[1]  A törvényjavaslatot a miniszterelnök 1946. évi január hó 24-én nyújtotta be 5. sz. a. A Nemzetgyűlés alkotmányjogi és közjogi bizottságának jelentése 1946. évi január hó 28-án 9. sz. a. Nemzetgyűlési tárgyalás 1946. január hó 24., 30., 31., – 8., 11., 12. ülésben.

                (M. i.) A jelen javaslat törvényerőre emelkedésével Magyarország az európai köztársaságok sorába lép.

                Amikor Magyarország nemzetgyűlése a nemzet képviseletében évezredes történetének ehhez a fordulópontjához érkezik, elhatározásában nemcsak a jelenlegi politikai helyzet szükségét és célszerűségét veszi fontolóra, hanem visszapillant a nemzet múltjára is.

                A magyar alkotmány sohasem ismerte az abszolút királyság intézményét. Közjogunk a királyi hatalmat mindig származékosnak tekintette, amelyet a nemzet ruház a királyra. Valahányszor a nemzeti akarat önkorlátozása az uralkodóház trónöröklési jogának megszűnésével véget ért, a nemzet mindig élt királyválasztó jogával, amelyet a pragmatica sanctio sem szüntetett meg, hanem csupán felfüggesztett. Márpedig a választott és alkotmányos királyság intézménye mintegy középhelyet foglal el egyfelől az abszolút és örökletes királyság, másfelől a köztársasági államforma között.

                Alkotmányjogunknak az utolsó évszázadban megnyilatkozó fejlődése a nemzettagoknak a fő hatalomban való egyre fokozódó részvételét mutatja. Szemben a régi rendi szervezettel, amely csupán a nemzet egy aránylag szűk rétegét jogosította fel az ország sorsának intézésében való részvételre: az 1848-as történelmi fordulat törvénybe iktatta a közvetlen népképviseleti rendszert. E rendszer értelmében a nemzet még megosztotta törvényhozó hatalmát a királlyal. Az 1920: I. törvénycikk – bár a régi rend megmerevítését szolgálta – ebben a tekintetben továbbfejleszti a nemzetnek a törvényhozó hatalomban való részesedését, amennyiben az államfőt nem ruházta fel sem a törvényszentesítés, sem az abszolút vétó jogával. Ennek a fejlődésnek betetőzését jelenti a demokratikus köztársaság, amelyben az állami fő hatalom legkiemelkedőbb ágát, a törvényhozó hatalmat egyedül a népképviselet: a Nemzetgyűlés gyakorolja.

                1918. évi november hó 13. napján megszűnt Magyarországon a királyi hatalom gyakorlása. Az a közjogi provizórium, amely azóta bekövetkezett, arra utal, hogy a királyság intézményének tényleges visszaállítása 1920-ban sem sikerült, s azóta sem volt lehetséges. Jelenlegi, ugyancsak ideiglenes közjogi szervezetünk, amely az állam élére államfői jogkörrel a nemzeti főtanácsot állította, világosan jelzi, hogy a monarchia helyreállítása távol áll a nemzeti közakarattól.

                Bár a magyarság története során a múltban sohasem nyilatkozhatott meg a köztársasági államforma megvalósítására irányuló közakarat, történetünk nem egy mozzanata igazolja, hogy hazánk legjobbjaitól a köztársasági állameszme éppenséggel nem volt idegen. Kossuth Lajos függetlenségi nyilatkozata, a két forradalom kísérlete egyaránt bizonyítja, hogy a köztársasági államrendszer eszméje nemzetünk körében igenis gyökeret vert.

                A köztársaság intézménye tehát nem áll ellentétben a helyesen felfogott szerves jogfejlődéssel, a nemzet képviseletére hivatott Nemzetgyűlés akaratának pedig megfelel. Kül- és belpolitikai okok egyaránt sürgetik ennek az államformának hazánkban való megvalósítását.

