Méray Tibor (1924-)
Budapesten született. 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin szakán szerzett diplomát. 1946-tól a Szabad Nép munkatársa, rövidesen a kulturális rovat vezetője lett. 1947–1948-ban a Csillag felelős szerkesztője, 1953–1954-ben a Magyar Írók Szövetségének párttitkára volt. 1954-ig a rendszer híve és kételyek nélküli támogatójaként, sematikus filmek forgatókönyveit írta (Dalolva szép az élet), és több könyvben is kiadta a koreai háborúról szóló írásait, tudósításait (Riportok a harcoló Koreáról, Legyőzhetetlen Korea, Korea Szíve stb.). 1954-től Nagy Imre támogatói köréhez tartozott, és az íróellenzék egyik karakteres alakjaként lett ismert. 1954-től a Szabad Nép szerkesztőbizottsági tagja volt; októberben a szerkesztőség párttaggyűlésén támadta a pártvezetés politikáját, az 1955. márciusi "visszarendeződés " után őt is eltávolították a szerkesztőségből. 1955 novemberében részt vett az írók, művészek memorandumakciójában, amiért pártmegrovást kapott. 1956-ban a Béke és Szabadság munkatársa lett, és a lapban számos cikkében sürgette a határozottabb reformmozgalmat. 1956. október 26-án Nagy Imre támogatására szólított föl a Népszava hasábjain. A forradalom leverése, illetve Nagy Imréék Romániába deportálása után Jugoszláviába menekült, majd 1957-ben Franciaországban telepedett le. Részt vett a bebörtönzések elleni tiltakozásokban, 1959–1963 között a brüsszeli Nagy Imre Intézet kiadásában megjelent Szemle munkatársa volt. 1962-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt, 1971–1989 között főszerkesztőként jegyezte a lapot. Ő szerkesztette az újságban megjelent írásokból összeállított I. U. S. című kisméretű sorozatot is. Aczél Tamás társszerzőségével megírta az 1953–1956 közötti "írólázadás " történetét (Tisztító vihar), s ő volt a szerzője az első Nagy Imréről szóló monográfiának is (Nagy Imre élete és halála). 1988. június 16-án beszédet mondott a Pére Lachaise temetőbeli ünnepségen, Nagy Imre és mártírtársai jelképes síremlékének avatásán, majd 1989. június 16-án az 1956-os mártírok budapesti újratemetésén Nagy Imre koporsójánál a 301-es parcellában. 1952-ben József Attila-, 1953-ban Kossuth-, 1992-ben pedig Pulitzer-díjat kapott.
Vélemények, javaslatok