Attlee, Clement Richard (1883–1967)
Londonban született, jómódú középosztálybeli családból származott, apja sikeres ügyvéd volt. Oxfordi jogi tanulmányait követően ő is ügyvédi pályára lépett, de mély érdeklődése a társadalomtudományok iránt és szociális érzékenysége hamarosan más irányba terelték. 1913–1923 között a társadalomtudományok tanára volt a londoni School of Economicson. 1907-ben a Fabiánus Társaság, 1908-ban a Munkáspárt tagja lett. 1922-ben bekerült az alsóházba. 1922–1924-ben James Ramsay MacDonald parlamenti magántitkára, első kormányában hadügyi államtitkár (1924. január–november), második kormányában tárca nélküli, majd postaügyi miniszter (1930–1931) volt. Miután MacDonald 1931-ben koalícióra lépett a konzervatívokkal, Attlee a George Lansbury vezette párton belüli ellenzékhez csatlakozott, s a Munkáspárt helyettes vezetője lett. 1935-ben, Lansbury lemondása után átvette a párt irányítását, és az ellenzék vezére lett az alsóházban. 1940-ben támogatta a konzervatív Winston Churchill megválasztását, s a háborús koalíciós kabinetben 1940–1942-ben lordpecsétőr, 1942–1945-ben miniszterelnök-helyettes, egyúttal 1942–1943-ban a brit domíniumok minisztere, 1943–1945-ben a koronatanács elnöke volt. A Munkáspárt 1945. évi váratlan választási győzelme után az uralkodó júliusban Nagy-Britannia miniszterelnökévé nevezte ki. Hivatali ideje alatt a Sir Stafford Cripps pénzügyminiszter által kidolgozott gazdasági koncepciót végrehajtva átfogó államosítási programot valósítottak meg: köztulajdonba került a szénbányászat, az acélgyártás, a vasút, a polgári légi közlekedés, a távírószolgálat és az Angol Bank. A nemzeti biztosítási törvény elfogadásával (1946) és a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (egy minden állampolgár által igénybe vehető társadalombiztosítási szervezet) felállításával megteremtették a brit jóléti állam alapjait. Mivel Nagy-Britannia a második világháború után elvesztette világhatalmi pozícióját, az Attlee-kormány végleg szakított a „fényes elszigeteltség” politikájával, 1948-ban csatlakozott a Marshall-tervhez, és 1949-ben a NATO és az Európa Tanács alapító tagja. Külpolitikájának meghatározó vonása volt a gyarmati rendszer felszámolásának elindítása, 1947-ben új alapra helyezte a Brit Nemzetközösséget; 1947-ben kapott függetlenséget India, 1948-ban véget vetett a Palesztina és Egyiptom feletti brit fennhatóságnak. Pártja 1951. októberi veresége után ismét az ellenzék vezére lett az alsóházban. Pártvezéri tisztéről történt lemondása (1955) után grófi (earl) rangot kapott, haláláig a Lordok Háza tagja volt. Londonban hunyt el.
Vélemények, javaslatok