                A különböző köztársasági alkotmányok a köztársasági elnök jogkörét részleteiben lényeges eltérésekkel szabályozzák. A jelen törvényjavaslat egyiket sem veszi mintául, hanem hazánk különleges igényeit veszi figyelembe. A köztársaság elnökére ruházza mindazokat a jogokat, amelyek szükségszerűen következnek az államfői tisztség természetéből és közjogi jelentőségéből. A köztársasági elnök hivatott a magyar állam képviseletére, ő gyakorolja – természetesen a felelős minisztérium útján – a végrehajtó hatalmat, de a Nemzetgyűléssel nem egyenlő jogú és egyenrangú államhatalmi tényező. Jelesül a törvényhozás körül csupán csekélyebb jelentőségű jogok illetik; nem élhet sem a törvényszentesítés, sem az abszolút vétó jogával, hadüzenetre, békekötésre is csupán a Nemzetgyűlés hozzájárulásával jogosult. Jogállása – a javaslat alább megvilágítandó rendelkezései szerint – megfelel a parlamentáris és demokratikus köztársaságok elnökét megillető jogkörnek.

                Amidőn Magyarország a reázúdult legsúlyosabb történelmi katasztrófa után mint a legfiatalabb európai köztársaság lép a világ népei elé annak a bensőséges meggyőződésemnek és reményemnek adok kifejezést, hogy a magyarság nemcsak új közjogi szervezettel, hanem a demokrácia igaz tartalmától áthatottan folytatja majd az európai népek sorában történelmi hivatását.

                (B. j.) A bevezető rész második bekezdésében az “egyenlő” szó után a “közvetlen” szót a bizottság iktatta be. Módosítást eszközölt a bizottság a negyedik bekezdésben is, ahol a “különösen” szó után “a személyes szabadság, jog az elnyomatás-, félelem- és nélkülözésmentes emberi élethez” szavakat vette fel s ennek megfelelően az eredeti szövegből a “mentesség az elnyomatástól, félelemtől és nélkülözéstől” szavakat törölte. Az ötödik bekezdés első sorát a bizottság egészítette ki azzal, hogy “ezektől a jogoktól egyetlen állampolgár sem fosztható meg törvényes eljárás nélkül”.

[2]  E jogok büntetőjogi védelmére nézve l.: az 1946. X. t.-cikket.

[3]  A demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről szól az 1946: VII. törvénycikk.

[4]  (M. i.) A törvényjavaslat 1. §-a a népszuverenitás elvét iktatja törvénybe, a magyar népet jelölve meg az államhatalom kizárólagos forrása és birtokosaként. Az államhatalom legkiemelkedőbb ága a szuverén állami akaratot kifejezésre juttató törvényhozás; ezt a hatalmat a magyar nép a Nemzetgyűlés útján gyakorolja, amely a demokratikus követelményeknek megfelelően az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján ül össze.

[5]  (M. i.) A 2. § (1) bekezdése kimondja, hogy Magyarország államformája a köztársaság. A köztársasági alkotmányokkal összhangban a (2) bekezdés az államfőt köztársasági elnöknek nevezi.

                Minthogy alkotmányunk nem ismeri a népszavazás intézményét, minthogy továbbá a Nemzetgyűlés az államhatalom legfőbb letéteményese, a népakarat egyedüli megnyilvánulási forrása, ennélfogva az elnökválasztás jogát a Nemzetgyűlés hatáskörébe kellett utalni.

                A külföldi alkotmányok különböző időtartamban állapítják meg a köztársasági elnök megbízatásának idejét. Sem túl rövid, sem túl hosszú időtartam nem felel meg a közérdeknek. Bár egészséges parlamentáris demokráciában a köztársasági elnök megválasztása nem jelenthet súlyosabb megrázkódtatást, az kétségkívül bizonyos feszültséget, nyugtalanságot okozhat a közéletben. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy túlságosan sűrűn ne kerüljön sor a köztársasági elnök megválasztására. Másfelől az sem volna kívánatos, hogy a köztársasági elnök megbízatása aránytalanul hosszú ideig tartson, mert az ellentétben állna a köztársasági államforma egyik lényeges követelményével.
                A törvényjavaslat 2. §-ának (2) bekezdése – mintegy középúton haladva – a köztársasági elnök megbízatásának tartamát négy évben szabja meg. Ez a tartam megfelel a nemzetgyűlési képviselők megbízatása tartamának. Természetszerűen egyáltalán nem volna kívánatos, hogy a köztársasági elnök és a Nemzetgyűlés megbízatása ugyanabban az időpontban érjen véget. Erre azonban aligha kerülhet sor, mert a köztársaság első elnökének megválasztása jóval később történik, mint a Nemzetgyűlés összeülése: a köztársasági elnök megbízatása tehát minden bizonnyal át fog nyúlni a következő Nemzetgyűlés megbízatásának tartamára.

