Bartha Albert (1877–1960)
Apja, sepsiszék-nagyborosnyói Bartha Lajos Háromszék vármegye alispánja volt. Anyja faragói Kotsis Katalin. Római katolikus vallású.
A kolozsvári Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet után Budapesten elvégezte a Honvéd Ludovika Akadémiát, majd Bécsben a hadiiskolát; utóbbinak 1906-tól 1910-ig a tanára is volt. 1901-ben részt vett a dél-afrikai angol–búr háborúban. Vezérkari tisztként különböző magas beosztásokban a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot. Részt vett az első világháborúban, 1917-től a szalonoki II. hadsereg vezérkari főnöke.
Az 1918-as polgári forradalom idején a Bánát kormánybiztosa, majd 1918. november 9-től december 12-ig vezérkari alezredesként a Károlyi-kormány hadügyminisztere. A hadsereg balratolódásának megakadályozása érdekében tett intézkedései miatt a katonatanács tüntetésekkel lemondásra kényszerítette. A Tanácsköztársaság idején letartóztatták. Az ellenforradalom győzelme után megfosztották rendfokozatától, és eltávolították a hadseregből.
A Függetlenségi és 48-as Kossuth Párt alapító tagja. 1922-ben elindult a választásokon, a székesfehérvári kerületben 5,54 százalékkal az utolsó helyen végzett. Később az Országos Kossuth Párt egyik vezetője. 1922-től 1925-ig katonai tanácsadó Törökországban. Hazatérése után közgazdasági és katonai szakcikkeket írt különböző lapokba, így a Pesti Hírlapba és a 8 Órai Újságba. Alapítója és elnöke a Hadviseltek Egyesületének. Az Országos Habsburg-ellenes Liga választmányi tagja. 1938-ban csatlakozott a német- és nyilasellenes Törzsökös Magyarok Táborához. 1943 nyarán – az időközben széthullott Országos Kossuth Párt folytatásaként – megalapította a Független Magyar Polgári Pártot, amelynek elnökeként szerepet vállalt a nemzeti függetlenségi és polgári ellenállási mozgalomban. 1943. augusztus 5-én pártjával csatlakozott a kisgazda–szociáldemokrata pártszövetséghez. A gazdasági életben is jelentős pozíciókat töltött be, többek között a Kereskedelmi és Közvetítő Bank Rt. elnöke volt. Egy baleset során elvesztette a bal szemét. A német megszállás idején elmenekült Magyarországról.
1945. február elején párthíveivel belépett a kisgazdapártba, de csatlakozásukat csak április 15-én hozták nyilvánosságra. Közben, 1945. április 2-án tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. 1945 májusától az FKGP budapesti központjában a politikai főosztály keretében a véderőbizottság vezetője. 1945. augusztus 20-án beválasztották az FKGP Országos Intézőbizottságába; a centrum híve. Rehabilitálása után, 1945. október 1-jén vezérezredessé léptették elő. 1945. november 4-én az FKGP országos listáján nemzetgyűlési képviselővé választották. Tombor Jenő halála után, 1946. augusztus 21-től 1947. március 14-ig honvédelmi miniszter. 1947 nyarán az FKGP-ben az ún. alkotmányvédő csoporthoz csatlakozott. 1947. augusztus 31-én nem választották képviselővé. Tagja volt a Brit–Magyar Áruforgalmi Rt. igazgatóságának.
1948. december 12-én feleségével együtt illegálisan elhagyta az országot. 1949. április 21-én – távollétében – megfosztották a katonai rendfokozatától. 1950-ben Ausztriából Belgiumba költözött, majd 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Az emigrációban is politizált, 1949-től 1956-ig tagja volt a Magyar Nemzeti Bizottmánynak, valamint a Magyar Parasztszövetség Emigrációs Szervezetének.
Kitüntetése: Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1947).
Fő művei: Az aradi 13 vértanú pörének és kivégzésének hiteles története. Budapest, 1930.; A lég- és gázvédelem kézikönyve. Budapest, 1938.
Vélemények, javaslatok