Zöld Sándor (1913–1951)
Nagyváradon született, apja cipész- és kőművesmunkával tartotta el családját. Szüleivel a trianoni békeszerződés után áttelepült Magyarországra, Berettyóújfaluban telepedtek le. Az érettségi után beiratkozott a debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem orvoskarára, 1939-ben szerzett diplomát. Tanulmányai kezdetén, 1932-ben Kállai Gyula beszervezte az illegális kommunista pártba. Bekapcsolódott a hivatalos ifjúsági mozgalmakba, 1933-ban a Bihar vármegyei egyetemi hallgatók Tisza István Köre titkárává választották; munkája nyomán 1936-ban sikerült baloldali fordulatot elérni az egyetemi Turul Szövetségben; az egyetemi reformmozgalom résztvevője. 1937-ben a Debreceni Egyetemi Kör nevében ő írta alá a Márciusi Fronthoz való csatlakozásról szóló nyilatkozatot. 1942-től a berettyóújfalui kórház orvosa. A nyilas hatalomátvételt követően rövid időre illegalitásba vonult. 1944. november 18-án kinevezték Bihar vármegye főispánjává. 1944 decemberétől haláláig parlamenti képviselő. December 3-tól 1945. július 15-ig az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyi politikai államtitkára. 1945. márciustól az MKP Központi Vezetősége közigazgatási és közgazdasági osztályvezetője. 1946. novemberben Szegedre helyezték, ahol a városi pártbizottság titkára. Az MDP 1948. júniusi, alakuló kongresszusán az egyesített párt Központi Vezetősége póttagjává választották, 1949. szeptembertől rendes tag, 1950. májustól a Politikai Bizottság tagja. 1948. október 30-án adminisztratív államtitkárként visszakerült a Belügyminisztériumba. Kádár János felmentése után, 1950. június 23-án őt nevezték ki belügyminiszterré. Az MDP PB 1951. április 19-én tartott ülésén Rákosi élesen megbírálta a tárca működését, és elítélte az időközben letartóztatott „hazai”, a Márciusi Frontban szerepet vállalt kommunistához fűződő baráti kapcsolatai miatt. Az ülés másnapján egész családjával együtt holtan találták, a hivatalos tájékoztatás szerint végzett két gyermekével, feleségével és édesanyjával, majd öngyilkos lett. Halála napján felmentették belügyminiszteri tisztéből, és párttisztségeitől is megfosztották. Hamvait 1957. június 1-jén a Kerepesi temetőben díszsírhelyre temették, de a történtek pontos tisztázása elmaradt.
Vélemények, javaslatok