[6]  (M. i.) A törvényjavaslat 3. §-a a köztársasági elnökké választhatóság előfeltételéül csupán két kelléket szab meg, nevezetesen a magyar állampolgárságot és a harmincötödik életév betöltését.

                Nem szorul bővebb indokolásra, hogy csak olyan személy állítható az állam élére, akit a honpolgárság és az ebből folyó hűség köteléke fűz az országhoz. A harmincötödik életév betöltése szintén természetszerű követelmény, mert az állam képviseletére hivatott elnök tisztségének ellátásához nagyobb élettapasztalat, higgadt megállapodottság szükséges, ez pedig a harmincötödik életév elérése előtt nem feltétlenül van meg.

                A törvényjavaslat tartózkodott egyéb választhatósági kellékek megszabásától. Tette ezt elsősorban azért, hogy az állami akarat minél szabadabban érvényesülhessen az elnökválasztás terén, és mert felfogása szerint minél több feltétele van a megválaszthatóságnak, annál több lehetőség nyílik az elnökválasztás törvényszerűségének vitássá tételére.

                (B. j.) A szakasz végéhez az “és akinek nemzetgyűlési képviselői választójogosultsága van” szavakat a bizottság illesztette be a szövegbe.

[7]  (M. i.) A törvényjavaslat 4. §-a a választási eljárást szabályozza.

                A választási eljárás komolyságának biztosítékául kimondja, hogy a választást jelölés előzi meg, amelynek érvényességéhez a Nemzetgyűlés legalább ötven tagjának írásbeli ajánlása szükséges. Minden nemzetgyűlési képviselő csak egy jelöltet ajánlhat; a többes ajánlás mindegyiket érvénytelenné teszi. A szabályozásnak ez a módja kizárja a megválasztás komoly esélye nélkül induló, túlságosan nagy számú jelölt szereplését, ami egyfelől az eljárás komolyságának esnék rovására, másfelől a parlamenti béke megbontására is alkalmas lehetne.

                Ha a szükséges ajánlást csak egy jelölt nyerte el, a törvényjavaslat 4. §-ának (2) bekezdése értelmében nincs szükség szavazásra; ebben az esetben a jelölt a Nemzetgyűlés tagjai legalább kétharmad részének jelenlétében közfelkiáltással választható a köztársaság elnökévé. Egyébként a választás szavazás útján történik.

                A választás szabadságának önként értetődő követelménye a szavazás titkossága. Ez felel meg a demokratikus állami rendszer igényeinek, és ez áll összhangban a nemzetgyűlési képviselők választásának módjával is. Mindazonáltal elképzelhetők olyan politikai okok, amelyek nyílt szavazást tesznek szükségessé. Éppen ezért a javaslat 4. §-ának (2) bekezdése nem zárja ki feltétlenül a nyílt szavazást, kimondván, hogy a Nemzetgyűlés legalább száz tagjának írásbeli indítványára nyílt szavazást kell tartani. Az indítvány feltételéül megszabott nagyszámú aláírás kellő biztosítékot látszik nyújtani arra, hogy nyílt szavazás csak komoly okból, a nemzetgyűlési tagok jelentős részének kívánságára tartassék.

