Budapest székesfőváros – törvényhatósági bizottsági tagválasztás –
1945. október 7.
Szavazólap
1.
Nemzeti Parasztpárt
Törvényhatósági bizottsági tagjelöltek:
Veres Péter
Kovács Imre
Darvas József
B. Farkas Ferenc
Somogyi Imre
2.
Magyar Radikális Párt
Törvényhatósági bizottsági tagjelöltek:
Dr. csécsi Imre
Zsolt Béle
Dr. Kende Zsigmond
Dr. Varannai Aurél
Wesselényi Miklós
3.
Dolgozók Egységfrontja
Szociáldemokrata Párt
Törvényhatósági bizottsági tagjelöltek:
Szakasits Árpád
Kéthly Anna
Bán Attila
Dr. DieneRies István
Bechtler Péter
és
Magyar Kommunista Párt
Törvényhatósági bizottsági tagjelöltek:
Rákosi Mátyás
Rajk László
Vas Zoltán
Kossa István
Gerő Ernő
4.
Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt
Törvényhatósági bizottsági tagjelöltek:
Tildy Zoltán
Nagy Ferenc
Varga Béla
Dr. Oltványi Imre
Dr. Balogh István
6.
Polgári Demokrata Párt
Törvényhatósági bizottsági tagjelöltek:
Szent-Iványi Sándor
Bródy Ernő
Supka Géza
Kabakovits József
Rupert Rezső
Így szavaz vasárnap minden öntudatos dolgozó, aki azt akarja, hogy a dolgozók ügyeit a munkáspártok képviselői intézzék, és aki magának jobb jövőt, családjának boldog életet, országának fellendülést kíván. Tehát, mint a fenti szavazólap mutatja, a 3-as számú kockába teszünk egy keresztet. Vigyázzunk arra, hogy más kockába ne kerüljön kereszt, semmi más megjegyzést nem írunk a szavazólapra.
Az első demokratikus választás
(Részlet)
1945. október 9.
Vasárnap folyt le a fővárosban és környékén. Hosszú évtizedes választójogi harcok után először történhetett meg, hogy a lakosság óriási többsége az urnák elé járulhatott, és minden megkötöttségtől, minden terrortól mentesen, legjobb meggyőződése szerint szavazhatott. És az első szabad magyar választás a munkáspártok győzelmét hozta: Budapest és környéke választói óriási tömegben a Dolgozók Egységfrontjának listájára adták szavazatukat.
A szabad, demokratikus választás lényegéből folyik, hogy pontos képet ad nemcsak a választók meggyőződéséről, hanem a tömegek politikai rétegződéséről is. Így tehát természetes, hogy az az eredmény, amely Nagy-Budapest területén a munkáspárti lista mellett kialakult, nem egyöntetűen jelentkezik a főváros és környéke minden pontján. Magától értetődő, hogy amíg a Pest környéki gyárvárosokban és a főváros munkáslakta kerületeiben a munkáspárti siker sokkal erősebben domborodik ki, sok helyütt a 70-75%-ot is eléri, addig más területeken, főleg Budán és a Belvárosban, amelyek mindig a jobboldali reakciós gondolat melegágyai voltak, a munkáspártok természetszerűleg kisebbségben maradtak. Kisebbségben maradtak magának a szorosan vett fővárosnak a területén is, de ez természetesen nem változtat azon a tényen, hogy egész Nagy-Budapest területén a munkáspártoké a többség.
[...]
(Közli: Népszava, 1945. október 9. 1. o.)