Mikus Sándor (1903-1982)
Sződi munkáscsaládban született. Műszerésznek tanult, 1924-től az Egyesült Izzóban dolgozott. Munkahelyén Pfeifer Ignác kutatómérnök felfigyelt rajztehetségére; autodi>daktaként, a Lehel úti szabadiskolába járva kezdett el komolyabban foglalkozni a szobrászattal. 1927-ben Pfeifer Öreganyám című portréja alapján fél évig havi 100 pengőt juttatott számára. Olaszországba utazott; előmenetele alapján pártfogója meghosszabbította a támogatást, így 1930-ig maradt Itáliában. Firenzében, majd Rómában élt; itt ismerkedett meg Pátzay Pállal, és hazatérve az ő műtermében dolgozott. 1932-től rendszeres kiállító, első gyűjteményes bemutatóját az Ernst Múzeumban tartotta. Felvették a Munkácsy Céhbe, a Képzőművészek Új Társaságába (KÚT), a Magyar Képzőművészek Egyesületébe és a Rippl-Rónai Társaságba. 1934-től a Lehel út 14. számú házban önálló műtermet bérelt. (1946-ban a Százados úti művésztelepre költözött.) 1937-ben a párizsi világkiállításon a magyar pavilon építésze, Györgyi Dénes mutatta be a műveit, amelyekkel két aranyérmet is nyert. Később a New York-i világkiállításra is eljutott Fésülködő nő című szobrával. 1938-ban az Új Művészek Egyesülete alelnökké választotta. A második világháború alatt többször behívták katonának. 1946-tól a csepeli munkás művészeti körben a szobrászati szak vezetője volt. 1945 után sorra kapta a köztéri megbízásokat (1949, Ózd, Petőfi-szobor; 1949, Budapest határa, Szovjet parlamenter [Steinmetz kapitány] szobra; 1953, Budapest, Népstadion, Labdarúgók-szoborcsoport). 1949-ben kinevezték a Szépművészeti Főiskola tanárává, ahol 1976-ig tanított. 1949-ben a Képző- és Iparművészek Szövetségének alapító tagja, 1958–1961 között elnöke volt. Mint a kultúrpolitika által elismert szobrászművészt 1950-ben őt is meghívták a Sztálin-szoborpályázatra, tervével Borsos Miklós, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Farkas Aladár társaságában továbbjutott a második fordulóba, és átdolgozott modelljével végül ő nyerte el a megbízást. Abban, hogy az ő terve felelt meg legjobban a politikai propaganda kívánalmainak, segítségére lehetett az első forduló idején egy küldöttség tagjaként a Szovjetunióban tett tanulmányút. Az időközben felvonulási dísztribünné áttervezett talapzatra állított 8 méter magas, 6 és fél tonna bronzból öntött szobrot 1951 decemberében, Sztálin születésnapja előtt avatták fel. A megfelelő környezet kialakítása érdekében lebontották a közelben álló, 1925–1926-ban felépített (a háború alatt megrongálódott) Regnum Marianum-templomot. A szobor a sztálini diktatúra jelképe lett; 1956. október 23-án este a tüntetők ledöntötték (hasonló sorsra jutott a Steinmetz-szobor is, de azt 1957-ben újra felállították). A későbbiekben is számos köztéri szoborra kapott megbízást. Budapesten hunyt el. Kossuth-díjas (1949, 1952), érdemes (1952) és kiváló művész (1959) volt.
Vélemények, javaslatok