                A 4. § további rendelkezései biztosítják, hogy a választás legfeljebb három szavazással, legfeljebb három egymásra következő nap alatt, minden körülmények között eredményesen befejeztessék. Az első szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök a (2) bekezdés értelmében az, aki a Nemzetgyűlés összes tagjai legalább kétharmad részének szavazatát elnyeri. Ha az első szavazás alkalmával ezt a többséget egyik jelölt sem nyeri el, újabb szavazásnak van helye. A második szavazás eredményességéhez a (3) bekezdés ugyancsak a Nemzetgyűlés összes tagjai legalább kétharmad részének szavazatát kívánja meg. Ezt a második szavazást új ajánlás előzi meg, amelynek érvényességéhez szintén a Nemzetgyűlés ötven tagjának aláírása szükséges. Új jelölést azért kell a második szavazás előtt megkívánni, mert lehetséges, hogy az első ajánlás során jelölt személyek egyikében sem egyezik meg a Nemzetgyűlés komoly többsége.

                Ha azonban a második szavazás sem jár a (3) bekezdésben megkívánt eredménnyel, a következő harmadik szavazásnál már el kell ejteni a minősített többség követelményét, nehogy a választás végképp meghiúsuljon. E végből a 4. § kimondja, hogy a harmadik szavazás során csak arra a két jelöltre lehet szavazni, aki a második szavazáskor a legtöbb szavazatot kapta, és a harmadik szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a szavazatok többségét elnyerte.

                (B. j.) A (2) bekezdés második mondatából a bizottság törölte “a Nemzetgyűlés legalább száz tagjának írásbeli indítványára azonban nyílt szavazást kell tartani” szavakat. A bizottság többsége megfelelőbbnek tartotta, ha a nyílt szavazásnak lehetősége még a Nemzetgyűlés által eszközölt választásokon sem áll fenn, ezért döntött úgy, hogy a választás csakis titkos szavazás útján történhessék.

[8]  (M. i.) A köztársasági államforma természetében rejlik a köztársasági elnökök személyének váltakozása. Ennek biztosítása érdekében a törvényjavaslat 5. §-a kizárja annak lehetőségét, hogy ugyanaz a személy egymás után két ízben a köztársaság elnökévé választassék.

[9]  (M. i.) A törvényjavaslat 6. §-a értelmében a köztársasági elnök a Nemzetgyűlés előtt esküt vagy fogadalmat tesz, amelyben hitet tesz az ország alkotmánya, törvényei, régi jó és helybenhagyott szokásai mellett, és köztársasági elnöki tisztségének a Nemzetgyűléssel egyetértésben a magyar nép javára való gyakorlását fogadja.

                (B. j.) Az eskü és a fogadalom szövegében a második mondat első részét, jelesül a: “Törvényeit és törvényerejű szokásait megtartom, és másokkal is megtartatom” szavakat a bizottság állapította meg.

[10]  (M. i.) A köztársasági elnök megválasztása és esküjének, illetőleg fogadalmának letétele az állami életnek olyan kiemelkedő és ünnepélyes mozzanata, amelynek hiteles közhírré tétele kívánatosnak látszik. Éppen ezért a 7. § megkívánja az említett tényeket tartalmazó jegyzőkönyvnek a hivatalos lapban való közzétételét.

[11]  (M. i.) A köztársasági elnök megválasztásával és esküjének, illetőleg fogadalmának letételével véget ér az államfői jogkör gyakorlásával kapcsolatos ideiglenes közjogi állapot. Ennek kifejezéséül a törvényjavaslat 8. §-a kimondja, hogy az első ízben megválasztott köztársasági elnök eskü-, illetőleg fogadalomtételével a Nemzeti Főtanács intézménye megszűnik.

[12]  A Magyar Közlöny 1946. évi 22. számában közzétett jegyzőkönyv szerint 1946. február 1-én.

[13]  (M. i.) A törvényjavaslat 9. §-a a köztársasági elnököt a törvényhozás körül megillető jogkört az általános indokolásban vázolt elvek szerint szabályozza. Nem ruházza fel a köztársasági elnököt sem a szentesítés, sem az abszolút vétó jogával, hanem csupán arra hatalmazza fel, hogy a Nemzetgyűlés által alkotott törvényt tizenöt napon belül újabb megfontolás végett, észrevételeinek közlésével egy ízben visszaküldhesse a Nemzetgyűlésnek. Ha azonban a Nemzetgyűlés az általa alkotott törvényt változatlanul fenntartja, vagy a köztársasági elnök észrevételeit részben vagy teljesen magáévá téve a törvényt módosítja, a köztársaság elnöke a Nemzetgyűlés által hozzá másodízben áttett törvényt tizenöt napon belül feltétlenül kihirdettetni köteles.

