Gyűjtsünk össze minden üvegtörmeléket
– mondja a pálfalvai és salgótarjáni útjáról hazatért iparügyi miniszter
1945. március 29.
„A miniszter kéreti a szerkesztő elvtársat.” Így, ezen a hangon jelentik be a Népszava munkatársát az újjáalakult iparügyi minisztérium Akadémia utcai fogadószobájában, ahol ma már a szociáldemokrata Takács Ferenc elvtárs dolgozik. Nincs darutoll, nincs kérlekalássan, nem csapja össze a bokáját senki. A közelmúlt porba hullott neobarokk korszak minden cifrasága nélkül, emberi és elvtársi módon fogadják az odakerülőt. Itt kerestük fel Takács Ferenc iparügyi miniszter elvtársunkat, hogy néhány szavas beszámolót kapjunk salgótarjáni és pálfalvai útjáról.
– Az elmúlt napokban Salgótarjánban jártam, kezdte, hogy – noha a bányateleppel ma még a Vörös Hadsereg rendelkezik –
a szénellátással kapcsolatos kérdéseket
megbeszéljem. Érdeklődtem a munkásság helyzetéről, a bányák állapotáról, a rendelkezésre álló különböző anyagok mennyiségéről. Beszéltem a munkásság vezetőivel, az üzemi bizottságok tagjaival, akik elmondták, hogy a munkásság testileg nagyon legyengült. Ez is oka annak, hogy ma még a pusztulást megelőző termelésnek csak mintegy a 60 százalékát tudták elérni. Ember- és anyaghiány gátolja a régi színvonal elérését, hisz körülbelül kétezer munkás is hiányzik a régi létszámból.
– Jóleső érzéssel hallottam – folytatta rövid szünet után –, hogy
a Vörös Hadsereg mindenben, így az élelmezés dolgában is
támogatja a munkásságot.
Megállapodtam a vezetőséggel, hogy átmenetileg a Vörös Hadsereg bevonulása előtt fennálló szakmánybérekre egyelőre 130%-os bérpótlékot kell elszámolnia, mert legfeljebb ennyi engedélyezésre van felhatalmazásom. De kijelentettem a bányászoknak, hogy a nehéz munkára és súlyos helyzetükre való tekintettel további béremelés végett előterjesztést teszek a kormánynak.
– A bányánál egyébként különösebb rombolást nem tapasztaltam, ami volt, már rendbe hozták. Sokkal súlyosabb a helyzet a salgótarjáni acélműveknél, ahol különösen a villanycentrálét rongálták meg a németek, holott az Alföld nagy részét látja el villannyal egész Szolnokig, sőt Szentesig. A helyreállító munkálatok már folynak, és az igazgató ígéretet tett, hogy
április végére a távvezetékeket megjavítják Hatvanig, május végére pedig
Szolnokig, illetve Szentesig.
– Mit tapasztalt, Takács elvtárs, Pálfalván?
– Érdekes eseménye volt utamnak – és figyelmébe ajánlom a főváros valamennyi ház-, valamint tömbbizalmijának – a zagyvapálfalvai üveggyárban tett látogatásom. Az üveggyár súlyosan megsérült ugyan, de remélem, hogy a kormány hathatós támogatásával még a tél beállta előtt ismét üzembe tudják helyezni. Mármost a főváros üvegellátásának biztosítását illetően, a gyár műszaki vezetői úgy látják, hogy az üveg gyártásánál 40–60%-ig fel tudnák használni az ostromtól sérült házak üvegtermelését. Rendkívül fontos tehát, hogy Budapest házaiban tegyék félre a törmelékeket, amíg illetékes szervek nem intézkednek elhelyezésükről, mert
elsősorban azok a házak kapnak majd az újonnan gyártott üvegekből,
amelyek beszolgáltatták összetört üvegjeiket.
Ez azért is fontos, mert az üveggyártáshoz szükséges nyersanyag jelentős részét külföldről kell majd behozni, és hogy Romániából mikor kaphatunk, az meglehetősen bizonytalan.
– Egyéb tapasztalatai mik voltak még?
– Meglátogattam még Hatvan mellett a Székesfővárosi Elektromos Művek építés alatt álló erőműtelepeit. Első gépegységének fölszerelése és üzembe helyezése rövid idő alatt elérhető lesz. Ez az erőmű, amely a legmodernebb elvek szerint készült, jó szolgálatot tesz majd a főváros iparának és kereskedelmének. A munkálatok körülbelül két hónap múlva fejeződnek be, és akkor egy gépegységgel 35 000 kilowattot tudnak majd adni.
– Mit tapasztalt a falusi lakosság körében?
– Csodálatos élmény volt látni a falusiakat, a gyermekeket és az asszonyokat, amint megmaradt eszközeikkel dolgoztak kint a földeken, hogy az új, demokratikus Magyarország talpra állhasson. Ez a munka a biztosítéka annak, hogy a reakció nem döntheti meg demokráciánkat.
M–é
(Közli: Népszava, 1945. március 29. 5. o.)