Öt óriási sikerű nagygyűlést tartott vasárnap

1945. május 8.

A vasárnapi napon teljes erővel megindult a politikai élet. A Független Kisgazdapárt megkezdte gyűléssorozatait, és ezek során Tildy Zoltán, a párt elnöke Kispesten és Budán beszélt Nagy Vince volt miniszter, Vásáry József államtitkár és Dessewffy Gyula felelős szerkesztő társaságában; Bereczky Albert államtitkár az egyik pesti nagygyűlésen vett részt, míg Nagy Ferenc, [a] Parasztszövetség vezetője, lapunk főszerkesztője Kovács Béla államtitkár társaságában Gyöngyös és Kál népéhez szólott.

Tildy Zoltán vasárnapi gyűlései során először Kispestre látogatott el. A Független Kisgazdapárt kispesti szervezete nagyszabású gyűlést rendezett, amelyen százakra menő tömeg vett részt.

A nagygyűlést dr. Lakatos László helybeli pártelnök nyitotta meg Bencsik Gyula nemzetgyűlési képviselő helyett, aki gyásza miatt nem szólalhatott fel a gyűlésen. Dr. Lakatos László után Tildy Zoltán, a párt elnöke emelkedett szólásra.

Tildy Zoltán visszaemlékezett arra, hogy annak idejében éppen egy újpesti beszéde miatt tetették a hajdani kormányok feketelistára, és kimondották rá, hogy a magyar politikai életből el kell tűnnie. De a nép ítélt, és az ítélet eredményeképpen két parlamenti cikluson át is képviselte a dolgozó magyarság érdekeit. Visszaemlékezett arra az üldözésre, amelyen a közelmúltban átment, és kiemelte, hogy ebben a nehéz, szenvedésteli időkben nemcsak ő, hanem az egész párt kitartott eszméi mellett. Harcban, üldöztetésben, elnyomatásban szilárdan ragaszkodott a párt elveihez és igazságához.

– Ha egy mondatban akarjuk összefoglalni azt a programot, amiért annyit szenvedtünk – mondotta Tildy Zoltán – akkor a következőket kell mondanunk: az egész magyar nép gazdasági és politikai felszabadításáért harcoltunk. Vallottuk, hogy nincsen szabadság, amíg csak betű szerinti jogok vannak, de gazdasági jogok nincsenek. Tizenöt esztendeig harcoltunk a földreformért, a mainál sokkal nehezebb időben, amikor emiatt az egyetlen programpont miatt megbélyegeztetés, üldöztetés volt a sorsunk, az összes gazdasági nagyhatalom, a nagybirtok, a nagytőke és a tőlük függő politikai rendszer is, mely a földreformról hallani sem akart, minden erejével ellenünkre tört. De ugyanígy harcoltunk kispolgári réteg, a munkásság, a tisztviselők, a szabadpályán levők gazdasági felszabadításáért. Tudtuk, milyen kiszolgáltatottságban van a kisipar, amelynek a különböző közszállítások politikai kényszert is jelentettek; az egykezek, a gazdasági csúcsszervezetek által megnyomorított kereskedők az értelmiségiek, akiknek nem volt gazdasági lehetősége sem, és a tisztviselők, akik ki voltak szolgáltatva a mindenkori politikai rendszernek.

– A gazdasági szabadság mellett ugyanígy harcoltunk a politikai szabadságért is. Harcoltunk a titkos választójogért, a gyülekezési, egyesülési és sajtószabadságért, amelyek nélkül szabad ember nem élhet szabad társadalomban. A múlt rendszer azonban egyedül magában bízott, a maga nagyon vékony rétegében, és félt a dolgozók millióitól, a polgárságtól, félt, hogy a felszabadultak a maguk feje után fognak menni. Pedig ha az országot a dolgozók millióira bízták volna, nem süllyedtünk volna ide, mert megállították volna az ország mélység felé rohanó szekerét.

– Vallottuk: nem elég az – folytatta Tildy Zoltán –, hogy törvényben jogokat adunk, a joggal való élést is biztosítani kell. A múlt rendszer jobb kezével jogokat adott, bal kezével ráütött a jogokért nyúló kézre.

– Harcoltunk nemzeti függetlenségünkért. Élesen szemben állottunk minden irányzattal, amely a magyar nemzetet Németországhoz akarta kötni. Ki akartuk vonni az országot ebből az átkos szövetségből. Mi voltunk az egyetlen párt, amely nyílt parlamenti ülésen tiltakozott a háromhatalmi egyezmény ellen. Ha hallgattak volna ránk, nem kellene romokból építeni újjá az országot.