[14]  (M. i.) A 10. § (1) bekezdése elnapolási, (2) bekezdése pedig feloszlatási jogot ad a köztársasági elnöknek, de – ugyancsak az általános indokolásban előadottak figyelembevételével – korlátozott, szűk körben. A köztársasági elnök ugyanis a Nemzetgyűlést egy ülésszakban legfeljebb egy ízben napolhatja el, mégpedig harminc napnál nem hosszabb időre. Sőt az elnapolás tartama alatt is köteles a Nemzetgyűlés elnöke a Nemzetgyűlés összehívására, ha ezt legalább száz képviselő írásban indítványozza.

                Ami a Nemzetgyűlés feloszlatását illeti, a köztársasági elnök erre a kormány előterjesztése esetén vagy a nemzetgyűlési képviselők legalább kétötöd részének felterjesztésére jogosult. A parlamentáris demokrácia íratlan szabályai szerint a kormányt megilleti az a jog, hogy a parlament határozatával szemben a nemzethez fellebbezhessen, és evégből az államfőnél a parlament feloszlatását kérhesse. Viszont a parlament számba vehető kisebbségének is meg kell adni azt a lehetőséget, hogy a nemzet döntéséhez folyamodhassék abban az esetben, ha úgy találja, hogy a parlament összetétele nem fedi többé a nemzeti közakaratot, hanem attól immár eltér.

[15]  (M. i.) Az államfői tisztség természetéből folyik a 11. § (1) bekezdésének az a tétele, hogy a köztársasági elnök képviseli Magyarországot nemzetközi viszonylatokban. E tétel következményeként mondja ki ugyanez a bekezdés, hogy az elnök követeket küld és fogad, konzulokat nevez ki, és megadja az idegen konzulok részére a működési engedélyt.

                Ugyancsak a 11. § (1) bekezdése szabályozza a nemzetközi szerződések kötése terén a köztársasági elnököt megillető jogkört. A fő szabály e téren az, hogy a köztársasági elnök a felelős minisztérium útján a külhatalmakkal szerződéseket köthet. Ha azonban a szerződés olyan tárgyra vonatkozik, amelyet alkotmányunk a törvényhozás hatáskörébe utal, a szerződéshez hozzá kell járulnia a Nemzetgyűlésnek is.

                A hozzájárulás közelebbi módjára nézve különböző megoldások kínálkoznak. Egyes alkotmányok szerint a köztársasági elnök a törvényhozás tárgyaira vonatkozóan csupán a parlament előzetes hozzájárulásával köthet nemzetközi szerződést, amelynek megerősítéséhez a parlament utólagos jóváhagyása is szükséges. A szabályozásnak ezt a módját nem tartom megnyugtatónak. Diplomáciai és külpolitikai okok megkívánhatják valamely nemzetközi szerződésnek meghatározott időpontig való megkötését, s ennek szüksége olyan időpontban is felmerülhet, amikor a Nemzetgyűlés nem ül együtt. Attól pedig, hogy a köztársasági elnök a minisztérium útján olyan nemzetközi szerződésre lép, amelyhez a parlament nem járul hozzá, aligha kell tartani, mert a kormányok – nemzetközi tekintélyük megóvása érdekében – nyilván tartózkodni fognak olyan szerződés megkötésétől, amelynek kérdésében a parlament utóbb leszavazza őket.

                E megfontolásból kiindulva elegendőnek tartom a törvényhozás tárgyaira vonatkozó nemzetközi szerződés megkötése tekintetében a Nemzetgyűlés egyszeri, de nem előzetes hozzájárulásának megszabását. A megkötés fogalma a fontosabb nemzetközi szerződések rendelkezései értelmében magában foglalja a megerősítő okiratok kicserélését is. Megkötöttnek tehát a nemzetközi szerződés rendszerint csupán a megerősítő okiratok kicserélésével lesz tekinthető, ehhez pedig a 11. § (1) bekezdésének harmadik mondata értelmében amúgy is szükséges a Nemzetgyűlés hozzájárulása.

