Miklós Béla, dálnoki (1890–1948)
Budapesti születésű, székely nemesi (lófő) családból származott, édesapja tanító, intézeti tanár. 17 éves korától használta hivatalosan az apja szülőfalujára utaló nemesi előnevet. 1907-ben a soproni honvéd főreáliskolában érettségizett, majd a Ludovika Akadémián folytatta katonai tanulmányait. 1910-ben huszár hadnaggyá avatták. 1919-ig csapatszolgálatot teljesített, az első világháborúban több fronton is szolgált. A kommün alatt, június 25-ig a budapesti városparancsnokságon szolgált, majd rendelkezési állományba került. 1919. augusztus 23-tól ismét a városparancsnokságra osztották be. 1920–1921-ben elvégezte a vezérkari akadémiát, ezután honvédelmi minisztériumi, illetve csapatszolgálatot teljesített. 1929-ben vitézi címet kapott. 1929 –1933-ban Horthy Miklós kormányzó katonai irodája főnökének helyettese, majd 1936-ig berlini katonai attasé. 1938-ban került magasabb vezetői beosztásba, a 2. lovasdandár parancsnokává nevezték ki; 1939-ben elérte a tábornoki rendfokozatot. 1940-től az I. gyorshadtest parancsnoka; egysége élén részt vett a Jugoszlávia és a Szovjetunió elleni hadjáratokban, 1941. novembertől altábornagy. 1942. februártól a IX. hadtest parancsnoka, majd októbertől újra Horthy közvetlen munkatársa, főhadsegéd, a katonai iroda vezetője, 1943. augusztus 1-jén vezérezredessé léptették elő. 1944 augusztusában átvette az Északkeleti Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadsereg vezetését. Az október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után törzsével átállt a szovjetekhez. Az ezután kiadott, átállásra felszólító felhívásának engedelmeskedve az 1. hadsereg állományából mintegy 20 ezer tiszt és katona átállt a Vörös Hadsereg oldalára. Novemberben csatlakozott a Moszkvában tárgyaló fegyverszüneti küldöttséghez, a szovjetek kérték fel az ideiglenes kormány vezetésére. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, 1944. december 22-től 1945. november 15-ig miniszterelnök, e minőségében 1945. január 26.–december 7. között a Nemzeti Főtanács tagja. 1945. novembertől neves közéleti személyiségként ismét behívták a törvényhozásba. Az 1947-es választások előtt belépett a Magyar Függetlenségi Pártba, az intézőbizottság tagja. Az augusztus 31-i választásokon bejutott a parlamentbe, de november 20-án – pártja többi képviselőjéhez hasonlóan – őt is törvénytelenül megfosztották mandátumától. Ezután teljesen visszavonult a közélettől. Budapesten hunyt el, magánemberként temették el; fiát internálták.
Vélemények, javaslatok