Megjelent a magyarországi németek kitelepítéséről szóló rendelet
1945. december 30.
A „ Magyar Közlöny” szombati számában megjelent a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről szóló rendelet, amely szerint Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár,
aki a legutolsó népszámlálás és összeírás alkalmával német nemzetiségűnek
vagy anyanyelvűnek vallotta magát, aki magyarosított nevét visszanémetesítette,
aki a Volksbundnak vagy SS-nek tagja volt.
A rendelkezés nem vonatkozik az áttelepülésre köteles magyar anyanyelvű és nemzetiségű házastársára, kiskorú gyermekeire, közös háztartásban élő felmenőkre, ha azok 65. életévüket 1945. december 15. előtt betöltötték.
Kivételek azok, akik
cselekvő tagjai voltak valamely demokratikus pártnak vagy 1940 óta valamelyik
szakszervezetnek, továbbá azok is, akik bár német anyanyelvűeknek
vallották magukat, de igazolni tudják, hogy a magyar nemzethez való hűségük
miatt üldöztetést szenvedtek.
A mentességek kiterjednek a hozzátartozókra is.
Az áttelepülésre kötelezettek ingatlan és ingó vagyonát a rendelet hatálybalépésének napjától kezdve zár alá vettnek kell tekinteni.
Az áttelepülésre kötelezett személyeket összeírják. A névjegyzékbe felvettek lakóhelyüket nem hagyhatják el, akik e tilalmat megszegik, azokat internálják.
*
A kelet- és délkelet-európai németség kitelepítését tudvalevőleg a három szövetséges nagyhatalom határozta el a potsdami konferencián. Ennek a határozatnak a végrehajtására kerül most sor; a felelősséget a rendelkezésekért végső fokon a „ három nagy ” viseli, mert hiszen ez az ő békerendező politikájuknak integráns része.
Kétségtelen, hogy a magyarországi svábság jelentős része igen aktívan részt vett a náci mozgalmakban, és az SS-terrorbandák java is az ő soraikból került ki. Mi ennek ellenére fenntartottuk és fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy a bűnösök bűnhődjenek, és senkit csupán azért, mert valamely nemzetiséghez, fajtához vagy anyanyelvi csoporthoz tartozik, ne érjen ítélet. Ellenezzük a kollektív felelősségre vonást, bárhol, bármikor történik is. Ha a svábok 90%-a bűnözött, akkor büntessék meg ezt a 90%-ot, de ne a 100%-ról kimondott ítélet alól adjanak 10% méltányos mentesítést. Sajnos azonban ez az eljárás az adott politikai viszonyok között nem bizonyult keresztülvihetőnek, részben azért nem, mert az összes bevezetett bűnösségmegállapítási eljárások a sváb településeken siralmas eredménnyel végződtek – a gonosztevők jórészt egymást igazolták.
Hogy a kormányrendelet felépítése minden tekintetben szerencsés-e, azt most nem vizsgáljuk; ne felejtsük el azt sem, hogy végeredményben egy háromhatalmi utasítás kötött marsrutáját kellett betartani, s ez egyszerűen nem nyújtott lehetőséget másra, mint kollektív eljárásokra. Ezekkel szemben elvi álláspontunkat fenntartjuk.
Igen lényeges már most az, hogy a mentesítések valóban tisztességesen vitessenek keresztül: senki ne részesüljön benne, aki meg nem érdemli, viszont mindenki megkapja, akit valóban megillet. A Szociáldemokrata Párt helyi szervezetei ezt ellenőrizni fogják, és gondoskodni fognak arról is, hogy az áttelepítési akció, a vagyonok zár alá vétele és a többi rendelkezés ne adjon alkalmat senkinek a zavarosban való halászásra.
(Közli: Népszava, 1945. december 30. 1. o.)