                Ehhez képest a köztársasági elnök a felelős minisztérium útján a Nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül megkötheti a törvényhozás valamely tárgyára vonatkozó nemzetközi szerződést; a minisztérium az aláírt szerződés becikkelyezésére vonatkozó törvényjavaslatot alkotmányos tárgyalás végett benyújtja a Nemzetgyűléshez, és ha a törvényjavaslat elfogadása a Nemzetgyűlésben, valamint a megerősítő okiratok kicserélése megtörtént, a köztársasági elnök a 9. § értelmében elrendeli a szerződést becikkelyező törvény kihirdetését.

                A javaslat hadügyi téren nem biztosít a köztársasági elnöknek belátása szerint gyakorolható államfői jogokat. Ezzel összhangban a 11. § (2) bekezdése értelmében hadüzenetre, a hadiállapot beálltának megállapítására, békekötésre, végül a honvédségnek az ország határán kívül alkalmazására csak a Nemzetgyűlés felhatalmazásával jogosult.

[16]  (M. i.) Az államfői jogkör egyik szükségszerű megnyilatkozása a kegyelmezés és felmentés joga. A törvényjavaslat 12. §-ának (1) bekezdése mindkét jogot megadja a köztársasági elnöknek. A köztársaság elnöke tehát mind a jogerősen elítélt bűntettesnek egyéni kegyelmet adhat, mind pedig kegyelemből megakaszthatja a folyamatban levő bűnvádi eljárást. Kegyelmi joga azonban nemcsak a büntető igazságszolgáltatás területén, hanem mindazokban a vonatkozásokban is érvényesül, amelyekben ennek törvényes rendelkezéseink értelmében helye van (pl. államfői kegyelemmel való utólagos törvényesítés). Megilleti a köztársasági elnököt a felmentés (diszpenzáció) joga is, de szintén csak a törvényes rendelkezések korlátain belül. Mindkétféle jogkörnek törvényes korlátozottságát a 12. § (1) bekezdésének első mondata azzal fejezi ki, hogy utal az államfő kegyelmezési jogára, illetőleg az államfő részére fenntartott felmentés jogára, kifejezést adva ezzel annak, hogy a köztársasági elnök kegyelmezési és felmentési jogát csupán az eddig is fennállott törvényes rendelkezések korlátai között gyakorolhatja.

                E törvényes korlátozásokon túlmenően a 12. § (1) bekezdése határozott rendelkezéssel kizárja a köztársasági elnök kegyelmi jogköréből az általános, tehát a bűntettesek, illetőleg bűnvádi eljárások meghatározott csoportjára kiterjedő kegyelem (amnesztia) jogát, továbbá a jogi felelősségre vonás során vád alá helyezett vagy elítélt miniszter megkegyelmezését. Ugyanez vonatkozik a Legfőbb Állami Számvevőszék elnökének megkegyelmezésére is. Mindhárom irányban a kegyelmezés gyakorlására csupán a Nemzetgyűlés hivatott.

[17]  (M. i.) Az 1848: III. törvénycikk elveivel összhangban a 13. § (1) bekezdése értelmében a végrehajtó hatalmat a köztársasági elnök a Nemzetgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja. A köztársasági elnök tehát a végrehajtó hatalom körében nem intézkedik közvetlenül és személyesen, hanem az általa kinevezett és a Nemzetgyűlésnek felelős minisztérium útján.

                A köztársasági elnököt megillető végrehajtó hatalomban szükségszerűen benne foglaltatik a kormány kinevezésére irányuló joga. Ehhez képest a 13. § (2) bekezdése értelmében a köztársasági elnök nevezi ki és menti fel a miniszterelnököt, valamint – a miniszterelnök előterjesztésére – a minisztereket.

                A miniszteri felelősségnek alkotmányunkban az 1848: III. törvénycikk óta meggyökeresedett alapelvéhez igazodva, a köztársasági elnöknek a végrehajtó hatalom gyakorlása körében tett rendelkezései és intézkedései csupán az illetékes felelős miniszter ellenjegyzésével érvényesek (13. § (4) bekezdés).

