Takács Ferenc (1893–1956)
Hódmezővásárhelyen született kisparaszti családban. Kőművesnek tanult, 1910-ben belépett a szakszervezetbe és az MSZDP-be. Az első világháborúban megsebesült, 1916-ban hadirokkantként leszerelték. 1918 novemberében a hódmezővásárhelyi nemzeti tanács végrehajtó bizottsági tagja, a Tanácsköztársaság alatt az egyesült munkáspárt városi titkára, illetőleg a városi-járási tanács tagja lett. A kommün bukása után letartóztatták, közel kétéves vizsgálati fogság után szabadult, még évekig rendőri megfigyelés alatt tartották. 1923-tól önálló kisiparos, bekerült a szegedi iparkamarába és az Ipartestületek Országos Közgyűlésébe. 1928-tól városi törvényhatósági bizottsági tag. 1931 –1935-ig a helyi pártszervezet titkára, az MSZDP agrárprogram-bizottságának egyik tagja. Két sikertelen kísérlet után, az 1935. évi választásokon bejutott a parlamentbe. 1936-tól a szociáldemokrata párt tiszántúli titkárságvezetője. Az 1930-as években a Magyar Alföld című folyóirat kiadója. 1939-ben elvesztette mandátumát, ezután, szakmáját feladva, gazdálkodásba fogott. A második világháború alatt kapcsolatot tartott az antifasiszta mozgalommal. 1944 decemberében az előkészítő bizottság tagjaként részt vett az Ideiglenes Nemzetgyűlés megszervezésében, Hódmezővásárhely képviseletében maga is a törvényhozó testület tagja lett. Bekerült a Debrecenben 1944. december 21-én megalakult országos szociáldemokrata pártvezetőségbe. 1944. decembertől 1945. június 1-jéig az Ideiglenes Nemzeti Kormány iparügyi minisztere, majd június 15-től novemberig az Országos Gazdasági Tanács alelnöke. Az 1945-ös és az 1947-es választásokon is bejutott a parlamentbe. 1945. november 23-tól a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, 1946 januárjától árvízvédelmi kormánybiztos, a Sió-csatorna építésének irányítója, a Magyar Országos Szövetkezeti Központ igazgatója; agrárprogramját 1946-ban Mezőgazdaságunk jövője című tanulmányában foglalta össze. 1945 és 1947 között a párt vezetőségének, 1947 –1948-ban a héttagú ellenőrző bizottságnak a tagja. Nem értett egyet a kommunista párttal való egyesüléssel, ezért 1948. április 26-án – számos más szociáldemokrata politikussal egyetemben – megfosztották képviselői mandátumától. Nyugdíjazását kérve visszavonult a politikai élettől, földje kisajátításáig visszatért a gazdálkodáshoz. Átigazolták az MDP-be, 1950 nyarán mégis letartóztatták, és összeesküvés koholt vádjával 12 évnyi fegyházbüntetésre ítélték. 1955 őszén, már súlyos betegen, egyéni kegyelemmel szabadult. Szülővárosában érte a halál. Perújítás során 1957-ben részlegesen, majd 1962-ben teljes körűen rehabilitálták.
Vélemények, javaslatok