1945. március 8.

Nagyon nehéz az OTI-ról beszélni anélkül, hogy az embert bizonyos keserűség ne fogná el. Közismertek azok a szándékolt kártevések, amelyek az intézményt érték, és az a rosszindulat, amellyel ellene viseltettek. Az OTI-t elsősorban agyonbürokratizálták. Ha volt valaki, akinek szolgálatait a rendszer jutalmazni akarta, az OTI-ba[n] helyezték el, természetesen jó fizetéssel. A bürokrácia túltengett, a tisztviselői kar azonban nem a munkásság érdekeit szolgálta. Az államhatalom mint felügyeleti hatóság semmi mással nem törődött, csupán azzal, hogy a befolyt járulékok millióit miképpen veheti el az OTI-tól. Mindenre volt pénz, bárki fordult az intézethez, illetve a pénzügyminiszterhez, kölcsönt kapott az OTI pénzéből. Ha egy vidéki város valamilyen célra, mondjuk vágóhíd építésére kölcsönt kért, kapott. Nem volt olyan tönkrement dzsentri, akinek az ócska kastélyát jó áron meg nem vették volna. A főváros kislakásépítésre az OTI-tól 400 millió pengős kölcsönt vett fel.

A munkásságnak az igazgatóságban helyet foglaló képviselői hiába tiltakoztak ez ellen, hiába mondották, hogy háború van, a pénz értéke napról napra csökken, és így az OTI rossz pénzt kap vissza. Azt javasolták, hogy az OTI maga építtessen, vagy pedig pénzét fektesse házvásárlásokba. Az államhatalom azonban ezt nem engedte meg, az OTI nem építhetett. Sokszor már ott akarták hagyni a szervezett munkásság képviselői az igazgatóságot, illetve az elnökséget, és ezt csak azért nem tették, mert az ő kivonulásuk után az OTI vagyonának elherdálása még nagyobb méreteket öltött volna.

A Szálasi-puccs után, amikor a szervezett munkásság vezetőinek jó részét elhurcolták, a nyilasok minden ellenőrzés nélkül megkezdték pusztító munkájukat. Azt a néhány régi tisztviselőt, akik működésükben a munkásság érdekeit szolgálták, félreállították, vagy minden intézkedési jogtól megfosztották. 134 millió pengőt raboltak el az intézet pénztárából, nem beszélve az egyéb értékekről, aminek mértékét nem is lehet megállapítani. Mikor a szabad szakszervezetek megbízottai a nyilasok eltávozása után először mentek be az intézet helyiségeibe, nem találtak mást, mint pusztulást. A pénztár üres volt, a helyiségek tönkretéve, kifosztva. Az alkalmazottak egy része követte nyilas vezetőik példáját, amit csak lehetett, magával vitt.

Ez volt a kép pár héttel ezelőtt. Most már más kép tárul a biztosított munkások elé. Az orvosi rendelők megnyíltak, mindenütt folyik a munka. A különböző szakorvosi rendelők működnek, így a belgyógyászat, szemészet, fogászat, és nemcsak a központban, hanem a kerületi rendelőintézetekben is. A beteg munkásoknak járó táppénzt már kifizetik. A vezetőség mindent elkövet, hogy ez továbbra is így legyen, bár a nehézségek szinte leküzdhetetlenek. A munkásság akarata, tudása, elszántsága új bizakodással, meg nem tört erővel új szellemet visz az OTI-ba, és megépíti az új OTI-t, azt az intézményt, amit több mint ötven évvel ezelőtt megálmodtak azok a munkások, akik létrehozták a régi Munkás-betegsegélyző Pénztárt.

Ennek a munkának az elvégzéséhez hívunk minden munkást. Az OTI nem a nyilasok fellegvára többé, hanem visszaadják eredeti hivatásának. Nem kétséges, hogy így lesz, hiszen vezetői a munkásság soraiból kerültek ki, akik bíznak a maguk erejében, bíznak a magyar szervezett munkásság szolidaritásában. A Társadalombiztosító Intézet most már a miénk, a munkásságot védi, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a beteg munkás otthont találjon ebben az intézményben.

Kőmüves József

(Közli: Népszava, 1945. március 8. 4. o.)

Elejére