                (B. j.) A (2) bekezdés szövegét a bizottság állapította meg, s ugyancsak a bizottság iktatta be a szövegbe a (3) bekezdést is.

[18]  A Nemzetgyűlés politikai bizottságának megválasztásáról az 1945: XI. tc. 4. §-a rendelkezik.

[19]  (M. i.) A köztársasági elnök kinevezési jogkörét szabályozó 14. § véget vet az e téren jelenleg fennálló ideiglenes állapotnak, amely a kinevezési jogkört megosztotta a Nemzeti Főtanács és a miniszterelnök között. Tartalmát illetően a 14. § akként rendelkezik, hogy a köztársasági elnök nevezi ki az V. és az ennél magasabb fizetési osztályba tartozó állami tisztviselőket. A régebbi jogállapot szerint már a VI. fizetési osztályba tartozó állami tisztviselők kinevezési jogát is az államfő gyakorolta, az eljárás egyszerűsítése és gyorsítása érdekében azonban indokoltnak látszik a miniszterek kinevezési jogának egy fizetési osztályra való kiterjesztése. Az ítélőbírák kinevezését a 14. § (1) bekezdése – figyelemmel a bíráskodás különleges alkotmányjogi jelentőségére – fizetési osztályra való tekintet nélkül a köztársasági elnök hatáskörébe utalja.

                A fennálló rendelkezések értelmében államfői kinevezéssel kerültek betöltésre bizonyos egyéb tisztségek is, amelyeknek viselői nem állami tisztviselők. E tisztségek betöltésére a 14. § (1) bekezdése szintén a köztársasági elnököt jogosítja fel.

                Bár a demokratikus állam egyszerűségre törekszik, és lehetőleg mellőz minden felesleges külsőséget, az érdemrendek és egyéb kitüntetések intézményét mégsem nélkülözheti teljesen. Valóságos érdemeknek az elismerés külső formájában való erkölcsi megjutalmazása hatékony eszköz lehet a közjó előmozdítására. Valamint az állam büntetéssel sújtja a közérdek és a társadalom ellen vétőket, azonképpen erkölcsi jutalomban és ennek látható jelében: kitüntetésben részesíti a közjó hű és odaadó szolgáit. A kitüntetések joga tehát mintegy a büntetőjog ellenpárja.

                Ebből a megfontolásból kiindulva a törvényjavaslat 14. §-ának (2) bekezdése feljogosítja a köztársasági elnököt érdemrendek, valamint egyéb kitüntetések alapítására és adományozására. A címek is a kitüntetések fogalma alá tartoznak, ezekre nézve tehát szükségtelennek látszott kifejezett intézkedés. A köztársasági elnök a (2) bekezdés szövegéhez képest nemcsak az általa alapított kitüntetéseket adományozhatja, megilleti tehát az a jog is, hogy hivatali állások címeit arra érdemes személyekre kitüntetésképp reáruházza.

                (B. j.) Az (1) bekezdés hetedik sorában a “miniszter” szó helyébe a “miniszternek a miniszterelnök útján tett” kifejezést a bizottság vette fel a szövegbe, s a bizottság állapította meg a (2) bekezdés fenti szövegét is.

[20]  A “Magyar Szabadság Érdemrend” alapításáról rendelkezik az 1946: VIII. törvénycikk, a Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemérem alapításáról pedig az 1946: XXI. törvénycikk.

[21]  (M. i.) A törvényjavaslat 15. §-a a köztársasági elnöki tisztség megszűnéséről rendelkezik, és szabályozza a köztársasági elnöki jogkörnek az új elnök hivatalba lépéséig tartó gyakorlását.

                Ami a lemondást illeti a 15. § (1) bekezdése értelmében ez csak a Nemzetgyűléshez intézett nyilatkozatban történhetik, és csupán a Nemzetgyűlés hozzájárulásával válik hatályossá. Valamint a köztársasági elnök a 9. § értelmében jogosult arra, hogy a Nemzetgyűlés által alkotott törvényt újabb megfontolás végett a Nemzetgyűléshez egy ízben visszaküldhesse, azonképpen a Nemzetgyűlés is arra kérheti az elnököt, hogy lemondására irányuló elhatározását fontolja meg. Ha azonban a köztársasági elnök elhatározását fenntartja, a Nemzetgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg (15. § (1) bekezdés).

