Vörös Vince ( 1911– )
A Baranya vármegyei Kisbicsérden született, szülei hat kat. holdas kisparasztok. Hat elemit és téli gazdasági iskolát végzett. Házassága révén Bakonyára került, apósa birtokán gazdálkodott; az 1940-es években községi képviselő-testületi tag. 1935-ben belépett az FKGP-be, 1939-ben Perr Viktor Sixtus választási kampányának irányítója. 1937–1938 folyamán kezdeményezésére indult el a fiatal gazdák érdekvédelmi-kulturális „kalászos” mozgalma. 1941-ben a Magyar Parasztszövetség alapító tagja; megszervezte és 1942-től irányította a „kalászos” szakosztály munkáját. 1943-tól a szövetség alelnöke, Dobi István támogatója a földmunkásszakosztály megszervezésében. Az 1930-as évektől újságírással is próbálkozott, több cikkét közölte a Szabad Szó, 1940-től a Kis Újság külső munkatársa, bekerült az országos sajtókamarába. Megismerkedett a népi írókkal, 1939-ben rövid ideig a Nemzeti Parasztpárt elnökségi tagja. 1944. februárban behívták katonának, Lengyelország területén teljesített frontszolgálatot. Novemberben szabadságon volt, amikor a szovjet csapatok elérték a faluját. 1944. decemberben bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, az alakuló ülésen jegyzővé választották. 1945. márciustól a vármegyei törvényhatósági bizottság tagja. Részt vett a megyei földbirtokrendező tanács munkájában. 1945. májustól az országos pártközpontban Nagy Ferenc főtitkár helyettese, a vidéki szervezés felelőse, augusztustól formálisan is főtitkárhelyettes és intézőbizottsági tag. 1945. júniusban a Magyar Parasztszövetség főtitkárává választották. 1945. novemberben megőrizte nemzetgyűlési mandátumát. 1947. januárban a Magyar Közösség-ügyben rövid időre őt is őrizetbe vették, de megszüntették ellene az eljárást. 1947. májustól Baranya megyei alelnök, 1948-ig a parasztszövetség lapja, a Magyar Parasztélet szerkesztője. 1946–1948 között az Országos Földművelési Tanács tagja. 1947-ben nem került be az Országgyűlésbe. Miután 1948-ban feloszlatták a parasztszövetséget, hazaköltözött Bakonyára. 1950-ben kulákká nyilvánították, ezután felajánlotta földjét az államnak. 1952-től farmvezető a Hetvelyi Állami Gazdaságban, majd a bükkösdi gazdasággal történt egyesülés után agronómus, illetve pénztáros. 1955-ben az ÁVH a pécsi uránbánya őrsége számára lefoglalta a házát, és kitiltotta a pécsi járás területéről. Kánba költöztek, favágóként kereste kenyerét. 1956-ban Dobi István segítségével visszajutottak Bakonyára. 1956. októberben a fővárosban bekapcsolódott a parasztszövetség újjászervezésébe. 1957-től kocsikísérő, 1958-tól tíz éven át a kenyérmezői sertéshizlalda brigádvezetője, közben szakszervezeti titkár. Ezután 1972. évi nyugdíjazásáig karosszériadíszítő lakatos Pécsett. Nyugdíjasként tovább dolgozott, magtáros volt a kővágószöllősi téeszben, majd a pécsi vízművek portása. 1988-ban az FKGP újjáalakítása előtt létrejött Kovács Béla Politikai Társaság elnöke, 1989. júniustól pártelnök. 1990-ben képviselővé választották, május 2-tól az Országgyűlés alelnöke, ezért lemondott az FKGP elnöki tisztéről, ezután tiszteletbeli elnök. 1992. februárban, a pártalkotmányt megsértve harmincöt képviselőtársával együtt kizárták a pártból. Torgyán József pártelnök 1998-ban személyesen közölte vele, hogy kizárása elhibázott lépés volt, ezután örökös tiszteletbeli elnökként ismét bekapcsolódott a párt életébe. Az aktív politizálástól való visszavonulása után megírta az emlékiratait.
Vélemények, javaslatok