Szabó Pál (1893-1970)
Biharugrán született kisparaszti családban. Az elemi iskola hat osztályát végezte el; volt mezőgazdasági munkás, kőművesinas, később mesterlegény. 1915–1918 között előbb az orosz, majd az olasz fronton harcolt. Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság alatt műkedvelő előadásokat szervezett, és részt vett az ifjúsági önképzőkör megalakításában. A kommün bukása után két évig nem hagyhatta el szülőfaluját. 1922-ben feleségül vette későbbi műveinek állandó hősét, Kiss Etelkát. Első írása (Írógép Biharugrán) a Körösvidék című lapban jelent meg 1927 februárjában. A népi írói mozgalom autodidakta alkotója volt. Első regényét (Emberek, 1930) Móricz Zsigmond köszöntötte a Nyugatban. Barsi Dénessel, Sinka Istvánnal és Takács Ferenccel 1934-ben hetilapot (Komádi és vidéke), majd 1935-ben – Barsival és Sinkával – országossá nőtt folyóiratot alapított (Kelet Népe), amelyet 1939 végén Móricz Zsigmondnak adott át. A FKgP helyi szervezetében politikával is próbálkozott, de az 1933. évi időközi országgyűlési választáson a kormánypárti jelölttel szemben alul maradt. 1938–1944 között a Szabad Szó szerkesztője és az 1939-ben alapított Nemzeti Parasztpárt elnöke volt. Megjelent a lillafüredi (1942) és a szárszói (1943) írótalálkozón. Legjobb regénytrilógiáját – Lakodalom, Keresztelő, Bölcső – 1942–1943-ban írta Biharugrán, amely az 1949-ben bemutatott, nagy sikerű film után Talpalatnyi föld címen lett ismert. 1944-ben a közeledő front elől Budapestre költözött; a szovjetek letartóztatták, majd átadták a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának. 1945 áprilisában szabadult. Hazatért szülőfalujába, de 1946-tól végleg a fővárosban élt. 1945-től haláláig parlamenti képviselő volt. Alelnöke lett a Nemzeti Parasztpártnak, ő szerkesztette a Paraszt Újságot, majd ennek megszűnése után a Szabad Földet 1955-ig. 1949-től a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsának a tagja volt. 1954 őszén Nagy Imre kérésére ő lett az újjáalakított HNépF Országos Tanácsának az elnöke, a tisztséget 1956-ig töltötte be. 1949–1959 között az Elnöki Tanács tagja volt. 1956. október 31-én a Petőfi Párt néven újjáalakult parasztpárt írókból álló irányító testületének a tagjává választották, de a párt általa 31-én kiadott, egyetlen számot megért lapját, a Szabad Szót a többség – a szerző 1950-es évekbeli magatartása miatt – nem fogadta el, így a forradalomban sem játszhatott jelentősebb szerepet. 1960-tól újra a HNF Országos Tanácsának alelnöke lett. Az öregedő író az 1960-as évektől a végleg széteső paraszti közösség megtartandó erkölcsi értékeiről beszélt a legtöbbet, török hódoltság korában játszódó történelmi regényében (Ahogy lehet, 1962) pedig saját tapasztalatait, világképét összegezte. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1950, 1951, 1954). Budapesten halt meg, de végakaratának megfelelően szülőfalujában temették el.
Vélemények, javaslatok