Szakasits Árpád (1888-1965)
Budapesten született. Apja bőrdíszműves volt. A hat elemi elvégzése után először faszobrász, majd kitanulta a kőfaragó-mesterséget. Később magánúton folytatta tanulmányait, felső ipariskolát végzett. 1903-ban belépett a Szabadság Munkásképző Egyletbe és az MSZDP-be. 1907-ben a Mémosz tagja, előbb a kőfaragó szakosztály jegyzője, majd a szövetség felügyelőbizottságának elnöke. 1908-tól e szakszervezet vezetőségi tagja, 1925 és 1928 között a Mémosz alelnöke, majd 1938-ig elnöke. 1906-től az MSZDP angyalföldi szervezetének titkára: lakásharcok, bérharcok szervezője. Később függetlenített funkcionárius; tisztviselő a budapesti munkásbiztosító kerületi pénztáránál. Első cikkét 1908-ban írta az Építőmunkás című lapba, később a Népszava munkatársa. 1910-től a MSZDP Fővárosi Végrehajtó Bizottságának tagja. Az első világháború alatt a hátországban szolgált. 1917 őszén a Villamos és Helyiérdekű Vasúti Alkalmazottak Szakszervezetének titkára, a Villamos című lap szerkesztője. Az 1918. júniusi sztrájk után letartóztatták, de megszökött. 1918 novemberében a Budapesti Munkástanács jegyzője. 1919 júniusától a Belügyi Népbiztosság közigazgatási osztályát vezette. 1919 végétől a Népszava szerkesztőségi titkáraként dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után ismét a Népszava és az Építőmunkás szerkesztőségének munkatársa. 1920-ban letartóztatták egy 1919-es beszéde miatt; egy év börtönbüntetésre ítélték. 1925. december végén az MSZDP XXIII. kongresszusán a pártvezetőség tagjai közé választották, 1927-1928-ban ügyvezető titkár, majd 1939-ben a párt főtitkárává választották. 1940-től a Népszava főszerkesztője. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság munkájában. Az 1942. május-júniusi letartóztatások során őt is elfogták, de egy hónap után szabadlábra helyezték. Részt vett a Magyar Front létrehozásában, majd az Intézőbizottság elnöke lett. A német megszállás után illegalitásba vonult, 1944. október 10-én Kállai Gyulával aláírta a két munkáspárt együttműködéséről szóló egyezményt. 1945. február 15-től Pesten a párt főtitkáraként irányította a szociáldemokrata párt munkáját. 1945 márciusában a Budapesti Nemzeti Bizottság elnökévé, áprilisban az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választották. 1945. szeptember 6-tól a Nemzetgyűlés politikai bizottságának tagja, majd a Nemzeti Főtanács póttagja. 1950-ig képviselő. 1945 augusztusában a MÚOSZ elnökévé választották. 1945. november 15-től a koalíciós kormányban államminiszter, majd 1947 májusától 1948. augusztus 5-ig miniszterelnök-helyettes. 1948. február 26-tól augusztus 5-ig iparügyi miniszter. Eleinte ellenezte a munkáspártok erőszakos egyesítését, később azonban elfogadta az MDP elnöki tisztét. Tildy Zoltán lemondása után, augusztus 3-tól a Magyar Köztársaság elnöke, e tisztséget 1949. augusztus 23-ig töltötte be. Ezt követően 1950. május 8-ig az Elnöki Tanács elnöke. 1950-ben Rákosi lemondatta a pártfunkciókról, 1950. április 24-én koholt vádak alapján letartóztatták, s 1950. november 24-én háborús bűntett, kémkedés, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádjával életfogytiglani fegyházra ítélték. 1956. március végén helyezték szabadlábra, júliusban rehabilitálták. 1956. október 24-én Szakasits is nyugalomra szólító beszédeket mondott a rádióban. Az október 30-án újjáalakult, Kéthly Anna vezette SZDP-be nem vonták be, az MDP-ben játszott szerepe miatt. 1958-tól a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke és az Országos Béketanács alelnöke, 1963-tól elnöke. Országgyűlési képviselő. 1958 novemberétől az Elnöki Tanács tagja. 1959-től haláláig az MSZMP KB tagja. 1959 és 1963 között a Magyarok Világszövetségének elnöke.
Vélemények, javaslatok