Roosevelt, Franklin Delano (1882–1945)
New Yorkban született, dúsgazdag nagyvállalkozó család gyermekeként. A Harvardon és a Columbia Egyetemen folytatott tanulmányai végeztével (1905) ügyvédi irodát nyitott, de a politika jobban érdekelte. 1910-ben a Demokrata Párt jelöltjeként New York állam szenátorává választották. 1913-ban kinevezték a haditengerészeti miniszter helyettesévé. 1920-ban nem sikerült az alelnökjelöltséget megszereznie. 1921-ben súlyosan megbetegedett, a fertőző gyermekbénulás következtében gyakorlatilag tolókocsiba kényszerült, de nem mondott le a politikai karrierről. New York állam kormányzójaként (1929–1933) számos reformot vezetett be: megkönnyítette a hitelfelvételt, munkanélkülisegély-szervezetet hozott létre, bevezette a nők és gyermekek számára a 48 órás munkahetet. 1932-ben a New Deal ( „új irányvonal”) programjával legyőzte Herber Hoover hivatalban lévő elnököt az elnökválasztásokon. A New Deal (1933–1939) segítségével az Egyesült Államok sikeresen kilábalt a hatalmas túltermelési, pénzügyi és agrárválságból, és visszaszorította az óriási munkanélküliséget. Roosevelt új hivatalokat és testületeket hozott létre, ezek segítségével eredményesen befolyásolta a gazdasági folyamatokat. Hatalmas közmunkákat indított el, termeléscsökkentésre bírta a farmereket, segítséget nyújtott az esetleges áttelepüléseknél, eltörölte a szesztilalmat, segélyt kaptak a bankok, és új társadalombiztosítási törvényt fogadtatott el. Miután 1936-ban nagy többséggel megnyerte a választásokat, a hagyományoktól eltérően 1940-ben harmadszor is elnöknek jelöltette magát, s újra nyertesként került ki a választási küzdelmekből. Ugyanezt a második világháború végén, a győzelem küszöbén még egyszer megismételte, ő volt az USA legtovább hivatalban lévő elnöke. Külpolitikai téren kezdetben elődei izolacionizmusát követte, ebben az európai háború 1939. szeptember 1-jei kitörése hozott változást. Bár a háború első napján bejelentette, hogy országa semleges marad, novemberben a semlegességi törvény módosításával elérte, hogy Nagy-Britannia és Franciaország cash and carry ( „fizesd és vidd”) alapon fegyvereket vásárolhasson. 1940-ben új sorozási törvényt terjesztett elő, valamint megindította a tengeri és a légiflotta fejlesztését. 1941. márciusban a kölcsönbérleti törvény elfogadtatásával lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok a tengelyhatalmak ellenfeleit készpénzfizetés nélkül, kölcsönösségi alapon, illetve bérlet formájában ellássa a háborúhoz szükséges legfontosabb eszközökkel (fegyver, repülőgép, hajó, gépjármű, élelmiszer, gyógyszer, nyersanyag). 1941. augusztus 14-én Winston Churchill brit miniszterelnökkel együtt aláírták az Atlanti Chartát, amely elítélt mindennemű új hódítást, s kilátásba helyezte egy nemzetközi szervezet létrehozását a háború után. Japán hadüzenet nélküli Pearl Harbor-i támadása (1941. december 7.) után az USA is hadviselő féllé vált. Az elnök legfőbb célja az volt, hogy a háborúnak a legkevesebb véráldozattal a lehető leggyorsabban vége legyen; személyesen is meghatározó szerepe volt a győzelem kivívásában. Rossz egészségi állapota ellenére részt vett azokon a konferenciákon, amelyeket az antifasiszta szövetséges hatalmak a katonai tervezés és a diplomáciai rendezés céljával hívtak össze (1943-ban Casablanca, Québec, Kairó, Teherán; 1945-ben Jalta). Az európai győzelem előtt néhány héttel, a Georgia állambeli Warm Springsben agyvérzésben halt meg.
Vélemények, javaslatok