Illés Béla (1895-1974)
Kassán született, apja szegény kereskedő volt. Gyermekkora nagy részét Kárpátalján töltötte. A középiskolát már Budapesten végezte el, majd 1916-ban jogi doktorátust szerzett. A szabadgondolkodók köréhez tartozott, nézetei a világháborús élmények hatására radikalizálódtak. Részt vett az 1918–1919-es mozgalmakban; a Tanácsköztársaság idején az újpesti forradalmi katonatanács parancsnoka volt. A kommün bukása után Bécsbe emigrált, de élt Kárpátalján és Kassán is, majd újra Bécsbe utazott. 1923-ban Moszkvába ment. A Szovjet Írószövetség egyik titkára lett, 1925–1936 között a proletárírók világszervezetének a főtitkára volt; a szerkesztőbizottság tagjaként részt vett a Sarló és Kalapács munkálataiban. Írótalálkozókat, konferenciákat szervezett, kapcsolatban állt az akkori baloldali irodalom számos neves alkotójával. 1937-ben kizárták a szovjet kommunista pártból, de átvészelte a "nagy tisztogatás" esztendeit. 1941-ben bevonult önkéntes katonának; Magyarországra a Vörös Hadsereg őrnagyaként tért vissza, 1949-ben pedig alezredesként szerelt le. Részt vett a sematikus irodalompolitika kialakításábané 1950–1956 között az Irodalmi Ujság főszerkesztője volt, tisztségéről az 1956. szeptember 16-i reformszellemű írószövetségi közgyűlésen váltották le. A forradalom leverése után tagja lett a Kádár-kormány mellett hitet tevő Irodalmi Tanácsnak, 1957–1959 között részt vett az Irodalmi Ujság helyett alapított, hatalmat támogató Élet és Irodalom szerkesztésében. Prózaírói életművének nagy része a munkásmozgalomhoz vagy a második világháború tematikájához kapcsolódik (Ég a Tisza, Kárpáti rapszódia, Honfoglalás, A vígszínházi csata). Írásaiban a publicisztikára és az anekdotára való hajlam keveredik a sematikusan idealizáló történelemszemlélettelé; nevéhez fűződik az utcanevet is kapott, de a valóságban sohasem létezett, 1849-ben a magyar forradalom mellett kiálló Guszev kapitány figurájának "megalkotása". 1950-ben és 1955-ben Kossuth-díjat kapott. Budapesten halt meg.
Vélemények, javaslatok