Varga Béla (1903-1995)
A Győr vármegyei Börcsön született kisparaszti családban. A győri bencés gimnázium diákjaként 1921-ben csatlakozott a Sopront a népszavazás előtt fegyverrel visszaszerezni szándékozó felkelőkhöz. IV. Károly oldalán részt vett a budaörsi csatában. Miután 1922-ben leér ettségizett, elvégezte a veszprémi Püspöki Római Katolikus Hittudományi Főiskolát, majd 1926-ban pappá szentelték. Somlóvásárhelyi, illetve várpalotai káplánkodás után 1929-től Balatonboglár plébánosa. Barátságot kötött a községben földbirtokos Gaál Gaston kisgazdapárti pártvezérrel, 1931-ben maga is belépett az FKgP-be. 1937-től alelnökké, 1943-ban a polgári tagozat elnökévé választották. 1939-ben bejutott az Országgyűlésbe, ahol a zsidótörvények ellen szavazott. 1939-ben kinevezték a püspöki kar által életre hívott, a zsidótörvényekben érintett katolikusokat támogató bizottságba. Lengyelország náci megtámadása után Teleki Pál miniszterelnök felkérésére bekapcsolódott a lengyel menekültek gondozásába, angolszász irányultságú kormánypolitikusok jóváhagyásával ő tartotta a kapcsolatot a lengyel emigráns kormány magyarországi képviselőjével, Edmund Fiatoviczcsal, Balatonbogláron pedig lengyel gimnáziumot létesített. Tevékenységét később kiterjesztette francia, német és zsidó menekültek mentésére is. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság munkájában, 1943-ban aláírta a Kállay Miklós miniszterelnökhöz eljuttatott kisgazdapárti háborúellenes memorandumot. 1943-ban részt vett a szárszói találkozón. Támogatta a Szociáldemokrata Párttal létrehozott parlamenti szövetséget. A német megszállás után előbb vidéken, majd novembertől Budapesten bujkált. 1945 elején a szovjet hatóságok rövid időre őrizetbe vették. 1945. februártól az FKgP budapesti vezetője, 1945. augusztustól a párt ügyvezető alelnöke és a PBtagja lett. 1945. áprilistól parlamenti képviselő, 1945. december 7-től január közepéig a Nemzeti Főtanács tagja, 1946. február 7-től Nagy Ferenc utódaként a Nemzetgyűlés elnöke volt. A miniszterelnök lemondatásakor, 1947. június 2-án Nyugatra távozott, és még abban a hónapban megfosztották magyar állampolgárságától. Az USA-ban, New Yorkban telepedett le, és az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció többségében magyar apácák lakta rendházának lelkésze lett. 1955-ben pápai prelátussá nevezték ki. 1949-ben megalakította a Magyar Nemzeti Bizottmányt, a szervezet elnöke lett; 1960-tól a Magyar Bizottságot irányította. Része volt a Szabad Európa Rádió megalapításában. 1979-ben állást foglalt a Szent Korona hazaszállítása mellett. 1990. május 2-án részt vett a szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésén. 1991-ben hazatelepült, és megválasztották a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség díszelnökének. Budapesten érte a halál
Vélemények, javaslatok