Juhász Ferenc (1928-)
A pest megyei Bián született, apja kőműves, anyja cseléd és napszámos volt. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgárit Bicskén végezte. 1946-ban a budapesti egyetem magyar–francia szakos hallgatója volt. 1947-ben munkás lett a budai pamutfonóban. 1946-tól 1956-ig az MKP, illetve az MDP tagja volt . 1948-ban a József Attila Népi Kollégiumban tanult, itt kötött barátságot Nagy Lászlóval és Simon Istvánnal, hármójukat a "fényes szellők" költőgenerációja reprezentánsainak tartották. Első versei 1947-ben a Diárium című folyóiratban jelentek meg, első kötetét Szárnyas csikó címmel 1949-ben adták ki. Előbb a Hunnia Filmgyár dramaturgja lett, 1949-ben a könyvhivatalban dolgozott, majd a Magyar Írószövetség lektorátusa alkalmazta. 1950-ben József Attila-, 1951-ben Kossuth-díjat kapott. 1951-ben, a Magyar Írók Első Kongresszusán felszólalt a sematikus költői gyakorlat ellen, amiért Horváth Márton megtámadta. 1954-ben jelent meg a történelmi és politikai bűnökre művészi eszközökkel utaló Dózsa-eposza (A tékozló ország), amelyről vitát rendeztek a Magyar Tudományos Akadémián. A nemzedéki számvetésként és morális állásfoglalásként is értelmezhető Szarvas-ének a "lázadó irodalmat" támogató Új Hangban látott napvilágot 1955-ben. 1956 után mély depresszióba került – sokáig nem írt, kötete 1965-ig nem jelent meg – , válságának költői lenyomata az 1963-ban írt Babonák napja, csütörtök... című korszakos jelentőségű verse. 1951–1974 között a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt. 1971-től az eredetileg fiatal írók orgánumaként indult Új Írás főmunkatársa lett, majd 1974-től megszűnéséig – 1991 decemberéig – főszerkesztőként jegyezte a folyóiratot. Az 1960-as évek közepétől folyamatosan járt külföldre, számos irodalmi díjat nyert, de egyéni nyelvű költészetének népszerűsége fokozatosan megcsappant, műve és szerepe később a viták kereszttüzébe került. Az 1980-as évek második felétől többen mint a rendszer kegyeltjét, az aczéli kulturális politika kiszolgálóját támadták. 1986-ban tiltakozásul az "írószövetségi lázadás" ellen – több, a rendszerhez kötődő alkotóval együtt – kilépett az Írószövetségből (1992-ben visszalépett). 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja lett, székfoglalóját a Krisztus levétele a keresztről című – az 1956-os forradalom emlékeit is megidéző – eposzáról tartotta.
Vélemények, javaslatok