Vajda Imre (1900–1969)
Budapesti polgárcsaládban született, apja bankbizományos volt. A kereskedelmi érettségi után magántisztviselőként kezdett el dolgozni, előbb a Holland Rt., 1921–1938 között a bécsi Koch & Co. nyersanyag-kereskedelmi vállalat, majd 1944-ig Riedl Miklós budapesti kereskedelmi vállalkozása alkalmazta, utóbbi két helyen cégvezető volt. Kezdetben a Galilei-körbe járt, majd 1917-ben belépett az MSZDP-be. 1918–1919-ben munkástanácstag és vöröskatona, századparancsnokként szolgált. A kommün bukása után Bécsbe emigrált, a Kunfi Zsigmond-féle Világosság-csoport tagja. 1922-ben beiratkozott a bécsi közgazdaság-tudományi fakultásra. 1934. februárban részt vett a bécsi munkásfelkelésben, csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz, 1935-ig a Központi Bizottság tagja. 1936-ban letartóztatták, hat hónapos börtönbüntetésre ítélték, és kiutasították Ausztriából. Hazatérve bekapcsolódott a szociáldemokrata pártmunkába. A német megszállást követően munkatáborba hurcolták, de sikerült megszöknie. 1945. áprilistól az SZDP központjában az értelmiségi titkárság vezetője, augusztustól 1947. februárig az országos pártvezetőség tagja, a párt gazdasági bizottsága elnöke. Rendszeresen publikált a Szocializmusban. A párt egyik„osztrák” szakértője, számos nemzetközi szociáldemokrata tanácskozás küldötte. Az SZDP baloldalához tartozott, a munkáspártok együttműködésének, később a pártegyesítésnek a híve; az MDP 1948. júniusi, alakuló kongresszusán a Központi Vezetőség és a Politikai Bizottság tagjává választották. 1945-től nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. Pártmunkája mellett állami tisztségeket is betöltött: 1945-től a Kereskedelem- és Szövetkezetügyi Minisztérium osztályfőnöke, 1946. június 16-tól adminisztratív államtitkár, 1948. február 26.–november 13-ig az Iparügyi Minisztérium adminisztratív államtitkára. Kereskedelmi államtitkárként, 1947 júliusától az Országos Tervhivatal alelnöke, majd 1949 májusáig elnöke. 1949. június 11-től a Belkereskedelmi Minisztérium államtitkára. 1948 decemberétől az MTA átszervezését lebonyolító Magyar Tudományos Tanács elnökségi tagja, később a testület közgazdász társelnöke. 1950 nyarán letartóztatták, házastársát kitelepítették Fehérgyarmatra. 1950. november 24-én, majd december 11-én a Szakasits-per harmadrendű vádlottjaként hamis vádak alapján életfogytig tartó fegyházra ítélték. 1956. március 29-én kiszabadult, június 29-én perújítás során rehabilitálták. 1956 őszétől 1965. évi nyugdíjazásáig a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem oktatója, a külkereskedelmi tanszék vezetője. A forradalom leverése után a magyar ENSZ-delegáció tagja. Az 1960-as évek elején Nyers Rezső reformbizottsága tagjaként részt vett az új gazdaságirányítási rendszer kidolgozásában. 1963-ban a Magyar Közgazdasági Társaság újjászervezésének egyik kezdeményezője, a társaság elnöke. 1967-től az MTA levelező tagja. Kapcsolatot tartott Justus Pállal, Horváth Zoltánnal, Lukács Györggyel, Donáth Ferenccel, valamint az osztrák szociáldemokratákkal. Haláláig a Magyar Nemzet publicistája. Egyik ausztriai előadókörútján, Bécsben érte a halál.
Vélemények, javaslatok