt nem alkalmas pedagógus pályára..”.

[...]

1960 januárjában Antall József munkába állt a könyvtár V. kerület Vadász utcai fiókjában. De az Antall után nyomozó állambiztonság 1959 nyarán sem hagyott fel az adatgyűjtéssel. Mi több, ennek intenzitása egy ideig egyenesen fokozódott. Antall lakását és telefonját már 1959 elejétől többé-kevésbé folyamatosan lehallgatták, levelezését ellenőrizték. A nyomozók ugyancsak 1959 elején figyeltek fel Antall volt középiskolai osztály- és egyetemi évfolyamtársára, egy Tar Pállal levelezésben álló középiskolai tanárra. 1960 nyarán azután egy véletlen révén Kállai Lili és csapata tudomást szerzett Antallék 1956. november eleji országos levéltári akciójáról. A tanárt, aki maga is fegyverrel a kézben volt jelen annak idején a Bécsi kapu téri épületben, augusztusban tartalékos katonai szolgálatra hívatták be. Ott kihallgatták, ő pedig a BRFK Politikai Nyomozó Osztálya ..„Kátai György..” fedőnevű ügynökeként szerelt le. Éppen a legjobb pillanatban érkezett: ..„Egri..” a Toldyban maradt, s hamarosan egy iskolai konfliktusban tanúsított magatartása miatt összeveszett Antallal, ..„Kerekes..” pedig leérettségizett, s mivel a felvételi tilalom az ügynökre is vonatkozott, elhelyezkedett a Danuvia gyárban. ..„Kátai..” révén viszont Antall, sőt az Antall család egyik régi barátja lett informátor ..– s maradt az a nyolcvanas évek elejéig. Ez a nagy operatív siker azonban ..– egyelőre ..– kihasználatlan volt. 1960 decemberében leszerelték a lehallgató berendezéseket, 1961 januárjában pedig javaslat született a személyi dosszié lezárására azzal, hogy Antallt a veszélyes ellenséges elemek kategóriájában továbbra is ellenőrzés alatt kell tartani. Az értékelés elismerte, hogy Antall nem fejt ki szervezkedési tevékenységet, volt tanítványai közül néhánnyal ugyan alkalomszerűen tartja a kapcsolatot, továbbra is ellenséges kijelentéseket tesz, de csak magántársaságban, ezért bíróság előtt nem lehet felelősségre vonni. A javaslatot 1961 márciusában a BM II/5 is jóváhagyta.

Id. Antall József 1962 áprilisában ismét felkereste Szakasits Árpádot, ő pedig azonnal levélben fordult Ilku Pálhoz, aki ekkor már miniszter volt. ..„Nem bántunk vele valami jól ..– írta id. Antallról ..– ami még nem olyan vészes, de sajnos a fia is megszenvedte ezt és ez már nem fér össze a mi erkölcsi felfogásunkkal, ha egyébként a fiú nem szolgált rá, hogy fenntartásokkal éljünk vele szemben...” Ilku egy hónap múlva válaszában elmagyarázta, hogy a fiú nagyon is rászolgált a fenntartásokra ..– az 1959-es eljárás eredményeit ismételte meg szó szerint ..– majd ezek után váratlan módon úgy fejezte be levelét, hogy Antall ..„pedagógusként való újraalkalmazásának jogi akadálya nincs...”[58] A levél elkerült a Fővárosi Tanácshoz is, ahol fegyelmezetten tudomásul vették a benne foglaltakat, ám az érdeklődő Antallal közölték, hogy egyetlen üres történelemtanári állás sincs az egész fővárosban. Megint Gyalmos tanácselnök-helyettes vette kézbe az ügyet, s 1962. július 23-án ötödrét cédulán kijelentette: ..„... mivel a Művelődési Minisztérium nyilatkozott az ügyben, erkölcsi kötelességünk, hogy tanári munkaviszonyát helyreállítsuk...”[59] Antallnak így találtak helyet a II. kerületi Dolgozók Gimnáziumában, ahol valóban tanított is néhány évig ..– ez azonban a történet további fejezete.

[...]

A tanulmány teljes terjedelmében a következő helyen jelent meg:

Évkönyv X. –2002, Budapest, 1956-os Intézet, 135–168.o.