                Az elnöki szék megüresedése esetén, vagy ha a köztársasági elnök tisztségének ellátására egyéb okból tartósan képtelenné válik, az új köztársasági elnök megválasztásáig a köztársasági elnök jogkörét a Nemzetgyűlés elnöke gyakorolja. Minthogy a Nemzetgyűlés az állami szuverenitás letéteményese, és a köztársasági elnöki szék betöltése is annak útján történik, helyénvaló, hogy a Nemzetgyűlés elnöke lássa el ideiglenesen a köztársasági elnöki jogkört. Ez a szabályozás célszerűbbnek látszik, mint azoknak az alkotmányoknak a rendelkezése, amelyek az elnöki szék üresedése idején az államfői jogkört átmenetileg a kormányra ruházzák. E megfontolások is a törvényjavaslatban foglalt szabályozás mellett szólnak, lévén az államfői jogkör a végrehajtó hatalomtól több tekintetben elkülönült természetű államhatalmi tényező.

                Az új köztársasági elnök választásáig tehát a Nemzetgyűlés elnöke gyakorolja a köztársasági elnök jogkörét, de három megszorítással. Nevezetesen a Nemzetgyűlés által alkotott törvényt újabb megfontolás végett nem küldheti vissza, a Nemzetgyűlést nem oszlathatja fel, és a pertörlés jogával sem élhet. E nagy fontosságú és alkotmányjogi szempontból különösen kiemelkedő jogok gyakorlását ugyanis nem kívánatos az elnöki jogkört ideiglenesen ellátó személyre ruházni, és figyelemmel arra, hogy a 15. § (3) bekezdése amúgy is biztosítja az új köztársasági elnök gyors megválasztását, gyakorlati szempontok sem teszik indokolttá, hogy a Nemzetgyűlés elnöke a felsorolt három joggal élhessen.

                A 15. § (3) bekezdése értelmében a Nemzetgyűlés elnöke, aki a köztársasági elnök jogkörét ideiglenesen betölti, gondoskodni köteles arról, hogy a Nemzetgyűlés az új köztársasági elnök megválasztása végett harminc napon belül összeüljön. A közjogi intervallum tehát harminchárom nap alatt rendszerint véget ér.

                Lehetséges azonban, hogy új köztársasági elnök választásának szüksége olyan időpontban merül fel, amikor nincs Nemzetgyűlés. Nincs pedig vagy azért, mert a Nemzetgyűlés megbízatása a választást szükségessé tevő körülmény bekövetkezése előtt megszűnt, vagy azért, mert a köztársasági elnök a Nemzetgyűlést feloszlatta. Erre az esetre két rendelkezés szükséges. Az egyik szerint a minisztérium köteles a nemzetgyűlési választások megtartásáról olyan időpontban gondoskodni, hogy az új köztársasági elnök a megválasztását szükségessé tevő körülmény (elődének halála, lemondása stb.) beálltát követő hatvan napon belül megválasztható legyen. Rendelkezés szükséges továbbá abban az irányban, hogy ilyen esetben ki töltse be ideiglenesen a köztársasági elnöki jogkört. Az utóbbi kérdést a 15. § (3) bekezdésének utolsó mondata akként rendezi, hogy az elnöki jogokat átmenetileg annak a (korábbi) Nemzetgyűlésnek az elnöke gyakorolja, amely Nemzetgyűlést a korábbi köztársasági elnök feloszlatta, illetőleg amelynek megbízatása a köztársasági elnöki szék megüresedése előtt megszűnt.

[22]  Lásd az 1946: VII. tc. 5., 6., 7., 8., 9. és 10. §-ait.

[23]  (M. i.) A törvényjavaslat 17. §-a a köztársasági elnök tiszteletdíjáról és a tisztségének ellátásához szükséges hivatal szervezéséről gondoskodik.

[24]  (B. j.) A 18. §-sal a bizottság egészítette ki a törvényjavaslat szövegét.

[25]  A 19. § szövegét a Nemzetgyűlés plénuma állapította meg.