Termelj ma többet, mint tegnap!
(Részletek)
1952. január 29.
Új kezdeményezés indult el az alberttelepi bányákból: Loy Árpád sztahánovista frontmester kezdeményezése a széntermelés állandó, egyenletes emeléséért. Az új mozgalom jelszava: „Termelj ma többet, mint tegnap!” Olyan jelszó ez, amely gyorsan a dolgozók vérévé válik: mindenki előtt világos, hogy nekünk nap nap után több szénre van szükségünk. Harminchétszer olyan gyors ütemben fejlődik iparunk, mint a Horthy-kapitalizmus idején – csupán egy év alatt, 1950–51 között 35,5 százalékkal emelkedett a kohászat, 51,1 százalékkal a gépgyártás, 43 százalékkal az építőipar termelése. De ahhoz, hogy kohóink működjenek, hogy gépgyáraink termelhessenek, hogy tégla készülhessen az építőipar számára – szén kell. Bányászatunk termelése azonban 1950-hez viszonyítva 1951-ben 19,3 százalékkal, s ezen belül a szén termelése csak 14,8 százalékkal növekedett. A kapitalizmus idején ez a fejlődés is elképzelhetetlen lett volna, nálunk azonban nem elégséges. Ötéves tervünk idején ötnaponként elkészült, egy új gyár. Olyan városok, olyan vidékek gazdagodnak nagyüzemmel, ahol azelőtt korszerű ipar nem volt. [...]
Ma több szenet követel a megnövekedett ipar, mint tegnap – de bizton tudhatjuk, hogy holnap még többet fog követelni. Ma több áramot kell fejlesztenünk, mint tegnap, de bizton tudhatjuk, hogy holnap még több üzem, még több falu, kultúrotthon, lakás, színház és mozi villanyellátásáról kell gondoskodnunk. Ma több szenet kell termelni, mint tegnap, és holnap többet, mint ma. Ez nagyszerű ötéves tervünk parancsoló követelése. Ez a bányászok megtisztelő feladata. Ez Loy Árpád kezdeményezésének rugója.
Nem véletlen, hogy a Mucsony határában fekvő kis Alberttelep bányásza, Loy Árpád megértette ezt a követelményt, a nap nap után fokozódó széntermelés követelményét. Az ő kezdeményezése hű tükre annak, hogy munkásosztályunk, bányászságunk milyen mérhetetlen nagy utat tett meg a felszabadulás óta, milyen országos méretekben gondolkodó, államférfiúi felelősséggel dolgozó emberek nőttek fel soraiban. Loy elvtárs beszámolt arról, hogy részt vett egy értekezleten, amelyen a szénbányászat elmaradásáról volt szó. [...]
“A szocialista versenyben a tömegek tevékeny forradalmi önkritikája jut kifejezésre” – írta Sztálin elvtárs. Loy elvtárs önkritikája is azonnal tettekben mutatkozott meg. Hazatérve az értekezletről „ még aznap este levelet írtam Rákosi elvtársnak – mondja. – Megfogadtam, számíthat rám! Ezentúl az lesz a jelszavam: termelj ma többet, mint tegnap! Azért fogok harcolni, hogy csapatom nap mint nap emelje a termelését.” De az elhatározás végrehajtása – nem ment simán. A munkahelyen igen nagy volt a nyomás, állandó a vízszivárgás. Az első napokban motorégés, géphiba történt, volt, aki már-már letett a kezdeményezés sikeréről. De felülkerekedett új munkásosztályunk nagyszerű jellemvonása: a megállást nem ismerő, az akadályokat legyűrő alkotóvágy, az új merész keresése, a hősiesség. Loy elvtárs csapata megállta helyét a nehéz körülmények között, és kiemelkedő eredményeket ért el. Csakhamar sikerült teljesíteni azt, amit célul tűztek maguk elé: 500 csille szenet termeltek műszakonként. De nem pihentek meg, tudták, hogy sosem mondhatják: elég. Azonnal harcba indultak a napi 600 csille szénért. És amikor az egyik csapat elérte a 605 csillés teljesítményt, Loy elvtárs új célt tűzött maga elé: el akarja érni a 700 csillét! Ilyen hősök Kuti Ede és Szabó János dudari bányászok is, akik a bakonyi hóviharral dacolva, hosszú kilométereket gyalogoltak, hogy teljesítsék Rákosi elvtársnak adott szavukat. Ilyen bátran, akadályokat nem ismerve harcol ma ezer és ezer bányász a döntő tervév sikeréért. Az ő példájuk lelkesítse a bányászok tízezreit hasonló hősiességre! [...]
(Közli: Szabad Nép, 1952. január 29. 1. o.)