– A romlás mérföldköveit ma már v ilágosan látjuk. De ezen túl a felelősséget is meg kell állapítani. Ha a múlt korszakban valamiért vádat emeltünk, az úgynevezett felelős magyar államférfiak, sőt még a vidéki kiskirályok is büszkén ütöttek a mellükre, hogy vállalják a felelősséget. Tudták , hogy felelősségvállalásról nincsen szó abban a rendszerben, amelynek csatlósai voltak. De most itt az idő. Egy romba dőlt ország felett tetemre kell hívnunk minden ilyen embert, mert itt van a felelősségre vonás ideje. Rombadőlt ország, fiatal halottak ezrei, összetört emberek, láthatatlan sebek milliói, könnyek és szenvedés idézi ma a tetemrehívást. Nem lehet hangoztatni azt, hogy ma már elérkezett a megbocsátás ideje. Engem halálra kerestek, sőt halálra is ítéltek, de egyéni bosszúvágy nincs bennem. Azonban a nemzet ellen elkövetett bűnöket sem én, sem más nem tudja megbocsátani. Ha a nemzet belenyugodna az elégtételvétel gyönge módjába, nemcsak múltját hazudtolná meg, de jövőjét is elvesztené.

Ezután hangoztatta Tildy Zoltán, hogy a múlt lezárásával egy időben az építő munkát is meg kell kezdeni. Az óriási feladat, az eszközök csekély volta miatt megriadni nem szabad. A munkában ma nem lehet válogatni.

– Minden munkának – mondotta Tildy Zoltán – egyforma becsülete van. A produkciónak lehet az értéke más, de a munka becsülete egy és ugyanaz, és minden munka elvárja a megbecsülést. Hiszem, ha minden erőnket összefogjuk, rend is lesz, alkotó munka is lesz, és nehéz harccal, sok küzdelemmel kiverekedjük az élet lehetőségeit.

– A múlt bűnei miatt teljesíteni kell a fegyverszüneti feltételeket is. Legyünk vele tisztában, egyedül a nagyhatalmak jóindulatának köszönhetjük, hogy nem levert szolganép vagyunk, de fegyverszünetet köthettünk, és tiszta államisággal kezdhetjük m eg életünket. Legnagyobb hálával a Szovjetuniónak tartozunk, pedig éppen a Szovjetunió ellen vétettünk a legtöbbet. Ennek ellenére mégis a Szovjet volt az, amelyik legelőször nyújtotta felénk segítő kezét. Vállalnunk kell minden feltételt, ha élni akarunk ezen a földön. Szegénnyé tett országban megfogyott eszközökkel, megfogyott erővel, de élnünk kell. Egy óra sem veszhet el, egy kéz sem maradhat tétlenül, mindenkinek meg kell találnia a munkát, országot teremteni: a szabad magyar nép független, szabad országát.

A nagy tapssal fogadott beszéd után Nagy Vince, a Károlyi-kormány volt belügyminisztere emelkedett szólásra. Hangoztatta, hogy nem szabad elkeseredni a budapesti romok felett. Elsősorban Budapestet a Vörös Hadsereg, ha igazán ellenségnek tekintette volna, jobban lerombolhatta volna, de a Vörös Hadsereg tudta, hogy itt felszabadulásra vágyó polgárok ezrei várják Sztálin marsall hadait. De bármekkora is a pusztítás, egy főváros romba dőlése nem jelentheti egy ország pusztulását. Budapestet akár a Hortobágyon is fel lehet építeni, mert a föld és a magyar nép megmaradt. A magyar paraszt pedig, aki évszázadok alatt annyit kibírt, most sokkal szilárdabban áll a lábán, mint a múltban, mert most már ahhoz a földhöz gyökerezik, amely az övé.

Ezután Nagy Vince a földreform jelentőségét méltatta. Sztálin marsall óriási katonai erejét egyedül a magyar nép felszabadításáért vetette harcba.

Ezután Vásáry József államtitkár mondott beszédet. Beszédében visszaemlékezett az új élet kezdésé nek első napjaira, amelyben még a bizonytalanság uralkdott. Ma már új életet él a magyarság, olyan új életet, amelyben a politikát már senki sem tekinti úri huncutságnak, hanem az egész nép létfeltételének. Hangoztatta, hogy az új Magyarország olyan lesz, amilyenné mi formáljuk, és éppen ezért éles különbséget kell tennünk a demokrácia és demagógia között, mert [a] demokrácia a népi országvezetést jelenti, a demagógia pedig a szájasok terrorját.

Vásáry József után Dinnyés Lajos nemzetgyűlési képviselő szólalt fel. Az elmúlt kort az elmebajosok rémuralma idejének nevezte. Sajnos, ebben az elképesztő rémuralomban igen nagy magyar értékek vesztek el. Éppen ezért most össze kell fogni minden erőnkkel, az egység ellen vétőket ki kell közösíteni a nemzet testéből. Bejelentette, hogy a párt saját kebelében a legerősebb irtó munkát folytatja a véletlenül esetleg befurakodott reakciósok ellen, és azt kívánja, hogy a többi párt is olyan alapossággal irtsa ki kebeléből ezeket az elemeket, mint ahogyan azt most a Kisgazdapárt teszi. Hangoztatta az öntudatos építő munka szükségességét, mert – mint mondotta – csak saját életképtelenségünk pusztíthat el bennünket.

A lelkes hangulatú gyűlés a Szózat akkordjaival végződött be. A nagygyűlés után a kispesti párthelyiségben Tildy Zoltán a kispesti gazdák küldöttségeit fogadta. Elbeszélgetett a párt tagjaival, majd útnak indult kíséretével a délutáni budai nagygyűlésre.

(Közli: Kis Ujság, 1945. május 8. 3. o.)

Elejére