Adenauer, Konrad ( 1876–1967)
Kölnben született. Freiburgban, Münchenben és Bonnban folytatott jogi tanulmányait (1894–1897) követően szülővárosában telepedett le, politikai karrierje is a városhoz kötötte. A katolikus Centrum Párt tagjaként 1906-ban városi tanácsnok lett, 1909-től a polgármester első helyettese, 1918–1933 között főpolgármester, 1920–1933 között a porosz államtanács elnöke. 1919-ben támogatta azt az elképzelést, hogy a Rajna jobb partja Rajnai Állam néven, Poroszországtól elszakadva, a Német Birodalom autonóm tartománya legyen. Az 1933-as nemzetiszocialista hatalomátvétel után lemondott funkcióiról, s 1945-ig semmiféle politikai szervezkedésben nem vett részt. A Hitler elleni 1944. július 20-i merénylet után rövid időre letartóztatták. A második világháborút követően, 1945. októberig ismét Köln főpolgármestere, sikeresen hajtotta végre feladatát, a város életének helyreállítását. 1945-ben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik alapítója, 1946–1950-ben a brit megszállási övezetbeli szervezete, majd 1950-től országos elnöke. 1948-ban a három nyugati megszállási övezet első közös politikai szervezete, a bonni Parlamenti Tanács elnöke, pártja választási győzelme után, 1949. szeptember 15-én egy polgári koalícós kormány (CDU, Szabad Demokrata Párt–FDP, Német Párt) élén az NSZK első kancellárja lett. Támogatta gazdasági miniszterének, Ludwig Erhardnak a szociális piacgazdaság kiépítésére törekvő gazdaságpolitikáját. Ennek és a Marshall-segélynek köszönhetően az ország gazdasága gyors fejlődésnek indult. Élesen elhatárolta pártját az ellenzékben lévő szociáldemokraták elképzeléseitől, sikeres politikájának eredményeképp a CDU 1957–1961 között egyedül kormányozhatta az országot. Fő külpolitikai céljának az NSZK nyugat-európai integrációjának és teljes szuverenitásának elérését tekintette, a két Németország egyesítését csak a következő feladatnak tartotta (erős antikommunizmusa miatt a Szovjetunióval csak az erő pozíciójából való tárgyalást vélte eredményre vezetőnek). Céljai megvalósítására 1951 és 1955 között a külügyi tárcát is megtartotta magának. 1949-ben az NSZK-t felvették az Európa Tanácsba, 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) alapító tagja lett, s ugyanabban az évben a szövetségesek megszüntették az addig fennálló hadiállapotot. Az 1952. május 26-án aláírt Németország-szerződéssel részleges szuverenitást biztosított országának. Már 1950-ben tárgyalásokat kezdett egy nyugatnémet részvételű európai hadseregről, ami a francia ellenállás miatt meghiúsult, de az 1954. október 23-i párizsi szerződéssel az NSZK-t felvették a Nyugat-európai Unió és a NATO tagországai közé, majd 1957-ben alapító tagként csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez. Az 1961-es választásokon – amit nem sokkal azután tartottak, hogy az NDK augusztus 13-án megkezdte a berlini fal felépítését – a CDU elvesztette az abszolút többséget; a kancellár ezután ismét az FDP-vel lépett koalícióra. Utolsó nagy hatású külpolitikai lépéseként 1963. január 22-én de Gaulle-lal aláírta a két ország történelmi megbékélését jelentő francia–német együttműködési szerződést. 1963. október 15-én lemondott kancellári, 1966-ban pártelnöki tisztéről is. Bad Honnefben hunyt el.
Vélemények, javaslatok